Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság

címke rss

Kétmilliárd forintot csaltak ki az áltőzsdések

Több mint kétmilliárd forintot csalt ki másfél év alatt befektető kedvű cégvezetőktől egy ál-tőzsdeügynökség. Az öt holland, egy belga üzletember tucatnyi magyar segítőjével együtt elhitette ügyfeleivel: a chicagói, a New Yorki és a londoni árutőzsde terményeit forgalmazzák. A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon (SZBEI) indított nyomozásnak eddig több mint hatszáz sértettje, és 32 gyanúsítottja van, ám a vizsgálók szerint mindkét szám növekedni fog.

Elmeszakértői vizsgálatot kér Nógrádi Ádám ügyvédje

Itthon2001.10.10, 07:29

Az édesapja meggyilkolásával gyanúsított Nógrádi Ádám elmeszakorvosi vizsgálatát kezdeményezte ügyvédje, amellyel egyetértettek a nyomozás vezetői. Magyar György ügyvéd úgy véli, olyan pszichés tünetek mutatkoznak a 25 éves fiatalemberen, amelyek kihathatnak a felelősség megállapítására. Információink szerint a Kecskeméten folyó eljárásba bekapcsolódott a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság gyilkossági specialistája, Kovács Lajos ezredes is.

Fiókba kerülnek a Fenyő-gyilkosság aktái

Itthon2002.01.10, 06:46

A rendőrség várhatóan eredmény nélkül befejezi a nyomozást Fenyő János négy évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében. A Magyar Hírlap értesülései szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság a rendkívül szerteágazó nyomozás minden szálát a legaprólékosabban ellenőrizte, ám nem jutottak közelebb a bűncselekmény végrehajtóihoz, illetve felbujtójához.

Kölnben fogták el Tasnádi Péter volt üzlettársát

Itthon2002.02.14, 07:03

A kölni főügyészség pénzmosás és adócsalás alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Márai Pétert, a hasonló bűncselekményekért két éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter üzlettársát. A német hatóságok kérésére a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság a napokban csaknem egy tucat, Márai érdekeltségébe tartozó ingatlanban, köztük szállodákban tartott házkutatást.

Többmilliós jogosulatlan kifizetések az MTV-nél

Itthon2002.02.28, 07:53

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Televízió több munkatársát a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). Igazságügyi szakértői jelentés szerint a legkülönbözőbb jogcímen több milliós összegeket fizettek ki jogszerűtlenül az intézmény költségvetéséből.

Happy End: Hétfőn indul a nyomozás

Itthon2002.05.25, 09:44

A Magyar Hírlap értesülései szerint a rendőrség hétfőn hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendeli a nyomozást a Happy End Kft. milliárdos megbízásaival kapcsolatban. A lap úgy tudja, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egyelőre ismeretlen tettes ellen indít eljárást. A nyomozás elrendelését követően megkezdik a cég vezetőinek kihallgatását - egyelőre tanúként.

Happy End: Hétfőn indul a nyomozás

Itthon2002.05.25, 09:44

A Magyar Hírlap értesülései szerint a rendőrség hétfőn hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendeli a nyomozást a Happy End Kft. milliárdos megbízásaival kapcsolatban. A lap úgy tudja, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egyelőre ismeretlen tettes ellen indít eljárást. A nyomozás elrendelését követően megkezdik a cég vezetőinek kihallgatását - egyelőre tanúként.

Az imázsközpont ellen tanúskodott az ÁSZ

Itthon2002.06.13, 17:07

Az Állami Számvevőszék alkalmazottai a rendőrségi kihallgatásukon csak megerősíteni tudták tavalyi jelentésükben foglaltakat, ami szerint kijátszották a közbeszerzési törvényt az Országimázs Központnál - tudta meg az [origo]. Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága folytat vizsgálatot, szerdán viszont megvonták a jogot tőlük, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, így ismét az ORFK kommunikációs igazgatója felelős a tájékoztatásért az ügyben.

Brókerbotrány: zárolták a gyanús vagyonokat

Itthon2003.10.18, 11:29

A brókerbotrány gyanúsítottjainak teljes magyarországi vagyonát zár alá vette a Pesti Központi Kerületi Bíróság - tudta meg a Magyar Hírlap. A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság 69 országtól kérte az üggyel kapcsolatos, gyanús bankszámlák zárolását.

Vizsgálják a SZBEI vezetője érintettségét

Itthon2003.12.02, 19:48

Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy tisztázzák Molnár Csaba rendőr alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság () pénzmosás elleni osztály vezetőjének érintettségét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Előző
  • 1
  • 2
Következő