Székesfehérvár

címke rss

Az ukrán piacra lép a Videoton

Gazdaság2009.03.10, 15:47

A Videoton vezérigazgatója, Sinkó Ottó az [origo]-nak elmondta, hogy tervezik a Videoton megjelenését Ukrajnában. Szerződés van már egy nagyobb megrendelésről és megállapodtak egy helyi partnerrel az együttműködésről. Sinkó Ottó azt is elmondta, hogy a Videoton cégalapítása Ukrajnában folyamatban van.

Négynapos munkahétre vált a Grundfos

Gazdaság2009.02.19, 09:03

Négynapos munkahét bevezetésével reagál a rendelésállomány csökkenésére a Grundfos, amelynek Tatabányán és Székesfehérváron is van üzeme.  

Előzetesbe került öt enyingi garázda

Itthon2009.02.17, 19:27

Előzetes letartóztatásba került annak az enyingi csoportnak az öt tagja, akik február 10-én üvegekkel dobáltak meg egy szerb autót. Szerintük ekkor megtámadták őket, ám egy épp ott forgató tévéstáb felvételei cáfolták ezt.

A Fideszhez fordul a koalíciót felrúgó fehérvári MSZP

Itthon2009.02.16, 14:03

Felrúgták a városi koalíciót a székesfehérvári szocialisták, akik az SZDSZ helyett most a Fidesszel próbálnak egyetértésre jutni a városi költségvetésről. Az MSZP problémája az volt, hogy a szabad demokraták elutasították az MSZP által tervezett 2,4 milliárdos hitelfelvételt. Nagykoalíció az MSZP szerint biztos nem lesz, de tény, hogy  csak a Fidesszel tudnak a jövőben együttműködni.

Ljubljanai sikerrel nyitott a Győr a kézi-BL középdöntőjében

Sport2009.02.07, 20:07

Értékes két pontot szerzett a szlovén Krim Ljubljana otthonában a Győri Audi ETO KC a nőikézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.

Felgyújtották egy MSZP-s képviselő autóját

Itthon2009.01.29, 12:35

Szerda hajnalban felgyújtották Molnár Albert szocialista országgyűlési képviselő autóját Székesfehérváron. A gyújtogató bement a politikus házának udvarára. Az autó szinte teljesen kiégett.

Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Székesfehérváron

Itthon2009.01.26, 16:10

Robbantással fenyegetőzött egy 50 év körüli férfi, aki hétfőn kirabolt egy takarékszövetkezet Székesfehérváron. Személyi sérülés nem történt, a férfi a pénzzel távozott a rablás helyszínéről.

Tejközpont épült Székesfehérváron

Archívum2009.01.22, 16:38

Csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteres logisztikai központot hozott létre az Alföldi Tej Kft. Székesfehérváron, a hazai termelők tulajdonában lévő cég beruházását Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter avatta fel csütörtökön.

Csaknem milliárdos fejlesztés Fehérváron

Gazdaság2008.12.29, 08:05

Mintegy kilencszázmillió forintos fejlesztés keretében egy új, 4000 négyzetméter alapterületű hűtött készáruraktárt épített székesfehérvári tejfeldolgozó üzeme mellett az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB) - tájékoztatta az MTI-t a társaság.

Tinédzserek raboltak ki kollégistákat Székesfehérváron

Itthon2008.12.10, 11:33

Kollégistákat rabolt ki három tizenéves fiatal Székesfehérváron. A rendőrség elfogta a gyanúsítottakat, akik közül az egyik előzetes letartóztatásba is került.

Gazdaságélénkítés Fehérváron

Archívum2008.11.26, 05:44

Helyi gazdaságélénkítő programot dolgozott ki Székesfehérvár és környéke számára a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - írta a szerdai Világgazdaság.

A Bőcs és a Budaörs is NB I-es csapatot leckéztetett meg a Ligakupában

Archívum2008.11.05, 19:08

Két helyszínen is veretlen csapatok találkoztak a Ligakupa szerdai játéknapján, és mind Diósgyőrben, mind Székesfehérváron 2-2-es döntetlen született, így a házigazdák mellett a Vasas, valamint a Honvéd is vereség nélkül áll a sorozatban. Az MTK és a Nyíregyháza NB II-es ellenféllel szemben maradt alul, a kék-fehérek több mint egy félidőt emberhátrányban játszva 2-1-re kikaptak a Budaörstől, a nyírségiek pedig a Keleti csoportban vitézkedő Bőcs otthonában szenvedtek 2-0-s vereséget.

Rigában vagy Oslóban hokizhatnak a magyarok az olimpiáért

Archívum2008.11.05, 14:57

Amennyiben a magyar jégkorong-válogatott továbbjut budapesti olimpiai selejtezős csoportjából, Rigában vagy Oslóban játszik a 2010-es vancouveri játékok utolsó kvalifikációs körében.

Tizenhárom sérültje van a táci buszbalesetnek

Itthon2008.10.30, 12:01

Hárman súlyosan tízen könnyebben sebesültek meg annak a menetrend szerinti busznak az utasai közül, amelybe belerohant egy takarmányszállító csütörtök reggel Tácon. A busz éppen beállt a megállóba, az utasok le-és felszálltak, amikor a baleset történt. Egy idős nőt mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.

A gombfocisták lenyomnák a BL-csapatot

[origo] utazás2008.10.09, 15:37

A jogerős építési engedély birtokában megkezdődhet a Ferihegyi repülőtér első igazi kihívójának számító Székesfehérvár melletti Alba Airport építése. A légikikötő fekvése és a fővároshoz való közelsége miatt kitűnő választás lehet a ferihegyi díjakat sokalló fapadosok számára, a Budapest Airport ugyanakkor nem tart vidéki versenytársaitól.

Húszgólos kézisiker Székesfehérváron

Sport2008.10.04, 23:11

Fölényes, húszgólos győzelmet aratott a Fehérép-Alcoa a pályaválasztói jogát feladó fehérorosz Arkatron ellen a női kézilabda EHF-kupában, Székesfehérváron.

Épülhet a börgöndi repülőtér

Ingatlan2008.09.23, 00:11

A ferihegyi repülőtér konkurenciáját építené fel Székesfehérvár mellett a Biggeorge's-NV Zrt. A leendő Alba Airport megkapta a szükséges engedélyt.

Bosszú lehetett az életveszélyes fehérvári kődobálás

Itthon2008.08.26, 13:25

Székesfehérvár egyik legproblémásabb utcájában áll az a ház, amelynek egyik lakóját, egy 12 éves kislányt kődobálók sebesítettek meg múlt kedden. Az egyik elkövető, aki besimerte tettét bosszúra hivatkozott. A dobálók feltehetően nem nézték kire, csak vaktában dobálták a köveket. Az [origo] a helyszínen járt utána az ügynek.

Három városra oszlik az álláskínálat Fejér megyében

Állás 20112008.08.26, 08:09

Fejér megyében az állástalanok 23,7 százaléka tartósan munkanélküli, azaz 13 hónapnál hosszabb ideje szerepel a munkaügyi központok regisztrációjában. Az üres álláshelyek csaknem 90 százalékát a megye iparilag fejlett térségeiben - Székesfehérváron, Móron és Dunaújvárosban - kínálják. Ezzel szemben a hátrányos helyzetű sárbogárdi térségben 15,3, az enyingiben pedig 14 százalékos a munkanélküliségi ráta.

Elfogták a székesfehérvári kődobálókat

Itthon2008.08.21, 22:07

Elfogták, és őrizetbe vették azt a hat kődobálót, akik kedden késő este Székesfehérváron életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt.

Kődobálók okoztak éleveszélyes sérülést

Itthon2008.08.20, 23:11

Életveszélyest sérülést okoztak egy kislánynak azok a garázdák, akik kövekkel dobálták meg egy ház ablakait Székesfehérváron. A rendőrség azonosította az elkövetőket, akik közül négyet már elfogtak.

Térfigyelő kamerák figyelnek Fehérváron

Itthon2008.06.27, 16:34

Térfigyelő kamerarendszert szerelt fel Székesfehérvár utcáira a város önkormányzata. A rendszer 180 millió forintba került, de a város szerint megéri, mert a már korábban felszerelt kamerák környékén 60-65 százalékkal csökkent a bűnesetek száma.

Tulajt cserél a fehérvári számítógépüzem

Archívum2008.06.25, 08:33

A tajvani Foxteq Holdings Inc. megveszi az amerikai Sanmina SCI személyiszámítógép-gyártó két üzemét, az egyiket Székesfehérváron, a másikat a mexikói Guadalajarában.

Nyári menetrend szerint járnak a vonatok

Itthon2008.06.21, 00:45

Szombattól életbe lépett a MÁV nyaralási szezonhoz igazított nyári menetrendje. Az új vasúti közlekedési rend augusztus 24-ig érvényes.

Felborult egy vontatott busz az M7-esen

Itthon2008.06.15, 19:03

Felborult egy másik autóbusz által vontatott, műszaki hibás busz vasárnap délután az M7-es autópálya Pest felé vezető sávjában Székesfehérvár keleti lehajtójánál.

Focizoom: örömfutball Sóstón

Sport2008.06.09, 06:44

Gólok, könnyek és mosolyok kísérték a Samsung Focizoom-kupa idei kiírásának első selejtezőjét Székesfehérváron, amelyen az U7-es korosztálytól az U17-esekig közel száz csapat vett részt. A Sóstói-stadionban a több mint ezer gyerekfutballista tizennégy pályán küzdött a győzelemért, a legjobbak pedig a Samsung és az adidas ajándékaiból részesültek.

Valenciába szerződött a Fehérép válogatott jobbszélsője

Sport2008.06.02, 06:44

Négy évvel ezelőtt történt, hogy Szabó Edina és Siti Beáta Székesfehérvárra csábította a szülés után a kézilabdapályára visszatérni készülő Balogh Beatrixet. Akkor még senki sem gondolta, hogy a kiváló jobbszélsőt majd a klub történetének legeredményesebb játékosaként fogják egyszer elbúcsúztatni. A Fehérép Alcoa FKC (korábban Cornexi) színeiben 643 gólt szerző BB nyártól Spanyolországban folytatja a pályafutását.

A Fidesz jelöltje nyert a székesfehérvári 13-as választókerületben

Itthon2008.06.01, 22:02

A Fidesz jelöltje nyerte meg vasárnap Székesfehérvár 13-as számú választókörzetében, a kerület előző, fideszes képviselőjének februári halála miatt kiírt, időközi önkormányzati választást; a közgyűlésben 15-15 képviselője van a jobb és a baloldalnak.

Átadták a Park Centert Fehérváron

Ingatlan2008.05.29, 15:02

Megnyitotta 10 milliárd forintos beruházással elkészült tizedik üzletközpontját Székesfehérváron az osztrák tulajdonú Centermanagement Invest Hungary Kft; a Park Centert csütörtökön adták át a vásárlóknak.

Döntetlennel kezdtük az elitkört

Sport2008.05.20, 07:39

A magyar U19-es válogatott hétfőn délután Székesfehérváron lépett pályára a korosztály Európa-bajnokságának utolsó selejtezőkörének első csoportmérkőzésen. A mieink a mérkőzés nagy részében óriási fölényben játszottak a litván fiatalok ellen, mégis be kellett érniük az egy ponttal.

Tizenegy év után Eb-döntőbe juthatnak U19-es focistáink

Sport2008.05.19, 08:04

Hétfőtől szombatig Székesfehérváron és Tatbányán kerül sor az U19-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező magyarországi elitkörérének küzdelmeire. Sisa Tibor együttesének Portugália, Ciprus és Litvánia legjobbjaival kell megküzdenie az Eb-szereplést jelentő első helyért, melyről a papírforma alapján a szombati zárómeccs, a Magyarország-Portugália találkozó dönthet.

Palkovics: Lehet, egyszer hokinemzetté válunk

Vendégszoba2008.05.19, 18:44

Pályafutása 15. világbajnokságán harcolta a ki a magyar jégkorong-válogatott az A csoportba velő feljutást, Palkovics Krisztián azóta napi kettő-három interjút ad, újságban és tévében szerepel. Az Alba Volán csatára nem hagyta ki az [origo] meghívását sem, s a Vendégszobában mesélt az oroszlánbarlanghoz hasonló öltözői illatról, az esetleges olimpiai esélyekről, s arról, hogy nagyon szeret Székesfehérváron élni, illetve jégkorongozni.

Kangyal folytatná, Balu nem nézi a meccseit

Archívum2008.05.08, 09:19

Autogramosztás, fényképezkedés és városházi fogadás várt a világelitbe feljutott jégkorong-válogatott tagjaira Székesfehérváron. A 22 fős keretből 15-en jelentek meg a belvárosi Café 19-ben, Ocskay Gábor kávézójában, itt közel másfél órán át írtak alá fotókat, pólókat, mezeket, és lehetett velük fényképezkedni is.

255. Lukács Mária - Székesfehérvár

iWiW-vel a világ körül2008.04.24, 09:35

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Lukács Mária válaszol Székesfehérvárról.

8 milliót bukott Fehérvár az agyondicsért cég ejtésén

Itthon2008.04.22, 12:45

Két alkalommal kapott 4 millió forintos pénzbírságot ugyanabban a panelfelújítási pályázatban Székesfehérvár önkormányzata. Öt cég pályázott, ebből a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint négyen szabálytalanul, az ötödiket meg a város nem akarta győztesnek. A 8 millióba került döntéseket az MSZP-től a Fideszig mindenki megszavazta, ám most akárkit kérdezett az [origo], mindenki továbbpasszolta a felelősséget.

Bagoly-gólváltás, sima Loki-siker Debrecenben

Sport2008.04.19, 23:27

A címvédő Debrecen három góllal legyőzte a szomszédvár Nyíregyházát a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójában. Székesfehérvárott megszakadt a Győr 21 meccses veretlenségi sorozata, a Diósgyőr hazai pályán 0-2-ről mentett pontot a Tatabánya ellen, míg az Újpest a Megyeri úton végzett 4-4-re a REAC-cal.

Dániában folytatja a csinos fehérvári kézis

Sport2008.04.18, 19:43

Kedden tart sajtótájékoztatót a Fehérép Alcoa FKC nőikézilabda-csapata, amelynek témája nem más, mint hogy hol folytatja a pályafutását Tápai Szabina? Információnk szerint a csinos csillag jövőre már nem Székesfehérvárott, hanem Dániában szerepel.

Nyolcévesek buliznak Fehérváron

Partytár2008.04.09, 16:39

Nyolc éve töretlenül a magyar hiphopszcéna információit, érdekességeit a Hiphop.hu portál, a Party.[origo].hu partneroldala. A becses évfordulót április 11-én ünneplik a hazai rapperek, a székesfehérvári Fezen klubban.

Áramot termel az új nanoruha

Tudomány2008.02.21, 08:33

Akár a nadrágunkba is beleszőhetőek lesznek azok a speciális, energiatermelésre képes mikroszálak, amelyeket nemrég mutattak be amerikai kutatók a Nature-ben. A nanotechnológiai eljárással készült új "fonál" idővel alkalmas lehet arra, hogy hordozható elektromos eszközeinket mi magunk töltsük fel a működésükhöz szükséges energiával, egyszerűen azzal, hogy viseljük a velük átszőtt ruhát.

A Siófok Fehérváron verte a Paksot a Ligakupában

Sport2007.12.08, 16:51

A félidőben ugyan még hátrányban volt, végül mégis magabiztosan nyert - pályaválasztóként - a Siófok a Paks ellen a labdarúgó Ligakupa csoportkörének harmadik fordulójában. A találkozóra Székesfehérváron került sor.

Edzőt váltott az Alba Volán hokicsapata

Sport2007.11.22, 11:37

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar és az osztrák jégkorong-bajnokságban érdekelt Alba Volán Jan Jasko vezetőedzővel. A következő két-három mérkőzésen az eddigi másodedző, Énekes Lajos irányítja majd az együttest. Várhatóan vasárnapig kiderül, hogy ki lesz a szlovák tréner utódja. Annyi biztos, hogy finn vagy svéd edző érkezik Székesfehérvárra.

A Loki lehajrázta az Újpest B csapatát

Archívum2007.10.17, 23:00

A Debrecen 3-0-ra nyert az Újpest ellen a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének az első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. A Zalaegerszeg 2-0-ra diadalmaskodott Rákospalotán, míg a Győr döntetlent ért el Székesfehérváron.

Szolnokon beruház a Stadler

Archívum2007.10.11, 07:24

Székesfehérvár helyett Szolnokon épül tavasszal a svájci Stadler alumínium kocsitesteket előállító gyára. A tízmilliárdos beruházás 400 embernek ad munkát. A helyszínt azért változtatta meg a cég, mert Székesfehérváron túl sokat kért a Széles Gábor vezette holding a területért, ami nem volt versenyképes.

U19-es focistáink egy körre az Eb-től

Archívum2007.10.10, 20:57

Második mérkőzését is megnyerte a magyar U19-es labdarúgó-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán, így már biztosan bejutott a jövőre rendezendő elitkörbe. A mieink a Kazahsztán felett hétfőn aratott 6-0-s diadal után szerdán Wales legjobbjainál bizonyultak jobbnak két góllal, Székesfehérváron.

Hatot rúgott a kazahoknak az U19-es válogatott

Archívum2007.10.08, 21:37

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott hat góllal nyert Kazahsztán ellen az Európa-bajnoki selejtezőtorna első fordulójában Székesfehérváron.

Tízmilliárdból folytatódik a panelprogram

Ingatlan2007.10.03, 10:23

Jövőre tízmilliárd forint költhető a panelprogramra. Az országos főépítész példaértékűnek nevezte Székesfehérvár és Pécs felújítását, ahol napjainkig teljes utcák újultak meg uniós, önkormányzati és lakossági források bevonásával.

Geráért ismét harcba szállhatnak az angol élklubok

Sport2007.09.17, 16:35

Gera Zoltán mozgalmas heteken, napokon van túl. Az olaszok elleni 3-1-re megnyert barátságos meccs után három héttel a bosnyákok és a törökök elleni Eb-selejtezőn kellett bizonyítania; előbbi tétmeccsen az ő 11-es góljával nyertek a mieink Székesfehérváron, s Isztambulban is büntetőt lőhetett volna, e helyett azonban - még Michel Platini UEFA-elnök szerint is - jogtalanul állították ki műesés címszó alatt. A hét végi bajnokin a támadót pihentette edzője, a WBA azonban így is 4-0-ra legyőzte az Ipswich Townt, de hogy Gerzson ne unatkozzon, máris összeboronálták a nevét egy élvonalban szereplő csapattal. Ezúttal a Fulhammel, amely a hhírek ...

Vaskó újra edzett, Várhidi durva meccsre számít

Archívum2007.09.06, 20:36

Vaskó Tamást csütörtökön kiengedték a kórházból és a gyomorfertőzésből felépült védő este már együtt készült a magyar válogatott többi labdarúgójával a Bosznia-Hercegovina elleni, szombati Európa-bajnoki selejtezőre, amely 16 órakor kezdődik Székesfehérváron.

Priskin és Fülöp átmentené az olaszverő formát

Archívum2007.09.05, 14:13

A szombati, Székesfehérváron rendezendő Magyarország-Bosznia Európa-bajnoki selejtező kapcsán a Leicesterben légióskodó Fülöp Márton, valamint a szintén szigetországi Watfordban szereplő csatár, Priskin Tamás nyilatkozott az [origo] kamerája előtt.

Gera a kapuba is szívesen beáll

Sport2007.09.04, 20:52

Szombaton 16 órakor Székesfehérváron Bosznia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott, s a mieink csapatkapitánya, Gera Zoltán a találkozó előtt a várakozásairól nyilatkozott.

Gera: Az olaszok elleni találkozót felejtse el mindenki

Sport2007.09.03, 22:13

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Székesfehérváron Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint a nemrég eltelt időszakban más lett a csapat megítélése.

Várhidi kicsit változtat a győztes csapaton

Archívum2007.08.29, 17:41

Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott 22 fős, bő keretét a csapat két soron következő Európa-bajnoki selejtezőjére. A szakvezető nem változtatott jelentősen a világbajnok Olaszország ellen 3-1-es győzelmet aratott együttesen, amely jövő szombaton Székesfehérváron Bosznia-Hercegovinát fogadja, majd négy nappal később Törökországba látogat.

Új székek Sóstón az olaszverés miatt

Archívum2007.08.29, 14:01

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) segítségével Székesfehérváron 3000 új ülőhellyel bővítik a Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőnek otthont adó Sóstói stadiont.

Vásárló rendőr fogta el a téglás rablót

Itthon2007.08.27, 19:23

Egy éppen bevásárolni induló, szolgálaton kívüli rendőr segítségével fogták el azt a férfit, aki Székesfehérváron két nőt téglával fejbe vert majd kirabolt.

Jól rajtolt a Dunaferr és a Cornexi

Sport2007.08.17, 06:54

A két magyar nőikézilabda-együttes győzelmével vette kezdetét a négy EHF-kupa-szereplő részvételével Székesfehérváron megrendezésre kerülő TERSZOL-kupa. Először a Dunaferr verte fölényesen a norvég Levangert, majd a házigazda Cornexi-Alcoa nyert simán a szerb bajnokság bronzérmese ellen.

Pólócsapatunk nagyon várja a Világliga-döntőt

Archívum2007.08.02, 19:40

Augusztus 7-12-e között Berlinben rendezik a férfi vízilabdázók Világliga-döntőjét. A magyar csapat a hét elején Balatonfűzfőn készült, majd Székesfehérváron legyőzte a szlovákokat, s már nagyon várja a németországi megmérettetést, amelyen csakis a döntőbe kerülés, illetve a győzelem lehet a végcél.

Császár lett a diszkoszvetés honi királynője

Sport2007.07.29, 19:10

Meglepetéssel kezdődött a SportLife Média 112. felnőtt atlétikai országos bajnokság második versenynapja Székesfehérváron: a női diszkoszvetést a 20 éves Császár Katalin nyerte az ob-n harmadik ezüstérmét szerző Dívós Katalin előtt.

Pars és Annus csatáját hozhatja az ob

Archívum2007.07.26, 14:30

Szombaton és vasárnap Székesfehérváron rendezik meg a 112. atlétikai országos bajnokságot, amelyen a férfi kalapácsvetés világranglistáján jelenleg harmadik Pars Krisztián érheti el a legjobb eredményt. A dobókörbe lép a doppingvétség miatti eltiltása után visszatért Annus Adrián is, aki egyelőre nincs a legjobb húsz között. Az ob díszvendége az 1992-es barcelonai olimpiai magasugró-bajnoknője, a német Heike Henkel lesz, díjátadói minőségben.

Budapest elszívja a prémium irodák bérlőit

Ingatlan2007.07.23, 14:06

Miközben az irodapiaci igények mentén halad az Szigony utcai A kategóriás irodaház építése, az ingatlanközvetítők jó eséllyel keresnek irodabérlőket Ferencvárosban és Kelenföldön is. Székesfehérvárott ugyanakkor gyenge az érdeklődés.

Száztízmilliárd forintból megoldódna az elővárosi közlekedés

Archívum2007.06.18, 09:02

Budapest agglomerációjából bebumlizni a belvárosi munkahelyre sokszor tovább tart, mint eljutni Székesfehérvárra vagy Ceglédre. Az [origo] utánaszámolt, mennyiből lehetne százezrek utazását megkönnyíteni. A gödöllői HÉV-vonal felszíni összekötése a kettes metróval például 50-60 milliárd forintba kerülne, és bár a Podmaniczky-tervben is szerepel, a metrófelújítási program mégsem szól róla.

Trónfosztásra készül a Fradi nőikézi-csapata

Sport2007.05.25, 14:20

Szombaton a bronz-, pünkösdvasárnap pedig az aranyérem talál gazdára a női kézilabda NB I-ben. Előbb a Dunaferr fogadja a Cornexit, és ha pontot szerez, harmadik lesz. Erre minden esélye megvan a dunaújvárosiaknak, hiszen a playoffban már Székesfehérváron is nyerni tudtak. A vendégeknek mindenképpen nyerniük kell a dobogóra kerüléshez. Hogy ki lesz a bajnok, az vasárnap 14.30 körül derül ki.

A Duna Rallye-val folytatódik a rali bajnokság

Auto2007.05.23, 11:42

Május utolsó hétvégéjén a Duna Rallye-val folytatódik hazai rali bajnokság az első, illetve a másodosztály számára. A Székesfehérvár környéki murvás verseny erősen igénybe veszi majd az autókat.

Kedden este eltűnik a Szaturnusz az égről

Tudomány2007.05.22, 10:56

Derült idő esetén látványos csillagászati jelenségnek lehetünk tanúi május 22-én (kedden) este: a Hold fél tíz körül elfedi a Szaturnuszt.

A Rózsadombon sem kell, ami elhanyagolt

Ingatlan2007.05.21, 13:46

Budán számos kiadó ingatlant és lakást tartanak nyilván, mégis kevés az azonnal beköltözhető minőségi bérlemény. Zuglóban erősödött a középkategóriás ingatlanok forgalma, míg Székesfehérváron leginkább a munkahelyhez közeli bérlakások népszerűek - derül ki körképünkből.

Nem okozott gondot a Cornexi legyőzése a Fradinak

Sport2007.05.20, 01:22

A Ferencváros hazai pályán a papírformának megfelelően legyőzte a Székesfehérvár együttesét a nőikézilabda NB I 1-4. helyéért zajló rájátszásában.

A vihar miatt késnek a vonatok

Itthon2007.05.15, 22:20

A viharos erejű szél faágakat sodort a vasúti felsővezetékre a Budapest-Pécs és a Budapest Székesfehérvár vonalon, ezért 20-30 percet késnek a vonatok. Dunaújvárosban egy társasház tetejét fújta le a szél. A katasztrófavédelem szerint nincs rendkívüli helyzet.

Félpályás útlezárás a 81-esen Pérnél és Mezőörsnél

Itthon2007.04.27, 19:51

Jelentős torlódást okozott az átmenő forgalom ellen tiltakozók félpályás útlezárása Pérnél a Győrt Székesfehérvárral összekötő 81-es főúton pénteken kora este.

Széles: Legalább kétszáz buszt gyártunk

Gazdaság2007.04.20, 10:08

Legalább két csarnokban folyik buszgyártás Székesfehérváron - közölte a Gazdasági Rádióval Széles Gábor, a Műszertechnika Holding elnöke - olvasható a Népszabadságban.

Egygólos győzelmek fordulója a Borsodi Ligában

Sport2007.03.18, 17:16

A Borsodi Liga 21. fordulójában eddig hat találkozót rendeztek, és mindegyik helyszínen egygólos győzelmet láthattak a nézők, ráadásul öt találkozó vége egyformán 2-1 lett (pénteken a Honvéd kezdte a sort a DVSC elleni sikerével). A REAC Torma Gábor duplájával verte Rákospalotán a ZTE-t, míg a szintén vendéglátó Diósgyőr a Paks ellen diadalmaskodott háromgólos összecsapáson. A Vác és a Kaposvár meglepetésre nyert idegenben pályára lépve, előbbi Tatabányán, utóbbi Székesfehérváron gyűjtötte be a három pontot. Egyedül Újpesten született csak egyetlen gól, a lila-fehérek a Sopron ellen diadalmaskodtak a Megyeri úton. A Győr-Pécs meccsrre ...

Az Alba Volán vezet a hokidöntőben

Sport2007.03.07, 13:27

Az Alba Volán 5-1-re verte a Dunaújvárosi Acélbikákat Székesfehérváron a Borsodi Jégkorongliga döntőjének első összecsapásán. A címvédő szinte esélyt sem adott a trónkövetelőnek, és magabiztosan szerezte meg első győzelmét a három nyert mérkőzésig tartó csatában.

Letették az esküt a cigányvajdák

Itthon2007.02.10, 20:51

Országos cigányvajda találkozó volt szombaton Székesfehérváron, amelynek keretében felavatták a megyei és városi cigányvajdákat.

Újabb Volán-lépés az Interliga-siker felé

Archívum2007.01.28, 21:18

Az Alba Volán-FeVita Székesfehérváron győzött 5-2-re a szlovén Slavija Ljubljana ellen az Interliga döntőjének második mérkőzésén. A magyar gárda nem engedte kibontakozni ellenfelét, így megszerezte második győzelmét is a döntőben, és szerdán akár a végső sikert is kiharcolhatja Ljubljanában Jan Jasko együttese.

Öten megsérültek egy buszbalesetben

Itthon2007.01.05, 19:08

Ketten súlyosan, hárman könnyen megsérültek péntek este a 8-as főúton, Székesfehérvár határában történt balesetben.

Tisztes helytállásban bízik az Alba Volán

Sport2007.01.04, 19:32

A tisztes helyállásban és egy mérkőzés megnyerésében bízik az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata, amely példátlan módon sorozatban harmadik alkalommal ad otthont a Kontinentális Kupa négyesdöntőjének.

Hrepka nem akar az MTK-ban megöregedni

Vendégszoba2006.12.13, 08:46

Sok szurkoló szerint az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiából kinevelt s immáron az MTK-ban futballozó fiatal játékosok húzhatják ki a magyar labdarúgást a kátyúból. Az ifjoncok egyik legjobbja a 19 esztendős Hrepka Ádám, aki idén 10 gólt szerzett az éllovas Hungária körútiak kék-fehér mezében, és Székesfehérváron bemutatkozott az egy meccs erejéig Várhidi Péter által vezényelt, Kanada ellen szerepelt magyar válogatottban is. Az ifjú csatárt olvasóink faggatták a Vendégszobában.

Rózsaszínbe öltözik az Alba a Kontinentális-kupán

Sport2006.12.12, 14:19

Jövő hétfőn kezdődik el a jegyárusítás a jégkorong Kontinentális-kupa négyesdöntőjére, amelyre január 5. és 7. között kerül sor Székesfehérváron.

Fölényesen nyert a Tatabánya és az Újpest

Sport2006.12.10, 17:39

Az utóbbi három bajnoki mérkőzését elvesztő Újpest magabiztosan nyert a hét elején edzőváltáson átesett Győr otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A Tatabánya hazai pályán ütötte ki a Pécs csapatát. A Diósgyőr és a Debrecen is otthon aratott egygólos diadalt, Csertői Aurél pedig a Sopron edzőjeként szomorúan távozhatott egykori sikerei színhelyéről, mert új csapatával 3-1-re kikapott Székesfehérvárott.

Elkészült a Kontinentális-kupa sorsolása

Sport2006.11.29, 21:26

Elkészült a január 5-7-e között Székesfehérvárott megrendezésre kerülő jégkorong Kontinentális-kupa négyes döntőjének sorsolása. A viadalon a házigazda Alba Volán FeVita mellett az orosz Avangard Omszk, a finn Ilves Tampere és a fehérorosz Junoszt Minszk vesz részt.

Rózsaszín hokiütőkkel a mellrák ellen

Sport2006.11.22, 16:41

A mellrák elleni összefogás jegyében rendezik meg január 5. és 7. között Székesfehérváron a jégkorong Kontinentális-kupa négyes döntőjét.

Tíz emberrel verte az Újpestet a Fehérvár

Sport2006.11.18, 13:12

Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegve fekete karszalaggal játszottak a csapatok Székesfehérváron, ahol a hazaiak 3-2-re verték a több mint hatvan percig emberelőnyben játszó Újpestet Borsodi Liga 14. fordulójában. A Paks az elmúlt szezonban még a Vasasban futballozó Zováth János góljával nyert az angyalföldi együttes ellen az Illovszky Stadionban.