szakképzés

címke rss

Palkovics László: Jobb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére

Archívum2019.10.29, 14:43

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Jól járnak az oktatók a szakképzés átalakításával

Archívum2019.11.29, 09:22

2020 júliusától átlagosan harminc százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére, erre 35 milliárd forintot fordít a kormány, a béremelésen túl azonban a munkáltatók az illetményen felül adható egyéb juttatásokban is nagyobb mozgásteret kapnak - mondta el a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Emelkedik a pedagógusok bére, és ösztöndíjat kapnak a tanulók a szakképzésben

Archívum2020.02.08, 10:22

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a kormány újabb lépést tett a szakképzés megerősítéséért, elfogadta a tavaly ősszel megalkotott ágazati törvény végrehajtási rendeletét - írta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A minisztérium tájékoztatása szerint a szakképzés osztrák mintára rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz, júliustól emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére, a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók.

ITM: Rendben zajlik az átállás a digitális munkarendre a szakképzésben is

Archívum2020.03.18, 09:29

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntartása alatt álló szakképzési intézményekben is gyors ütemben zajlik az átállás a tantermen kívüli, digitális oktatási rendre. A tanulók és az oktatók kiértesítése időben megtörtént, a tanügyi rendszerben a korábbi időszakhoz képest jelentősen megnövekedett aktivitás tapasztalható.

Átálltak a szakképző iskolák a szájmaszkok varrására

Archívum2020.03.30, 08:41

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint átálltak a szakképző iskolák a szájmaszkok varrására, és jelenleg 15 centrumban készülnek védőfelszerelések.

Internetes portál segíti a digitális átállást a szakképzésben

Archívum2020.04.02, 09:10

Csütörtöktől elérhető a Szakképzési Tananyagtár, ahol az oktatók megoszthatják a tananyagokat a diákokkal és kollégáikkal. A szakképzés szerkezetéhez illeszkedő platformot a Kréta rendszerben rögzített azonosítójukkal tudják elérni a pedagógusok.

Májusban vizsgázhatnak a szakképzésben tanulók

Archívum2020.04.19, 14:12

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte a tárca vasárnap.

A szakképzésben folytatja a továbbtanulók közel kétharmada

Archívum2020.05.02, 10:19

Népszerűek és vonzóak a megújuló szakképzések a középfokú oktatásban továbbtanulók számára. Összesen 34 ezer diák választotta az érettségit is adó ötéves technikumi képzést idén szeptembertől - derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből.

Júliustól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

Archívum2020.05.21, 08:13

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - írta közleményében az Információs és Technológiai Minisztérium. 

Magasabb lett a szakképzésben a béremelés, mint amire számítottak

Archívum2020.06.11, 09:24

Elégedettek az oktatók, az igazgatók és még az érdekképviselet is a szakképzésben megajánlott új fizetésekkel. A Magyar Nemzet által megkérdezett érintettek szerint jelentős többletet könyvelhetnek el azok, akik sokat és jól dolgoznak.