Szász János

címke rss

Vidnyánszky Attila: Szász János ismét hazudik

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás közleményben leplezte le Szász János rendező hazugságait, amelyeket a Washington Postnak adott interjújában mondott.

A nagy színésznő, akit a kommunizmus idején sokszor megaláztak, mégis itthon maradt

Kultúra2022.04.17, 20:01

Szakmai indulásakor, filmszerepei okán külföldön is jegyzett művész volt. Ám több mint öt évtizedes színészi pályáját jórészt vidéken töltötte. 1963-tól a Szolnoki Szigligeti Színház, 1969-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1970-től a József Attila Színház, 1972-től ismét a Miskolci, 1979-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1981-től 2014-ig a Győri Nemzeti Színház (1992-ig Kisfaludy Színház) társulatának tagja volt. Az utóbbi időben szabadúszó. 2019-ben elnyerte a Kossuth-díjat. Mostanában a fővárosi közönség is találkozhat vele a budapesti Nemzeti Színház Macskajáték című előadásában, Giza szerepében, Udvaros Dorottya partnereként. Sztaankay ...

Házkutatást tartottak a rendőrök Szász János rendezőnél

Itthon2021.02.05, 18:02

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya személyes adattal visszaélés vétség és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, ennek részeként házkutatást tartott Szász János rendezőnél - írja a Magyar Nemzet. Gyanúsítottként a rendőrség közleménye szerint nem hallgattak ki senkit.

Egy különös szerelmi háromszög története

Kultúra2019.12.13, 10:43

Nehéz olyan előadásról írni, amelyben ilyen sok kiváló színész játszik. Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Tóth Auguszta és Nagy Mari. Fantasztikus színészek, akik lenyűgözően játsszák el Örkény István Macskajátékát. A néző úgy érezheti: igazi jutalomjáték ez nekik. A darab története egyszerű: egy lecsúszott operaénekesbe, Csermlényi Viktorba szerelmes özvegy Orbán Béláné, aki egyedül él pesti lakásában. Nővérével, Gizával - aki Németországban él, és kerekesszékben ül - levelezik vagy hosszasan beszél telefonon, és folyton perlekedik. De Orbánné – Erzsi - a szomszédjával és a lányával is zsörtölődik. Aztán megjelenik Paaula, ...

Andy Vajna a magyar film aranykorát hozta el - rendezők és színészek emlékeznek

Kultúra2019.01.22, 19:08

Andy Vajna rendbe hozta a szétesett magyar filmgyártást - mondta Szabó István filmrendező. Koltai Lajos operatőr, rendező egyebek mellett egy amerikai közös vacsora emlékét idézte fel. Szász János rendező négy napja vacsorázott együtt Andy Vajnával. Goda Krisztina rendező azt mondta: szeretett vitázni a producer, és jó volt vele beszélgetni, mert teljesen másként látott bizonyos dolgokat. Koltai Róbert A miniszter félrelép című film forgatásának kulisszatitkairól beszélt, Gesztesi Károly pedig a Szabadság, szerelem című film egyik különös forgatási napjáról és a bemutatóról. Andy Vajnát 2011-ben nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnöök ...

Hatalom, istenkeresés, meghasonulás

Kultúra2018.09.23, 18:46

Hogyan használja az ember a megkapott hatalmat? Meddig maradhat az ember tisztességes, ha hatalom adatik neki? – többek között erről szól Székely János: Caligula helytartója című darabja, amelyet a Nemzeti Színházban mutattak be. A darab címszereplője Trill Zsolt, de főbb szerepekben látható Horváth Lajos Ottó, Rácz József, Bodrogi Gyula, Kristán Attila és Bordás Roland. 

Embernek kell maradni

Kultúra2018.09.19, 20:36

Mit tehet Petronius, Szíria helytartója, ha Caligula arra kötelezi, hogy a jeruzsálemi zsinagógába a császár szobrát állíttassa be hatalmi szimbólumként? Megteheti, hiszen a hatalom az ő kezében van. Mégis vitába száll a helyi főpappal, Barakiással, aki népe kiirtása árán is megakadályozná ezt. Lehetetlen morális helyzetbe hozza a helytartót: egy nemzetet megsemmisíteni egy szobor miatt? A Caligula helytartója című darab Székely János erdélyi költő, író, drámaíró egyik legfontosabb műve. A darab egy vitadráma, amely a hatalom helytartójáról szól, valamint arról, hogy az ember meddig maradhat tisztességes, ha hatalom adatik neki. A ddarabot ...

Szász János hazafias történelmi filmet forgat

Film2018.09.13, 16:35

Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film előkészítését támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A Filmszakmai Döntőbizottsága 91 millió forint gyártás előkészítési támogatást szavazott meg Az utolsó bástya című filmtervnek.

Szász János filmjét díjazták a kritikusok Portóban

Film2018.03.06, 13:20

A genti és a haifai seregszemléket követően a portói nemzetközi filmfesztivál, a Fantasporto Rendezők Hete (Semana dos realizadores) versenyprogramjában szerepelt Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmje. A Gryllus Dorka, Nagy Zsolt és Hegedűs D. Géza főszereplésével készült „kegyetlen mese" Portóban meghódította a kritikusok zsűrijét. A február 20. és március 4. között immár 38. alkalommal megrendezett Fantasporto mintegy száz új alkotást vonultatott fel.

Brutális vérfürdő a történelmi Budapesten

Film2018.01.22, 13:39

Léderer Gusztáv, a fehérterrorban is aktív szerepet vállaló katonatiszt és a korábban prostituáltként dolgozó felesége 1925-ben feldarabolták Kodelka Ferenc hentest, a holttestet pedig a Dunába dobták. Szász János az 1920-as évek egyik legbrutálisabb gyilkosságát dolgozza fel legújabb filmjében. A hentes, a kurva és a félszemű január 25-én érkezik a mozikba.

Egy kegyetlen mese húsról, szerelemről, gyilkosságról

Film2017.10.18, 16:26

A 44. Genti Filmfesztiválon lesz Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű című filmjének európai premierje, amelyben Hegedűs D. Géza, Gryllus Dorka és Nagy Zsolt is szerepet kapott.

Gryllus Dorka úgy izgat, hogy abba bele kell dögleni

Film2017.10.10, 16:20

Gryllus Dorka romlott prostituáltként csábít, Nagy Zsolt elcsúfított arccal gonoszkodik, Hegedűs D. Géza mindent felzabálna az új magyar thrillerben. A Filmalap 529 millió forintos támogatásával készült A hentes, a kurva és a félszemű brutálisan beszél vágyról, szexről, gonoszságról. Az első előzetese alapján roppant ígéretes A nagy füzet és az Ópium rendezőjének új filmje.

A belgáknál darabolják fel a magyar hentest

Film2017.09.08, 11:21

Fotó: Bielik István - Origo middle on 3072 2045 A genti filmfesztivál két díjat oszt ki, egyet a legjobb filmnek, egyet pedig a legjobb filmzenének. Ebből is látszik, hogy a (film)zene hangsúlyos figyelmet kap a fesztiválon, a zeneszerzőknek pedig lehetőséget biztosítanak, hogy élőben, nagyzenekarral adják elő a filmzenéiket: koncertezett már Gentben Ennio Morricone, Hans Zimmer és Elmer Bernstein is. Így pedig már tökéletesen illeszkedik a fesztivál programjába A hentes, a kurva és a félszemű, hiszen a zenéjét A mindenség elméleté-ért és a Sicarió-ért Oscarra jelölt Jóhann Jóhannsson szerezte, aki az Ópium-ban és A nagy füzett-ben ...

Szász János is az Összpróba tanárai között

Life.hu2017.05.16, 15:58

Közös nyári alkotómunkára, egy felejthetetlen workshopra, balatonboglári táborába hívja a jelentkezőket az Összpróba Alapítvány. Az Összpróba Tábor 2017-ben is Balatonbogláron várja a fiatalokat, akik színjátszást, táncot, zenét tanulhatnak és a filmezés világával is megismerkedhetnek!

Kapkodnak a magyar rendezők után nyugaton

Film2016.05.02, 11:54

Forrás: SPI middle on 1400 933 A Cross My Mind másik főszerepét Jack Lowden játssza, akinek az első fontos mozis szerepe ’71 című északír háborús drámához kötődik. Szász előtt már Christopher Nolan is fantáziát látott benne, beválogatta a Dunkirk című filmjének a szereplőgárdájába. A magyar rendező első angol nyelvű filmje egy heves és erotikus szerelmi történet lesz: egy megvakult katona és a férfit ápoló férjes asszony között szövődik a szerelem, a nőről viszont később kiderül, hogy mégsem az, aminek a katona hitte. Ez egy hihetetlenül szexi és megindító film, amiben semmi az, aminek látszik - büszkélkedett a Cross My Mindd-dal ...

Közel 900 millió forintért keresik a prostituált gyilkosát

Film2015.10.29, 17:02

Ismét pénzt osztott a Filmalap, a döntéseknek pedig a krimik szerelmesei örülhetnek a legjobban. Gyártási támogatást kapott a Budapest Noir című sikerkönyv filmváltozata. A sok külföldi minta után végre nekünk is lesz egy cinikus, lebujokban és kávézókban nyomok után szaglászó magánnyomozónk. Szász János rendező is hasonló területre merészkedett, ő a huszadik század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét dolgozza fel Gryllus Dorkával.

Nehéz büszkének lenni egy országra, ami kerítést emel

Archívum2015.07.04, 19:46

Szász János hétköznap délelőtt egy csendes moziban szeretné megnézni a Saul fiát, amiről reméli, hogy megkapja az Oscar-díjat. Szerinte nagyjából ugyanott vagyunk, mint a 60-as években, de most már legalább szabadon utazgathatunk. Műveiben megszállottan kutatja a bűnt és az ember sötét oldalát, ami családja történetét is beárnyékolta a holokauszt idején.

Üvöltöttem az utcán, itt van a te Balog Tibid!

Film2015.05.06, 09:34

Evett borsót Szász János híres Woyzeckjeként, és mesélt legendásan borzalmas viccet a Kontrollban mint alkesz Béla bá. Életének leghíresebb szerepe mégis Balog Tibi lett, az Argo-filmek pitiáner bűnözője. Kovács Lajossal az Argo 2 sajtóvetítése után készítettünk villáminterjút. Megtudtuk, eredetileg Gesztesi Károlynak szánták a szerepet, és kiderült az is, hogy lett a saját futószerkójából Balog Tibi összetéveszthetetlen rosszfiú-jelmeze. A 71 éves színész egy folyamatosan izzó energiabomba, egy ponton majdnem elsírta magát, szerinte Tibinek súlyos titkai vannak, ezeket boncolgattuk.

Apám szerint semmi jogom becsapni a szerencsétleneket

Archívum2015.01.18, 11:06

Fenyő Iván karrierje nemrég gyökeres fordulatot vett. A színész, akit legtöbben a Szabadság, szerelem vagy az S.O.S. Szerelem! bonvivánjaként ismertek meg, az utóbbi hónapokban spirituális gondolkodóként mutatta meg magát. Észlelések, avagy egy gondolkodó ember naplója címmel jelent meg könyve nemrég magánkiadásban, azóta folyamatosan járja az országot előadásaival. Az Origónak arról mesélt, hogyan szólította meg őt a búzafű, miért érzi, hogy rajta keresztül valami üzen az embereknek, és hogy akart segíteni Kozsónak.  

Szász János nem tud lehasadni a holokausztról

Archívum2014.04.02, 12:03

Forrás: A Company Hungary middle Szász előző filmje, A nagy füzet szép kört futott be: tavaly júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját, vetítették a neves torontói filmfesztiválon, versenyben volt többek közt Chicagóban, Sevillában és Les Arcsban, majd a magyar nevezettként bekerült a kilenc Oscar-esélyes idegen nyelvű film közé. A magyar mozikban körülbelül húszezren látták, de forgalmazták Németországban is, és két hete játsszák a francia mozik.

Nem jelölték Oscar-díjra A nagy füzetet

Film2014.01.16, 16:07

Szász János A nagy füzete nem került be az öt Oscar-jelölt közé a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Helyette versenyez a szoborért többek közt Paolo Sorrentino A nagy szépsége és Thomas Vinterberg A vadászata.

Végre megint Oscar-közelbe kerülhetünk

Archívum2014.01.15, 18:50

Szász János A nagy füzet című filmje felkerült a kilences listára, amelyből kiválasztják a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjának öt jelöltjét. A jelöltek csütörtök délutáni bejelentése előtt latolgatjuk A nagy füzet esélyeit, áttekintjük Magyarország eddigi Oscar-teljesítményét, és kiderül az is, mennyit kell költeni egy valamirevaló Oscar-kampányra.

Amerikai mozikba megy A nagy füzet

Film2014.01.03, 18:02

A legutóbbi magyar film, amely amerikai moziforgalmazásba került A torinói ló (kritikánk) volt. Tarr Béla alkotását 2012 februárjában kezdték vetíteni New Yorkban, fél év alatt közel harminc amerikai városban fordult meg, majd végül szeptemberben az alaszkai Anchorage-ban fejezte be körútját. A film összesen 56 391 dollárt, azaz több mint 12 millió forintot hozott Amerikában. Egyelőre nem lehet tudni, hogy A nagy füzet mikor kerül az amerikai mozikba.

Magyar film az Oscar-díj kapujában

Life.hu2014.01.24, 16:59

A nagy füzet is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő művek kilencesre szűkített listáján az amerikai filmakadémia bejelentése szerint.

A szukafattyak beveszik Torontót

Film2013.08.13, 19:05

A Playlist keddi híréből kiderült, hogy egy másik magyar vonatkozású alkotást is vetíteni fognak Torontóban: Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene) Southcliffe című minisorozatát, amelynek az operatőre Erdély Mátyás (Delta, Miss Bala) volt. Az összesen 240 perces Southcliffe-t augusztus 4-e óta sugározza a brit Channel 4 tévécsatorna, a forgatókönyvét Tony Grisoni (Félelem és reszketés Las Vegasban) írta, a főbb szerepeket olyan neves angol színészek játsszák, mint Eddie Marsan, Shirley Henderson, Rory Kinnear és a Skins Effy-jeként megismert Kaya Scodelario.

Szász János filmjét nevezzük Oscarra

Archívum2013.08.07, 12:38

A Filmalap közlése szerint az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap filmszakmai döntőbizottságának öt tagja (Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna) mellett Gárdos Péter filmrendező, Király István vágó, Koltai Lajos operatőr-filmrendező, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró vett részt. A döntés többségi szavazás útján született. A nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia először egy kilencfilmes listát állít össze, majd ebből választják ki az öt Oscar-jelölt filmet. A jelölteket 2014. január 16-án jelentik be, a 86. Oscaar-díjkiosztó ...

Indul a Vajna-korszak a mozikban

Film2013.07.12, 14:41

Forrás: MTI/CTK/Vit Simanek A bemutató időzítése amiatt is érdekes, mert az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi Oscar-díjkiosztóra azokat a filmeket lehet nevezni a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, amelyeknek a hazai mozibemutatója 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közé esik. Ebben az időintervallumban A nagy füzet-en kívül hat másik magyar filmet mutattak be itthon (Tüskevár, Aglaja, Magic Boys, Nejem, nőm, csajom, Cycle, Nekem Budapest, Elment az öszöd), amelyek közül az Oscar-nevezésnél maximum az Aglaja jöhetne még szóba.

Magyar filmé lett a nagydíj Karlovy Varyban

Film2013.07.08, 09:51

Kristály Glóbuszt kapott Szász János A nagy füzet című filmje Karlovy Varyban. Ez az első film, amely a Filmalap támogatásával készült el.

Szex és fájdalom nélkül nem sokra megyünk

Film2013.07.08, 16:38

Szász János A nagy füzete az első film, amely a Filmalap támogatásával készült el. A Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott alkotást valószínűleg kimérten szikárnak szánták, de simán élettelen lett.

A háborúnál keményebb a nagymama

Film2013.06.04, 15:52

<iframe width="640" height="390" src="http://videa.hu/player?v=82CaFese7MNEjcWB" allowfullscreen="allowfullscreen" webkitallowfullscreen="webkitallowfullscreen" mozallowfullscreen="mozallowfullscreen" frameborder="0"></iframe> A regény végtelenül szikár és kegyetlen prózájából valamennyi felsejlik a két főhős (Gyémánt András és László) narrációjában, akik a második világháború miatt kénytelenek szigorú nagyanyjuknál (Molnár Piroska) meghúzni magukat vidéken, és szinte biztos, hogy a pedofil náci tisztet alakító Ulrich Thomsen is erős lesz, viszont az előzetes nyakon öntése Beethovennel egyáltalán nem volt jó ötlet, és pont aláásssa ...

Szász János filmje Karlovy Varyban versenyez

Film2013.06.04, 15:57

Szász János A nagy füzet című, Agota Kristof azonos című regényén alapuló filmjét beválogatták a június 28-án kezdődő, 48. Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjába. A film egy ikerpárról szól, akik a háború miatt vidéki nagyanyjukhoz kerülnek, ahol a túlélés érdekében elzárkóznak a felnőttektől, és saját, sokszor könyörtelen szabályaik szerint alakítják életüket. A főszerepeket két amatőr kisfiú, Gyémánt András és László alakítják, a nagyanyát Molnár Piroska játssza. Ulrich Thomsen A nagy füzet-ben | Fotó: Dobos Tamás A filmben kulcsszerepet alakít a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét), aki Szzász ...

Nagyon rossz filmet is jó csinálni

Archívum2012.10.14, 18:46

Az Aglaja bemutatása alkalmából beszélgettünk Máthé Tiborral, az ország egyik legelismertebb operatőrével, aki majdnem az összes Szász János- és Enyedi Ildikó-filmet fényképezte, legutóbb pedig a Terápia című HBO-sorozatot vette fel. Máthé elmesélte, hogy miért nem mérlegeli, hogy égő-e a film, amin dolgozik, és hogy mennyiben hasonlít az operatőri munka a kurválkodásra. Elárulta, hogy Szász Jánossal eredetileg nem is annyira bírták egymást, hogy a Queen-filmen dolgozni horror volt, és hogy egy íróasztal rémképe indította el az operatőri pályán.

A pedofil barom megkeni a kenyeret

Film2012.03.20, 14:49

Szász János az első rendező, aki a Filmalap támogatásával elkezdhetett forgatni. Március elején, az egyik első munkanapon jártunk kint az Agota Kristof regényén alapuló A nagy füzet forgatásán, ahol megtudtuk, hogy Ulrich Thomsen egy vérnősző, pedofil barom, aki csak két leves nevét tudja magyarul, és kiderült az is, miért szerepelnek abszurd méretű vajas kenyerek a filmben.

Még jó is lehet a Filmszemle

Film2012.02.02, 20:13

Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk összekaparni tíz érdekes alkotást, amelyet jó szívvel ajánlunk, most pedig könnyen találtunk tizennégyet is, amelyre feltétlenül beülnénk. A csütörtökön kezdődő 43. Filmszemle programjából válogattuk ki a legérdekesebbeket. (A címek előtti számok azt a sorrendet tükrözik, amilyen vehemenciával tülekedni fogunk a jegyekért.)

Szász János 150 milliós támogatást kap új filmjére

Archívum2012.01.12, 17:17

A Magyar Nemzeti Filmalap legfrissebb döntése szerint Szász János A nagy füzet című filmje 150 millió forint,  Nemes Gyula Zéró című filmje 100 millió forint gyártási támogatást kap. Tóth Orsi a Johanna című filmben A nagy füzet a magyar származású svájci írónő, Agota Kristof azonos című regényén alapul, ami két fivérről szól, akiknek a háború miatt vidékre kell költözniük nagyanyjukhoz, ahol a felnőttekétől eltérő szabályok szerint működő saját, és egyre kíméletlenebb világot alakítanak ki maguknak. A film két főszerepét amatőr gyerekek alakítják majd, a fontosabb mellékszerepekben Ulrich Thomsen (a katonatiszt), Tóth Orsi (Nyúlszááj), ...

Andy Vajna először Mundruczó Kornélnak ad pénzt

Film2011.11.19, 10:59

Az [origo] megtudta, kik azok a rendezők, akik elsőként kapnak támogatást az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaptól. Kiderítettük azt is, hogy az MNF valószínűleg mégis befogadja a kulturális államtitkárság támogatásában részesült filmes pályázatokat is.

Támogatást kapott Fliegauf cigányfilmje is

Film2011.06.16, 13:20

Az Eurimages, az Európa Tanács filmalapja múlt heti ülésén többek között két magyar film koprodukciós támogatásáról is döntött - közölte a magyar Eurimages magyar képviselete. A nagy füzet című Agota Kristof-regényből Szász János rendezésében készülő film 360 ezer eurós (96,3 millió forint) támogatást kapott, Fliegauf Benedek a cigánygyilkosságokról szóló Szállnak a varjak (a sajtóközleményben Varjak címmel szerepel) című alkotásának pedig 70 ezer eurót (18,7 millió forintot) ítéltek meg. Ez a két film magyar pénzre is számíthat: Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár több fórumon említette, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ...

Menekülő zsidókról csinál filmet Szász János

Archívum2010.06.30, 09:07

Szász János Goodbye Komárom címmel megtörtént eseten alapuló, angol nyelvű filmet forgatna egy zsidó családról, akik 1947 telén, a jeges Dunán át menekültek el Magyarországról. A főszerepek egy részére híres angol színészeket keresnek.

Ulrich Thomsen és Tóth Orsi játszik Szász János új filmjében

Film2010.03.11, 18:01

A filmhu adott hírt róla, hogy Ulrich Thomsen és Tóth Orsi szerepet vállalt Szász János előkészítés alatt álló, A nagy füzet című filmjében. A film a magyar származású svájci írónő, Agota Kristof azonos című regényén alapul, amely két gyerekről szól, akiknek a háború miatt le kell költözniük egy határszéli faluba a nagymamájukhoz. A gyerekfőszereplőket még ezután kezdik majd keresni, a nagymama szerepére viszont Szász már "megálmodta az igazán nagynevű, Európában ismert színésznőt", de a nevét még nem hozta nyilvánosságra. Egyelőre az sem derült ki, hogy kit alakít majd Tóth Orsi és a Szász előző filmjében, az Ópium-ban főszerepet jjátszó ...

Tátongó lyukak a DVD-polcon

Film2008.04.28, 21:21

Kíváncsi vagy a fiatal magyar rendezők munkáira? Szeretnél elmélyedni Szabó István klasszikusaiban? Tetszett az Ópium és most újranéznéd a Woyzecket? Ne is reménykedj ilyesmiben: a magyar filmek többsége még mindig elérhetetlen DVD-n. Utánajártunk néhány kedvenc rendezőnk DVD-kiadási kilátásainak - a helyzet rossz, de nem teljesen reménytelen.

Szász János: Engem a bűn érdekel

Film2007.04.02, 21:43

Szász János a '97-es Witman fiúk után ismét Csáth Gézához nyúlt: Ópium című filmjét az író-orvos naplója és az Egy elmebeteg nő naplója című pszichiátriai esettanulmánya felhasználásával készítette. A rendezővel beszélgettünk jó és rossz színészekről, a racionális és az irracionális találkozásáról a vásznon, és arról, hogy szeressük-e a bűnösöket.

Mese, amely rosszul végződik

Archívum2007.02.05, 14:06

Két beteg ember egymást kiegészítő őrületének találkozásáról szól Szász János új filmje, az Ópium. A rendező egészen Skandináviáig ment főszereplőkért, de megérte: a lenyűgöző rémmesét két remek alakítás kelti életre.

Előző
  • 1
Következő