Széchenyi Tőkebefektetési Alap
címke rss- kapcsolódó címkék:
- befektetés
- kockázati tőke
- kkv
- startup
- finanszírozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
160 milliót fektetett a magyar divatmárkába az SZTA
A Széchenyi Tőkealap 160 millió forintot fektetett a Konsanszky Kft.-be, hogy a magyar divatmárka nemzetközi terjeszkedését segítse - jelentette be Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A Széchenyi Tőkealap ismét milliókat fektetne hazai cégekbe
A Széchenyi Tőkealap négyéves működése során közel 80 hazai kis- és középvállalkozásba fektetett be 11 milliárd forint értékben, és tucatnyi vállalkozásból exitált. A befektetésekből eddig visszafolyó 1 milliárd forintot az alap újabb cégekhez helyezheti ki, így továbbra is keresi az 50-220 millió forint közötti tőkebevonásban gondolkodó, növekedést tervező hazai cégeket, illetve ezek leányvállalatait.
Felfutóban az internetes műtárgykereskedelem
Összesen 100 millió forint értékű kockázati tőkét fektet az európai uniós forrásokból működő Széchenyi Tőkealap az Axioart Kft.-be. Az összeg elsősorban egy virtuális piactér piaci bevezetését, és népszerűsítését finanszírozza. A befektetés a tervek szerint közvetlenül hét újabb munkahelyet teremt.
180 milliót fektetett fogászatba a Széchenyi Tőkealap
A Széchenyi Tőkealap 180 millió forint értékű kockázati tőkét fektet az innovatív fogászati csontimplantátumot gyártó OrthoSera Dental Kft.-be.
90 milliós tőkét kap egy pécsi cég
A Széchenyi Tőkealap 90 millió forintos kockázati tőkét fektet a pécsi Xoft Kft.-be. A vállalkozás elsősorban kiskereskedelmi- és vendéglátó egységeket támogató szoftvereket fejleszt. Jelenleg három termékével van jelen a piacon.
90 milliós támogatást kap a pécsi IT-cég
Kilencven millió forint tőkét fektet az XOFT szoftverfejlesztő kft-be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA). A cég kiskereskedelmi- és vendéglátó egység számára fejleszt szoftvereket.
Sikersztori lett a 250 milliós befektetés
Újabb három befektetését zárta le sikeresen a Széchenyi Tőkealap. Az állami tulajdonú szervezet exitpolitikájának megfelelően mindhárom exit a befektetési szerződésben rögzített hozamelvárás teljesülése mellett valósult meg. A tulajdonrészeket az eredeti tervekkel megegyezően a vállalkozások többségi tulajdonosai vásárolták vissza.
77 millió forintot fektetnek a díjnyertes ötletbe
A Széchenyi Tőkealap 77 millió forint kockázati tőkét fektet be egy a 3D nyomtatásban használható, különleges műanyag kompozitokat gyártó vállalatba. Az újonnan alapított Filamania Kft. műanyag tintaként is alkalmazható speciális, újrafelhasználható filamentjeit elsősorban ipari felhasználók számára tervezi értékesíteni.
Miért vesz az állam autószervizt?
Magyarország a vállalkozás-fejlesztés terén egészen rendhagyó kísérletet folytat, a Széchenyi Tőkealap intézményével. Kik és miért kaphatnak a rendelkezésre álló 14 milliárd forintból?
120 milliót tett bele az állam, de megtorpant az öregedés elleni klinika
Zárva van az a klinika, amelybe az állami hátterű Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) tavaly 120 millió forinttal beszállt, a Fabian Clinic többségi tulajdonosa pedig nem áll a nyilvánosság elé. A szünet azonban állítólag csak átmeneti, átalakítják a helyiségeket, és új befektető bevonására készülnek.
Sok pénzt kap egy magyar dugógyártó
A hazai borászatoknak és pálinkaházaknak dolgozó Eno-Pack Kft. közel 50 millió forintos forráshoz juthat a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól - tette közzé a társaság. Az alap kisebbségi üzletrészt szerez a cégben, amely boros és pálinkás üvegek csomagolásával, díszdobozok, címkék, dugók gyártásával foglalkozik.
Kanizsai bútorgyárba száll be az állami tőkealap
Újabb befektetésbe kezdett az állami irányítású, de uniós pénzből gazdálkodó Széchenyi Tőkealap. Ezúttal egy nagykanizsai bútorgyárban láttak fantáziát, így 53 millió forint tőkeinjekcióval válnak tulajdonossá.
Meglátta a fantáziát a botoxban az állam
Az öregedés lassítását ígérő magánkórház nyílik Budapesten. Bár a klinikán nem számítanak magyar páciensek rohamára, az üzletet az állam is ígéretesnek látja, és beszállt a cégbe 120 millió forintnyi uniós forrással. Az állam felől már korábban is ment pénz a magánegészségügybe, melyekből sikerrel szállt ki.
Közel félmilliárdos állami támogatás a kkv-szektornak
A most befektetésre kiválasztott társaságok elsősorban létszámuk bővítésére, eszközparkjuk fejlesztésére és a belföldi, valamint külföldi terjeszkedés megalapozására fordítják az alaptól kapott tőkét.
Ígéretes, de beragadt magyar cégeknek segít az állami tőkealap
Elindult a Széchenyi Tőkebefektetési Alap, amely régiónként kétmilliárd, összesen tizennégy milliárd forintból gazdálkodva segít tőkéstársként kis- és középvállalkozásokat. Az uniós forrást nyújtó tőkealap a piacinál alacsonyabb megtérülést vár el, célja elsősorban nem az üzleti nyereségesség, hanem hogy megadja a lendületet a vállalkozások számára növekedéshez és a foglalkoztatás bővítéséhez. Csuhaj V. Imre, az alapot kezelő társaság igazgatóságának elnöke az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, hogy a hitelekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal szemben a jövő a visszaforgatható forrásoké.
- 1