Sylvie Goulard

címke rss
Korrupt macronista politikust akarnak EU-biztosnak a liberálisok

Korrupt macronista politikust akarnak EU-biztosnak a liberálisok

Ismét kiderült, hogy az európai liberálisok – a magyarországi liberálisokhoz hasonlóan – csak szavakban harcolnak a korrupció ellen. A liberális EP-frakció vezetője, Dacian Cioloş szélsőjobboldali múltú, magyarellenes politikus azt nyilatkozta a Politicónak, hogy támogatja az Emmanuel Macron francia államfő közeli szövetségesének számító Sylvie Goulard asszony kinevezését a belső piacért felelős biztosi tisztségre, annak ellenére, hogy 45 ezer euróval károsította meg az Európai Parlamentet, mivel az első EP-képviselői mandátumának a lejárta után fiktíven foglalkoztatta az asszisztensét. Goulard emiatt lemondani kényszerült 2017-ben ...

Kettős mérce: problémás balliberális jelöltektől hemzseg az új Európai Bizottság

Nagyvilág2019.10.03, 16:33

Miközben egyértelműen politikai indíttatásból az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságának (JURI) az előzetes meghallgatásán nem engedték át Trócsányi László magyar biztosjelöltet, addig korrupcióval és összeférhetetlenséggel gyanúsított bevándorláspárti, szélsőbaloldali múltú nyugat-európai politikusokat gond nélkül engednek át a szociáldemokrata, liberális és zöld EP-képviselők. Nagyrészüknek ráadásul a következő meghallgatáson is komoly esélyük van átmenni, noha számos korrupciógyanús eset található a múltjukban, amelyeket vélhetően politikai indítatásból nem vizsgálnak az illetékes szakbizottságok. A problémás jelöltek közüll ...

Új gyanúsítások Macron biztosjelöltje, Sylvie Goulard ellen

Nagyvilág2019.10.04, 18:23

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) leendő elnöke Sylvie Goulard-t, a francia jegybank alelnökét, volt honvédelmi minisztert, egykori európai parlamenti (EP-) képviselőt jelölte a belső piacért felelős biztosi tisztségre, aki annak ellenére átment hétfőn az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságának (JURI) az előzetes meghallgatásán, hogy 45 ezer euróval károsította meg az EP-t, mivel az első EP-képviselői mandátumának a lejárta után fiktíven foglalkoztatta az asszisztensét. Az EP kutatási és energiaügyi (ITRE), valamint a belső piaci bizottságban (IMCO) szerdán hallgatták meg az Emmanuel Macron francia államfő közelii ...

Macron korrupcióval gyanúsított jelöltje elszaladt a V4NA kamerája elől – videó

Nagyvilág2019.10.04, 18:29

Hiába próbálta faggatni a V4NA nemzetközi hírügynökség stábja a korrupciós ügyekkel vádolt Sylvie Goulard francia biztosjelöltet, még arcát is eltakarta a kamerák elől a jelölt. Az Emmanuel Macron francia államfő közeli szövetségesének számító Sylvie Goulard-nak az EP-bizottsági meghallgatáson is számos kínos kérdésre kellett felelnie. Át sem ment a meghallgatáson, de kapott rá lehetőséget, hogy írásban ismételten válaszoljon a problémás ügyeire.

Megbukott Macron korrupcióval gyanúsított biztosjelöltje

Nagyvilág2019.10.10, 22:34

Az Emmanuel Macron francia államfő közeli szövetségesének számító, az európai adófizetőket 45 ezer euróval megkárosító Sylvie Goulard, a belső piacért felelős biztosi tisztség várományosa az Európai Parlament (EP) illetékes bizottságainak kedden írásban, csütörtök délelőtt pedig szóban is kellett válaszolnia a vele kapcsolatban felmerült összeférhetetlenségi vádakra. A brüsszeli ügyekben bennfentesnek számító liberális Politico információi alapján a válaszokat az EP bizottságai nem fogadták el, így Goulard jelöltségét véglegesen elkaszálták. Természetesen más biztosi tisztségre sem pályázhat, Macronnak pedig új személyt kell jelölniie. ...

Emmanuel Macron megsértődött bizalmasának leszavazásán, azt mondja bukott jelöltjét Ursula von der Leyen kérte

Nagyvilág2019.10.10, 17:42

Ahogy megírtuk, kétes pénzügyei és folyamatban levő vizsgálatok miatt megbukott a francia elnök jelöltje az európai parlamenti biztosi meghallgatáson. Macron gyorsan reagált a hírre, és a BFMTV-nek azt mondta, hogy eredetileg három nevet javasolt Von der Leyennek, aki kijelentette, hogy Sylvie Goulard-ral akar dolgozni, mivel nemcsak ismeri őt, hanem elismeri a munkáját is.

Politikai megfontolás állhat a francia biztosjelölt elutasítása mögött

Nagyvilág2019.10.11, 11:08

Politikai megfontolás állhat a francia uniósbiztos-jelölt, Sylvie Goulard elutasítása mögött, akinek ügyeit az Európai Bizottság jogi bizottsága nem találta problémásnak, majd a szakbizottság elnöke leszavazta - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Nyomoznak Macron bukott biztosjelöltjének korrupciógyanús ügyében

Nagyvilág2019.12.03, 15:05

Emmanuel Macron francia államfő volt bizalmasa, az EU-biztosjelölti meghallgatáson elbukott Sylvie Goulard ellen vizsgálat indult hűtlen kezelés, fiktív foglalkoztatásra kifizetett közpénzek elsikkasztása miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Előző
  • 1
Következő