Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőrség
- baleset
- Nyíregyháza
- Szabolcs vármegye
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újraindult a kutatás az eltűnt fiú után
Újraindult a kutatás az eltűnt ötéves máriapócsi kisfiú után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban és környékén pénteken. Az elkóborolt kisfiút kedd óta keresik.
Rendőrnek készülő romákat támogatnak
Rendőrnek készülő roma fiatalokat támogat a térségi főkapitányság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Eddig hat diákkal kötött megállapodást a szervezet.
Csatornába zuhant autó utasait keresik
A közút melletti csatornába zuhant egy személygépkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A sofőrt és utasait keresik - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Három igazgatója is van a tarpai iskolának
Kinevezett, megbízott és visszahelyezett igazgatója is van az álalános iskolának a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán. Fizetésüket mindannyian felveszik, ám csak a megbízott igazgató jár be dolgozni - írja a Népszabadság. A kialakult helyzetért a helyi képviselő-testület a felelős, amely még saját szabályzatát is áthágta.
Hó nélkül búcsúzik az év
Keleten is megszűnőben van a havazás, és az idén már nem is lesz több. A péntek hajnalban kezdődött havazásban Borsodban és Szabolcsban helyenként a 10 centimétert is elérte a hótakaró, ami csak kevés helyen marad meg. Tíz fokos eltérés, tavasz és tél alakult kis az országban.
Iroda és szálloda lehet néhány kiürülő kórházból
Igaza van-e a Fidesznek és valóban ingatlanspekulánsok fognak rászállni az esetleg kiürülő kórházakra? Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a kormány először a saját tulajdonában lévő országos intézetek átalakításába vág bele, az összevonások révén pedig több kórház is elhagyhatja korábbi helyét. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy néhány épületből pár éven belül szálloda vagy irodaház lesz.
A betegek is utcára vonultak
Élőlánccal tiltakozott vasárnap az Országos Gyógyintézeti Központ több száz dolgozója és betege az intézmény sorsának bizonytalansága miatt a kórház Szabolcs utcai épületénél. A Fidesz a dél-pesti kórházért demonstrált.
Károkat okozott Szabolcsban a földmozgás
Több helyen észleltek földmozgást csütörtökön 8 óra 15 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében. Sérültekről egyelőre nem tudnak, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több településről is jelentettek kisebb károkat, összesen 35 épület rongálódott meg.
Új választást kell tartani Rohodon
Meg kell ismételni az önkormányzati választásokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohodon - derül ki a Legfelsőbb Bíróság keddi döntésből. A bíróság azért semmisítette meg a korábbi eredményt, mert a szavazatszámláló bizottság tagjai nem ellenőrizték a választópolgárok személyazonosságát, mivel mindenkit személyesen ismertek.
Elfogták a cserbenhagyó gázolót
Szabolcsban alig két óra alatt megtalálták azt a tehergépkocsit, amely szerda délelőtt Tiszavasvári belterületén halálra gázolt egy kerékpárját toló 65 éves asszonyt, majd megállás nélkül továbbhajtott.
Elütöttek egy bicikliző kisfiút Szabolcsban
12 éves kisfiút gázolt halálra egy figyelmetlen autós Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön. A gyereket kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.
Holttestet találtak egy szabolcsi csatornában
Hajléktalan férfi holttestére találtak rá egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csatornában. A férfi valószínűleg megfulladt.
Badacsonyi Szabolcs: Kicsit gyors a tempó
Az orvosok többsége a reformot csak addig támogatja, amíg az őket nem érinti - mondta a Budai Gyerekkórház igazgatója, Badacsonyi Szabolcs, aki határozottan támogatja ugyan az egészségügy átalakítását, de szerinte ennek a folyamatnak győztesei és vesztesei is lesznek. Az [origo] Vendégszobájában a kórházigazgató arról is beszélt, hogy legalább 5-10 év kell a jelenlegi elavult egészségügyi rendszer átalakításához, és több nemzedék ahhoz, hogy a társadalom is másként álljon a kérdéshez.
Gyurcsány: Nem sanyargatás a cél
A kormány, a miniszterelnök nem azért hoz kemény, megszorító intézkedéseket, mert sanyargatni akarja az embereket, hanem az ország érdekében - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kemecsén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzati választási kampánykörútjának utolsó állomásán szerdán este.
Megtalálták az eltűnt négyéves kisfiút
Megtalálták azt a négyéves kisfiút, aki kedden délben tűnt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Előkerült az a testvérpár is, akiknek egy székesfehérvári gyerekotthonból veszett nyomuk.
Őztől megvadult ló okozta egy férfi halálát
Őztől riadt meg egy szekeret vontató ló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezért vágtatni kezdett. A szekéren utazó egyik férfi a földre esett, és meghalt.
A szomszéd kutyája harapta meg a kisfiút
Bújócskázás közben harapott meg életveszélyesen egy kétéves kisfiút egy kutya a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milotán. A gyereket kedden szállították kórházba, súlyos fejsérülésekkel.
Tovább árad a Tisza szabolcsi szakasza
Tovább árad a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a sok eső miatt szombaton a Kraszna vízszintje is meghaladja a készültség elrendelését indokló magasságot - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel. A patakok is megáradtak, de senkit sem kellett kiköltöztetni.
Ötvenen lettek rosszul egy szabolcsi lagzin
Ötven ember fordult orvoshoz ételmérgezéses tünetekkel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison. A betegek mindegyike ott volt egy helyi lakodalomban a hétvégén. Közülük öt embert kórházba kellett szállítani.
Elmarad a Mol-sztrájk
A Mol Rt.-nél a szakszervezet elállt a keddre meghirdetett munkabeszüntetéstől, ezt bejelentette a munkaadónak - jelentette be Ferencz I. Szabolcs, az olajtársaság kommunikációs igazgatója a hétfői megbeszélések végeztével.
Újabb fideszes kifogásokat utasított el a bíróság
Három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerületben is elutasította a szavazás megismétlését a megyei bíróság. A Fidesz láncszavazásra, valamint a választók befolyásolására hivatkozva kérte a voksolás megismétlését.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - második forduló
Az alábbi összeállításból megismerheti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.
Elutasították a Fidesz tiszavasvári választási fellebbezését
Bizonyítottság hiányában elutasította a Fidesz fellebbezését a tiszavasvári választási bizottság szerda esti ülésén; a párt a vasárnapi országgyűlési választás eredménye ellen láncszavazásra hivatkozva nyújtott be kifogást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város aljegyzője.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Az alábbi összeállításból megismerheti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási - területi listás és egyéni kerületi - eredményeket. Azokban az egyéni választókerületekben, ahol valamelyik jelölt megszerezte a voksok több mint felét, és a választás érvényes is volt, ott már lezárult a választás, és győztest hirdetnek. Ahol ez nem következett be, ott második fordulót tartanak.
El akarták rabolni egy APEH-vezető gyerekét
El akarta rabolni az adóhatóság egyik vezetőjének gyermekét két férfi, hogy így kényszerítsék ki a 150 millió forintos adó-visszaigénylésük kifizetését. A két elkövető tervei között szerepelt az elrabolt gyerek megcsonkítása, sőt esetleg megölése is.
Temetni sem lehet a belvíz miatt
Naponta egyre nagyobb területeket önt el az országban a belvíz. A veszélyeztetett területekről eddig 98 embert kellett kitelepíteni, a tűzoltók napi, közel 200 riasztást kapnak. A belvíz Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyét sújtja leginkább.
Öt falut elzárt a hó Szabolcsban és Borsodban
Hétfő hajnalra öt települést zárt el a külvilágtól a hó. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sóstófalvára, Tiszalúcra, Tiszakeszire és Zalkodra nem lehet eljutni közúton. Emellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kistiszahátat sem lehet megközelíteni. Több út is járhatatlanná vált a hóátfúvások miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Nógrádban és Győr-Moson-Sopronban is egyre rosszabb a helyzet.
Megfagyott egy 15 éves fiú Szabolcsban
Elhunyt egy kihűlt állapotban kórházba szállított 15 éves fiú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a rendőrség.
Szabolcsba is jutott a vágóhídi hulladékból
Egy szabolcsi cég is belekeveredett a bajor húsbotrányba - jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő. Az érintett cégnél szállítási tilalmat rendeltek el - írja a Népszabadság. Azt még mindig nem lehet tudni, hogy melyik húsfeldolgozóról van szó és azt sem, hogy a cég mennyi húskészítményt importált.
Kevés duma, sok zene - Illés
"Ne dumálj már annyit, játsszunk!" - szakította félbe Szörényi Leventét bátyja, Szabolcs, amikor Levi éppen egy kicsit politizáló kommentbe gabalyodott. Szerencsére szófogadó testvérnek bizonyult, és az este tényleg a zenéről szólt az Illés legeslegutolsó búcsúkoncertjén, ami kétségtelenül jó dolognak bizonyult.
Szabolcs, a maximalista
Szabolcs nevet viselő férfiak tele vannak energiával, állandóan tenniük kell valamit. Ez a tevékenység lehet akár mozgásban megnyilvánuló energia is, de előfordulhat, hogy folyton törik valamin a fejüket. S mivel rengeteg gondolat jár a fejükben, s ugyanakkor szeretnek állandóan mozgásban lenni, valószínűleg szeretnek mindenről beszámolni a környezetüknek.
A triatlonos Ágoston sikere Ausztriában
Ágoston Szabolcs, a győri Vizisport SE sportolója vasárnap megnyerte Ausztria legnagyobb triatlonversenyét.
Pécsi hegyiverseny - vasárnapi eredmények
Forma autók, H és F, A és N, Wankel csoport.
- címkék:
- Butyka György
- Vinoczai Attila
- Assenbrenner Tibor
- Bódis Kálmán
- Herter Gusztáv
- Grigalek Gábor
- Chanoch Nissany
- Tóth István
- Pödör Balázs
- Csuti László
- Tóth Csaba
- Kavecz István
- Kiss Elemér
- Kincses István
- Kántor István
- Pólya Miklós
- Szász László
- Balatincz Zoltán
- Németh 16V Péter
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- verseny
- Ádám
- Wankel
- Lada Show
- Címkefelhő »
Esőzés nehezíti a közlekedést országszerte
Több mint hétszáz esetben riasztották a tűzoltókat az éjszaka folyamán az országon szerdán délutántól átvonuló vihar okozta károk miatt. Sok helyen okozott gondokat a vasúti közlekedésben is a vihar: Debrecen és Hajdúszoboszló között még mindig vonatpótló autóbuszok járnak.
Elvonul a hidegfront, véget ér a viharos időjárás
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtotta leginkább a szerda éjjeli vihar. A két megyében több mint 500 alkalommal riasztották a tűzoltókat, és közel 2300 épület rongálódott meg a szélviharban. Az elemi csapásban senki nem sérült meg. A következő napokban újabb pusztító zivatarra nem kell számítani.
Gázrobbanás ölt meg egy férfit
Egy idős férfi halálát okozta az a gázrobbanás, ami a Szabolcs megyei Kisvárdán történt vasárnap.
A milliomos Verest már sokszor akarták
Veres János neve felmerült az MSZP-ben miniszterelnöknek is, de volt már a pénzügyi és a gazdasági tárca várományosa is. Medgyessy Péter pedig kinevezte ugyan tárca nélküli miniszterré, de Gyurcsány Ferenc inkább programjai szervezését bízta rá. Veres János Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb földbirtokosa, hatalmas gyümölcsösei és erdői is vannak.
Megfagyott két ember Szabolcsban
Megfagyott egy 51 éves nő és egy 70 éves férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A nő holttestét házának udvarán a férje, míg az idős emberét a szomszédok fedezték fel. Az idei télen eddig tíz ember fagyott meg Szabolcsban.
Kifogások az új APEH-elnökkel szemben
Nem látja biztosítottnak az Állami Számvevőszék, hogy Szikora János, az APEH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatója megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a pénzügyminiszter az adóhivatal elnökével szemben támaszt - értesült a Népszabadság.
Újabb áldozatai vannak a hidegnek
A kemény téli időjárás miatt többen is megfagytak hétfőn az országban. Idén télen már húsznál is többen vesztették életüket kihűlés miatt.
Hatan fagytak meg a nagy hidegben
Hat ember fagyott meg a nagy hidegben; Borsod megyében három, Szolnok megyében kettő, Szabolcsban egy ember halt meg a hétvégén illetve hétfőn.
Nem hivatalos világrekord fekvenyomásban
Ónozó Szabolcs nem hivatalos világcsúcsot ért el a Beleden zajló fekvenyomó országos bajnokságon.
Megszűnés fenyegeti a tiszalöki gimnáziumot
Jövőre megszűnhet a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Annyira kevés ugyanis a diák, hogy a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat már idén sem engedélyezte új osztály indítását. A városi önkormányzat ugyanakkor átvenné a fenntartói feladatokat, ha sikerülne a fenntartási költségeket a felére lefaragni - írja a Népszabadság.
Felmentették a nyíregyházi rendőrkapitányt
Azonnali hatállyal felmentették beosztásából csütörtökön a nyíregyházi rendőrkapitányt. Pásztor Miklóst indoklás nélkül küldte el az országos rendőrfőkapitány, de két új beosztást is felajánlott számára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrségen. Az ORFK szóvivője szerint a menesztés nincs kapcsolatban az ezredes ellen nyáron folyt ügyészségi vizsgálattal.
Kamion gázolt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Kamion gázolt halálra egy fiatalembert a 38-as számú főút Nyírtelek és Nyíregyháza közötti szakaszán csütörtök este.
Kisiklott egy tehervonat Szabolcsban
Kisiklott egy tehervonat hat kocsija a Szabolcs megyei Fényeslitke pályaudvarának közelében. A baleset során 150-160 ezer liter világítási petróleum ömlött ki a kocsikból. Egyelőre nem tudni, miért siklottak ki a kocsik, a baleset körülményeinek vizsgálata akár egy hétig is tarthat.
Vádemelési javaslat a szüléseket időzítő orvos ellen
Befejezte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a MÁV Kórház korábbi szülész-nőgyógyász szakorvosával, H. Szabolccsal szemben. A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyet a VI-VII. kerületi ügyészségnek. A nyomozás során kiderült ugyanis, hogy a szülész évi 450 szülést vezetett le, ügyeleti idejére 9-11 szülés esett, melyet szakértői vélemények alapján a szülő nők veszélyeztetése nélkül nem lehet levezetni.
Halálos villámcsapás Szabolcsban
Emberéletet is követelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felett az elmúlt éjjel átvonuló vihar. A villámcsapás következtében meghalt egy 28 éves férfi Ibrány határában.
Kanta József Illéséknek hálás
Szép góllal és technikás futballal mutatkozott be az élvonalban Kanta József. Az MTK fiatal labdarúgója látványos szabadrúgásból szerezte élete első NB I-es találatát, ráadásul testvérével, Szabolccsal első ízben szerepelhetett első osztályú mérkőzésen a kék-fehérek felnőttcsapatában.
Flóbertpisztollyal lőtte fejbe ismerősét
Egy flóbertpisztollyal kétszer közvetlen közelről fejbe lőtte ismerősét egy férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A meglőtt férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták.
Fémhulladéknak adták el az ellopott bombát
Elfogta a rendőrség azt a testvérpárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elloptak egy II. világháborús bombát a Szabolcs megyei Leveleken. A katonai lőszer viszont még nem került elő.
Cserbenhagyás miatt halt meg az elgázolt férfi
Elgázoltak egy út szélén gyalogló fiatalembert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akit órákkal később már holtan találtak meg az árokban az arra járók. Az orvosszakértő megállapítása szerint az elgázolt férfi túlélte az ütközést, szakszerű orvosi segítség megmenthette volna életét. A rendőrség megtalálta a gázolót, akinek járművében még hét utas is ült.
Vizsgálat indult a képviselői vadászat miatt
Kilenc parlamenti képviselő, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt részt vettek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászaton, ahol egy névtelen feljelentő szerint trófeás nagyvadakat is kilőttek, engedély nélkül. Ezzel az állami tulajdonú vadásztársaságot 21-22 millió forintos kár érhette a feljelentő szerint - írja a HVG. A rendőrség nem indított nyomozást, mert nem lehetett szabálytalanságot megállapítani. Ellentmondóan nyilatkoztak arról a képviselők, hogy ki hívta meg őket a vadászatra. Az MSZP-sek szerint egy vállalkozó, a fideszesek szerint a Nyírerdő Rt. hívta meg a parlamenti vadászklubot.
Harc a szürkeség ellen
Vannak olyan lakók, melyek napokig képesek észrevétlenek maradni, mint egy-egy ügyesebb vietkong a Saigon melletti dzsungelben, anno. Szilvi ma kihív két embert: Jenny könnyen lehet az egyik. Szabolcs passzív rejtőzködőként jól elvolt a VV1-ben, most az a kérdés, hogy mennyire vevők erre a hármas széria nézői.
Majdnem mindenki elment választani Császlón
A Heves megyei Feldebrőn és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Császlón is időközi polgármester választást tartottak vasárnap. Feldebrőn a korábbi alpolgármester, Császlón pedig Porkoláb Zsigmond független jelölt nyert. A szabolcsi faluban közel 90 százaklékos volt a részvételi arány.
Az első kitaszított
Az első kiválasztott helyzete nem éppen reménytelen: akár meg is nyerheti a sorozatot. Így tett Szabolcs, a VV1 első kiválasztottja és Laci, a második széria első kiesőjelöltje is.
Minden hetedik gyerek veszélyeztetett
Az ENSZ gyermekjogi bizottsága számára készült jelentés szerint Magyarországon minden hetedik gyerek veszélyeztetettnek számít, 70 százalékuk szegény. A legjobb helyzetben a budapesti gyerekek vannak, hozzájuk képest a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeieknek tízszer nagyobb esélyük van arra, hogy sérülnek alapvető jogaik.
Beiktatták Demecser új polgármesterét
Átvette megbízólevelét és letette hivatali esküjét Kiss Gyula, Demecser új polgármestere a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzati képviselő-testületének csütörtöki rendkívüli ülésén.
Életveszélyben a cserbenhagyásos gázolás áldozata
Életveszélyes állapotban van az a 16 éves lány, aki cserbenhagyásos gázolás áldozata lett szombat éjjel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohodon.
Szabálytalanul nyert a kormánypárti jelölt Demecseren
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság megsemmisítette a demecseri választási eredményeket. Így új időközi választást kell kiírni a településen. A bíróság megállapította, hogy több olyan szabálytalanság is történt, ami befolyásolhatta az eredményeket. A kormánypárti polgármester győzelme ellen a Fidesz emelt kifogást, és a párt érveit a bíróság megalapozottnak találta.
Demecseri választás: bírósághoz fordult a Fidesz
Bírósághoz fordult a demecseri időközi polgármester-választás eredménye ellen a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szombaton. A pártszervezet a választás megismételtetését kéri, miután kifogásaikat hiába találta jogosnak találta a helyi és a területi választási bizottság, úgy ítélték meg, azok nem befolyásolták a választás végeredményét.
Elutasították a Fidesz kifogásait Demecserben
A Fidesz azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul, miután a területi választási bizottság elutasította a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének kifogását a demecseri időközi polgármester-választás eredménye ellen. A bizottság megállapította a törvénysértések tényét, de úgy ítélte meg, hogy azok nem befolyásolhatták a választás végeredményét.
Kilencvenkét gyorshajtó egy megyei ellenőrzésen
Péntek délutántól tartottak éjszakába nyúló ellenőrzést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egyetlen este alatt 92 autóst bűntettek meg gyorshajtás miatt, négyen vezetés közben telefonáltak. A rendőrök három forgalmit, két zöld kártyát és egy rendszámot vontak be.
Kisebb földrengés Szabolcsban
A Richter-skála szerinti 2,2-es erősségű földrengést mértek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócs körzetében szombaton reggel - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma szombaton a távirati irodával.
Gyilkosokkal könnyebb, mint a piti bűnözőkkel
Szex és alkohol nélkül, szigorú házirend mellett élnek a lakók abban a Bács-Kiskun megyei otthonban, amelyet kizárólag egykori elítélteknek hoztak létre. A mezőgazdasági munkákat végző lakók szállást, ételt és néhány ezer forintos fizetést kapnak. Ha hosszabb ideig maradnak, akkor segítik őket abban is, hogy önálló életet kezdhessenek. Az otthon vezetői szerint a gyilkosságért és más súlyos bűncselekményekért elítélt emberek legtöbbször könnyebben illeszkednek be a közösségbe, mint a pitiáner bűnözők.
Lengyel nyerte a Tour de Hongrie harmadik szakaszát
Lengyel Tamás nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, összetettben pedig továbbra is Remák Zoltán áll az élen.
Betörni ruccantak át rendszeresen Ukrajnából
Három ukrán nemzetiségű betörőt fogtak el hajnalban a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagyon. A betörőket a felébredt tulajdonos érte tetten, aki ezután értesítette a rendőröket. A betörők már többször jártak Magyarországon, és a gyanú szerint a zsákmányt apránként hordták át a határon.
VV-győztes a chaten
A Való Világ győztese, Szabolcs, és barátja, Majka az Társalgóban járt ma. Szabit a nyereményekről, míg Majkát csalódottságáról kérdezték a chaten.
Lorenzo nem csalódott
Az első beszavazott játékos, Lorenzo pénteken elhagyta a Villát. Nyolcvankét nap után visszatérhetett a "mátrixba", ahol szombaton délután a Társalgó vendége volt.
150 millióba került a februári hó Szabolcsban
Több mint 150 millió forintos pluszköltséggel járt a nagy februári havazás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A megyei védelmi bizottság mostanra összesítette a havazással kapcsolatban felmerült költségeket.
A keleti megyékben volt a legalacsonyabb a részvétel
Közép- és Nyugat-Magyarországon ment el a legtöbb választásra jogosult állampolgár szavazni szombaton. A legmagasabb arány Budapesten volt, ahol a választójoggal rendelkezők 56,25 százaléka ment el szavazni. A legkevesebben a Szabolcsban mentek el választani. A szabolcsiak alig egyharmada választott.
Eldőlt a népszavazás, csatlakozunk az EU-hoz
A választók többsége - több mint 83 százaléka - úgy döntött: Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz. Összesen 3 056 031 igen szavazatot számoltak 592 694 nem mellett. A részvételi arány viszont alacsony volt, mindössze 45 százalék. A legtöbben Budapesten, a legkevesebben Szabolcsban szavaztak.
Kampánycsend-sértés Szabolcsban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság megállapította, hogy a TIPP újság kiadója kampánycsendet sértett, mert a lapban egy, a szombati európai uniós népszavazással kapcsolatos hirdetést a kampánycsend idején jelentetett meg.
Népszavazás: 11 óráig 16,88 százalékos részvétel
A Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt népszavazás első öt órájában a választásra jogosultak 16,8 százaléka adta le voksát. 11 óráig a legtöbben a fővárosban, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. A fővárosban a választók 20,14 százaléka szavazott eddig.
Több mint 80 százalék az igennel szavazók aránya
Több mint 72 százalékos feldolgozottság mellett a népszavazáson résztvevő, érvényes szavazatot leadó választópolgárok 83,7 százaléka szavazott igennel a csatlakozásra, ami több mint 2 millió igen szavazatot jelent, így a népszavazás eredményes. A szavazás vége előtt másfél órával alacsony volt a részvételi arány. Mindössze a választásra jogosultak 42,05 százaléka adta le voksát. A legtöbben a fővárosban, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. Demszky Gábor főpolgármester a magas részvétel kapcsán azt mondta: Budapest már mindenképpen nyert a szavazáson.
Népszavazás: 9 óráig 7,68 százalékos részvétel
A Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt népszavazás első három órájában a választásra jogosultak 7,68 százaléka adta le voksát. Reggel 9-ig a legtöbben Baranya megyében, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. A fővárosban a választók 7,99 százaléka szavazott eddig.
Készültség a belvíz miatt Szabolcsban
Nyolc településen, köztük négy kisvárosban is belvízvédelmi készültséget tartanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A hóolvadás okozta belvíz miatt Nagyhalász, Ibrány, Újfehértó és Nagyecsed város önkormányzata rendelt el készenlétet, továbbá készültség van érvényben Tyukodon, Tiszabercelen, Paszabon és Tiszárádon is.
Árvízvédelmi készültség a Krasznán
Másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Kraszna mentén csütörtökön késő este óta, miután a folyó áradó vízszintje Ágerdőmajornál elérte az 550 centiméteres magasságot. Szabolcsban 12 körzetet érint a belvíz, az olvadó hó miatt 13 ezer hektárra nőtt a víz alá került területek nagysága.
Halálos baleset gyorshajtás miatt
Két fiatalember életét vesztette, kettő pedig megsérült egy autóbalesetben vasárnapra virradóra, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rózsályon. A gépjármű - amellyel a fiatalok egy éjeszakai szórakozóhelyről tartottak hazafelé - egy kanyarban a nagy sebesség miatt kisodródott. Az autóban nyolcan ültek.
Jelentősen nőtt a gazdasági bűnözés tavaly
Jelentős mértékben, 15 százalékkal bővült tavaly az ismertté vált gazdasági bűncselekmények száma az ORFK statisztikája szerint. A bűnügyi rangsor élén Budapest, Szabolcs-Szatmár megye és Győr-Moson-Sopron megye áll - írja a Napi Gazdaság. A jogsértések harmada adó- és társadalombiztosítási csalás.
Lassan olvad a hó a Tisza vízgyűjtőjén, a folyó jege vastagszik
Az éjszakai hidegnek köszönhetően kedvezően, lassan olvad a hó a Felső-Tisza vízgyűjtő területén, a folyó jege viszont vastagszik, jégmentes szakasz már nincs a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részén.
Ismét elzárva két település Borsodban
Két település ismét megközelíthetetlenné vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A viharos, helyenként orkánszerű szél miatt ráadásul egyre nehezebbé válik a helyi közútkezelők munkája. A Szabolcs megyei Nyírderzsen négy lakót ki kellett költöztetni, miután házuk tetőszerkezete összedőlt a ráhullott hó miatt.
Már 180 települést zár el a hó a külvilágtól
Csütörtök délutánra országszerte 180 települést zárt el a hó a külvilágtól, a hótorlaszok hossza a 300, magasságuk a másfél-két métert is eléri. A közlekedést a hótorlaszokon kívül elakadt járművek is akadályozzák, több helyütt hosszú kocsisorok várnak az út felszabadítására. Fejér megyében viharos szél fúj, a mellékutak nem járhatók, Veszprém megyében a diákok 30-50 százaléka hiányzott az órákról.
Egyre több út járhatatlan
Országszerte esik a hó és a felerősödő szél gyakran hóátfúvásokat okoz. Több megyében elakadtak a mentők és a buszok. A Jászságban, Hevesben és Veszprém megyében több út járhatatlan. A BKV minden járata rendben elindult, de késések előfordulhatnak. Szabolcsban halálra gázolt egy autóból kiszálló embert egy hókotró. Jégtelenítési munkálatok miatt 10-15 perces késéssel indulnak a repülőgépek a Ferihegyi repülőtérről.
Százmilliós sikkasztással gyanúsítanak egy volt polgármestert
Százmillió forintot meghaladó értékű sikkasztással gyanúsítják a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántháza volt polgármesterét. Vida Károlyt a rendőrség őrizetbe vette, az ügynek azonban több gyanúsítottja is van.
Hat lövéssel állították meg az ámokfutót
Hat célzott lövés állított meg egy ámokfutót szerdára virradó éjjel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel másfél órás közúti üldözés után fogtak el a rendőrök egy benzinkúttól fizetés nélkül távozott 32 éves, mátészalkai lakost.
Szabadlábon a Happy End alvállalkozója
Mivel nem áll fenn szökés vagy összebeszélés veszélye, megszüntették a jelentős kárt okozó csalással gyanúsított T. Szabolcs Zoltán, a Happy End Kft. egyik alvállalkozójának, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását.
Tarolt az MSZP Szabolcsban
A megyei közgyűlésben jelentősen növelte mandátumainak számát az MSZP, és a megye szinte összes nagyvárosában a szocialisták támogatta polgármesterjelölt győzött.
Három havi végkielégítés a polgármestereknek
Az önkormányzati választások után nincs többhetes átmeneti idő: a polgármester megbízatása megszűnik új polgármester megválasztása esetén. Ebben az esetben háromhavi végkielégítés jár a leköszönő városvezetőknek, amelyet az új képviselőtestület megduplázhat.
Hiába várják a beregiek az árvízi kártalanítást
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még mindig nem történt meg az árvíz után másodlagos károkat szenvedett épületek kárfelmérése és helyreállítása - írja a Népszabadság. A probléma több száz családot érint.
Bennégett kiságyában egy csecsemő
Valószínűleg a tűzhelyből kipattanó tűz lobbantotta lángra egy csecsemő ágyát Szabolcs megyében. A 15 hónapos kisbaba életét vesztette.