Szabó Ildikó

címke rss
Egy centin múlt az olimpiai bronzérme, amitől teljesen más lett volna az élete

Egy centin múlt az olimpiai bronzérme, amitől teljesen más lett volna az élete

Az 1976-os montreali olimpián fantasztikus eredményt elérő nyíregyházi atlétanőt, Szabó Ildikót 46 év után sem hagyja nyugodni, hogy elvették tőle a „nyerő" ugrását a kanadai városban. Három hét múlva a vadonatúj nyíregyházi atlétikai csarnokban rendezik meg az 50. fedettpályás országos bajnokságot, amelynek 49 éven át budapesti létesítmények adtak otthont.

A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

Kultúra2021.10.12, 06:46

1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...

Meghalt Szabó Ildikó

Kultúra2021.01.08, 12:58

Életének 87. évében meghalt Szabó Ildikó színésznő. 

Gyász: elhunyt Szabó Ildikó színésznő

Life.hu2021.01.08, 12:10

 Életének 87. évében elhunyt Szabó Ildikó színésznő - tudatta a család pénteken az MTI-vel. A művészt csütörtökön érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Álomotthonok – Egy budapesti kertvárosi ház besárgulása

Life.hu2018.06.29, 09:21

Szabó Ildikó lakberendező rendszeresen bemutatja legérdekesebb és szívéhez legközelebb álló munkáit a Life.hu olvasóinak. Korábban már olvashattál nálunk egy olyan lakásról, mely színeit egy tapéta határozta meg. Most Ildikó egy hasonló álomotthont hozott.

Álomotthonok – A törökbálinti Tükörhegy-ház színjátszó fényei

Archívum2018.01.08, 19:37

Imádunk külföldi álomotthonokat bemutatni, hiszen távoliságukban egyfajta romantika is rejlik. Ám nem feledkezünk meg a hazai mesés házakról sem. Nem csupán építészeti és belsőépítészeti remekeket hozunk hétről hétre, hanem az emberek többsége számára legelérhetőbb átalakításra, a lakberendezésre is kellő figyelmet fordítunk.

Álomotthonok - Egy klasszikus berendezésű budai lakás

Archívum2017.11.21, 09:20

A külföldi álomotthonok mellett kellő figyelmet fordítunk a hazai gyöngyszemekre is. Most egy olyan csodás, budai lakást mutat be Szabó Ildikó lakberendező, amely a mostanában kissé mellőzött klasszikus stílust képviseli, némi csavarral. Ildikó sokoldalúságát mutatja, hogy épp olyan kreatív egy modern garzon berendezésekor, mint egy ilyen elegáns és gazdag részletekkel bíró dizájn esetén.

Egy budapesti apró garzon átalakulása, a lakberendező szemével

Life.hu2017.11.18, 00:59

Sokszor mutatunk be gyönyörű hazai otthonokat, melyek érdekes tervezői háttérrel rendelkeznek. Ám, nem csupán hatalmas házakat, de kisebb lakásokat is szeretnek az emberek megújítani, melyekkel nem feltétlenül kell például belsőépítészhez fordulni. Most Szabó Ildikó lakberendező mutatja be egy érdekes kis budapesti garzon csodálatos átalakulását, valamint mesél nekünk munkájáról is.

Előző
  • 1
Következő