Székelyföld
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Megint magyar világ lesz" - állampolgárságot kapnak az első székelyföldiek
Többen kiöltözve, könnyes szemmel érkeztek a csíkszeredai konzulátusra hétfőn, hogy magyar állampolgárságot igényeljenek. Volt, aki már kétszer, volt, aki egyszer vesztette el a magyar állampolgárságát, egy férfi három hete elhunyt édesanyja helyett nyújtotta be a dokumentumokat. A "lelki megerősítés" mindenkinek fontos, de többen a román helyett felmutatott magyar útlevéltől a nyugat-európaiak megvető pillantásainak elkerülését is várják. Miniportrék az első székelyföldi magyarokról, akik papírt kapnak arról, hogy magyarok.
Romániai magyarok vitatkoztak egymással Székelyföld autonómiájáról
Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között.
Az időjárás miatt gyenge az erdélyi turizmus
Jelentősen visszaesett a Székelyföldre látogató turisták száma az idén a korábbi évekkel összehasonlítva - írta a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán.
- címkék:
- Erdély
- Székelyföld
- erdélyi utazás
- Címkefelhő »
Feljelentették Tőkés Lászlót a Székelyfölddel kapcsolatos kijelentéseiért
Büntetőfeljelentést tett alkotmányellenes kijelentések miatt Tőkés László ellen a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt. Tőkés Tusnádfürdőn Koszóvóval példálózott, a szociáldemokraták szerint ezzel etnikai konfliktusra bujtogatott.
Ismét elöntött az árvíz egy székelyföldi települést
Több mint ezer házat kell újjáépíteni Romániában a főként a keleti és déli országrészeket érintő nyári árvizek után. A Kovászna megyei Bölönben 250 házat öntött el az árvíz vasárnap, egy 51 éves asszonyt elsodort a víz, kritikus állapotban szállították kórházba.
- címkék:
- Románia
- Székelyföld
- árvíz
- Címkefelhő »
"Lelassul sok minden" - így élik túl a fogcsikorgató hideget a csíkszeredaiak
Olyan hideg volt Csíkszeredán az elmúlt napokban, hogy a télen élelem nélkül maradó vadállatok sem akarnak a környékre menni. Van, akinek már meg se kottyan a mínusz 20 Celsius-fokos hideg, mert már hozzászokott. A héten mínusz 34 fokot is ki kellett állniuk a helyieknek, de az [origo]-nak azt mondták, hogy a város működött, ha a megszokottnál lassabban is.
Nem kormányozna a Jobbikkal a Fidesz
Nem kér a Fidesz a jobbikos miniszterekből, ha kormányra jut - közölte a párt sajtóosztálya. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Székelyföldön azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy jobbikos miniszterek legyenek egy esetleges Fidesz-kormányban.
Basescu: Mindenkinek kell autonómia
Romániában minden közösségnek, minden állampolgárnak szüksége van autonómiára a központi államhoz fűződő viszonyában, ez érvényes mind Székelyudvarhelyre, mind Tulceára, mind Caracalra - mondta szombaton Tusnádfürdőn Traian Basescu.
A román elnök kritizálta Sólyom Lászlót
Traian Basescu román államfő szerint Sólyom László magyar köztársasági elnök gyakran tesz a román alkotmányt sértő nyilatkozatokat. Basecu így reagált a Sólyom hétvégi romániai utazása körül kialakult diplomáciai viharra. A magyar Külügyminisztérium kedden közölte, elfogadhatatlannak tartja, hogy a román hatóságok akadályozták Sólyom ünnepi látogatását. A románok közölték, hogy nem akarták korlátozni Sólyom utazását, de kifogásolják, hogy a látogatást bejelentő levélben "tanács" helyett "önkormányzat"-nak nevezték Hargita megyét.
Szász Jenő maradt az MPP elnöke
Indulatoktól, legitimitási vitáktól sem mentes kongresszust tartott a romániai Magyar Polgári Párt Gyergyószentmiklóson. A küldöttek ismét Szász Jenőt választották meg elnöknek.