Szaúd-Arábia

címke rss

Nyerészkednek a háborún: rekord bevételt könyvelhetett el a szaúdi olajipari óriáscég

Archívum2023.03.12, 19:31

Újabb nagy energetikai cég szedte meg magát az orosz-ukrán háború utáni áremelkedés okán. A szaúdi Aramco 161,1 milliárd dolláros profitra tett szert 2022-ben, ami 46,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Döbbenetes jelenség rajzolódik ki: míg az átlagemberek világszerte nehéz helyzetbe kerültek, az olajipari cégóriások alig gyõzik számolni a bevételüket. Korábban amerikai és brit vállalat is rekordnyereségrõl számolt be. 

Brutális fizetést kap Cristiano Ronaldo: 8,7 millió forint az órabére

Archívum2023.03.06, 22:29

Évi 213 millió dollár a fizetése Szaúd-Arábiában Cristiano Ronaldónak. A 38 éves futballsztár forintba átszámítva 75 milliárdot keres az arab focicsapat, az Al Nasszr színeiben. 

Óriási, rejtélyes monolitot építenek meg az olajkirályságban

Archívum2023.03.01, 13:02

A szaúdi kormány nyilvánosságra hozta a Mukaab nevû felhõkarcoló terveit. Az építmény egy hatalmas, elképesztõen látványos kocka lesz, melyet az Új Murabba negyed középpontjának szánnak.

Karddal hadonászott az államalapítás ünnepén Cristiano Ronaldo - videók

Archívum2023.02.22, 21:30

Cristiano Ronaldo részt vett a szaúd-arábiai államalapítás napjának ünnepségén, amelyre új csapata, az al-Nasszr stadionjában került sor.

Íme a világ legnagyobb úszó városa, a világ leghatalmasabb luxusjachtja, a Pangeos

Archívum2023.01.29, 17:53

A Pangeos a valaha elképzelt legnagyobb úszó szerkezet. Az 550 méter hosszú, 610 méter széles óriás egy hatalmas teknõsbékára emlékeztet. 

Hatalmas szörny bukkan fel a világ tengerein - videó

Archívum2023.01.24, 09:07

Újabb hatalmas projektbe fogott Szaúd-Arábia. Az olajkirályság most egy úszó szuperváros megépítését tervezi, mégpedig egy neves tervezõiroda bevonásával. Bár egyelõre csak a prototípus tervei láttak napvilágot, bemutatjuk, hogy nézhet majd ki egy szuperjacht és egy klasszikus település különös ötvözeteként megálmodott Pangeos.

Elképesztõ összeget ajánlottak a Forma-1-ért

Archívum2023.01.21, 11:07

Sajtóhírek szerint a szaúd-arábiai állami befektetési alap szerette volna megvásárolni a Forma–1-et, ezért elképesztõ ajánlatot tett a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediának, azonban nem jártak sikerrel.

Hiába tiltják a házasságon kívüli szexet Szaúd-Arábiában, C. Ronaldo ebben is kivételt élvez

Archívum2023.01.08, 08:23

Újabb problémával kell megküzdenie Cristiano Ronaldónak és szerelmének, Georgina Rodrigueznek Szaúd-Arábiában, a törvények ugyanis tiltják a házasságon kívüli együttélést. Ám úgy néz ki, ebbõl sem lesz a portugál sztárnak és a családjának gondja.

Õrült mesterterv lehet a bukott Cristiano Ronaldo szaúdi szerzõdtetése

Archívum2023.01.03, 06:00

2022. december 30-án megtörtént, amire még egy évvel ezelõtt is lázas rémálmaiban mert gondolni bárki is: az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo aláírt a szaúd-arábiai bajnokság élvonalában játszó al-Nasszr csapatához. Hogy mi vezérelte az elég egyértelmû, amikor a híreket olvasva odáig jutunk, hogy évente 200 millió eurót fog keresni. Ám könnyen lehet, hogy ez az egész egy ördögi mesterterv része, amely Szaúd-Arábiát 2030-ban vb-rendezéshez segítheti. De mi várja vajon Ronaldót Rijádban? Ennek próbáltunk utánajárni a körülményket jól ismerõ Bölöni László segítségével, aki dolgozott Szaúd-Arábiában, és nem mellesleg elindította RRonaldo ...

Cukorkaként veszik a Cristiano Ronaldo-mezt Szaúd-Arábiában

Archívum2023.01.02, 13:03

A portugál sztár a történelem legnagyobb futballfizetését kapja, miután hároméves szerzõdést kötött egy szaúd-arábiai együttessel, az al-Nasszr-ral. A szurkolók már a hétvégén megrohamozták a klub boltjait, hogy CR7-es mezt vásároljanak.

Megrekedtek a kétoldalú rendezésrõl szóló tárgyalások Szaúd-Arábia és Irán között

Archívum2022.12.19, 17:30

A Szaúd-Arábia és Irán közötti iraki közvetítéssel folytatott tárgyalások megfeneklettek, miután Iránban súlyos zavargások törtek ki az elmúlt idõszakban, és Teherán azzal vádolta meg Rijádot, hogy szerepet játszik az iráni vezetés elleni tüntetések felbujtásában - jelentették be iraki tisztviselõk hétfõn.

Nincs vége az õrületnek: újabb téli focivébére készül a FIFA

Archívum2022.11.24, 07:33

A szaúdi trónörökös, egyben miniszterelnök, Mohamed bin Szalmán és a FIFA-elnök, az olasz Gianni Infantino egymás mellett ülve nézték végig a katari focivébé nyitómeccsét. Nem elõször tették ezt, mert 2018-ban, Oroszországban szintén egymás mellett ültek. A focirajongók vad találgatásokba kezdtek, miközben egyre többet hallani, hogy Szaúd-Arábia - Görögországgal és Egyiptommal közösen - 2030-ban világbajnokságot rendezhet.

A szaúdi király megajándékozza az egész országát a Messiék elleni gyõzelem után

Archívum2022.11.22, 18:43

A szaúdiak a katari vb-n 2-1-re múlták felül a végsõ sikerre is esélyes, Lionel Messi fémjelezte dél-amerikai riválisukat. A szaúdi király ennek örömére holnapra munkaszüneti napot rendelt el az országban.

Lezuhant egy vadászgép Szaúd-Arábiában

Archívum2022.11.07, 10:47

Lezuhant egy vadászgép Szaúd-Arábiában - írja az ABC.

Irán valóban pillanatokra van attól, hogy megtámadja Szaúd-Arábiát és globális energetikai apokalipszist okozzon?

Archívum2022.11.04, 12:14

A szaúdi hírszerzés a napokban arról értesítette szövetségesét, az Egyesült Államokat, hogy Irán bármelyik pillanatban dróntámadást intézhet az ország olajinfrastruktúrája ellen, mivel Teherán úgy gondolja, hogy az Iránon végigsöprõ tüntetéshullámot a szaúdiak finanszírozzák. Irán elutasította azon vádakat, hogy támadásra készülnének, az Egyesült Államok azonban továbbra is maximális készültségben van, és már jelezték, hogy amennyiben Irán megtámadja szövetségesüket, akkor lépni fognak. Itt nagy valószínûséggel már nemcsak szankciókkal való fenyegetésrõl van szó, hanem konkrét katonai válaszcsapásról, akárcsak Kuvait iraki megszálláását ...

Bármelyik pillanatban kitörhet az újabb, még pusztítóbb háború

Archívum2022.11.02, 22:28

Szaúd-Arábia nemrég megoszotta az Egyesült Államokkal a legfrisebb hírszerzési információkat, mely szerint Irán készen állhat arra, hogy támadásokat hajtson végre Szaúd-Arábia és Irak ellen. A tisztviselõk szerint mindezt azért tenné a perzsa ország, hogy elterelje a figyelmet a hónapok óta tartó zavargásokról. Irán azzal vádolja ellenségeit, hogy õk szítják a zavargásokat, hogy megbuktassák a jelenlegi iráni vezetést - írja a The Wall Street Journal.

A sivatagra, alvó vulkánokra, és a tengerre építi luxusüdülõ-központját az olajkirályság

Archívum2022.10.10, 12:17

Gyakran a világ legambiciózusabb turisztikai fejlesztéseként emlegetik Szaúd-Arábia a Vörös-tengernél megvalósuló projektjét. A tervezett üdülõhely-komplexum célja, hogy sokrétû luxusélményt biztosítson a látogatóknak, összekapcsolva a természetet és az épített környezetet. Bemutatjuk a világ legnagyobb, luxuskategóriájú turisztikai fejlesztését.

Erre már tényleg nehéz szavakat találni: téli játékokat rendeznek a sivatagi Szaúd-Arábiában - videó

Archívum2022.10.04, 13:15

Sivatagi királyság, Szaúd-Arábia rendezi meg a 2029-es téli Ázsia Játékokat - adta hírül a 45 ország nemzeti ötkarikás testületét összefogó Ázsiai Olimpiai Tanács (OCA) közgyûlésének döntését az insidethegames.biz.

Szaúd-Arábia jövõre már nõi ûrhajóst tervez az ûrbe küldeni

Archívum2022.09.22, 17:47

Szaúd-Arábia csütörtökön bejelentette, hogy elindítja ûrhajós kiképzõprogramját, amelynek célja, hogy jövõre saját ûrhajósokat, köztük nõt is ûrbe küldhessen.

Nemzetközi együttmûködést jelentett be a NAV

Archívum2022.09.05, 16:45

Magyarország Nemzeti Adó- és Vámhivatala (NAV) együttmûködési megállapodást kötött a Szaúd-Arábiai Királyság Zakát-, Adó- és Vámhatóságával szeptember 5-én, Budapesten – derül ki a NAV közleményébõl.

34 év börtönt kapott az egyetemista nõ Szaúd-Arábiában, mert Twittert használt

Archívum2022.08.17, 11:06

Salma al-Shehabot, a Leedsi Egyetem hallgatóját azzal vádolták, hogy másként gondolkodókat, aktivistákat követett és retweetelt és 34 év börtönbüntetésre ítélték amikor nyaralni tért haza szülõhazájába, Szaúd-Arábiába.

Napi 12 millió hordónyi olajat is vállalna az olajóriás

Archívum2022.08.16, 14:11

A Saudi Aramco állami olajóriás készen állna arra, hogy napi 12 millió hordóra emelje az olajkitermelését, amennyiben utasítást kap erre a szaúdi kormánytól.

Megkezdõdött a mekkai zarándoklat

Archívum2022.07.06, 10:34

Megkezdõdött szerdán a muszlim hívõk mekkai zarándoklata (háddzs) Szaúd-Arábiában, a háromnapos szertartásra több százezren érkeztek.

Sokkoló kérdés az energiapiacon: letaszíthatják trónjáról a közel-keleti olajpiac királyát?

Archívum2022.05.27, 13:34

Az iraki olajminisztérium újabb nagyszabású tervet tett közzé, amely szerint az ország jelentõsen növelné az olajkitermelését a következõ években. Az elérhetõ olajkészletek és a korábbi tervek alapján Irak elvileg le is taszíthatná Szaúd-Arábiát a közel-keleti olajpiac trónjáról, de ehhez hatalmas fejlesztésekre lenne szükség.

Elképesztõ összegbõl épülhet meg a világ legnagyobb épülete

Archívum2022.06.08, 15:08

Szaúd-Arábia újabb bejelentést tett az évek óta tervezett, futurisztikus megavárosával kapcsolatban. A Neom névre keresztelt projekt keretében ugyanis az olajkirályság megépítené a világ legnagyobb épületét.

Az olajkirályságot veheti célba a magyarországi központú diszkont légicég

Archívum2022.05.10, 12:43

A Wizz Air szándéknyilatkozatot írt alá a Szaúd-Arábiai Királyság beruházási minisztériumával, amelyet a szaúdi nemzeti légi összeköttetési program is támogat. A megállapodás célja az ország piacfejlesztési lehetõségeinek feltárása a légiközlekedési iparágban - közölte a légitársaság az MTI-vel kedden.

Tízszeresére növelné az országon áthaladó utasok számát az olajkirályság

Archívum2022.04.25, 14:10

Szaúd-Arábia az évtized végére tízszeresére növelné a királyságon átutazó nemzetközi légi utasok számát. A nagyszabású terv része annak a projektnek, melynek keretében az ország globális közlekedési és logisztikai csomóponttá kíván válni.

Bottas elárulta mit ígért nekik a Forma-1 vezetõsége

Archívum2022.03.29, 11:43

Miután múlthéten több alkalommal is rakétatámadások voltak Szaúd-Arábiában a Forma-1-es pályához közel fekvõ Aramco olajvállalat tározóinál (is), pénteken a versenyzõk és a Forma-1 hajnal háromig tanácskozott arról, hogy a pilóták szombaton autóba fognak-e ülni a harmadik szabadedzésre, majd az idõmérõre, végül pedig a várásnapi versenyre. 

Rakétatámadás Szaúd-Arábiában, napokkal a Forma-1-es futam elõtt

Archívum2022.03.22, 13:07

Az Aston Martin F1 Team fõszponzora, az Aramco olajvállalat egyik üzeme is a támadások célpontjai között szerepelt. A támadásban az egyik tartály megsérült és lángra kapott, a tüzet sikerült idõben megfékezni.

Elképesztõ dolgot tett az orangután a sütijével - videó

Archívum2022.03.18, 07:19

Az alábbi videót a Szaúd-Arábiában található Al Khardzs állatkertjében készítették, ahol egy orangután úgy reggelizett mint az emberek: egy csésze teába mártogatta a péksüteményét.

Az olajkirályságban épülhet meg az Apple beszállítójának új gigantikus csipgyára

Archívum2022.03.16, 15:28

Szaúd-Arábiával tárgyal egy multifunkciós gyár megépítésérõl az Apple egyik fõ beszállítójának számító Foxconn technológiai óriás. A szaúdi kormány már vizsgálja a terveket, a gigaberuházás pedig összesen 9 milliárd dollárból valósulhat meg.

Pelé is üdvözölte a szaúdi nõi labdarúgó-válogatott bemutatkozását

Archívum2022.02.22, 14:10

Elsõ hivatalos mérkõzését vívta a világszövetség, a FIFA égisze alatt Szaúd-Arábia nõi labdarúgó-válogatottja, és a debütálást Pelé is üdvözölte - írta kedden a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Egy ország, ahol tömegesen jelentkeznek nõk vonatvezetõnek

Archívum2022.02.17, 12:50

Szaúd-Arábiában a 30 nõi mozdonyvezetõ felvételére kiírt álláshirdetésre 28.000 jelentkezõ adta be pályázatát, ami rávilágít a jelentõsen növekvõ érdeklõdésre, ennek hátterében pedig az áll, hogy a konzervatív arab állam folyamatosan enyhíti a nõk foglalkoztatására vonatkozó egyes korlátozásokat, írja a The Guardian.

Elefánt taposott halálra egy turistát egy szafariparkban Ugandában

Archívum2022.01.28, 13:54

Halálra taposott egy szaúdi turistát egy elefánt egy népszerû ugandai szafari parkban - írja a The Guardian. A férfi egy szervezett autós körtúra közben váratlanul kiszállt az autóból, ekkor támadt neki az állat.

Al-Attijah nyert, és növelte elõnyét az összetettben a Dakar-ralin

Archívum2022.01.05, 14:32

A katari Nasszer al-Attijah nyerte a szaúd-arábiai Dakar-rali szerdán rendezett negyedik szakaszát, melyen a motorosoknál a spanyol Joan Barreda volt a leggyorsabb.

Szaúd-Arábia: az ország, ahol a nõk nem dönthetnek önállóan házasságról vagy válásról

Archívum2021.12.27, 19:54

Szaúd-Arábiában, mint általában az iszlám alapú társadalmakban, szigorúan meghatározták, hogy a nõk mit tehetnek meg és mit nem. S habár az elmúlt években sokat javult a helyzetük, még mindig sok mindenben a férfi gyám jóváhagyására van szükségük.

Több mint negyven botoxolt tevét zártak ki egy szépségversenybõl Szaúd-Arábiában

Archívum2021.12.09, 11:48

Több mint negyven tevét zártak ki a szervezõk a szaúdi hagyományos teve szépségveryenybõl, mert a tenyésztõk többek között botox- és hormonkezeléssel próbálták manipulálni az állatok megjelenését.

Elképesztõ látvány: Itt épül a legújabb luxusvidámpark - Videó

Archívum2021.11.28, 21:36

Az elmúlt években hatalmas építkezési hullám zajlik a közel-keleti országokban. Szemmel nehezen felfogható magasságú felhõkarcolók, új szigetek, luxusszállodák és sportközpontok bukkanak elõ a semmibõl.

Megkezdõdött az 500 milliárd dolláros sivatagi jövõváros építése

Archívum2021.11.02, 15:05

Tiszta energiával mûködõ, autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost épít a sivatagban 2024-re Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportõre - jelentette még januárban a helyi televízió élõ adásában a trónörökös.

Mutatjuk, hova kell utaznia, ha olajfúrótornyon üdülne

Archívum2021.10.18, 15:49

A szaúd-arábiai állami befektetési alap, az ország szuverén vagyonalapja bejelentette, hogy "The Rig" elnevezéssel egy új turisztikai projektet indít el. A részletekrõl a gCaptain szakportál számolt be.

Az esküvõjét intézte volna a fõkonzulátuson, ahol egy halálosztag megölte és feldarabolta

Archívum2021.10.02, 11:14

Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúd-arábiai újságíró menyasszonya felszólította Joe Biden amerikai elnököt, hogy vonja felelõsségre Szaúd-Arábiát võlegénye meggyilkolása miatt.

A Stonehenge-nél is õsibb szobrokat találtak Szaúd-Arábiában

Archívum2021.09.15, 18:07

Akár hét-nyolcezer évesek is lehetnek azok a dromedárokat ábrázoló sziklafaragványok, amelyekre néhány éve bukkantak régészek Szaúd-Arábiában - állapította meg egy új tanulmány.

Drónokat és ballisztikus rakétákat lõttek ki Jemenbõl Szaúd-Arábiára

Archívum2021.09.05, 10:27

Három, Jemenbõl Szaúd-Arábiára kilõtt ballisztikus rakétát és szintén három, robbanószerkezettel felszerelt drónt semmisítettek meg a szaúdi erõk szombaton - közölték szaúdi illetékesek.

Emberi és állati csontok ezreit gyûjtötték a hiénák a lávacsõben

Archívum2021.08.09, 12:16

A régészek épp Szaúd-Arábia leghosszabb lávacsõ-rendszerében kutattak, amikor meglepõ felfedezést tettek. A föld alatti járatban több ezer, egykori hiénák által lerakott és összegyûjtött csontot találtak.

Az áldozatok családjai nem akarják, hogy Joe Biden jelen legyen a 9/11-es megemlékezésen

Archívum2021.08.08, 14:10

A 20 évvel ezelõtti terrortámadások halálos áldozatainak hozzátartozói, túlélõi és a mentési munkálatok résztvevõi nem akarják, hogy Joe Biden amerikai elnök részt vegyen a tragédia 20. évfordulóján rendezett megemlékezésen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A szaúdiak elárulták, ki lehet a világ utolsó olajhatalma

Archívum2021.07.23, 19:24

Szaúd-Arábia azzal tervez, hogy lenyomja az egész olajpiacot, és végül nagyot fog profitálni a globális energiapiaci folyamatokból. Az ország energiaminisztere közölte, minden csepp olajat ki fognak termelni, amit csak lehet.

Titokzatos feliratot találtak Szaúd-Arábiában

Archívum2021.07.23, 16:54

Az utolsó babiloni uralkodó idejébõl származó ékírásos feliratra bukkantak Szaúd-Arábiában - adta hírül a Live Science tudományos-ismeretterjesztõ hírportál.

Hajlandó a világ két nagy olajkitermelõ országa visszafogni olajipari beruházásait?

Archívum2021.06.07, 16:02

Különös és igen éles szóváltás alakult ki a globális energiaszektorban. Oroszország és Szaúd-Arábia ugyanis igen kemény szavakkal utasította el a Nemzetközi Energiaügynökség arra vonatkozó felvetését, hogy le kellene állítani az olaj- és gázipari beruházásokat.

Bidenék a Vatikánban kirakták a szivárványos zászlót, az iszlám országban nem merték

Archívum2021.06.03, 17:22

Az elvileg római katolikus vallású Joe Biden elnök engedélyezte az LMBTQ-mozgalom szimbólumának számító szivárványos lobogó kitûzését az amerikai nagykövetségek épületére, az úgynevezett „Pride-hónap" alkalmából. A katolikus egyház központjában a vatikáni amerikai nagykövetségre is kikerült a zászló. A demokraták által univerzálisnak mondott LMBTQ-jogok a jelek szerint azonban mégsem annyira univerzálisak, mivel a rijádi amerikai nagykövetség épületére „elfelejtették" kitûzni a szivárványos zászlót, helyette az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közötti szoros katonai kapcsolatokat ünnepelték. Ez az eset minden eddigi gesztusnál jobbaan ...

Hétezer milliárd dollárból zárná le a múltat a világ legnagyobb olajkirálysága

Archívum2021.05.10, 06:38

Szaúd-Arábia gazdasága már egy ideje rálépett a nagy átalakulás útjára, melynek során fokozatosan építik le az olajexporttól való függõségüket. Az ország egy összesen 7000 milliárd dolláros terv keretében keres új utakat a jövõbe.

Titokzatos kõszerkezetek mesélnek az õskori szarvasmarha-kultuszról

Archívum2021.05.02, 16:32

Szaúd-Arábia északnyugati részén szétszórt, több mint hétezer éves múltra visszatekintõ téglalap alakú építményeket találtak a régészek, amelyek egy õskori szarvasmarha-kultusz részei lehettek. A szakemberek a titokzatos struktúrák közül több mint ezer darabot „mustatil" (arab szó, jelentése „téglalap") névvel emlegetnek.

Eladnák a világ legnagyobb olajvállalatának egy újabb részét

Archívum2021.04.28, 15:31

A szaúdi állam tárgyalásokat folytat a Saudi Aramco állami olajóriás 1 százalékának eladásáról. A vásárló nem ismert, de a koronaherceg szerint egy „vezetõ globális energiacég" szerezheti meg a részesedést.

Öt év után újra közeledik egymáshoz Irán és Szaúd-Arábia

Archívum2021.04.28, 07:45

Tárgyalásokat folytat Szaúd-Arábia és Irán, legalábbis több forrás ezt állítja egy múlt heti titkos bagdadi tárgyalás után. A két ország több mint öt éve szakította meg a diplomáciai kapcsolatait, és ezzel egy nagy törésvonal keletkezett a Közel-Keleten.

Vasárnap nyitnak az éttermek és a mozik, feloldják a korlátozások zömét ebben az országban

Archívum2021.03.06, 15:57

Szaúd-Arábiában vasárnaptól feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások zömét - írja az MTI.

A szaúdi hatóságok csak a beoltott hívõket engedik a zarándoklatokra

Archívum2021.03.02, 08:12

A muzulmán hívõk csak akkor vehetnek részt a kis és nagy zarándoklatokon Mekkába és Medinába, ha be vannak oltva a koronavírus ellen - jelentette keddre virradóra a szaúdi média.

Halálra ítéltek egy szaúdi nõt, mert agyonverte cselédjét

Archívum2021.02.16, 13:43

Halálra ítélték hazájában azt a szaúdi nõt, aki két évvel ezelõtt agyonverte bangladesi szobalányát - üdvözölte a döntést helyi idõ szerint hétfõn a dakkai munkaügyi minisztérium.

Kanada állampolgárságot ajánlott a hazájában bebörtönzött szaúdi bloggernek

Archívum2021.01.28, 04:14

Egyhangúlag fogadta el a kanadai parlament Ottawában szerdán azt a határozatot, melyben felszólítják a kormányt, hogy adjon kanadai állampolgárságot Rauf Badavinak, a hazájában 2012-ben bebörtönzött szaúdi bloggernek.

Szaúd-Arábia exportálta a legtöbb kõolajat Kínának tavaly

Archívum2021.01.20, 11:31

Szaúd-Arábia exportálta tavaly a legtöbb kõolajat Kínának, a második legnagyobb szállító Oroszország volt.

Az OPEC mentheti meg az amerikai palaolaj-szektort

Archívum2021.01.18, 07:22

Egy meglepõ szaúdi döntés után úgy tûnik, hogy még jó ideig fennmarad az OPEC és szövetségeseinek olajkitermelés-csökkentése, ami nagyon kedvezõ hír lehet az egyébként igencsak szenvedõ amerikai palaszektornak.

Bombákra szerelt kamerákat használtak a Sivatagi Vihar hadmûveletben

Archívum2021.01.17, 10:09

Harminc éve, 1991. január 17-én kezdõdött a Sivatagi Vihar nemzetközi hadmûvelet azzal a céllal, hogy kiûzzék a Kuvaitot öt hónappal korábban megszálló iraki diktátor, Szaddám Huszein csapatait az emírségbõl. A történelem során elõször a televíziók élõ adásban tudósítottak a harci cselekményekrõl.

Teljesen autómentes várost építenek a Vörös-tenger partjára - Nem lesznek utcák és szén-dioxid-kibocsátás

Archívum2021.01.12, 18:15

Teljesen autómentes várost építenek egymillió lakossal Szaúd-Arábiában a Vörös-tenger partjára tervezett Neom futurisztikus óriásmetropolisz részeként.

Autómentes város épülhet egymillió lakos számára a sivatagban

Archívum2021.01.12, 13:28

Teljesen autómentes várost építenek egymillió lakossal Szaúd-Arábiában a Vörös-tenger partjára tervezett Neom futurisztikus óriásmetropolisz részeként.

35 éve nem látott fordulat következett be a szaúdi olajkivitelben

Archívum2021.01.07, 13:26

35 éve nem történt olyan, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem importált szaúdi nyersolajat.

A trónörökös elsõként adatta be magának a vakcinát Szaúd-Arábiában

Archívum2020.12.26, 08:19

Az SPA helyi hírügynökség Twitteren tett közzé videót az eseményrõl, közölve, hogy a trónörökös immunizálása részét képezi az egészségügyi minisztérium által kidolgozott országos oltási tervnek, amelynek keretében a lakosság mintegy 70 százalékának akarják beadni a vakcinát a jövõ év végéig. A 35 éves trónörököst tartják az ország tulajdonképpeni erõs emberének.

Aknára futott egy teherhajó a Vörös-tengeren

Archívum2020.12.26, 06:30

Kisebb károkat szenvedett egy teherhajó a Vörös-tengeren pénteken, miután aknára futott - közölte a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció, amely a húszi lázadók ellen harcol Jemenben.

Szaúd-Arábiában megkezdték a lakosság beoltását a koronavírus elleni vakcinával

Archívum2020.12.17, 11:46

Megkezdõdött csütörtökön az oltási kampány Szaúd-Arábiában - jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma egy nappal az után, hogy a királyságba érkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának elsõ szállítmánya.

Robbanás történt egy tartályhajón a szaúd-arábiai Dzsidda kikötõjében

Archívum2020.12.14, 08:26

Valami nekiütközött egy tartályhajónak hétfõn hajnalban a szaúd-arábiai Dzsidda kikötõjében, és robbanást, majd tüzet okozott a hajón - közölte a BW Rhine nevû tankert üzemeltetõ Hafnia szállítmányozási vállalat.

Minden idõk egyik legnagyobb homoktornádóját vették videóra Szaúd-Arábiában

Archívum2020.12.08, 16:59

Hatalmas homoktornádót vettek videóra Szaúd-Arábia északnyugati részén, Szakáka városában. A felvételen látszik, ahogy a tornádó óriási sebességgel halad a sivatagban.

Szaúd-Arábia a külföldi turisták elõtt is megnyitja az ókori Hegrát

Archívum2020.11.25, 14:30

Szaúd-Arábia a külföldrõl érkezõ turisták elõtt is megnyitja a monumentális sírépítményérõl ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét.

Gigantikus ráfizetéssel végzõdhet, hogy tõzsdére vitték a világ legnagyobb olajvállalatát

Archívum2020.11.24, 14:50

Hatalmas sikerként könyvelte el a szaúdi vezetés, amikor 2019 decemberében megkezdõdött a kereskedés a Saudi Aramco állami olajóriás részvényeivel. A cég irányítása mindent megtett, hogy magához csábítsa a nemzetközi befektetõket, beleértve a kiemelkedõ osztalékfizetést is. Mára azonban a helyzet megváltozott, és a szaúdi állam számára milliárdos ráfizetést jelent az Aramco vonzereje.

Többször is rálõttek a hágai szaúdi nagykövetségre

Archívum2020.11.12, 11:38

Csütörtök kora reggel számos lövést adtak le Szaúd-Arábia hágai nagykövetségére - közölte a holland rendõrség. Az incidensben senki sem sérült meg, a rendõrség nyomoz az ügyben - számolt be a ABCNEWS.

Robbantottak egy megemlékezésen Szaúd-Arábiában, többen megsérültek

Archívum2020.11.11, 15:51

Több ember megsérült egy robbantásban a szaúd-arábiai Dzsidda városában - írja az ABC.

Szijjártó Péter: Az új szaúdi gazdasági stratégia komoly lehetõségeket kínál a magyar cégek számára

Archívum2020.10.21, 16:37

Szaúd-Arábia új gazdasági stratégiája rendkívül komoly lehetõségeket kínál a magyar vállalatok számára, ugyanis pont olyan területeken várhatók hatalmas beruházások az országban, amelyek a magyar iparágak erõsségei közé tartoznak - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Rijádban.

Korlátozott létszámban ismét teljesíthetõ a mekkai "kis zarándoklat"

Archívum2020.10.04, 12:59

A koronavírus miatti hét hónap kényszerszünet után vasárnap újra muszlim zarándokok érkeztek a szaúd-arábiai Mekkába, az iszlám vallás szent helyére, hogy teljesítsék a "kis zarándoklatot", az umrát.

Nagyon megviseli az Öböl-menti országok gazdaságát az olcsó olajár

Archívum2020.09.30, 14:04

Noha az Öböl-menti olajállamok igyekeznek hangsúlyozni, hogy erõs gazdaságokat tudnak fenntartani alacsonyabb olajár mellett is, a számok azt mutatják, hogy masszív költségvetési hiányok sújtják az olajállamokat, vagyis hatalmas szükségük volna az olajár emelkedésére.

Elõször lesz nõi profi golftorna Szaúd-Arábiában

Archívum2020.09.30, 15:10

Másfél millió dollár összdíjazással egymás után két nõi golftornát is rendez Szaúd-Arábia novemberben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz.

Hasogdzsi-gyilkosság: további hat szaúdi állampolgárt vádoltak meg

Archívum2020.09.28, 16:59

Az isztambuli fõügyészség a korábban gyanúsított 20 mellett további hat szaúdi állampolgár ellen is vádiratot készített Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018 õszi meggyilkolásának ügyében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Egyre problémásabbá vált a világ egyik legnagyobb gazdasági projektje

Archívum2020.09.26, 19:18

Szaúd-Arábia 2030-ra teljesen átalakítaná a gazdaságát. A nagyszabású tervben olyan gigaberuházások szerepelnek, mint egy 500 milliárd dolláros okosváros, vagy egy 200 milliárdos napelem farm. Az átfogó terv célja, hogy az olajhatalom megpróbálja több lábon tartani tartani a gazdaságát, és leépíteni a nyersanyagfüggõségét. A maga nemében ráadásul ez a világ legnagyobb gazdasági projektje, amely azonban egyre kétségesebb.

120 ezer éve jártak erre, nemrég találták meg a lábnyomaikat

Archívum2020.09.18, 13:52

Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak a szaúd-arábiai Nefúd-sivatagban.

Szaúdi vadászgépek támadták meg lázadók célpontjait Jemen fõvárosában

Archívum2020.09.13, 08:52

A szaúd-arábiai vadászgépek többek között az Iránnal szövetséges húszi lázadók barakkjait támadták, és megsemmisítettek négy drónt az ad-Delmi légibázison vasárnap reggel. A támadás válaszcsapás volt a húszi lázadók csütörtöki akciójára.

Hasogdzsi-gyilkosság: nyolc embert ítéltek börtönre Szaúd-Arábiában

Archívum2020.09.07, 19:55

Nyolc embert ítélt másodfokon héttõl húsz évig terjedõ börtönbüntetésre egy szaúd-arábiai bíróság Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró 2018-as meggyilkolása ügyében - jelentette hétfõn az el-Ahbaríja szaúdi állami televízió.

Szaúd-Arábia a palesztin kérdés tisztességes és tartós rendezését kívánja

Archívum2020.09.07, 11:29

Szaúd-Arábia a palesztin kérdés tisztességes és tartós rendezését kívánja, ami az arab békekezdeményezés fõ kiindulópontja is volt - jelentette ki Szalmán bin Abdel-Azíz, a szunnita királyság uralkodója Donald Trump amerikai elnökkel vasárnap folytatott telefonbeszélgetésében.

A szaudi herceg privát bulijára 150 modell érkezett, alaposan megvizsgálták õket

Archívum2020.09.04, 12:11

Mohammed bin Szalmán szaúdi herceg olyan luxusban él, amit elképzelni is nehéz. Saját szigete is van, ahol elõfordult, hogy 150 modellel tartott privát bulit.

Új földgázmezõt találtak egy olyan országban, amelynek 80 évre elegendõ gázkészlete van

Archívum2020.09.01, 15:19

Új olaj- és földgázmezõket találtak Szaúd-Arábiában, egy olyan országban, amelynek gázkészletei közel 8 évtizedre elegendõek.

Elõzõ
Következõ