SZDSZ

címke rss

Készül a baloldal: új intézet nyílt a budapesti Soros-egyetemen, Demokrácia Intézetnek hívják

Itthon2021.01.24, 17:37

Magyar Bálint, az első Gyurcsány-kormány oktatási minisztere, az SZDSZ egykori elnöke is a Soros-egyetem újonnan alapított, budapesti székhelyű Demokrácia Intézeténél tanít - vette észre az Origo az intézmény oldalán. Ez azért is érdekes, mert a bevándorláspárti spekuláns éppen rajta keresztül lobbizott a politikai aktivistákat, ideológiai harcosokat képző egyetemének érdekében a baloldali kormánynál 2005 környékén. Mint ismert, 2010 előtt a szabad demokrata miniszter volt az egyik legtöbbet bírált politikus, sokan neki tulajdonítják, hogy akkoriban mélypontra került a magyar oktatás. 

Ugyan még mire vár Kuncze?

Itthon2020.12.02, 13:20

Várjuk ki a végét: ezzel a címmel jelentette meg könyvét Kuncze Gábor. A könyvből nem derül ki, hogy minek a végét kéne kivárnunk. Kuncze politikai pályája lezárult, pártja, az SZDSZ, aminek országgyűlési képviselője, frakcióvezetője és elnöke, illetve pártja képviseletében belügyminisztere volt, megszűnt, sőt Kuncze rövid életű rádiós és tévés karrierje is befejeződött - írta a Látószög blogon Schmidt Mária, Széchenyi-díjas magyar történész.

Az idősek és a családok támadása világosan megmutatja, mit gondol a Momentum a magyarokról

Itthon2020.07.23, 14:53

Nyugdíjasok szavazójogának elvétele, családellenesség, alacsonyabb iskolázottságú választópolgárok és a sofőrök lenézése, sportsikerek megfúrása, nemzetellenesség, bevándorláspártiság és abortuszlobbi – ez jellemzi a többnyire fiatalokból álló Momentum Mozgalmat. A nyugdíjasok szavazójogát megkérdőjelező pártalapító Kádár Barnabás szélsőséges megnyilvánulásaira a napokban irányult figyelem, amikor megpendítette az idősek választásból történő kizárását. Majd azt tanácsolta: ne menjenek el szavazni. Kirekesztő megnyilatkozásai tükrében a Momentum a jövőt nem a magyar családokban, és nem a fizikai, kétkezi munkától nem idegenkedő polgáárokban ...

Így taszította megszorításokba az országot Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon

Itthon2020.04.11, 10:52

A 2008 őszén kitört válság teljesen felkészületlenül érte az országot addig csődközelbe vezető Gyurcsány Ferencet és kormányát. Annak ellenére, hogy a jeleket már 2007 tavasza óta látni lehetett. Ezek után a pénzügyi, és az abból következő világgazdasági válságot a nemzetgazdaságra és a magyar emberekre káros megszorító intézkedések sorozatával kezelte félre a neoliberális doktrínáit elhagyni képtelen két milliárdos, akik elvileg egy-egy baloldali kormányt vezettek; azaz Gyurcsány Ferenc és bukása után utódja, korábbi minisztere, Bajnai Gordon.

Egy volt SZDSZ-es parlamenti képviselő is a börtönbiznisz működtetői között van

Itthon2020.03.02, 15:52

Azt, hogy a börtönbiznisz mennyire kötődik a balliberális oldalhoz, jól szemlélteti, hogy működtetői között van Monostori Endre is, aki 1990 és 1998 között az SZDSZ színeiben volt országgyűlési képviselő. 

Stratégiai pereskedők Soros pénzén akarnak háborút Gyöngyöspatán

Itthon2020.01.10, 17:16

Ahogy arról az Origo már több alkalommal is beszámolt, a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében a helyi önkormányzatnak - mint az oktatási intézmény akkori fenntartójának - több mint 80 millió, míg a tankerületnek majdnem 20 millió forint kártérítést kell fizetnie az ügyben érintett 62 roma tanuló családjának, mert a bíróság szerint gyöngyöspatai roma gyerekeket 2004-től kezdődően szegregáltak. A Kúria december 16-án pedig indoklás nélkül elutasította a határozat felfüggesztését kérelmező alperesi beadványt, ami azt jelenti, hogy bíróság határozatát végre kell hajtani. Magyarán, január 17-ig folyósítani kell az érinteetteknek ...

Sorra hagyják ott az MSZP-t a meghatározó politikusok

Itthon2020.01.07, 15:35

Egymás után hagyják ott az MSZP-t a korábban meghatározó politikusai, miközben a párt támogatottsága soha nem látott mélypontra zuhant. A szocialistákból elege lett Szanyi Tibornak, Botka Lászlónak és Szöllősi Istvánnénak is. Gyurcsány Ferenc célja az MSZP végleges eltüntetése, és jól láthatóan az MSZP-vezérkar nem is akar ennek ellenállni.

Karácsony Gergely magas fizetésekkel jutalmazza Gyurcsány Ferenc embereit

Itthon2019.11.07, 10:28

Karácsony Gergely bőkezűbben osztogatja a fővárosi önkormányzati cégekben járó fizetéseket, mint Tarlós István. Draskovics Tibor, Gyurcsány Ferenc egykori minisztere például 644 ezer forintot keres majd havonta, míg az elődjének 500 ezret szavaztak meg 2014-ben.

Első intézkedésként fizetésemelést szavazott meg magának a pesterzsébeti balliberális képviselőtestület

Itthon2019.10.28, 11:55

Villámgyorsan felbomlott az ellenzéki szövetség Pesterzsébeten: 11 nap telt el az önkormányzati választás óta, és a Momentum helyi képviselői egy Facebook-posztban jelezték, lezártnak tekintik az együttműködés korszakát. Momentum ide, Momentum oda, a helyi képviselőtöbbség első intézkedéseként komoly fizetésemelést szavazott meg magának, innentől kezdve 411 ezer forintot kapnak a képviselők. 

Az elmúlt 17 évben még megszorítani sem tudták a Fideszt

Itthon2019.10.11, 06:00

A baloldali pártok utoljára 2002-ben tudták a megyék többségét megnyerni az önkormányzati választások megyei listás ágán. A Fidesznek azóta nincsen versenytársa, sőt az elmúlt két önkormányzati választáson minden megyében többséget szerzett. A megyei közgyűlési választásokon általában a kormánypártok nyernek, csak kétszer történt ez másként. Legutoljára éppen a Fidesz nyert ellenzékből 2006-ban.