Szász Júlia

címke rss
Vidnyánszky Attila: Túlságosan könnyű lenne ezt belerángatni a napi küzdelmek szennyébe, piszkába

Vidnyánszky Attila: Túlságosan könnyű lenne ezt belerángatni a napi küzdelmek szennyébe, piszkába

„A szerelem képes felforgatni az ember életét egy pillanat alatt" – mondta Szász Júlia, a Nemzeti Színház színésze, aki Júlia szerepét játssza majd a Rómeó és Júlia című Shakespeare-darabban, amelyet decemberben mutatnak be. Vidnyánszky Attila rendezi a darabot, aki igazi, mély, klasszikus előadást tervez. „Szárnyalni kell a költészetnek, a gyönyörű szövegeknek. A monológok mint áriák szólalnak majd meg" – mondta a rendező. Herczegh Péter alakítja majd Rómeót, aki természetesen szintén örült a szerepnek, és azt mondta: ezt az előadást meg kell nézni mindenkinek. 

Csodálatos Júlia és Rómeó

Kultúra2021.06.12, 12:17

„Ez az előadás tele van szerelemmel, gyönyörű és gyarló emberi megnyilvánulással, a Mészöly-fordítás pedig lenyűgöző. Szép előadást akartunk csinálni. Az volt a cél, hogy ez egy igazi ünnep legyen" - mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a darab rendezője az Origónak a Rómeó és Júlia egyik próbája után. Pénteken este bemutatták az előadást - az élet újraindulása óta ez volt a Nemzeti nyitóbemutatója. A két címszereplő két nagyszerű, fiatal színész, Szász Júlia és Herczegh Péter volt. A premier óriási siker volt, az előadást először a páratlan költőiséggel ábrázolt erkélyjelenet után, majd többször is nyíltszíni taaps ...

Új hír érkezett a Nemzeti Színházban megsérült színészekről

Tévé2023.11.13, 10:11

A Semmelweis Egyetem rövid közleményt adott ki a Nemzeti Színházban előadás közben megsérült színészekről.

Csák János és Vidnyánszky Attila meglátogatta a balesetet szenvedett két színművészt - fotók

Kultúra2023.11.13, 14:53

Meglátogatta a Nemzeti Színház megsérült művészeit, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján Csák János kulturális és innovációs miniszter és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A látogatásról több képet is megosztott közösségi oldalán Csák János.

Nyomoz a rendőrség a Nemzeti Színház balesete miatt

Kultúra2023.11.13, 17:00

Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt balesettel összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárás azért indult, hogy tisztázzák, terhel-e bárkit is büntetőjogi felelősség.

Bodrogi Gyula: Szeretetből nem lesz hiány, az biztos, sem az én, sem a színház részéről

Kultúra2023.11.14, 07:11

Bodrogi Gyulát nagyon mélyen érintette, hogy két kollégája, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesetet szenvedett péntek este, a Rómeó és Júlia előadása közben a Nemzeti Színházban.

Nemzeti-baleset: ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, ahonnan lezuhant

Kultúra2023.11.14, 20:49

Szász Júlia színésznő nagyon szerette játszani a drámairodalom egyik leghíresebb szerepét, Júliát a Nemzeti Színházban, ám a múlt pénteki előadáson súlyos baleset érte a 28 éves színésznőt, jelenleg is kórházban kezelik.

Vidnyánszky Attila: Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem

Kultúra2023.11.15, 08:30

Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően - mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.

Kiengedték Szász Júliát, a Nemzeti Színházban lezuhant színésznőt a kórházból

Tévé2023.11.15, 17:01

Hazaengedték a kórházból a Nemzeti Színház színpadon megsérült színésznőjét, Szász Júliát.

Vidnyánszky Attila: Kiengedhetik Horváth Lajos Ottót ma a kórházból

Itthon2023.11.16, 11:26

A Nemzeti Színház főigazgatójával beszélgettek a HírTV szerda esti műsorában, ahol Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ma kiengedhetik Horváth Lajos Ottót, a balesetben megsérült színművészt a kórházból.

Előző
  • 1
  • 2
Következő