Szent Gellért
címke rss- kapcsolódó címkék:
- közlekedés
- Budapest
- 4-es metró
- forgalomkorlátozás
- Buda
- legfrissebb
- legrégebbi
Példátlan útlezárások hétfőtől Dél-Budán
Hatalmas változtatások lesznek a budapesti tömegközlekedésben a következő napokban. A hétvégi nemzeti ünnep miatt járatokat törölnek, rövidítenek vagy módosítanak, hétfőtől pedig minden eddiginél nagyobb forgalomátalakítások várhatóak Dél-Budán, mivel a négyes metró építése miatt teljesen elzárják a forgalomtól a Fehérvári út és a Móricz Zsigmond körtér egy részét. Az [origo] összeszedte, mi minden változik a fővárosban három nap alatt.
Kereszttel és rózsával az abortusz ellen
Az abortusz ellen tüntett a méhen belüli erőszak áldozataiért című rendezvény mintegy ezer résztvevője. A demonstrálók fehér rózsákat dobnak a Dunába a meg nem születettek emlékére.
Teljes útzárral korábban elkészülhet a metrómegálló
Elképzelhető, hogy a nyáron egyszerre zárják le az alsó és a felső rakpartot Budán - írja a Népszabadság hétfői száma. A feltehetően óriási dugókat okozó döntés előnye az lenne a napilap szerint, hogy így akár egy évvel korábban is elkészülhetne a tervezettnél a 4-es metró Szent Gellért téri állomása.
A 120 a közlekedési dugók varázsszáma
Pontosan meg lehet mondani, hogy mikor alakulnak ki dugók Budapesten: ha egy kilométerre legalább 120 autó jut, akkor beáll a forgalom és drasztikusan csökken a haladás sebessége. A legrosszabb napokon akár egymillió autó is rászabadulhat a városra, ráadásul mindkét alsórakpart és a Margit híd lezárása is küszöbön áll. A dugók kiküszöbölésére létezik többféle tudományos elmélet: az egyik azt mondja, irány a föld alá, egy másik szerint viszont minél rosszabb a forgalom, annál jobb.
A budai felső rakpartot is lezárják
A hétfőn lezárt budai alsó rakpart mellett a felső rakparton sem lehet majd közlekedni június közepétől augusztus 20-ig a négyes metró építése miatt. Kerülő útvonalként a Bertalan Lajos utcát és a Bartók Béla utat javasolják.
Hétfőtől zárják le a rakpartokat a Gellértnél
Jövő héttől nem lehet majd sem az alsó, sem a felső rakparton közelekedni Budán a Gellért térnél. Az alsó rakparton már most is dolgoznak a budai főgyűjtőcsatornán, a felső rakparton a 4-es metró mozgólépcsőjének lejtaknáját kezdik építeni hétfőtől.
Engedélyre várva áll a metró fúrópajzsa
A négyes metró mindkét fúrópajzsa áll, mert a tovább haladáshoz várni kell az engedélyre. A déli pajzs már augusztus óta áll, de most utolérte az északi pajzs is, így azt is leállították. A kivitelező BAMCO konzorcium bejelentette, hétfőn minden általa végzett munkálatot leállít. 34 milliárd forint többletköltségét akarja így behajtani a beruházó DBR-en.
Leállt a munkával a 4-es metró alagútját fúró cég
Leállt a 4-es metró építésével hétfőn a Bamco konzorcium. A cég végzi a metró alagútjának fúrását, valamint a Szent Gellért téri állomás építésében is részt vesz. A vállalat 37 milliárdot követel a többletköltségekért, ezek közül az építtető csak 1,6 milliárdot tart jogosnak.
A Műegyetem szerint a metró miatt reped a Ch épület
Repedések, süllyedések és vakolatomlás - a Műegyetem Gellért téri, úgynevezet Ch épülete igen rossz állapotban van. Az egyetem egyik vezetője állítja: "nem kérdéses az összefüggés" a 4-es metró építésével. A DBR Metró szerint az épület nincs veszélyben, nem kell kiüríteni, de ha kell, a kisebb károkat megtérítik az oktatási intézménynek.