Szaúd-Arábia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az amerikai kormány ellenzi a szaúdi vezetésű katonai koalíciónak nyújtott támogatás megszüntetését
Az Egyesült Államok erősen ellenzi, hogy megszüntessék a törvényes kormány oldalán Jemenben beavatkozó szaúdi vezetésű katonai koalíciónak nyújtott támogatást - jelentette ki vasárnap az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője.
Kínzásával vádolják a szaúd-arábiai trónörökös volt tanácsadóját
Szaúd-arábiai emberi jogi női aktivisták kínzásában való bűnrészességgel vádolják Szaúd al-Kahtánit, Mohamed bin Szalmán trónörökös volt tanácsadóját, aki ellen egy török bíróság is elfogatóparancsot adott ki a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi gyilkosságával kapcsolatban - jelentette csütörtökön a Reuters hírügynökség magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva.
Ez az ország lángra lobbanthatja az olajpiacot
Egy, a CNBC-nek nyilatkozó vezető energiaipari szakértő úgy véli, hogy Katar után Irak is kiléphet a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből, az OPEC-ből, amely csütörtökön, Bécsben tartja soron következő ülését. Ahogy az Origo beszámolt róla, Katar hétfőn jelentette be, hogy elhagyja a szervezetet.
- címkék:
- Irán
- Irak
- Szaúd-Arábia
- olaj
- OPEC
- Címkefelhő »
Erdogan: Egy műanyag zacskóval fojtották meg az újságírót
Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, egy műanyag zacskóval fojtották meg Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságírót Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.
A Saudi Aramco tíz év alatt 150 milliárd dollárt költ majd földgázra
Amin Nasser, a Saudi Aramco vezérigazgatója bejelentette, hogy növelni fogják a földgáz kitermelést, emellett pedig komoly befektetéseket is végrehajtanak ezen a területen az elkövetkező évtizedben.
A szaúdi trónörökös adott utasítást Hasogdzsi elhallgattatására
A lap egy neves török publicistát idéz, aki szerint a CIA igazgatója már egy októberi ankarai látogatásán jelezte a hangfelvétel meglétét.
A török nyomozóknak perdöntő bizonyítékuk van a Hasogdzsi-ügyben
Két részből álló, összességében tizenegy perces hangfelvétel van a török nyomozók birtokában a Hasogdzsi-gyilkosságról. Hét szaúdi férfi hangja hallható a felvételeken, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra is, hogy a szaúdi ellenzéki újságírót összeverték, mielőtt megölték – közölte hétfőn a Habertürk török televízió megfigyelője, Cetiner Cetin amerikai forrásokra hivatkozva.
Donald Trump szerint lehet, hogy elhamarkodott a CIA értékelése a Hasogdzsi-ügyről
Donald Trump amerikai elnök szombaton közölte, hogy jövő héten hétfőre, de legkésőbb keddre részletes jelentést kap arról, hogy kormányzata szerint ki állhat Dzsamál Hasogdzsi Szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolása mögött.
Hasogdzsi-ügy: az amerikai külügyminisztérium közlése szerint nincs végkövetkeztetés a gyilkosság hátteréről
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szombaton közzétett állásfoglalása szerint nincs végső következtetés arra vonatkozóan, hogy ki áll Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolása mögött.
The Washington Post: A CIA szerint a szaúdi trónörökös rendelte el az újságíró meggyilkolását
Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége, a CIA arra jutott, hogy a szaúdi trónörökös rendelte el Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolását – tudatta a The Washington Post című amerikai lap.