SZDSZ Országos Tanácsa

címke rss

Aláírták a pártok az EP-választás etikai kódexét

Itthon2004.05.13, 14:14

Aláírta a négy parlamenti párt az európai parlamenti választás etikai kódexét. Az SZDSZ által kezdeményezett kódex szerint a választási kampány nem háború.

Megbukott az iraki katonák hazahozásáról szóló javaslat

Itthon2004.05.11, 18:27

A Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig nemmel szavazott arra az MDF-es javaslatra, hogy vonják ki a magyar katonákat Irakból, ha az ENSZ nem veszi át az irányítást június végén. Az SZDSZ szerint maradniuk kell a katonáknak, mert a kivonulás engedmény lenne a terrorizmusnak, a következmény pedig a teljes káosz lenne. A Fidesz már a héten négypárti egyeztetést akar az iraki magyar szerepvállalás ügyében. A Gallup felmérése szerint a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozását.

Az SZDSZ nem választaná újra Mádlt

Itthon2004.05.11, 08:13

Az SZDSZ nem támogatná 2005-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök újraválasztását, mert olyan államfőt szeretne, akit négypárti konszenzussal választanak meg - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kovács László, az MSZP elnöke szerint jelenleg nincs esély arra, hogy négypárti konszenzus alakuljon ki ilyen fontos kérdésben, ezért szerinte a két kormánypártnak kell közös jelöltet találnia, nevekről azonban szerinte korai beszélni.

Az SZDSZ nem kifogásolja Dornbach szerződését

Itthon2004.05.06, 12:58

Dornbach Alajos volt szabad demokrata képviselő, az SZDSZ Országos Tanácsának (OT) tagjának ügyvédi irodájával kötött szerződést az informatikai tárca. Az iroda 540 órát dolgozhat a minisztériumnak legfeljebb 37 ezer forintos órabérért. Ennél még többet fizetnek egy másik ügyvédi irodának - derül ki az üvegzsebtörvény alapján közzétett adatokból. Pető Iván, az OT elnöke szerint az ügyvédi iroda piaci alapon szerződött a tárcával, és ebben nincs semmi kivetnivaló.

Political Capital: Fej fej mellett az MSZP és a Fidesz

Itthon2004.05.04, 12:59

A Political Capital legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos szavazók körében egyaránt 33 százalékos az MSZP és a Fidesz támogatottsága. A kis pártok növelték népszerűségüket, az MDF és az SZDSZ is 8 százalékon áll. A megkérdezettek 57 százaléka biztosan részt venne az európai parlamenti választásokon. A felmérés érdekessége, hogy korábban minden nagyobb közvélemény-kutató cég biztos Fidesz-előnyről számolt be.

Nem vár tovább a politikusokra az OVB

Itthon2004.04.30, 12:58

Alkotmánybírósághoz fordul az Országos Választási Bizottság (OVB), mert a törvényhozás többszöri kérésük ellenére nem rendezte még a testület közjogi státusát. Többek között saját apparátust, székházat, önálló költségvetést, az országgyűlési képviselőkéhez viszonyított, törvényben rögzített fizetést és mentelmi jogot akarnak maguknak. Az MDF frakcióvezetője állítja: a házbizottság ülésén egyetértés volt arról, hogy az európai parlamenti választás után nekilátnak az OVB jogi helyzetének rendezéséhez. Az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor nem tartja jogosnak a követelést.

Demszky a városokért lobbyzik az EU-ban

Itthon2004.04.25, 13:54

Az európai városok méltánytalanul háttérbe szorultak az elmúlt évtizedekben az Unió elosztási gyakorlatában - mondta Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, az SZDSZ európai parlamenti listájának vezetője. "Az unió nem veszi kellőképpen figyelembe azt, hogy állampolgárainak 80 százaléka városokban él" - hangoztatta.

Az MSZP nélkül egyeztettek az EP-kampányról

Itthon2004.04.23, 15:26

Az MSZP nem képviseltette magát azon a pénteki tanácskozáson, amelyen az európai uniós választási kampányról egyeztettek a pártok - a szabad demokraták kezdeményezésére. A Fidesz, az MDF és az SZDSZ képviselői arról állapodtak meg, hogy "mindent megtesznek a játékszabályok betartása érdekében".

Pénteken tüntetnek a taxisok

Itthon2004.04.22, 07:59

A teljes drosztrendelet visszavonását kéri péntekre tervezett demonstrációján a fővárosi taxisszakma - írja a Népszabadság. A taxisok összesen 100 autóval vonulnak a Felvonulási térről az SZDSZ és az MSZP székházához, majd a Városházához, ahol petíciót adnak át.

A kis pártok nem fizettetnek büntetést képviselőikkel

Itthon2004.04.16, 08:55

Valamennyi parlamenti frakció szabályzata rögzíti, hogy a szavazásról elkéső, illetve a frakciófegyelmet megsértő képviselőknek büntetést kell fizetniük. Az MSZP és a Fidesz ebben a ciklusban is szabott ki büntetést, míg az MDF és az SZDSZ nem. Pető Iván, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke közölte: történtek ugyan szabálysértések, de senki sem tartotta fontosnak büntetés kiszabását.