szemétégető

címke rss

Leáll a rákospalotai szemétégető

Április elsején a főváros leállítja a rákospalotai szemétégetőt - erre kötelezte az önkormányzatot egy korábbi, elsőfokú bírósági ítélet. A főváros ugyanakkor a bírósági döntéssel nem ért egyet, szerintük az égetőmű törvényesen működik, és a bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy megkezdték az égető felújítását.

Milliárdos vita a fővárosi szemét elhelyezéséről

Itthon2003.03.28, 10:50

Milliárdos a tét a szemétháborúban - írja a Magyar Hírlap. Mivel a napokban várhatóan bezárják a rákospalotai szemétégetőt, a fővárosi hulladéknak új helyet kell találni. A budapesti vezetés a saját cége által üzemeltetett pusztazámori telepre szállíttatná a szemetet, ez azonban az ellenzék szerint pluszkiadásokat és környezeti terhet is jelentene.

Be kell zárni a rákospalotai szemétégetőt

Itthon2003.04.29, 15:58

A Fővárosi Bíróság egy év haladékot adott a rákospalotai szemétégető cégnek, ezután be kell zárni a környezetszennyező üzemet. A bíróság szerint az égetőmű üzemeltetője megfelelő pénzügyi fedezettel rendelkezik ahhoz, hogy a megadott határidőre leépítse a kéndioxidot és sósavat kibocsátó üzemet.

Újpest nem várna még egy évet az égetőmű bezárásával

Itthon2003.04.30, 16:03

Az újpesti önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfőbb Bírósághoz a rákospalotai szemétégetővel kapcsolatban hozott ítélet miatt, ugyanezt fontolgatja a másik fél is. Az újpestiek azzal nem értenek egyet, hogy az égetőmű még egy évig üzemelhet, az üzemeltető pedig azt vitatja, hogy káros anyagokat bocsátana ki az erőmű.

Tovább működhet a szemétégető két kazánja

Itthon2003.05.22, 19:47

Egy évvel tovább, 2004. március 31-ig üzemelhet a fővárosi szemétégető négy kazánja közül az a kettő, amelyeknél még nem kezdték el a felújítási munkát. Lényegében ezt teszi lehetővé a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség csütörtöki határozata.

Élőláncos tiltakozást szerveznek az égetőmű ellen

Itthon2003.05.26, 13:16

Az újpesti lakosság és a Zöld Demokraták demonstrációt terveznek a hétfőn újrainduló rákospalotai szemétégető működése ellen. A tiltakozók élőlánccal akarják megakadályozni, hogy a szemétszállító autók bejussanak a szerintük környezetszennyező égetőmű területére. A demonstrációt várhatóan jövő hét elején tartják.

Cserepes virággal tüntettek a szemétégető ellen

Itthon2003.06.02, 11:17

Demonstrációt tartottak a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Mű előtt hétfőn reggel a Zöld Demokraták és környékbeli lakosok. A szemétégető működtetése ellen tiltakozó közel 50 fős csoport transzparensekkel és cserepes virágokkal állta el néhány percre a mű egyik bejáratát, megakadályozva ezzel egy hulladékszállító teherautó behajtását.

Gőz és robaj a szemétégetőnél

Itthon2005.04.15, 07:51

Többen megriadtak csütörtökön, amikor azt tapasztalták, hogy a Rákospalotai szemétégetőből hatalmas gőz és robaj tör elő - írja a Népszabadság. Kiderült, hogy karbantartás folyik, és csak kifúvatják az égetőmű kazánjait.

Nem szennyez többé a legnagyobb szemétégető

Itthon2005.10.05, 17:53

A környezetvédelmi előírásokat betartva, teljes gőzzel üzemel az ország egyetlen lakossági szemétégetője. A fővárosban keletkező szemét 60 százalékát hasznosító égető közel 10 évig szennyezte a környezetet. Az átépítés 19 milliárd forintba került.

Olcsóbb távfűtést hozhat a szemétégető

Gazdaság2008.12.10, 16:06

Budapest egy második szemétégető létesítését tervezi a következő évtizedben. A komplex energiatermelési program keretében megvalósuló létesítmény akár harmadával alacsonyabb távhőárakat eredményezhet - írja a Népszabadság.

Előző
Következő