szélerőmű

címke rss
Könnyebbé teszi a kormány a szélkerekek telepítését

Könnyebbé teszi a kormány a szélkerekek telepítését

A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét. Az előírt védőtávolság az európai gyakorlatnak megfelelően 700 méterre csökken. A megújított törvényi keretekhez igazodó rendeleti szintű részletszabályok kihirdetésével január elsejével megszűnik a pályáztatási követelmény – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Németország „zöld” kormánya: szélerőművek helyett szénbányák

Nagyvilág2023.09.29, 10:01

Németország energiapolitikai döntéseiben folyamatosan figyelmen kívül hagyja a fizikai és a műszaki korlátokat, és ennek egyre súlyosabb következményei vannak. Idén áprilisban a kormány leállította a még üzemelő három atomerőművi egységet, azt állítva, hogy ennek nem lesz érezhető következménye. A valóság ezúttal is szembesítette a közlekedési lámpáról elnevezett baloldali koalíciót a zöld tévúttal.

Lantos Csaba: Megvan a világos válaszunk, megújulók és atomenergia

Gazdaság2023.06.26, 11:45

Az új szélerőművek és kis moduláris atomreaktorok telepítéséről, a hazai gáztermelés növeléséről is beszélt Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

Eláraszthatják a szélturbinák a tengereket

Gazdaság2023.04.17, 11:38

A tengeri szélerőművek iránt olyan hatalmas a kereslet, hogy egy iparági szereplő szerint az évtized végére meg kellene háromszorozni a kapacitásukat.

Narancshasú fűpapagájok miatt az év felében állni fog egy szélerőmű

Gazdaság2022.12.16, 13:08

Ausztráliában ebben a hónapban fogadták el egy új, hatalmas szélerőműpark terveit, azonban a park működésének van egy fontos feltétele. Minden évben öt hónapra le kell állítani a turbinákat egy fokozottan veszélyeztetett papagájfaj védelmében.

Annyi energiát termel majd egy új szélerőmű, mint egész Argentína

Gazdaság2022.10.26, 09:19

A Kuangtung tartományban található Chaozhou városában tervezik megépíteni Kína következő gigantikus szélerőmű-farmját. A létesítmény kapacitása még az országos termelőkapacitás egészéhez mérten is hatalmas lenne.

Egyelőre nem épülhet meg a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműve

Gazdaság2021.02.19, 12:56

Anglia keleti partjainál épült volna a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműparkja, azonban a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a tervet.  A fejlesztés 90-180 szélturbina telepítést tette volna lehetővé, 1,95 millió otthont látott volna el árammal és 400 munkahelyet teremtett volna.

Már rendelhető a világ legnagyobb, felhőkarcoló méretű tengeri szélturbinája

Gazdaság2021.02.11, 15:06

Egy-egy ilyen óriás a tervek alapján, évente mintegy 20.000 háztartás számára elegendő energiát termel majd.

Gigantikus tengeri szélerőműpark épül Dél-Koreában

Gazdaság2021.02.09, 09:44

A napokban aláírták azt a 43 milliárd dolláros megállapodást, melynek értelmében megépül Dél-Koreában a világ legnagyobb offshore szélenergia-komplexuma. Ez pedig igen fontos lépés az ország számára, amely 2050-re már karbonsemlegessé tenné a gazdaságát.

Szélerőműveket épít Dániában az Apple

Techbázis2020.09.05, 14:56

Közel húszezer otthon áramigényét tudnák biztosítani.

Még sohasem volt ennyi szélerőmű a tengereken Európában

Gazdaság2020.02.12, 14:35

A WindEurope most közzétett adatai szerint az európai országok rekord mennyiségű tengeri szélerőművet telepítettek 2019-ben – írja a CNBC.

Az IKEA már több energiát termel, mint amennyit felhasznál

Gazdaság2019.09.24, 16:28

Az IKEA ez év végére várhatóan meghaladja a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célját, azaz hogy megtermeljen annyi energiát, mint amennyit elfogyaszt.

Tíz napig megújuló energiák látták el a Fekete-hegyek országát

Gazdaság2019.06.04, 13:42

Soha nem fordult még elő az, hogy a kicsiny balkáni ország, Montenegró, ilyen hosszú időre száműzni tudta energiaellátásából a hagyományos energiahordozókat. Most viszont - írja egy szakportál - tíz napig kizárólag megújuló források biztosították, a szükségesnél több energiát.

Senki sem tudja, miért pusztulnak a tehenek ezen az érdekes helyen

Gazdaság2019.04.03, 16:24

Bármi is lehet az oka, jelentősen tizedeli a szarvasmarha-állományt valamilyen rejtélyes ok Bretagne-ban - értesült a Dailymail.co.uk portál. Az egész a tehenek súlycsökkenésével kezdődött, amely ugyanolyan rejtélyes volt, mint később pusztulásuk.

Álomszerűen szép helyre épült a világ legnagyobb tengeri szélparkja

Gazdaság2018.09.07, 08:02

Átadták a világ legnagyobb offshore, azaz tengerre épített szélerőművét az Ír-tengeren, Cumbria megye partjainál – írja a The Guardian.

Lecsapnak a szabálytalanul működő szélerőművekre

Itthon2018.06.18, 14:50

Ellenőrzést tartott az Iberdrola Renovables Magyarország Kft. kisigmándi szélerőművénél az energiahivatal. A jövőben más erőműveket is ellenőrizhetnek. A cél az, hogy a létesítmények betartsák a saját maguk által vállalt termelésütemezést, és a jogszabályok szerint működjenek - írta a Világgazdaság. 

Egyre drágább a szélerőművek üzemeltetése Magyarországon

Gazdaság2018.04.03, 23:53

Az évek múlásával egyre többet kell költeni a hazai szélerőművek karbantartására. A magyarországi szélturbinák átlagos életkora tíz év, kötelező átvételi támogatást az egyes erőművek körülbelül tizenöt évig kapnak, míg egy turbina élettartama tizenöt-húsz év. Gazdaságos működtetésüket tovább rontja, hogy a szabályozás és a hazai természeti adottságok korlátozzák a szélkerekek méretét, teljesítményét, írja a Magyar Hírlap.

Hat különleges megújuló energia projekt Kínában

Gazdaság2018.01.25, 11:14

Kína gazdag történelmi és kulturális öröksége után, a 21. század elejére a világ egyik legfontosabb gazdasági és katonai hatalmává fejlődött – valamint a megújuló energiaforrások hasznosításának élenjárójává.

Fontosabbak a rénszarvasok, mint a szélerőmű

Tudomány2018.01.21, 11:06

Az illetékes norvég hatóság pénteken elutasította egy szélerőműtelep építési engedélyének kiadását, mert a térség Európa utolsó természetes környezetében élő rénszarvas-populációjának élőhelye, és attól tartanak, hogy az építmény megzavarná a populációt.

A rénszarvasok érdekében nem épülhet szélerőmű Norvégiában

Nagyvilág2018.01.19, 17:34

Az illetékes norvég hatóság pénteken elutasította egy szélerőműtelep építési engedélyének kiadását, mert a térség Európa utolsó természetes környezetében élő rénszarvas-populációjának élőhelye.

Erős éve volt tavaly a megújuló energiaforrásoknak Portugáliában

Gazdaság2018.01.16, 14:19

Portugália nagyon eredményes évet tudhat maga mögött a megújuló energiák hasznosításában. A megújuló energiákkal foglalkozó portugál szakmai egyesület (APREN) adatai szerint, a 2017-es teljes villamos energia termelés 44 százalékát ilyen forrásokból nyerte az ország – írja a Renewablesnow.

A keresőóriás a tiszta energia legnagyobb vállalati felvásárlója

Gazdaság2017.12.01, 13:50

Minden korábbinál több tiszta energiát vásárol létesítményei számára a Google, ezzel pedig egyértelműen vezeti a környezetbarát forrásból működő vállalatok listáját – jelentette a Bloomberg. A második helyen szintén egy technológiai óriás, az Amazon áll.

A tengeri energiarobotok extrém környezetben is bevethetők lesznek

Gazdaság2017.11.15, 13:45

Az Egyesült Királyság legjobb egyetemeinek összefogásával és több mint harminc vállalat részvételével fejlesztik a jövő célrobotjait. Vagyis azokat a mesterséges intelligenciával felszerelt eszközöket, melyek az offshore, azaz a tengeri energiaplatformok karbantartását végzik majd. Ha elkészülnek, olyan környezetben is alkalmazhatók lesznek, ahol az ember bajosan boldogulna.

Különleges szoftver forgatja szélirányba a turbinák lapátjait

Gazdaság2017.10.25, 16:21

Nyáron kezdődött meg a széltornyok helyszínre vontatása, a napokban pedig munkába állt a világ első olyan tengeri szélfarmja, melynek nem építettek szilárd talapzatot. A turbinákat hordozó oszlopok lebegnek a vízben, és egy különleges megoldásnak köszönhetően, mindig az aktuális széljárásnak és áramlatoknak megfelelően fordulnak.

Mérges kígyók területén épül a Facebook új szélparkja

Gazdaság2017.10.25, 11:38

Jól halad a Facebook új adatközpontjának építése Nebraska államban. A létesítmény a működtetéséhez szükséges energiát tiszta forrásból kapja majd, amihez a Tradewind nevű cég fejleszt számára egy új szélfarmot Dixon megyében. A területen többféle mérges csörgőkígyó is él, de a Facebookot inkább az olcsó áram izgatja.

Az Atlanti-óceánon épített szélerőmű adhatná a világenergiát

Gazdaság2017.10.14, 14:05

Az Atlanti-óceánba telepített mélytengeri szélfarm az egész világ számára elegendő tiszta energiát szolgáltatna - legalábbis ezt állítja a kaliforniai Stanford University két kutatója. Az ötlet elsőre több mint futurisztikus, de a kutatók azt mondják, alapos számításokkal meghatározható az, pontosan mekkora szélfarmot kellene telepíteni az óceán közepére, hogy az emberiség egyszer és mindenkorra kihúzhassa a tisztenergia-kérdést a bakancslistáról. Tanulmányukat az USA egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Proceeedings of the National Academy of Sciences közölte le.

Megmutatjuk a világ legnagyobb szárazföldi szélfarmjait

Gazdaság2017.10.10, 15:03

A világ energiafordulatának részeként, egymás után épülnek a szélfarmok és a naperőművek azért, hogy várhatóan 2050-re, a globális energiatermelésben végleg átvegyék a fosszilis hordozók helyét. Egyesek a napenergia súlyának növekedésére számítanak, de a szélenergia hasznosítása is mind nagyobb arányú lesz, és egyre korszerűbb megoldásakkal valósul meg.

Alternatív energiaforrások a családi házakban

Life.hu2017.09.28, 11:19

Az alternatív energiaforrások jelentik a jövőt – és ezzel most cseppet sem túloztunk. A környezetünkkel való ilyen fajta szimbiózis bárki számára adott, a kérdés csak az, hogy ki és milyen formában használja ki. Bemutatjuk a házakban, otthonokban használható zöldenergiákat.

A szélerőművek Godzilláját építik meg az Egyesült Államokban

Gazdaság2017.08.05, 18:31

A University of Virginia kutatói vezetik azt a hat intézmény együttműködésével felállt fejlesztőcsapatot, mely minden idők legnagyobb szélerőművét fejleszti. A szövetségi Energiaügyi Minisztérium 3,5 millió dollárral támogatja a rekordméretű termelő megvalósítását.

Skócia észak-keleti partvidékénél vízre települ a szélerőmű-farm

Gazdaság2017.07.25, 16:14

Először telepítenek olyan szélturbinákat a tengerre, amelyeket kifejezetten mélyvizekre fejlesztettek ki, és ahol az eddigi megoldások nem alkalmazhatók. Az óriási méretű egységek lebegnek és közben rengeteg villamos energiát termelnek.

Támogatástól esnek el a szélerőművek

Gazdaság2017.05.26, 09:26

Idén a szélerőművek csaknem 5 százaléka esik el a fix támogatástól. Nyolc év alatt pedig akár az összes meg is szűnhet. 

Néha ennyi is elég a boldogsághoz

[origo] utazás2017.05.06, 23:59

Nem fontos, hogy a kirándulásnak mindig valami látványos célpontja legyen. Az is elég, ha szép a táj, és az ember szívesen elücsörög egy gyümölcsfa tövében, bámulva a tavaszi színparádét. A csetényi szőlőhegy tökéletesen alkalmas az ilyen nyugodt szemlélődésre. Körös-körül gyönyörű, hullámzó dombok, és három susogó szélerőmű.

Áder János visszaküldte a szélenergiáról szóló törvényt

Itthon2016.10.21, 12:39

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek pénteken Áder János köztársasági elnök a villamos energiáról szóló törvény módosítását, amely szigorított a szélerőművek létesítésének szabályain.

Aszódi: Időjárástól független erőművek kellenek

Gazdaság2016.09.02, 16:14

Németország elérkezett az időjárásfüggő, ingadozó megújuló energiaforrások rohamos kiépítésének korlátaihoz – állapította meg Aszódi Attila. A paksi bővítésért felelős kormánybiztos szerint az ingadozó megújulók önmagukban nem képesek az ellátás biztonságát garantálni, ehhez az időjárástól független erőművekre is szükség van. 

Megmutatjuk, mi van egy 105 méteres szélturbina tetején

Itthon2016.08.22, 09:31

Az M1-es autópályán, Győr közelében egyre több szélerőművet, szélturbinát lehet látni. Mindig is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan működik, mi van az építményen belül, és fel lehet-e menni a tetejére. Az Origo stábja most feljutott, és mindent megnézhetett.

Elenyésző a szélfarmok hatása az időjárásra

Környezet2016.04.27, 09:00

Először mérték fel, mennyire befolyásolják a szélfarmok a helyi időjárást. Az Environmental Research Letters című folyóiratban közölt tanulmány szerint a hatás olyan elenyésző, hogy nem érdemes aggódni miatta.

Szárnyalnak a szélturbinák

Környezet2016.01.29, 14:27

A megújuló energiaforrások közül a szélerőműveknek is igen fontos szerep jut az energiamixben. Az előző évben világszerte számos rekord született: az USA, Kína, Németország és Dánia is büszke lehet szélenergia programjára.

Három ország, amelyek tényleg nagyon zöldek

Környezet2015.12.25, 23:35

A világ fejlett és fejlődő országai között egyre többen büszkélkedhetnek hatékony környezetvédelmi törekvésekkel, ami nem csoda, hiszen a párizsi klímaegyezménnyel immár hivatalosan is a világ nagy része elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett. Most három olyan kisebb országot mutatunk be, ahol a fenntarthatóság meghatározza az ország működését, mindennapjait.

Alternatív energiák, energiaalternatívák - Turbózd fel otthonod!

Life.hu2015.11.13, 15:39

Az alternatív energetikai megoldások lakossági használatának egyre jelentősebb térnyerése - ahogy az egész fejlett világban - úgy hazánkban is vitathatatlan. Persze a terjedés dinamikáját tekintve jelentős különbségek vannak az egyes országok között, és az itthoni arány elenyésző az éllovas nemzetekhez képest. 

Bagolytrükk tenné csendesebbé a repülőket és a ventilátorokat

Archívum2015.07.17, 16:42

A bagoly nesztelenül képes repülni vadászat közben - ezt kutatva fizikusok olyan bevonatot fejlesztettek ki, amelynek köszönhetően nem ébrednénk hajnalban repülőgépmorajra, de a laptopunk ventilátora sem zúgna többé.

Rekordot döntene a bohócorrú szélturbina

Környezet2015.06.24, 11:19

Több szelet terel a lapátokhoz a megnövelt orrkúp, állítják az újfajta turbina fejlesztői, akik gyermekkoruk kedvenc fémépítőjét is elővették a szerkezet tervezéséhez.

Álomüzletet kötött a Siemens

Gazdaság2015.06.03, 22:24

A német gépipari konszern nyolcmilliárd euró értékben épít gáz- és szélenergiával működő erőműveket Egyiptomban, ez a cég történetének legnagyobb megrendelése.

Itt a világ legőrültebb és legszebb szélkereke

Környezet2015.02.19, 08:04

Holland mérnökök újra feltalálták a szélkereket. A mozgó alkatrészek nélküli szélerőművet egy panoráma-óriáskerék közepébe építenék. A berendezés látványként is izgalmas, nem kizárólag környezetvédelmi szempontból.

Tudatosan verték szét a környezetvédelmet

Itthon2015.01.29, 09:06

Paks II. a Fidesz Bős-Nagymarosává válhat, arra sincs garancia, hogy valóban beindítják - állítja az Origónak adott interjúban Illés Zoltán. A volt környezetvédelmi államtitkár úgy érzi, mintha 30 évet ment volna vissza az időben: a kormány tudatosan szétveri a környezetvédelem szakterületét, nem akarnak megújuló energiát, az atomerőmű pedig akár orosz kézre is juthat. A fideszes politikust az óbudai mobilgátról is kérdeztük.

Ilyen lenne az áramforradalom Paks II. nélkül

Környezet2015.01.22, 15:56

Hogyan szorítja háttérbe a szél- és napenergia a hagyományos erőműveket? Hogyan működne az áramtermelés sok kis szereplővel? Infografikák arról, milyen lehetne a hazai környezetbarát energiatermelés.

Felépülhet Fürgeden a szélerőműpark

Környezet2014.11.06, 08:18

Négy év után felépülhet a Tolna megyei Fürged térségében tervezett szélerőműpark. Eredetileg 36 turbinát akartak, de csak tíz lesz. 30 millió  euróért építik. A madarak miatt minél hamarabb forogniuk kell. 

Hol pörögnek a leginkább a szélerőművek?

Környezet2014.08.27, 12:45

Európában van az összes olyan ország, ahol az igény legalább 15 százalékát a szélturbinák termelte villamos árammal fedezik. Az USA-ban és Kínában viszont sokkal nagyobb a beépített kapacitás.

2010-ben volt az utolsó szélerőmű-pályázat (2. rész)

Archívum2014.06.22, 22:36

Magyarországon legutoljára szélerőmű létesítésére vonatkozó pályázatot 2010-ben írtak ki, azóta nem került erre sor. Az előbb említett okok miatt több, a Balázs és Kovátsits Ügyvédi Társulás szakértője szerint számos befektető áll startra készen, és várja a pályázati lehetőséget. Sőt, 2010-ben zárult pályázatási eljárás hirtelen befejezésének köszönhetően több befektető már korábban megtett komoly előkészületek birtokában várja a lehetőséget arra, hogy – sikeres pályázati szereplését követően – megkapja a Magyar Energetikai-, és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: MEKH) engedélyét és megkezdhesse a termelést – számolt be a ttapasztalatokról ...

A szélerőművek létesítésének (jogi) kérdései Magyarországon (1. rész)

Archívum2014.06.18, 14:52

A szélerőművek létesítése és támogatása kapcsán elmondható, hogy az állam döntéshozó szerepe jóval szignifikánsabb, és ez által a befektető helyzete is kiszolgáltatottabb, mint más energiatermelő erőművek esetében – számolt be az Origónak tapasztalataikról a Balázs és Kovátsits Ügyvédi Társulás szakértője. Dr. Ackermann Szilvia hangsúlyozta, a szélerőművek létesítésére nem vonatkozik az általános szabály, azaz a létesítés korlátozott és csak a pályázati kiírás esetén van rá mód. A kétrészes írás első részét olvashatják.

Amiben verhetetlen az atomerőmű, és amiben nem

Tudomány2014.03.31, 10:43

Mennyi árammal látja el az országot a Paksi Atomerőmű most, és mennyivel, amikor már csak a két új blokkja üzemel majd? Hány euróba kerül egy megawattóra áram atommal, gázzal és megújulókkal termelve? Infografika arról, amit a paksi beruházásról tudni érdemes.

Szélerőmű a win-win kapcsolat jegyében

Archívum2014.02.10, 15:12

Együttműködési megállapodást kötött ma a Pécsi Tudományegyetem és a Lakics Gépgyártó Kft.: 50 kilowattos szélerőművet fognak fejleszteni közösen.

Van értelmes élet a Földön!

Tudomány2014.02.06, 11:42

Első ránézésre fura pöttyöknek tűnnek a London Array nevű szélfarm szélkerekei a Landsat 8 Föld-megfigyelő műhold felvételén. 

Hány balatonnyi napelem kell Magyarországnak?

Időjárás2013.11.14, 18:15

Ha energianövényekkel akarunk annyi áramot termelni, hogy egész Magyarországot ellássuk, akkor az ország több mint tizedét kellene beültetnünk. Új típusú energiaforrásokra feltétlenül szükségünk van, de számítsunk rá, hogy az erőművek örökre megváltoztatják a tájat – mondja a brit kormány energiaügyi főtanácsadója, aki arról is beszél, hogyan küzd az energiavámpírok ellen, és miért változtatta meg az életét az óraleolvasás.

Önellátó energiasziget Fóton

Archívum2013.10.03, 18:48

Egy kizárólag megújuló energiát használó, okos mérési rendszerrel irányított energiaszigetet adtak át Fóton. A rendszert csak biztonsági megfontolásból kapcsolták rá a villamos energia hálózatra, illetve azért, hogy azon keresztül értékesíthesse a fölösleges áramát.

Olcsóbb széllel termelni az áramot, mint szénnel

Időjárás2013.09.26, 13:03

Kevesebbe kerül szélturbinatelepeket építeni, mint új szénerőműveket. Amint figyelembe vesszük, hogy milyen költségei vannak a szén-dioxid-kibocsátásnak és milyen egészségügyi kockázatokkal jár a felmelegedés, akkor a számok a megújuló energia előnyét mutatják.

A szélerőművek dagasztották az Alteót

Archívum2013.09.02, 13:25

Árbevételét 18, ,4, eredményét csaknem 79 százalékkal növelte az ALTEO energetikai csoport az idei első fél évben. Az eredményesség jelentős javulása nagyrészt a cég szélerőmű-akvizícióinak köszönhető.

Kezd túl sok lenni a német napenergiából

Időjárás2013.02.19, 15:52

Lenyomta az árakat a szél-, a nap- és a biomassza-energia a német áramtőzsdén, ahol a nagybani fogyasztók vásárolnak. Az árcsökkenés viszont nem feltétlenül jelenik meg a fogyasztók számláin.

Fagyos levegővel tárolnák az áramot

Időjárás2012.10.03, 14:53

Sosem akkor fúj a szél, amikor kellene. A szélerőművek legnagyobb baját cseppfolyósított levegővel orvosolnák brit mérnökök. A brit Gépészmérnöki Intézet szakértői szerint a módszerrel akár 70 százalékos hatékonyságot is el lehet érni.

Segít áramszünetben a sok szélkerék

Időjárás2012.10.01, 12:05

Egyetlen nagy erőmű helyett sok kis alközpontból építenének újfajta áramhálózatot német tudósok nap-, szél- és biogázerőművekkel. Ezzel megelőzhetővé válnak a fővezetékek sérülése miatt beálló országos áramkimaradások.

Kész a világ leghosszabb széllapátja

Időjárás2012.08.05, 16:56

A 75 méteres lapát majdnem akkora, mint egy A380-as Airbus fesztávolsága, márpedig az a világ legnagyobb repülőgépe. A Dániában épülő óriásturbina egymaga 6 megawatt áramot fog előállítani, kétszer annyit, mint a legnagyobb magyarországi szélerőmű Bábolnán.

Úszó lakósziget magyar fejlesztőktől

Techbázis2012.06.28, 12:45

Két éven belül elkészülhet az első vízen úszó lakósziget, amellyel a világ bármely pontján le lehet horgonyozni. A magyar fejlesztésű Orsos Island teljes mértékben környezetbarát és önfenntartó lesz.

Szélerőműveket vett egy magyar cég

Gazdaság2012.05.25, 11:45

Hárommilliárdot költött három szélerőműre a magyar ALTEO energiaszolgáltató, az erőművek még húsz évig termelhetnek energiát.

Úszó szélkereket terveznek a brit partokra

Időjárás2012.04.23, 15:44

Olcsóbb a szélturbinák termelte áram a mélyebb tengerrészek kihasználásával. Eddig egyetlen úszó szélturbina épült Norvégiában. A brit kormány hatvan-száz méteres tengervízbe telepítene szélkerekeket, alapozás nélkül. A fejlesztésbe az amerikai kormány is beszáll.

Tesztelik a világ legnagyobb szélkerekét

Időjárás2012.04.11, 13:55

Nagyon lemaradt a szélerőmű-versenyben Franciaország, ezt 500 darab óriási turbinával pótolják az Atlanti-óceán partján. A világrekorder szélkerék egy példánya körülbelül ötezer háztartást képes árammal ellátni.

Roncstelep lehet a svéd szélerőmű-parkokból

Időjárás2011.09.05, 15:12

Könnyen rozsdatemetővé válhatnak a a szélerőmű-parkok a svéd energiaügyi hivatal szerint, ha nem módosítják a kivitelezési szabályokat. Dániában már több helyen egyszerűen a helyszínen hagyták a tulajdonosuk a lerobbant vagy lebontásra ítélt szélturbinákat.

Kicsi az ország egy szélkerék tetejéről

Időjárás2011.05.20, 10:45

"Jobb, mint a szex" - mondta elragadtatásában egyik újságíró kollégánk, amikor feljutott a 110 méter magas szélkerék tetejére a sajtónak szervezett rendkívüli bemutatón. Mi is szétnéztünk odafentről: valóban nagy élmény volt, és azt is megtudtuk, miért csökkenne a lakossági áram ára, ha több ilyen monstrum lenne az országban.

Fordulatot lát Lázár javaslatában a Szélenergia Társaság

Gazdaság2011.02.07, 19:13

Ellehetetleníti a szélerőműveket, ha megvalósul Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének egyik módosító javaslata - vélte a Magyar Szélenergia Társaság, amely szerint a javaslat ellentétes a kormány Széchenyi-tervben megfogalmazott energiapolitikájával. Az érdekszervezet ezért levélben fordult a gazdasági bizottság elnökéhez, Rogán Antalhoz, hogy ne fogadják el a javaslatot.

Lassulnak a szelek az északi féltekén

Időjárás2010.10.19, 13:22

Erdősítés és klímaváltozás: ez a két tényező az oka annak, hogy lassabban fújnak a földfelszíni szelek az északi féltekén, mint korábban. A szélerőművek üzemeltetőit a jelenség még nem érinti, de ha a trend változatlan marad, a szélenergiát hasznosító erőművek is kevesebb áramot tudnak majd termelni.

Törölte a szélerőmű-tendert az energiahivatal

Gazdaság2010.07.15, 19:21

Visszavonta a szélerőmű-tendert a Magyar Energia Hivatal. Az érdekeltek félelme ezzel beigazolódott: a szabályok július eleji módosítása ahhoz ágyazott meg, hogy visszavonhassa a minisztérium a pályázatot. A beruházások így éveket csúszhatnak.

Nem érdemes UFO-t venni szélgenerátor helyett

365 környezettudatos ötlet2010.07.07, 08:32

A hazai szélenergia piacon is sokféle cég van, de érdemes alaposan tájékozódnunk, mielőtt döntünk egy 8 év alatt megtérülő beruházásról. Nem normális ugyanis, ha a szélkerék hangja 100 decibel feletti, mint ahogyan az sem, ha a generátor már működésének másnapján kiég, az oszlopa összedől, a lapátszárnyak pedig több száz méterre repülnek.

Éveket késhetnek az új magyar szélerőművek

Archívum2010.07.04, 18:36

Az eredményhirdetés előtt módosította a 2009-ben kiírt szélerőmű-tendert a fejlesztési minisztérium, a zöldszervezetek és a beruházók a pályázat visszavonásától tartanak. A tárca az árverseny szükségességével érvel a módosítás mellett, a zöldek szerint szakmai érvek nem indokolhatják a pályázat törlését. Annyi biztos: ha valóban visszavonják a tendert, akkor két éven belül biztos nem lesznek új szélerőművek Magyarországon.

Zöld energiába és a jövőbe fektet a Google

Techbázis2010.05.04, 12:03

Közel negyvenmillió dollárt fektetett be két észak-dakotai szélerőműbe a Google. A keresőcég befektetésekkel foglalkozó részlege egy jövőkutatással foglalkozó társaságba is jelentős összeget invesztált.

Több pénzt kapnak a szélerőművesek Ausztriában

Időjárás2010.02.03, 13:34

Közel harmadával, 29 százalékkal több támogatás jár a szélenergiára Ausztriában a kedden kihirdetett új tarifarendelet szerint, a napenergiáé viszont csökken.

Szélreforgó: itt az intelligens szélturbina

Időjárás2010.01.07, 17:05

Már előre a megfelelő szögbe állítja a lapátjait az intelligens szélturbina. Dánia a világ egyik legszelesebb és legzöldebb állama, így nem csoda, hogy ott kísérleteznek a légmozgást lézerradarral vizsgáló, okos szélerőművekkel.

Szélerőműparkot vett az MVM

Gazdaság2009.11.25, 13:21

Az MVM megvásárolta a sopronkövesd-nagylózsi szélerőműparkot, ezzel a magyarországi szélerőműkapacitás közel ötödét tartja a kezében.

K�na sz�n-dioxiddal harcol a z�ldenergi��rt

Gazdaság2009.10.03, 16:11

K�na amb�ci�ja, miszerint "z�ld v�rosokat" alak�tan�nak ki, hatalmas sz�ler�m�parkokkal, nem is annyira "z�ld". A m�k�dtet�shez ugyanis annyi sz�ner�m�vet kell �p�teni - hogy helyettes�thess�k a sz�ler�m�veket sz�lcsend eset�n -, amennyi akkora mennyis�g� energi�t k�pest termelni, ami el�g lenne eg�sz Magyarorsz�g sz�ks�glet�nek fedez�s�hez. R�ad�sul am�g a sz�ler�m�vek telep�t�se g�zer�vel folyik, addig az elektromos h�l�zat k�ptelen hasznos�tani a megtermelt energi�t, aminek nagy r�sze �gy veszend�be megy. Az orsz�g az energiaverseny egy m�sik frontj�n is er�s�tene: �sszesen 23 nig�riai olajmez�t szerezne meg a gazdas�g felf�t�se �rdek�ben.

CEZ: román szelek fújnak

Archívum2008.08.27, 15:37

Európa legnagyobb szélerőmű parkját építi meg Romániában a cseh CEZ villamos művek, amelynek 7 százalékos részesedése van a Mol-ban.

Eladja szélerőműveit a Raiffeisen

Archívum2008.04.15, 11:53

A Raiffeisen csoporthoz tartozó Raiffeisen Energiaszolgáltató Kft. kétfordulós pályázaton értékesíti az összesen 23 megawatt kapacitású szélerőmű parkját birtokoló Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. nevű leányvállalatát.

Lassan indulnak be a kisalföldi szélkerekek

Archívum2008.02.28, 07:48

Mosonszentmiklósi Szélpark Alternatív-Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven új projektcéget hozott létre a német Aufwind Schmack GmbH többségi tulajdonában lévő AET Alternatív-Energia Kft., amely a Kisalföld területén összesen 150 szélerőmű telepítését tervezi - tudta meg a Napi Gazdaság.

Hatalmas tengeri szélerőmű Hollandiában

Tudomány2007.04.20, 10:06

Április 18-án hivatalosan is felavatták Hollandia első, az Északi-tengeren létesített szélerőmű-parkját. Az Egmond aan Zee-i tengeri szélerőmű a tervek szerint több mint 100 ezer holland háztartás éves fogyasztásának megfelelő áramot termel majd.

Magyar szélerőmű-park születik

Gazdaság2006.11.07, 11:13

Eredetileg 48 megawattosra tervezték az első magyar szélerőmű parkot, az egész szélenergetikai szektort kényesen érintő kvóta-korlátozás miatt azonban 24 megawattal, 12 szélkerékkel indul, de a bővítés feltételei már adottak. A januártól üzembe lépő park kapacitása nagyságrendileg fedi Mosonmagyaróvár egész éves villamosenergia-igényét, a közel 9 milliárdos befektetés megtérülési ideje 10 év.

Csehországban megéri szélerőművet építeni

Gazdaság2006.07.12, 07:23

Több szélerőműpark építését tervezi Ausztriában egy osztrák cég. Várható, hogy több megújuló energetikai vállalat is Kelet-Európa felé fordul, mert a zöldenergia kötelező átvételi ára Ausztriában alacsonyabb, mint a térség országaiban.

Paksnak egyelőre nincs alternatívája

Archívum2006.01.06, 09:28

Bár Magyarországon az alternatív energiaforrások felhasználása jelentősen növekedett az utóbbi években, Paksot rövid távon még mindig nem tudják kiváltani. A Népszabadság cikke szerint tízezer szélerőműre volna szükség Magyarország területén ahhoz, hogy 2017-ben ne kelljen az atomerőmű élettartamát meghosszabbítani.

Szélerőmű az utcasarkon

Tudomány2004.05.07, 14:21

Japán nagyvárosaiban egyre nagyobb teret nyernek a kisléptékű, szélmeghajtású turbinák, amelyek még az égbenyúló épületek között vagy a zegzugos, keskeny utcákon szaladó, változó erejű és irányú szél energiáját is képesek hasznosítani.

Előző
  • 1
Következő