Székelyföld

címke rss

Az önkormányzatok is mozgósítanak a székelyek petíciós kampánya mellett

Itthon2020.07.29, 08:17

Több ezer testvértelepülési kapcsolat állhat a székely petíciós kampány szolgálatába, és ez sokat segíthet abban, hogy további négy országban elérjék a törvényben meghatározott aláíráslimitet - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Az Index kirúgott főszerkesztője szerint nincs hírértéke a székely kezdeményezésnek

Itthon2020.07.28, 16:08

A baloldali propagandalap, az Index.hu kirúgott főszerkesztője azzal a nyilvánvalóan hamis indokkal utasította vissza a székely nemzeti régiós kezdeményezés újraindulásáról való beszámoló megjelentetését, hogy szerinte ennek nincs hírértéke – hívja fel rá a figyelmet Pesty László, az Íradalá.hu kampányfőnöke. Persze nem ez az első alkalom, hogy az Index nem támogatja a magyar értékeket. Idén nyáron, miközben vezető politikusok és szakemberek szerint is belföldön biztonságos nyaralni, a lap az adriai utazásokat reklámozza.

Román politikus: Hazudott Iohannis, amikor Erdély elszakításával riogatott

Nagyvilág2020.07.11, 14:41

Nem forgott veszélyben Románia integritása, amikor a Székelyföld autonómiastatútumának „véletlenszerű" képviselőházi elfogadása kapcsán Klaus Iohannis államfő gyűlöletbeszédnek minősülő nyilatkozatában „Erdély kiárusításával", illetve ennek megvalósulása érdekében az RMDSZ-el és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való együttműködéssel vádolta meg az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) – hívta rá fel a figyelmet Marian Cucsa, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság volt alelnöke.

Emberéleteket veszélyeztet egy gyújtogató Sepsiszentgyörgyön

Nagyvilág2020.06.08, 16:30

Ötször gyújtotta fel egy eddig még ismeretlen tettes az egyik sepsiszentgyörgyi földbe süllyesztett hulladéktárolót, ami ezúttal szénné égett - számoltak be a történtekről a Maszol.ro erdélyi híportálon.

Csíksomlyó ötszáz éve a hithez való ragaszkodás győzelmi emlékünnepe

Tudomány2020.05.31, 17:49

Pünkösd megünneplésének egyik kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, ami János Zsigmond nevéhez köthető. Az erdélyi fejedelem és magyar király a legenda szerint 1567-ben a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni. Az összegyűlt székelyek, Csík, Gyergyó és Kászon népe, pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekeztek, ahol Szűz Mária segítségét kérték, majd a Hargita Tolvajos-hágójában győzelmet arattak a fejedelem seregei ellen, és megvédték ősi katolikus hitüket. A hargitai csata körül azonban rengeteg a kérdőjel, ezért a legfrissebb kutatási eredmények tükrében bemutatjuk, hogy vajon miéért ...

A Momentum román testvérpártja folytatja a magyarellenes gyűlöletkeltést

Nagyvilág2020.05.07, 19:52

Klaus Iohannis román köztársasági elnök múlt heti magyarellenes gyűlöletkeltése óta a román pártok egymásra licitálva próbálnak hangulatot kelteni a magyarok ellen. Nem maradhat ki ebből a magyarországi Momentum román testvérpártja, az USR sem, amely igyekszik túlteljesíteni a xenofóbia területén. Legutóbb az egyik Bákó megyei parlamenti képviselőjük, Lucian Daniel Stanciu-Viziteu 1920-tól napjainkig folyamatosan tartó revizionizmussal vádolta meg a magyar kormányt, az RMDSZ-t pedig azzal gyanúsította, hogy ilyen (egyébként nem létező) szervezetekkel áll kapcsolatban. Ugyanakkor arra nem hajlandó a politikus, hogy az ügyben informácciót ...

Tisztázatlan a nemzeti kisebbségek helyzete az Európai Unióban

Nagyvilág2020.05.04, 20:54

Spanyolországban évtizedek óta komoly belpolitikai feszültségeket okoznak a baszk, illetve a katalán függetlenségi törekvések. Hasonló a helyzet Franciaországban is, ahol Macron liberális kormányzata a nemzeti egység felbomlásától tartva megtagadja Korzikától az évtizedek óta követelt autonóm státuszt. Macron még azt sem engedi, hogy a korzikai nyelv hivatalos legyen a szigeten. Ezek megváltoztatására európai polgári kezdeményezés keretében aláírásgyűjtés indult, amelynek célja, hogy az Európai Parlament napirendre tűzze a nemzeti régiók kérdését – hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A román elnök magyarellenes gyűlöletkeltésbe kezdett az állami tévében

Nagyvilág2020.04.29, 20:53

A 90-es évek Romániáját idéző, szélsőségesen nacionalista stílusban támadta meg Klaus Iohannis német származású román államfő az erdélyi magyarságot, illetve az első számú ellenzéki pártot, a PSD-t, azt állítva, hogy azért fogadta el a parlament alsóháza „hallgatólagosan" a Székelyföld autonómiastatútumát, mert a PSD segédletével a Képviselőház kifutott a törvényes határidőből. Ez azonban egyáltalán nem igaz, a Képviselőház egyszerűen nem szavazott a törvényjavaslatról, így a döntés joga átkerült a Szenátushoz, ott pedig az összes román párt szavazatával elutasították a törvényjavaslatot, amely autonómiát irányozna elő a Székelyfölddnek. ...

Színházvezetők kérik, hogy mindenki támogassa a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését

Itthon2020.04.27, 17:46

Színház- és társulatvezetők politikai nézetüktől függetlenül egyetértenek abban, hogy támogatni kell a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezését, és arra biztatnak, ha az unió területén élő őshonos kisebbségeket szeretnénk megőrizni a jövőnek, írjuk alá az Írdalá.hu weboldalon az indítványt. Vidnyánszky Attila, Máté Gábor és Jordán Tamás, a függetlenek részéről pedig Pintér Béla is megszólalt a kérdésben - közölte a Magyar Nemzet.

Karanténba került Székelyföld egyik megyei kórházának három osztálya

Nagyvilág2020.03.22, 17:41

Karantént rendeltek el a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Kórház nőgyógyászati és újszülött osztályán vasárnap, valamint szülőszobáján a beutaltakkal és a teljes személyzettel együtt - közölte honlapján a megyei prefektúra hivatala.

Újra indul a sepsiszentgyörgyi polgármesterségért az RMDSZ-es Antal Árpád

Nagyvilág2020.02.17, 14:43

Újra megpályázza a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, aki 2008 óta vezeti a székelyföldi várost.

Gyújtogatók miatt égett le a székelyföldi Héderfája református templomának haranglábja

Nagyvilág2020.02.09, 12:10

A Székelyhon portál tájékoztatása szerint szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja.

Ha felébred a Kárpát-medence vulkánja, az pusztító lesz

Tudomány2020.01.15, 12:02

Dr. Harangi Szabolcs, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatója kutatótársaival a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Székelyföldön található Csomád vulkán magmatárolóját és a 30 ezer évvel ezelőtti utolsó kitöréséből származó törmelékanyagait vizsgálja, hogy egy nem teljesen kizárható újabb kitörés esetleges előjeleit idejében felismerhessék.

Újabb magyarellenes incidens történt Székelyföldön

Nagyvilág2020.01.05, 18:00

Több székelyföldi - Hargita és Maros megyei - településen fekete festékszóróval mázolták le vasárnapra virradó éjszaka a kétnyelvű helységnévtáblákon a magyar nyelvű feliratot.

Saját háza udvarán marcangolt össze egy medve egy székelyföldi férfit

Nagyvilág2019.11.27, 10:32

Súlyosan megsérült egy 28 éves férfi a székelyföldi Hidegkúton, miután a saját háza udvarán medve támadt rá - közölte az Agerpres hírügynökség. A férfit sokkos állapotban vitték kórházba, meg kellett műteni.

Újabb medvegázolás történt Székelyföldön

Nagyvilág2019.11.23, 12:54

Halálra gázolt szombaton egy tehervonat két medvebocsot Gyímesfelsőlokon, a görbepataki híd környékén – számolt be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) közleménye alapján a Maszol.ro .

Élményekkel teli túra Szováta alig ismert látnivalóinál

Nagyvilág2019.11.18, 20:06

A legtöbb embernek a Medve-tó, illetve általában a gyógyhatású, sós vizeiről ismert üdülő képe jut először eszébe Szovátáról. Pedig ez a székely kisváros sokkal több, mint egy csendes üdülőhely, sokkal több élményt tartogat, mint a gyógyvizekben való ücsörgés.

Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át vasárnap Székelyföldön

Nagyvilág2019.11.17, 21:20

A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán és a nyugati peremvidékén fekvő Backamadarason is.

Több mint 80 székelyföldi településen gyúltak ki az őrtüzek az autonómiaigény jeleként

Itthon2019.10.27, 18:30

Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként - mondta Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője.

Kövér László: Székelyföldnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt

Itthon2019.10.05, 18:03

Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.

Székelyföldön legégetőbbek a medvegondok

Tudomány2019.09.27, 19:49

A román környezetvédelmi minisztérium megrendelésére 2019 tavaszán elkészített állománybecslés szerint az országban jelenleg 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció felmérése összefüggésben áll a medvetámadások megnövekedett számával, illetve a vadásztársaságok ezek nyomán kibontakozó, és a medvék elejtését generálisan tiltó szabályozás enyhítését célzó  akciózásával.

Fagyos volt a reggel Székelyföldon a Csíki- és a Gyergyói-medencében

Archívum2019.09.19, 15:26

Fagyott a szomszédos területeken. Vajon ez azt jelenti, hogy hamarosan nálunk is beköszönt az igazi tél?

Fagyos volt a reggel Székelyföldön a Csíki- és a Gyergyói-medencében

Nagyvilág2019.09.19, 11:55

Mínusz négy fok alá süllyedt a hőmérséklet csütörtök hajnalban a székelyföldi Gyergyóalfaluban.

Amikor a medve támad, akkor már csak az Isten segíthet

Itthon2019.09.01, 12:11

Mit lehet tenni, ha az ember találkozik egy medvével? Érdemes elfutni? A medve meg akarja ölni az embert, vagy csak megsebesíti? Amióta a média rendre beszámol az egyre szaporodó székelyföldi medvetámadásokról, azóta ezek a kérdések azokban is felmerülnek, akik biztonságos távolságban élnek a medvelakta vidékektől. Ezerszer elgondolkodtam azon én magam is, hogy mit tennék, ha egy medvével találnám szembe magam, ahogy azon is, hogy mihez kezdenék, ha egy lakatlan szigetre vetődnék, vagy ha hajótörést szenvednék. Hogy lehet túlélni az ilyen reménytelen helyzeteket? Amikor egy barátom átküldte a Vadföldön oldal linkjét, azonnal tudtam,, ...

Hét kisgólya nőtt fel egy romániai gólyafészekben

Nagyvilág2019.08.16, 16:29

Hét kisgólya nőtt fel a nyáron egy romániai gólyafészekben. A szokatlanul népes gólyacsaládról a Román Madártani Társaság (SOR) pénteken számolt be honlapján.

Székelyföldi vállalkozóknak tartanak gazdaságfejlesztési rendezvényt Tusványoson

Itthon2019.07.24, 13:09

Kárpát-medence és exportfejlesztés címmel tart rendezvényt a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) székelyföldi vállalkozóknak, cégvezetőknek szerdán.

Régi tervét váltja valóra Dárdai Pál, először utazik Székelyföldre

Sport2019.07.17, 11:36

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya először utazik Székelyföldre: a Nyári Szabadegyetem vendége lesz.

A székelyföldi magyarok kevesebbet keresnek, mint a helyi románok

Nagyvilág2019.07.10, 16:12

Friss kutatási eredmények szerint Székelyföldön a magyar nemzetiségűek alulreprezentáltak a kormánynak alárendelt intézményekben, és kevesebbet is keresnek, mint a román nemzetiségűek.

Kelemen Hunor aláírta a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezést

Nagyvilág2019.06.19, 09:07

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke aláírta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezését - közölte hírlevelében a szövetség.

Miklósa Erika címszerepet énekel a Székelyföldi Operahéten

Kultúra2019.06.12, 16:16

Négy előadása lesz Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Operának a Székelyföldi Operahét keretében. Az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

Nem jelent meg a magyar külügyminisztériumban a bekéretett román nagykövet

Itthon2019.06.07, 13:05

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, Marius Lazurcát, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – közölte Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára.

A román belügyminiszter lemondását követelik az erdélyi magyarok az úzvölgyi incidensek miatt

Nagyvilág2019.06.07, 16:55

Mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet elítélte az úzvölgyi katonatemetőben történt incidenseket, és a vétkesek felelősségre vonását követelték. Emellett lemondásra szólították fel Carmen Dan szociáldemokrata belügyminisztert, és közölték, hogy a bírósághoz fordulnak a történtek miatt, amelyről a nemzetközi fórumokat is tájékoztatják – írja a Maszol.

Jegyzékben tiltakozik a magyar kormány az úzvölgyi román pusztítás miatt

Itthon2019.06.06, 22:50

Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára

Élőlánccal próbálják megakadályozni a román parcella felavatását az Úzvölgyében

Nagyvilág2019.06.06, 10:24

Székelyföldi magyar elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva (Darmanesti) polgármesteri hivatala csütörtök délután ortodox papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben – törvénytelenül – létrehozott román parcellát és emlékművet.

Hajnalban elhurcolták a román rendőrök az erdélyi Csíkszentmárton magyar alpolgármesterét

Nagyvilág2019.05.23, 16:38

Házkutatást tartott csütörtök hajnalban a Bákó megyei rendőrség Csíkszentmárton magyar alpolgármesterénél, László Antalnál (RMDSZ) és a községházán. László Antalt jelenleg a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székházában hallgatják ki az úzvölgyi temetőnél történtekkel kapcsolatban – számolt be az esetről Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a közösségi oldalán. A legújabb információk alapján összesen öt helyszínen tartottak házkutatást, és négy magyar nemzetiségű személyt állítottak elő ütlegelés, rongálás és lopás gyanújával – írja a Maszol a moldvai Bákó megyei rendőrség szóvivőjének információi alapján.

Szőcs Zoltán nem szabadulhat, noha megszűnt az elítélésének törvényes alapja

Nagyvilág2019.05.17, 15:45

A brassói táblabíróság döntése értelmében a terrorizmus kísérlete miatt ártatlanul elítélt Szőcs Zoltán sem szabadulhat a feketehalmi börtönből, annak ellenére sem, hogy egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.

Több ezer ember kiáltotta az erdélyi sírkertben: Ne bántsd a magyart!

Nagyvilág2019.05.12, 19:38

Több ezren vettek részt a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye törvénytelenül átalakított magyar katonai temetőjében tartott ökumenikus istentiszteleten, és kiáltották egymás kezét megfogva: Ne bántsd a magyart!

Kétnapos erdélyi körutat tesz Orbán Viktor

Itthon2019.05.06, 10:29

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghívására kétnapos erdélyi körútra megy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke - jelentette be Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke és a programokat szervező RMDSZ.

Combjuk miatt gyilkolt védett mocsári békákat egy férfi

Nagyvilág2019.04.15, 17:13

A román rendőrség eljárást indított egy kommandói férfi ellen, aki védett mocsári békákat fogott és pusztított el, majd eladásra kínálta a békacombokat – számolt be Székelyhon.ro hírportál.

Európai polgári kezdeményezést indítanak a helyi magyarok Székelyföldért

Nagyvilág2019.04.10, 13:22

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) május 11-én, a hagyományos makfalvi (Maros megye) székely majálison szeretné elindítani a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtését. Erről Izsák Balázs SZNT-elnök beszélt azon a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón, amelyet Csomortányi Istvánnal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) márciusban megválasztott elnökével tartottak.

Nem helyezik szabadlábra a terrorizmussal vádolt székelyföldi fiatalokat

Nagyvilág2019.04.09, 20:45

Elutasította a terrorizmus vádjával - ártatlanul - öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli felülvizsgálati kérését a román legfelsőbb bíróság - közölte a bíróság sajtóirodája.

Medve ölt meg egy férfit Székelyföldön

Nagyvilág2019.03.22, 15:15

Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője azt mondta, meghalt az a 35 éves férfi, akire péntek délelőtt támadt egy medve a Hargita és Maros megye határán fekvő Kőrispatak (Criseni) határában.

Miniszterelnökség: Székelyföld autonómiájának kérdése minden magyar ember ügye

Itthon2019.03.10, 11:05

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja a Székely Nemzeti Tanács által a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett felvonulást, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára - közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Nem tetszik a románoknak a székely szimbólumok használata Marosvásárhelyen

Nagyvilág2019.03.08, 16:11

Kisebbségellenes indulatokat váltott ki Marosvásárhelyen, hogy a székely vértanúk emlékműve körüli tér rendezése során a székely szimbólumokat is használták. 

Hangulatkeltés a székelyföldi románok panaszlevele az állítólagos magyar befolyásról

Nagyvilág2019.03.04, 14:48

Hangulatkeltésnek nevezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője, Pászkán Zsolt a szélsőjobboldali Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának a román közjogi méltóságokhoz írt levelét, amelyben - egyébként hamisan - azt állítják, hogy a Székelyföld már részben a magyar állam irányítása alatt áll.

A román legfelsőbb bíróság befogadta a magyar fiatalok jogorvoslati kérését

Nagyvilág2019.02.27, 15:49

A román legfelsőbb bíróság befogadta a terrorizmus vádjával ártatlanul elítélt Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli jogorvoslati kérését. Az elítélteknek azt a kérését azonban nem bírálták el, hogy védekezhessenek szabadlábon az ügyük újratárgyalása során.

Marad a többnyelvű fejléces papír a Kovászna megyei önkormányzatnál

Nagyvilág2019.02.15, 12:36

 A székelyföldi románok jogaiért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) eredménytelenül kérte a bíróságtól, hogy tiltsa meg a Kovászna megyei Önkormányzatnak a román-magyar-angol fejléces papír használatát. A Brassói Táblabíróság csak azt rendelte el, hogy a megyei önkormányzatnak két megjelölt dokumentumot egynyelvű román fejléces papíron kell kiadnia.

Drámaian változott a magyar lakosság száma Romániában

Gazdaság2019.02.11, 13:24

Valamelyest javultak a népesedési mutatók Erdélyben a halálozások számának csökkenése miatt, a magyarlakta régiókban azonban gyorsult a népességfogyás – közölte a Kronika.ro hírportállal az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat, amely népmozgalmi adatokat összesített 2018 első tizenegy hónapjában.

Csíkkarcfalván átadták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját

Nagyvilág2019.01.18, 15:20

A Hargita megyei Csíkkarcfalván átadták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját, mely a magyar állam 640 millió forintos támogatásával épült fel.