Szaúd-Arábia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Visszamondtak 30 Boeing MAX gépre szóló megrendelést
Egy szaúd-arábiai bejegyzésű, fapados modell szerint működő légitársaság bejelentette, eláll 30 repülőgépre szóló megrendeléséről a Boeing 737 MAX-gépeire. Az ok egyértelműen a közelmúlt két légikatasztrófája - a tavalyi indonéziai és az idei etiópiai -, amelyek kapcsán bebizonyosodott, gyártói hiba is közrejátszott azokban. A problémás gépeket továbbra sem engedik fölszállni.
Fontos döntés született a fekete aranyról
2020 márciusáig meghosszabbította a termelés visszafogását az OPEC, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete bécsi ülésén. A hétfői 10 órás találkozó után abban egyeztek meg, hogy 9 hónappal meghosszabbítják a kitermelés csökkentését, és ezt az OPEC+, vagyis a szervezeten kívüli olajtermelő országok is elfogadták.
Hasogdzsi-ügy: Cinkossággal vádolja a holland királynét az ENSZ-jelentéstevő
A meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében vizsgálódó ENSZ-jelentéstevő bírálta és hallgatása miatt cinkossággal vádolta meg szombaton a holland királynét amiatt, hogy megbeszélést folytatott Oszakában Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel.
Nagy-Britannia felfüggeszti a szaúdi fegyvereladásokat
A brit kormány egy bírósági ítéletet követően felfüggeszti a Szaúd-Arábiának szánt újabb fegyverexportok engedélyezését - jelentette be Liam Fox brit külkereskedelmi miniszter.
Megtámadtak egy erőművet Szaúd-Arábiában
Jemeni húszi lázadók a támadáshoz drónt vetettek be, ahogy az elmúlt két hétben több alkalommal is.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- támadás
- drón
- Címkefelhő »
A szaúdi trónörökösnek is szerepe lehetett a Hasogdzsi-gyilkosságban
Hitelt érdemlő bizonyítékok szükségessé teszik Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös szerepének kivizsgálását Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában – jelentette be Agnes Callamard, a megölt szaúdi újságíró ügyének kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő szerdán.
V4NA: Az osztrákok bezáratnák a szaúdi finanszírozású Abdullah Király Központot
Az Osztrák Néppárt kivételével minden ausztriai párt szorgalmazza a főleg arab pénzekből működő központ bezárását. A lépéssel a Szaúd-arábiai emberi-jogi helyzetre és Murtaja Qureiris szaúdi ellenzéki aktivista ügyére kívánják felhívni a figyelmet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Ausztria
- Szaúd-Arábia
- V4NA
- Címkefelhő »
Polgári repülőteret támadtak meg Szaúd-Arábiában
A jemeni húszi lázadók szerdára virradóra manőverező robotrepülőgéppel támadást hajtottak végre a délnyugat-szaúd-arábiai Abha melletti polgári repülőtér ellen - jelentette a SPA szaúd-arábiai állami hírügynökség.
Luxusjachton lehet a világ legdrágább festménye
A Leonardónak tulajdonított Salvator Mundi című festmény, a világ legdrágább műalkotása Mohamed bin Szalman szaúdi trónörökös luxusjachtján található.
Húszi dróntámadás ért egy szaúdi repülőteret
A jemeni húszi lázadók többszörös dróntámadást hajtottak végre a szaúd-arábiai Dzsaizán városának repülőtere ellen - közölte vasárnap a húszik ellenőrizte al-Maszíra televízió.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- repülőtér
- dróntámadás
- Címkefelhő »