Szájer József

címke rss

Szájer egyeztetést javasol az MSZP-nek a kisebb parlamentről

Szájer József pártja nevében javasolta az MSZP-nek, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kisebb parlamentről. A Fidesz kezdeményezése azután született meg, hogy Orbán, Medgyessy kétkamarás parlamentről szóló javaslatára úgy reagált, hogy előbb 180-200 főre kéne csökkenteni a parlament létszámát. Nagy hajlandó egyeztetni.

Nem tárgyal az MSZP a Fidesszel a kisebb parlamentről

Itthon2001.08.08, 15:02

A szocialisták szerint hatpárti egyeztetés szükséges ahhoz, hogy a parlament létszámának csökkentéséről tárgyalni lehessen. Így nem csak a két legnagyobb párt ügye a kérdés. Nagy Sándor hétfőn még azt mondta: szívesen találkozik Szájerrel.

Hétfőn határozatképtelen lehet a Tisztelt Ház

Itthon2001.08.09, 06:54

Amennyiben csak az MSZP, az SZDSZ, a Torgyánhoz hű kisgazdák, illetve a függetlenek mennek el a parlament hétfői ülésére, szinte biztos, hogy határozatképtelen lesz a Országgyűlés. A Fidesz, a MIÉP és a pártból kizárt kisgazdák ugyanis szinte biztosan nem lesznek ott nagy számban az ülésen. A házbizottság mára összehívott tanácskozására sem megy el mindegyik frakcióvezető, Szájer Józsefet például Rogán Antal helyettesíti.

MSZP-s lesz a Fideszből elküldött képviselőnő

Itthon2001.08.22, 12:23

Hortobágyi Krisztina volt fideszes országgyűlési képviselő várhatóan a szocialista frakcióhoz csatlakozik. Hortobágyi novemberben ült a függetlenek közé, mert a Fidesz álláspontjával szemben tartózkodott egy szavazáskor, és Szájer József lemondatta bizottsági tagságáról.

Kritikus EU-országjelentés - elégedett politikusok

Itthon2001.09.06, 18:36

Miközben a Fidesz frakcióvezetője és a külügyi szóvivő egyértelműen pozitívnak tartja az Európai Parlament országjelentését, az valójában számos kritikát tartalmaz. Még az MSZP lobbizása ellenére is a mostani országjelentés a legjobb, amióta csak országjelentéseket készíttet az EU - mondta Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. A jelentés Magyarország érdemeinek elismerése mellett számos intő adatot is felsorakoztat. A jelentés elfogadásának vitanapján az EP megfogalmazta: ahhoz, hogy az EU elkerülje a csatlakozni kívánó országok polgárainak elégedetlenségét és kiábrándultságát, szigorú dátumokhoz kell kötni a további csatlakozásii ...

Orbán után Szájer is Mikola mellé állt

Itthon2001.10.15, 15:09

Orbán Viktor miniszterelnök után Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője is a sokat támadott Mikola István egészségügyi minizster mellé állt hétfőn. Ezután szinte biztos, hogy nem buktatja meg a legnagyobb kormánypárt hétfő délutáni frakcióülésén a minisztert - bár ez korábban valószínűsíthető volt több napilap információi szerint is.

Titok marad, ki robbantott Torgyánnál és Szájernél

Itthon2001.10.17, 07:55

A Fővárosi Ügyészség lezárta a a több évvel ezelőtti, politikusok elleni merényletek ügyében folytatott nyomozást - értesült a Népszabadság. Az eljárás teljesen eredménytelen volt, nem sikerült kideríteni, kik robbantottak Torgyán József FKGP-elnök és Szájer József Fidesz-frakcióvezető lakása előtt.

Mégsem lesz Szájer-Nagy találkozó

Itthon2001.10.18, 08:00

Szájer József szerint az ellenzék csak szavakban küzd a terrorizmus ellen. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője ezt visszautasította, és közölte, hogy nem sok esélyt lát ezek után a személyes találkozóra.

Szájer-Nagy találkozó lesz hétfőn

Itthon2001.10.26, 11:02

Hétfő délelőtt találkozik egymással Szájer József, a Fidesz és Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője. Nagy mindössze egy témát kíván felvetni: az MSZP népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban kéri Szájer állásfoglalását. A Fidesz frakcióvezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy emellett a kétharmados törvények módosításáról is szót ejtene.

Előző
Következő