Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.

címke rss
70 milliárd forintot kapnak a hazai kkv-k

70 milliárd forintot kapnak a hazai kkv-k

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.

Új, milliárdos állami kockázati tőkealap indul vidéki kkv-knak

Gazdaság2019.01.03, 15:50

Új kockázati tőkealappal bővül a Magyarországon egyedülállónak számító állami Széchenyi tőkeprogram, amely nemsokára – Budapest és Pest megye kivételével – kínál finanszírozást a növekedni képes kkv-k számára. A követelményekről és a legújabb befektetésekről Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójával adott interjút a Növekedés.hu-nak.

A debreceni repülőteret fejleszti a magyar befektetési alap

Gazdaság2018.12.21, 13:02

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tűzoltóképző központjának kiépítéséhez járul hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) Irinyi I. Kockázati Tőkealapjának első befektetése.

13 milliárd forintot szán az NTfA a kkv-k tőzsdére jutásának segítésére

Gazdaság2018.09.11, 20:54

A következő 3 év során 13 milliárd forintból 20-25 tranzakció végrehajtásával segíti a kkv-k tőzsdére jutását a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA). Erről Tóth József, az alapkezelő tranzakciós igazgatója beszélt a Növekedés.hu-nak.

Így vonzza be leginkább a befektetőket

Gazdaság2018.06.28, 18:56

Egy jó ötlet önmagában még kevés, amennyiben a kivitelezés hagy kívánnivalókat maga után, hiszen az a cég életébe is kerülhet. A startupok számára kifejlesztett Investment Readiness Level (IRL) modell több mérföldkövet is meghatároz, melyek betartása segítheti a startup talpon maradását.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő lett a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap kezelője

Gazdaság2018.01.03, 12:18

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására kiírt pályázat nyertese a Széchenyi Tőkealap-kezelő lett.

Új tőkealap támogatná az ipart

Archívum2017.09.29, 14:44

Csaknem 50 ipari kis- és középvállalkozás versenyképességét erősíti Budapesten és Pest megyében a szeptemberben indított Irinyi II. Kockázati Tőkealap - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Az alapot a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezeli.

Munkahelyeket teremtett a tőkealap

Gazdaság2017.08.22, 11:11

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi és korábbi portfóliócégeinél 2017 közepére csaknem 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések előkészítésekor jegyzett adatokhoz képest.

Harmincmilliót költöttek luxustáskákra

Gazdaság2016.12.01, 12:03

Beszállt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a 2015-ben alapított AGNESKOVACS leather design Kft.-be. A tőkebefektetése révén a vállalkozás több kontinensen is szeretné értékesíteni prémium minőségű termékeit.

Ilyen az ideális befektető a vállalkozók szerint

Gazdaság2016.09.15, 11:21

Átláthatóság, kiszámíthatóság, reális és teljesíthető hozamelvárások valamit feltételek biztosítása - ezek a kockázati tőkét bevonó vagy bevonni készülő hazai kis- és középvállalkozások számára a legfontosabb szempontok a tőkebefektetési folyamat során. A kkv-k többsége a cégben kisebbségi tulajdonban lévő, a működésbe inkább stratégiai szinten bevonódó befektetőt választana tulajdonostársként - derül ki a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. felméréséből.

Előző
  • 1
Következő