számla

címke rss

Egy brit kiszámlázta a feleségének az elvégzett házimunka díját

Nagyvilág2024.01.29, 12:34

Közel hat órájába telt kitisztítania a férjnek a család kanapéját, ezért úgy gondolta, hogy a fáradtságos munka után megtréfálja feleségét és benyújtja a számlát az elvégzett munkáról. A férj a tisztítás után titokban e-mailt küldött, amelyben 700 fontot (300 ezer forintot) kért a feleségétől.

Ez az igazán kínos: a születésnapi vacsora után magára hagyták a számlával az étteremben

Nagyvilág2024.01.25, 07:41

Jó ötletnek tűnhet osztozni a számlán egy-egy baráti vacsora után, ám akár kellemetlenül is végződhet, ha nem beszéljük meg előre a költségek elosztását. Egy fiatal anya egy baráti összejövetelen került rendkívül kínos helyzetbe.

Szóvá tette a kevés borravalót egy pincérnő, pedig 30 ezer forintot kapott

Gazdaság2024.01.13, 11:26

Az interneten fakadt ki egy pincérnő, aki nem tartotta megfelelőnek a borravalójának a mértékét. A nő elmondása szerint a vendégek nagyon dicsérték a kiszolgálást, ezért is érte váratlanul a szerinte kicsi összeg, ami egyébként a számla 10 százaléka volt.

Óriási vacsoraszámlával ünnepelte a Chelsea sztárja a kupatovábbjutást - kép

Sport2024.01.08, 08:06

A Chelsea a hétvégén továbbjutott az FA-kupában, a klub sztárja, Thiago Silva pedig egy elegáns vacsorával ünnepelte meg családja körében a jól sikerült meccset.

Közel 20 millió forintot számláztak ki egy étteremben egy fotó miatt

Gazdaság2023.12.15, 14:41

Egy Wang nevű kínai nő mintegy 430 ezer jüanról, azaz közel 20 millió forintról szóló számlát kapott az étteremtől, miután feltöltött a Kínában népszerű WeChat nevű közösségi platformra egy képet az általa rendelt ételről. A nyilvánvalóan abszurd összegű számla egy QR-kódra, és az azt viccből vagy rosszindulatból kihasználó felhasználókra vezethető vissza.

Furcsa ügy miatt bosszankodnak a németországi karácsonyi vásárokban

Nagyvilág2023.12.06, 06:59

Számos németországi karácsonyi vásár üzemeltetője panaszkodik a zenei jogdíjak megemelkedett költségeire. Néhányan most licencmentes megoldásokat keresnek. Németországban számos karácsonyi vásárban csenddel tiltakoztak a vásárok szervezői a megemelkedett zenei jogdíjak miatt. 

Kifizetteti családjával a karácsonyi vacsora árát egy brit nő

Gazdaság2023.12.01, 13:47

Nagy-Britannia "leggyűlöltebb nője" fejenként 150 fontot (66 ezer forintot) számol fel családjának a karácsonyi vacsoráért. Az árban egy teljes pulykavacsora és egy pohár pezsgő van benne. Azt is jó előre kijelentette, hogy meddig tarthat nála a vacsora - és ezt szigorúan be is fogja tartatni. 

Nem jelentek meg a vendégek az esküvőn, ezért az ifjú párnak most ételre sincs pénze

Gazdaság2023.11.20, 20:23

A meghívottak kevesebb, mint fele jelent meg egy fiatal pár esküvőjén, így egy 25 ezer eurós számlát kell kifizetniük, ami miatt ételre sem marad pénzük.

Sokkot kapott, amikor meglátta, hogy mennyibe került a koktél, amit rendelt

Gazdaság2023.11.16, 19:17

A férj egyedül hagyta az asztalnál párját, miután megtudta, hogy a nő közel kétezer font értékben rendelt magának koktélt egy ötcsillagos hotelben. A vendégek nem engedhették volna meg maguknak az italt, így a pultos a menedzser segítségét kérte.

Gyurcsány leleplezte magát: természetesnek tartja, ha valaki számlát vesz, vagyis csal

Itthon2023.11.07, 21:42

A tik-tokon tett közzé egy videót Gyurcsány Ferenc, ahol egy csomag krumplival a kezében zavaros fejtegetésbe kezd. Majd váratlanul elszólja magát, és az alapvető emberi szükségletek közé sorolja, hogy számlát vesz valaki. Természetesen, számlát legálisan nem lehet venni, ez bűncselekmény - de jól mutatja, hogy Gyurcsány hogyan gondolkodik, és hogyan gazdagodott meg.

Három tipp, amivel tízezreket spórolhatsz a fűtésen

Life.hu2023.10.26, 12:42

Az ősz beköszöntével egyre többet gondolunk a fűtésre, sokan rettegnek, ha a téli számlákra gondolnak. Van azonban három hiba, amit nagyon sokan elkövetnek, pedig ha kikerülnék ezeket, tízezreket spórolhatnának.

Elképesztő összegű számlát kapott egy pár, miután esőben vezették a Teslájukat

Gazdaság2023.10.23, 12:19

A Tesla szervíze 17 ezer fontos számlát küldött egy házaspárnak, miután esőben vezették a szuperautójukat. Az akkumulátor javítása majdnem az egyharmadát teszi ki a 60 ezer font értékű járművüknek.

Óriási banki baki: pénzhez jutottak ATM-ekből azok is, akiknek nem volt a számlájukon

Gazdaság2023.08.16, 13:53

Nem mindennapi technikai hiba rémisztethette meg egy pénzintézet vezetőit, ugyanakkor tehette boldoggá - ha csak rövid időre is - a bank ügyfeleit. A Bank of Ireland mobilalkalmazásában ugyanis állítólag egy olyan hiba állt elő, aminek nyomán azok is pénzt tudtak átvezetni digitális számlájukra, akiknek nem volt pénz a banknál vezetett betéti - vagyis nem hitel - folyószámlájukon.

Rendkívül goromba üzenetet talált a számláján egy étterem vendége

Gazdaság2023.08.11, 07:49

Az ausztrál The Cornish Arms étterem egyik vendége meglehetősen pimasz üzenetet vett észre a rendeléséhez kapott számláján. Az esettel kapcsolatban a vendéglátóegység vezetője is megszólalt. 

Fizetés nélkül távozott egy étteremből egy család - azt állítják, jó okuk volt rá

Life.hu2023.08.10, 14:49

Fizetés nélkül távozott az étteremből egy pár két gyerekükkel együtt - rájuk zúdult az emberek gyűlölete, de azt állítják, jó okuk volt erre a viselkedésre.

Hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat Zalában nyolc ember ellen

Itthon2023.08.04, 13:11

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, aki számítástechnikai eszközök eladására hozott létre országos fiktív céghálózatot.

Újabb riasztást adott ki az OTP telefonos csalók miatt

Gazdaság2023.07.14, 12:17

Az utóbbi időszak csalási trendjét elemezve láthatóvá vált, hogy jelentősen megnőtt azon csalási események száma, amikor bármely bank ügyfelét egy meghatározott bank nevében hívják fel vagy küldenek SMS üzenetet számukra. A hívás során vagy az online térben csalják ki a gyanútlan ügyfél személyes-, illetve banki azonosító adatait.

Felszámoltak egy 400 milliót tisztára mosó bűnszervezetet

Itthon2023.06.29, 13:39

Öt embert vádolnak a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészségen azzal, hogy 2017-ben közreműködtek nemzetközi csalássorozatból származó pénzek tisztára mosásában.

Rajtaütöttek egy bajai számlagyáron, több száz milliót csaltak - videó

Nagyvilág2023.06.22, 11:14

Több száz millió forintnyi áfát csalt el egy bajai irodából működtetett számlagyár. Az ügy kapcsán a bíróság három ember letartóztatását kezdeményezte és több mint egy milliárd forint értékben foglaltak le készpénzt, ékszereket és zároltak bankszámlákat a pénzügyőrök.

Energiaválság: tizenegymillió britnek okoz gondot a rezsi kifizetése

Nagyvilág2023.05.17, 13:07

Közel 11 millióra emelkedett azoknak a száma Nagy Britanniában, akiknek nehézséget okoz számláik, adósságaik kifizetése - írta a BBC.

Ezentúl emailen is beküldhetjük az egészségpénztári számlát - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2023.04.26, 14:32

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Ha nem tudok egészségpénztári kártyámmal helyben fizetni, akkor postán kell feladnom a számláimat. Ez időpazarlás, miért nincs egyszerűbb megoldás?" (K. Noel, Budapest). Válaszol Dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

Riasztott a Magyar Államkincstár, támadás érheti a számlatulajdonosokat

Gazdaság2023.04.03, 12:30

A Magyar Államkincstár felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a Kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait.

Csak Szerbiában alacsonyabbak az energiaárak a magyarországinál

Gazdaság2023.03.17, 11:13

Az MVM honlapján már hozzáférhető a legfrissebb tájékoztató a kizárólag rezsicsökkentett tételeket tartalmazó lakossági számlák arányáról.

Nem elég a tartalom, adózni és számlázni is kellhet annak, aki pornósnak áll az Onlyfansen

Gazdaság2023.02.27, 13:03

Sokakban merült fel kérdés azzal kapcsolatban, hogy az Onlyfans nevű internetes oldalon történő értékesítés, szolgáltatásnyújtás vajon milyen adózási, számlázási esetleg járulékfizetési kötelezettségekkel jár?Az Adózóna oldalán Horváthné Szabó Beáta adószakértő és Bunna Erika adótanácsadó osztott meg erről hasznos információkat.

Egy helyen minden, amit tudni akart lakossági energiaszámláiról

Gazdaság2022.12.02, 14:09

Mindennapi energiánk címmel indított videósorozatot az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A lakossági ügyfeleket érintő legfontosabb témákban készült kisfilmek között egy részletes számlamagyarázó is megtalálható, amely a számlák pontos megértésében segíti az ügyfeleket - adta hírül közleményében a vállalat.

Fontos változás jön az online számlázásnál, erről tudnia kell

Gazdaság2022.11.30, 12:15

A jövő héttől új, kétlépcsős azonosítás lép életbe az Online Számla rendszerben - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ez lehet a megoldás a kisebb energiafogyasztásra

Itthon2022.11.17, 14:02

Az orosz-ukrán háború és a hibás brüsszeli szankciók miatt nálunk is emelkednek az energiaárak. Tudatos energiafogyasztással magunk is sokat tehetünk azért, hogy az áramfogyasztás és a gázfogyasztás esetében is sikerüljön tartani az átlagértékeket.

A britek már elkezdtek meleg ruhákat és takarókat vásárolni télre

Gazdaság2022.10.12, 13:41

Egy friss jelentés szerint a britek már elkezdtek bevásárolni meleg ruhákból és takarókból télre. A beszámolók szerint a lakosság mindent megtesz annak érdekében, hogy alacsonyan tartsa a fűtésszámlákat.

Fontos bejelentést tett az MVM: ez mindenkit érint

Life.hu2022.10.11, 21:44

Akik egyszerre több számlát kapnak az MVM-től, a feltüntetett határidőn túl december 15-ig kamatmentesen halasztva is fizethetnek és részletfizetést is igényelhetnek - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.

Jó hírt közölt az MVM a számlák befizetéséről

Gazdaság2022.10.11, 11:43

Akik egyszerre több számlát kapnak az MVM-től, a feltüntetett határidőn túl december 15-ig kamatmentesen halasztva is fizethetnek és részletfizetést is igényelhetnek - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

Fontos számlázási tudnivalókat közölt az MVM

Gazdaság2022.09.19, 12:05

A vállalat hétfői közleménye szerint az augusztus elején életbe lépett rezsiszabályok miatt az elmúlt egy hónapban a számlázási informatikai rendszer gyors és teljes átalakítása vált szükségessé a lakossági és a nem lakossági ügyfelek esetében is. Az informatikai fejlesztés folyamatos, több lépcsőben történik, az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő mikrovállalkozásoknak szeptember második felében érkeznek az új rezsicsökkentési szabályoknak megfelelő számlák.

Így tombolnak az emberek Nyugat-Európában a brutálisan megnőtt rezsiszámlák miatt

Nagyvilág2022.09.18, 19:17

Ellepték a TikTokot a felháborodott lakosok, akik megdöbbenve szembesülnek az árakkal. Van, aki egy hónapra átszámítva kb. 230 ezer forintos gázszámlát kapott. Az ő esetét Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője elemzője osztotta meg közösségi oldalán.

Fontos információkat közölt a rezsiszámlákról az MVM

Gazdaság2022.08.22, 11:29

Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

A gázzal fűtőknek sem kell aggódniuk: kisebb lesz a számla, mint elsőre gondolták volna

Life.hu2022.07.27, 09:27

Aki úgy értelmezte az új rezsifizetési szabályokat, hogy havonta 144 köbméter gázt használhat kedvezményesen, tévedett, és ez bizony nagyon jó hír! Különösen azoknak, akik havonta diktálják be a szolgáltatónak a fogyasztásukat. 

Így számold ki, mennyi lesz az új rezsid

Life.hu2022.07.22, 10:48

A napokban mindenkit az foglalkoztat, mennyivel fog többet fizetni a gázért és/vagy az áramért. Ennek kiszámítása egyszerűbb, mint gondolnád. Mutatjuk. 

Megvan az első egymilliárd online számla

Gazdaság2022.03.23, 09:33

Az online számlarendszer 2018. július 1-jei indulása óta több mint egymilliárd online számla érkezett - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A sberbankosok akár 80 ezer forintot is kaphatnak új számla nyitásánál

Gazdaság2022.03.07, 09:48

A Sberbank megszűnése miatt sok ügyfélnek kell új bank után néznie a napokban. Van olyan pénzintézet, ahol akár 80 ezer forintot is össze lehet gyűjteni, ha csatlakozunk az ügyféltáborához. Azért is pénz kaphatunk, ha sberbankos ügyfelet hozunk a számlavezető bankunkhoz - írja sajtóközleményében a Bank360.hu. 

A csoportos beszedési megbízás az adathalász próbálkozások ellen is komoly védelmet nyújt

Gazdaság2022.02.28, 10:30

Jelentős anyagi kárral járhat, ha a közmű- és energiaszolgáltatók nevében érkező hamis, adathalász levelekre válaszolva a fogyasztók személyes adatokat adnak meg vagy csalók számlájára utalnak „elmaradt" számlatartozásokat. Ez ellen nyújt védelmet, ha a számlákat csoportos beszedési megbízás útján vagy a szolgáltatói applikációk segítségével egyenlítjük ki, írja közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Tízezreket spórolhatunk, ha elolvassuk a banki díjkimutatást - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.02.16, 14:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Havonta küld a bankunk számlakivonatot, de pár napja részletesebb levelet is kaptunk, benne rengeteg díjjal, kimutatással. Mit kell ezzel csinálni?" (P. Csongor, Tótkomlós). Válaszol Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.

Erről tudnia kell, ha Revolut-számlára kapja fizetését

Gazdaság2022.02.14, 21:13

Továbbra sem rendelkezik hazai banklicenszet a Revolut Bank, hiába szorgalmazta azt a pénzintézetek felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB). A legújabb fejlemény a Magyaországon is népszerű fintech-cég háza tájáról pedig az, hogy elveszítették hozzáférésüket a helyi HUF fizetési rendszerekhez. Ennek pedig nagyon hamar igen komoly következményei lesznek a felhasználóknál is.

Ez a változás minden budapestit érint, aki földgázátalányt fizet

Gazdaság2022.01.03, 11:22

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számlázza a földgázátalányt Budapesten az új évtől, a Díjbeszedő Holding Zrt. ilyen irányú megbízása megszűnik 2022. január 1-jétől - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Eltűnőben a magánlevelezés, számlalevelek adják a levélforgalom nagy részét

Gazdaság2021.12.10, 15:31

A napi 1,5-2 millió levél zöme évek óta a nagyfeladóktól származik, azaz többségében számlalevél. A járvány miatt 2020-ban a korábbi évek 2-3 százalékos lemorzsolódása helyett 12 százalékos visszaesés következett be. Az internet fejlődése és a digitális megoldásokkal járó kényelem miatt a 2000-es évektől csökkent a magánlevelezés, ezzel együtt a feladott képeslapok száma is. A koronavírus-járvány miatti elszigetelődés azonban ismét felszínre hozta azt, hogy az emberi kapcsolatokat a telefonok és csevegő alkalmazások világában is még mindig kiegészíti, sőt erősíti a hagyományos levelezés, és vannak, akiknek többet jelent egy kézzel íírott ...

Szelfivel és zölden nyitottunk bankszámlát, és még pénz is jár érte

Gazdaság2021.12.02, 10:01

Manapság minden, magára és ügyfeleire valamit is adó pénzintézet rendelkezik valamilyen digitális megoldással a pénzügyek kezelésének egyszerűsítésére, és a banki ügyintézéstől való viszonylagos függetlenítésére. Ahhoz persze, hogy pénzügyeink legyenek egy banknál, a pénz mellett általában bankszámla is kell. Kipróbáltuk, ez utóbbira hogyan lehet szert tenni a hazai bankok között a digitális pénzügyek világában az élvonalban lévő Gránit Banknál.

Ismét az MVM nevével visszaélve csapják be az embereket a csalók

Gazdaság2021.11.17, 15:56

Ismeretlen rosszindulatúak ismét az MVM gáz- és áramszolgáltató eredeti számláihoz kísértetiesen hasonló levéllel próbálnak szenzitív adatokhoz és pénzhez jutni e-mailes csalással - jelezték az Origónak olvasók. A csaló levél indoka a már jól ismert, számlabefizetésre emlékeztető felhívás.

212 ezret kértek egy kávéért egy budapesti szórakozóhelyen: lecsaptak a rendőrök a csalókra - Videó

Life.hu2021.10.31, 15:30

A külföldi vendégek lehúzására szakosodott szórakozóhelyet szüntettek meg a rendőrök. Ugyanaz a tulajdonosi kör már korábban, egy másik helyen is hasonló módon üzemeltette a bárját. Hiába költöztették át az üzletüket, ezúttal is megtalálták őket. Az üzletvezetőket őrizetbe vették.

Ára van a banki prémium számlák kedvezményeinek - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2021.10.27, 10:22

A banki fejlesztések nyomán mára számlatermékek sokasága közül választhatja ki az ügyfél a pénzügyi szokásainak legmegfelelőbbet. Az, hogy melyik a legkedvezőbb neki, csak az egyes számlatermékeket összehasonlítva döntheti el. A választásban a banki kondíciós listákon túl segíthetnek az internetes számlaösszehasonlító programok és az MNB Bankszámlaválasztó programja is. Külön kedvezményeket kínálnak a prémium bankszámlák, ezek megszerzéséhez azonban esetleg többféle feltételt is teljesíteni kell. Rajki Klára, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület tagjának írása.

A bankolás labirintusa: Segítünk eligazodni!

Sulilife.hu2021.10.08, 12:37

A legtöbb fiatal már középiskolás korában megkapja az első bankkártyáját. Ha te is a saját számládra gyűjtenéd a diákmunka utáni fizetésed, ösztöndíjad vagy zsebpénzed, akkor mindenképp sajátítsd el a következő fogalmakat, mielőtt elindulsz.

Előző
Következő