svájci frank

címke rss

Leminősítési előrejelzések miatt gyengül a forint

Gazdaság2011.10.17, 18:29

A svájci frankkal és az euróval szemben stagnált, az amerikai dollárhoz képest valamelyest gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi devizapiacon. A délelőtti erősödés után visszapattant a forint, és gyengülni kezdett az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben is. A gyengülés hátterében az a piaci pletyka állhat, hogy több hitelminősítő "bóvli" kategóriába sorolhatja Magyarországot.

Hullámvasúton a forint, 292 fölött az euró

Gazdaság2011.10.14, 18:21

Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint péntek délelőtt: erősödéssel kezdett, majd veszített értékéből, később újból emelkedőre került, majd dél előtt nem sokkal ismét gyengülni kezdett. Az eurót egy óra körül 292 forint fölött, a svájci frankot 236 fölött jegyezték.

Reggel óta közel négy forinttal drágult a svájci frank

Gazdaság2011.10.13, 17:01

Annak ellenére, hogy csütörtök kora reggelre az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankoz viszonyítva is erősödött a forint, később erősen gyengülni kezdett. A reggel még 232,30-as svájcifrank-jegyzés délelőtt 236 forint fölé ment. Kereskedők szerint, ha a szlovák parlament még csütörtökön megszavazza az euróövezeti mentőalap bővítését, az erős támogatást adhat a térségi valutáknak.

Hét forinttal lett olcsóbb a dollár

Gazdaság2011.10.13, 09:38

Hullámzó teljesítményt nyújtott szerda délelőtt a forint, kora reggel még erősödött, majd gyengült, később pedig újból erőre kapott. Valamennyi fontos külföldi deviza gyengült, a frank másfél forintot veszített értékéből. Délutánra az euró négy forinttal, a dollár pedig hét forinttal lett olcsóbb. Az erősödést az okozza, hogy jó a hangulat a nemzetközi piacokon, az euró erősödik a dollárral szemben.

240-es svájci frankról pattant vissza a forint

Gazdaság2011.10.11, 18:01

A hétfői erősödés után alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd kora reggel: az eurót 293 alatt, a svájci frankot 237 forint körül jegyezték a devizapiacon. Kilenc óra előtt gyengülni kezdett a forint, devizapiaci kereskedők szerint bizonytalanságot okoz, hogyan szavaz majd a szlovák parlament az uniós mentőcsomag kibővítéséről. Kora délután javított a forint, bár a svájci frankot 240 forint fölött is jegyezték.

Erősödik a forint, 293 közelében az euró

Gazdaság2011.10.10, 16:34

Erősödött a forint hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 293 forint közelében jegyezték tizenegy óra előtt, miközben a múlt héten még 300 forintnál is járt az árfolyam. Kereskedők szerint a befektetők pozitívan értékelik a lengyel választási eredményt, a javuló nemzetközi hangulat miatt erősödik a forint is.

Visszaerősödött a reggeli szintre a forint

Gazdaság2011.10.07, 19:00

Péntek délelőtt két forinttal emelkedett az euró árfolyama, a dollár és a svájci frank is erősödött a magyar devizával szemben. A forintgyengülést az válthatta ki, hogy a devizapiacon elterjedt egy pletyka, amely szerint leminősíthetik Magyarországot. Este hétkor az eurót 296, a svájci frankot 239 forint körül jegyezték.

Lejtőre küldené a frankot a svájci kormány

Gazdaság2011.10.06, 20:17

A frankárfolyam napközben 239 forint alatt is járt, az euró és a dollár a reggeli szintekhez képest erősödött a forinttal szemben. 

K&H: Forintválság előjelei látszanak

Gazdaság2011.10.05, 20:44

Erősödött a forint szerda reggelre a devizapiacon, később azonban veszített értékéből, ennek eredményeként 300 forint fölé került az árfolyam. Az euró mellett a frank és a dollár is drágult. A K&H Bank elemzője szerint a magas kamatok és a jegybanki kamatemelés megkésettsége egy forintválság előjelei.

Két és fél éves csúcson, 300 forint felett az euró

Gazdaság2011.10.04, 20:16

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggel a nemzetközi bankközi piacon. Az euró gyengülését követte a dollárral szemben: az eurót 298 fölött, a svájci frankot 245 forint körül jegyezték fél nyolc előtt.

297 forint fölött járt az euró

Gazdaság2011.10.04, 08:26

A dollárhoz képest három forintot, a svájci frankhoz és az euróhoz képest közel két forintot veszített hétfő kora reggelre a forint a péntek esti jegyzésekhez viszonyítva. Később az euró jegyzése 296 forint fölé ment a bankközi devizapiacon A forint az euróval párhuzamosan gyengül, a görög fizetésképtelenség közvetlen veszélye és az euróövezeti adósságszolgálati válság elhúzódása miatt.

Frankot gyengítő lépést mérlegel Svájc

Archívum2011.10.02, 22:11

A svájci pénzügyminiszter szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy hogyan lehetne negatív kamatot bevezetnie a külföldiek betéteire, hogy így csökkentsék a svájci frankot. Svájc ezzel már az 1970-es években is kísérletet tett, de nem járt sikerrel.

294 forint fölött is járt az euró

Archívum2011.09.30, 17:05

Péntek reggelre gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, a legtöbbet a dollár erősödött, egy napon belül három forintot. Napközben a dollár kis lépésekben, de folyamatosan drágult a forinttal szemben. Délután több fontos amerikai makroadatok jelenik meg, amelyek érdemben befolyásolhatják a kereskedést.

292 forint közelében az euró

Gazdaság2011.09.29, 17:01

Csütörtök reggelre veszített a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a svájci frankkal és a dollárral szemben viszont még tartja magát. Az árfolyamokat várhatóan befolyásolja majd, hogy csütörtökön tér vissza Görögországba az Európai Unió küldöttsége, és döntenek arról, hogy megkapja-e az ország a mentőcsomagból esedékes hitelrészt.

Gyengült a forint, 289 fölött az euró

Gazdaság2011.09.28, 18:40

Valamelyest gyengült szerda reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, az eurót 287, a svájci frankot 235 fölött jegyezték. Szerdára elromlott az előző napi jó hangulat, ami az euróövezeti államadósság-válság kezeléséről megjelent híreknek szólt, nem sokkal dél előtt az euró árfolyama 288 forint fölé ment, délután a 289 forintot is meghaladta.

Három forintot veszített az euró, kettőt a svájci frank reggel óta

Gazdaság2011.09.27, 15:59

A kedd reggeli erős nyitás után előbb gyengülni látszott a magyar fizetőeszköz, később az euró dollárral szembeni erősödését követve a forint is erősödött a főbb devizákkal szemben. Kereskedők szerint a piacok mindenhol optimisták, mivel a befektetők abban bíznak, hogy az európai vezetők hamarosan lépnek a görög adósságválság rendezése ügyében. Az európai tőzsdék is jelentős pluszban vannak.

Gyengül a forint, 237 forintnál a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.09.26, 19:13

Hétfőn kora reggel még erősödött a forint, nyolc óra után azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz, az euró jegyzése 291 fölé ugrott. Az MTI által megkérdezett elemzők a devizapiacon uralkodó negatív hangulatot az euróövezeti adósságválság elhúzódásával magyarázzák. Kora délutánra átmeneti erősödés után gyengült a forint a svájci frankkal szemben, az euróval szemben azonban tartja magát.

Lefaragott veszteségéből a forint, 290 körül az euró

Gazdaság2011.09.23, 15:46

A forint pénteken kora reggel erősödött a svájci frankkal és az euróval szemben a csütörtök esti jegyzéshez képest, és ezt az előnyét délelőtt is megtartotta. Az előző napi nagy esés után péntek reggel emelkedtek az európai tőzsdeindexek, a londoni, párizsi, frankfurti piacon ugyanakkor délután már erős mínuszokat mutattak a piacok.

Délután erősödött a forint, de 295 felett is járt az euró

Gazdaság2011.09.22, 17:58

Nagymértékben gyengült csütörtök reggel a forint a devizapiacon. Az eurót 295 forint fölött is jegyezték nyolc óra után. A Fed hosszú távú kötvényhozam-csökkentő művelete jelentős dollárerősödést hozott, a kockázatkerülés fokozódott, az euró és a térségbeli devizák gyengültek. Tíz óra után javított a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest.

Irányt váltott a forint, ismét 290 forint felett az euró

Gazdaság2011.09.21, 17:17

Alig változott a forint árfolyama szerda reggel az előző estéhez képest, az eurót 287 forint körül, a svájci frankot pedig 235 forint körül jegyezték fél nyolckor. Délelőtt azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz, és fél 11-kor már ismét 290 forintnál járt az euró, a svájci frankot pedig 237,60 forinton jegyezték.

Erősödik a forint a jegybank kamatdöntése után

Gazdaság2011.09.20, 18:55

Kissé gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi bankközi piacon, az eurót 291, a svájci frankot 241 forint körül jegyezték. Délelőtt szűk sávban ingadozott a forint, csak a dollár gyengült enyhén. Bár londoni elemzők nem tartották kizártnak, hogy a jelenlegi kockázati környezetben az MNB kamatemelésre szánja el magát, maradt a hat százalékos alapkamat.

Két és fél éves mélypontja közelében a forint az euróval szemben

Gazdaság2011.09.19, 19:03

Valamennyi fontosabb külföldi devizanemmel szemben gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi piacon, a svájci frank közel három forinttal, a dollár négy forinttal drágult. A Takarékbank elemzése szerint negatív hangulattal kezdődik a hét, mivel az euróövezeti pénzügyminiszteri csúcson nem született áttörés az adósságválság kezeléséről. Délután az euró megközelítette a 292 forintos szintet, a svájci frank 242 forint közelében is járt.

Akiknek nem jutott mentőcsomag - mi lesz a bajba került forinthitelesekkel?

Gazdaság2011.09.19, 07:11

Az adósmentő intézkedések kormányzati indoklásában az euróválság, a gyenge forint és az erősen ingadozó devizaárfolyamok állnak az első helyen, pedig nem minden adós az árfolyamok miatt dől be. A munkahelyek elvesztése legalább olyan nagy probléma, és ez ugyanúgy sújtja a forintadósokat is. A rossz hitelek aránya a forinthitelesek körében időnként még magasabb is, mint a devizásoknál, az állami mentőcsomagok többségéből ők mégis ki vannak zárva.

Orbán már törlesztette ötmilliós frankhitelét

Itthon2011.09.17, 13:42

Két hónapja fizette vissza frankhitelét Orbán Viktor miniszterelnök - derül ki a Blikknek adott interjújából. Orbán szerint minden képviselőnek joga lesz élni a 180 forintos végtörlesztés lehetőségével, a kormány pedig a fiókban őrzi a terveket arra az esetre, ha a bankok nemzetközi bíróságon lendülnének ellentámadásba.

Erősödött a forint Matolcsy bejelentései után

Gazdaság2011.09.16, 19:37

Alig változott a forint a vezető devizákkal szemben kora reggel, az eurót 285 forint alatt, a svájci frankot pedig 236 forint alatt jegyezték nyolc órakor. Később azonban az euró gyengülésével párhozamosan rontott a forint is, a svájci frank 238 forint fölé drágult. Kora este, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentései után azonban erősödni kezdett a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.

Vizsgálja a kormány, hogyan szűkíthető a végtörlesztők köre

Gazdaság2011.09.16, 11:20

Mérlegeli a kormány, hogy a problémás ügyfeleket és a magas hitelösszeget felvevőket is kizárja azok közül, akik a piacinál kedvezőbb árfolyamon törleszthetik devizahitelüket - tudta meg az [origo]. A kormány eddig is több olyan részletet jelentett be a végtörlesztésből, amely szűkíti azok körét, akik élhetnek a végtörlesztéssel, de információink szerint megbízást kapott a kormányzati apparátus, hogy mérje fel, milyen kritériumokkal szűkíthető tovább a csoport.

Napi: A képviselők harmada járna jól a végtörlesztéssel

Gazdaság2011.09.15, 17:10

A képviselők harmadát érintené egy esetleges, 180 forintos frankárfolyam melletti végtörlesztés. Az egyik nagy nyertes Gyurcsány Ferenc lehet, de jól járna Kósa Lajos és Rogán Antal is - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

Megéri végtörleszteni

Gazdaság2011.09.15, 16:41

Aki nem számít arra, hogy a svájci frank, az euró és a jen forinthoz mért árfolyam jelentősen eshet a jövőben, annak mindenképp megéri élni a tervezett végtörlesztési lehetőséggel. Jó eséllyel a havi törlesztőrészlete is csökkenhet, de a végtörlesztéskor mindenképp jókora megtakarítást érhet el. Egy nyolcmilliós frankhitel esetén, mostani árfolyamokkal számolva havonta hétezer forint pluszt hoz a váltás. Mindehhez vagy saját tőke, vagy hitelképesség kell. A végtörlesztéssel azonban nemcsak árfolyamkockázattól szabadul meg, de egy lehetséges nyereségről is lemond a hiteles.

Reggel óta öt forinttal lett olcsóbb az euró

Gazdaság2011.09.15, 17:50

A szerdai esés után csütörtökön továbbra is erősek a külföldi devizák a forinthoz képest. Az euró 287 forint felett járt, a svájci frank közelíti a 240-es, a dollár 210-es szintet. Délután háromkor a világ több jegybankja összehangoltan avatkozott be a piaci folyamatokba, amelynek hatására jelentősen erősödött a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is.

Ismét 240 forint közelébe ért a svájci frank

Gazdaság2011.09.14, 17:39

Szerdán a forint gyengült valamennyi külföldi devizával szemben, a dollár délelőtt 210 forint felett is megfordult. Délután egy ideig úgy látszott, stabilizálódott a forint árfolyama, majd újabb esés következett.

Döntött a kormány: kiszűrik a "nyerészkedőket" a hitelváltásból

Itthon2011.09.14, 23:14

Kizárná a kormány a végtörlesztést igénybe vevők köréből azokat a devizahiteleseket, akik a 180 forint feletti svájcifrank-árfolyamon vettek fel hitelt. Az érvelés szerint ők "nyerészkednének" azon, hogy 180 forintos frankárfolyamon egy összegben törleszthetnék a hitelüket.

A végtörlesztési javaslatról tanácskozik a kormány

Itthon2011.09.14, 07:57

A hétfőn bejelentett adósmentő lépésekről és a jövő évi költségvetésről is tanácskozik szerdai ülésén a kormány.

Standard & Poor's: Visszaeshet a magyar gazdaság a végtörlesztések miatt

Gazdaság2011.09.14, 10:10

A jövő évi gazdasági növekedésre, az államháztartási hiányra és a bankok hitelezésére is negatív hatással lehetnek a magyar kormány hétfőn bejelentett adósmentő lépései - állítja a Standard and Poor's hitelminősítő.

A zloty gyengülése is rontja a forint helyzetét

Gazdaság2011.09.14, 06:42

Délelőtt gyengült a forint a devizapiacon, euró jegyzése 285 forintnál is megfordult a kereskedés során, a frankot pedig 235 forint felett jegyezték kora délután.

Az éves csúcs elérése után gyengült az euró a forinttal szemben

Gazdaság2011.09.12, 20:32

Gyengült a forint árfolyama hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt az euró 284 forint fölé ment, később azonban valamivel lejjebb ment az árfolyam.  

Nagy kockázatot vállalnak a hitelátváltással a kormánypártok

Gazdaság2011.09.09, 18:33

A kormánypártok egy pénteki bejelentés szerint lehetővé tennék a devizahitelesek számára, hogy nyomott árfolyamon, egy összegben törlesszék vagy forintalapúra váltsák át hitelüket. Az ötlet nem új, az elmúlt másfél évben a kormány képviselői és közgazdászok is előálltak hasonlókkal. Az [origo] által megkérdezett képviselőket mégis meglepte a csütörtök este előkerült javaslat, amelyről kemény vita folyt. Egyikük szerint a terv "finoman szólva nincs előkészítve".

A Fidesz lehetővé tenné a frankhitelek végtörlesztését 180 forintos árfolyamon

Gazdaság2011.09.19, 19:21

A devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését javasolja a kormánynak a Fidesz - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken. A Fidesz javaslata szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon törleszthetnék a hitelesek, és az átváltás teljes költségét a bankoknak kell viselniük. A Bankszövetség egyelőre nem kommentálja a javaslatot.

A forint lejtőre került a fideszes javaslat ismertetése után

Gazdaság2011.09.09, 17:53

Pénteken reggel a fontosabb külföldi devizák erősödtek a forinttal szemben. A magyar deviza több mint nyolc hónapos mélypontra gyengült az euróval szemben, 282 forint fölé szaladt az árfolyam. A forintot kedvezőtlenül érintette a pénzügyi rendszer számára rossz hírnek számító Lázár-féle nyilatkozat és az euró dollárral szembeni esése is.

Erősödött az euró és a dollár

Gazdaság2011.09.09, 06:30

Kora délutánig szűk sávban mozgott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, ezután azonban az euró és a dollár is enyhén erősödni kezdett. Mindkettő több mint egy forinttal lett drágább, miközben a svájci frank tartja a 228 forint alatti szintet.

Mostantól az euró miatt izgulhatnak a frankhitelesek

Gazdaság2011.09.08, 12:36

Csak részleges megoldást jelent a magyar devizahiteleseknek az, hogy a svájci jegybank bejelentette, gátat szab a frank erősödésének. Tartós megkönnyebbülést az európai adósságválság megoldása hozhatna, addig viszont az [origo]-nak nyilatkozó elemzők prognózisa szerint legfeljebb arra számíthatnak az adósok, hogy 220-230 forintos frankárfolyamon törleszthetnek. Mostantól már nem csak a frank árát, hanem az euróét is érdemes lesz figyelniük.

Este növelte előnyét a forint a frankkal szemben

Gazdaság2011.09.07, 21:54

A szerdai kereskedésben kora délutánig minimálisan erősödtek a külföldi devizák, később azonban a forint erősödött. A frank árfolyama 228 forint alá süllyedt, az euró is olcsóbb lett.

Svájc bevetette a frankfegyvert, Magyarországnak is jót tesz

Gazdaság2011.09.06, 13:03

Hatalmasat zuhant a svájci frank árfolyama, miután a svájci jegybank bejelentette, hogy drasztikus lépésekre is hajlandó a frank erősödésének megállítására. Az árfolyam rögzítése azt jelenti, hogy tartósan 220-230 forintos sávba eshet le a frank, de egy elemző szerint ettől még nem várható azonnal a magyar gazdasági bajok megoldása.

Fél órán belül húsz forinttal zuhant a frank

Gazdaság2011.09.06, 18:47

Délelőtt hatalmasat esett a frankárfolyam, miután a svájci jegybank közölte, a frankerősödés megállítása érdekében megcélozza az euróval szemben a 1,20-as árfolyamot, ami gyakorlatilag árfolyamrögzítést jelent.

Frankgyengülés után frankerősödés jött

Gazdaság2011.09.05, 20:10

Gyengüléssel kezdte a hét első kereskedési napját a forint. Valamennyi külföldi deviza árfolyama feljebb került, a frank árfolyama délelőtt 252 forint felett is megfordult, majd csekély mértékben gyengült.

Estére öt forintot gyengült a svájci frank

Gazdaság2011.09.02, 21:08

A forint pénteken reggel gyengült valamennyi fontos külföldi devizával szemben: a frank árfolyama fokozatosan emelkedett délelőtt, kora délután, az amerikai foglalkoztatási adatok megjelenése után a lélektani határnak tekintett 250 forint fölé ment. Az euró árfolyama pedig átlépte a 275 forintot.

Kifizette legjobb dolgozói devizahitelét egy hódmezővásárhelyi cég

Gazdaság2011.09.02, 13:38

A cég úgy gondolta: azzal segíthet a legtöbbet a devizahitelek megemelkedett törlesztőrészlete miatt nehéz helyzetbe került munkatársainak, ha kifizeti a banknak tartozásukat. Az összeget fokozatosan vonják majd le a négy kisegített dolgozó béréből.

"A szociális fenyegetettség velünk marad" - interjú Surányi Györggyel, a CIB Bank elnökével

Gazdaság2011.09.01, 09:46

"Összességében sem a piac, sem az egyének, sem a hitelt nyújtó bank problémáit nem oldja meg" - mondta az [origo]-nak Surányi György, a CIB Bank elnöke a kormány devizahiteleseket megmentő csomagjáról. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a csomaggal egy "illúzió elszállt", mert sokan hihették, hogy az állam "helyettük belép, és rendezi a feszültséget". Surányi a kormány gazdaságpolitikájáról nem beszélt, mert szerinte arról nem egy "magánbank tisztségviselőjének kell állást foglalnia".

Hat forinttal erősödött a frank, kettővel a dollár

Gazdaság2011.09.02, 08:52

Csütörtök délelőtt a forint tovább gyengült a svájci frankkal szemben, a reggeli 234 forintos jegyzés tíz óra után már 238,50 forintra módosult. Kisebb mértékben, de drágult az euró és a dollár is. A forint akkor kezdett gyengülni, amikor a vártnál rosszabb európai feldolgozóipari indexet közzétették.

Az erős frank 330 milliárddal megdobta a devizahiteleket

Gazdaság2011.08.31, 11:28

Július végén a háztartások hiteállománya meghaladta a 8600 milliárd forintot, a vállalatok pedig 7400 forinttal tartoztak a bankoknak.

Együtt kell élni az erős frankkal a svájci gazdasági miniszter szerint

Gazdaság2011.08.31, 18:12

Svájcnak egyelőre együtt kell élnie az erős frankkal - jelentette ki szerdán a svájci gazdasági miniszter, Johann Schneider-Ammann. Úgy vélekedett, hogy a frank továbbra is erősen túlértékelt, de azt mondta, csak a svájci nemzeti bank (SNB) tud rövid távon hatással lenni a valuta árfolyamára.

A frank erősödött, az euró és a dollár gyengébb lett

Gazdaság2011.08.31, 20:21

A frank szerdán első körben másfél forinttal erősödött, majd lejjebb került, később újra emelkedett az árfolyama, délután 233-234 forint között mozgott az árfolyam.

A svájci frank 231 forint fölé drágult

Gazdaság2011.08.30, 19:11

A hétfő este jegyzett árfolyamok közelében nyitotta a napot a forint a devizapiacon, a svájci frank kismértékben tovább gyengült, tíz óra után azonban ismét 231 forint fölé ment az árfolyam.

Bár javított a frank, 230 forint alatt maradt az árfolyam

Gazdaság2011.08.29, 21:26

Péntek este közel hat forintot gyengül a svájci frank, és a forint erősödése hétfő reggel is folytatódott. Július vége óta nem volt ilyen erős a forint a frankhoz képest, az árfolyam tartósan 230 forint alá került.

A svájci ementáli exportjárt is visszaveti az erős frank

Gazdaság2011.08.26, 10:40

A legkeresetebb napi fogyasztási cikkeket, az ementálit és csokoládét gyártó svájci cégek érzik legjobban az erős frank hatását. Az export visszaesése miatt csökken a termelés és a profit is.

Nyolc forinttal esett a frankárfolyam pénteken

Gazdaság2011.08.26, 18:51

A forint a nap első felében szerény mértékben gyengült a legfontosabb külföldi devizákkal szemben, késő délután azonban a frank lejtőre került a nemzetközi piacon, ennek eredményeként 231 forintos szintre süllyedt az árfolyam.

Frankerősödés követte a frankgyengülést

Gazdaság2011.08.25, 16:28

A svájci frank a csütörtök reggeli órákban közel két forinttal gyengült, ezzel párhuzamosan a dollár és az euró is veszített értékéből. Később azonban a frank magára talált, és ledolgozta a forinttal szembeni hátrányát.

A cégek nem kapnak, az emberek nem kérnek hitelt

Gazdaság2011.08.25, 17:31

A jegybank hitelezési felmérése szerint a következő hónapokban egyre több önkormányzat hitelét kell átütemezni a lejáró türelmi idők és a frank erősödése miatt.

Szűk sávban ingadozik a forint, 272 körül az euró

Gazdaság2011.08.24, 20:44

Csekély mértékben változott a forint árfolyama szerda este; a svájci frankhoz képest kissé erősödött, az euróhoz képest enyhén gyengült a bankközi kereskedésben.

A forint valamennyi fontos külföldi devizával szemben erősödött

Gazdaság2011.08.23, 19:03

Erősödött kedden a forint a bankközi devizapiacon, a frankárfolyam kora estig egy forinttal került lejjebb. A forint árfolyamát nem befolyásolta számottevően a magyar jegybank hatszázalékos alapkamatot változatlanul hagyó döntése.

Így lett Magyarország devizapokol

Gazdaság2011.08.22, 17:38

Orbán Viktor a múlt héten bejelentette, vizsgálatot vár a nemzetgazdasági minisztertől arról, hogyan szaporodtak el a devizahitelek Magyarországon. A kormányszóvivői iroda szerint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok tehetnek róla. A baloldali kormányok valóban kockázatos piaci körülményeket hoztak létre, a Járai Zsigmond és később Simor András vezette jegybank, valamint a pénzügyi felügyelet pedig hagyta elszabadulni a frankhiteleket.

Az egymillió frankos kérdés

Vélemény2011.08.22, 16:10

Jogosan keresik a politikai felelősöket a mostani nehézségeikért azok a devizahitelesek, akik elhitték, hogy lakáskölcsönük futamidejének első felében az ország bevezeti az eurót. Kiket hibáztathatnak?

Közel két forinttal erősödött reggel óta az euró

Gazdaság2011.08.22, 17:58

Hétfő kora reggel alig változott a forint árfolyama, a svájci frankot 240 forint felett, az eurót pedig 272 forinton jegyezték. Később azonban rontott a forint, délben az euró 274 közelében is járt a bankközi devizapiacon. Kora délután azonban enyhén ismét erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frank árfolyama 240 forint alá ment.

Megjelent a rendelet az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról

Archívum2011.08.22, 21:23

Csak a gyűjtőszámlára, nem pedig a devizahitel egészére állapít meg felső határt a kormány hétfőn megjelent rendelete az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról. A szerződésmódosításokhoz szükséges közjegyzői díjat a banknak kell fizetnie.

A francia Riviérán is aggodalmat okoz az erős svájci frank

Gazdaság2011.08.20, 15:48

A svájci frank erősödése miatt aggódnak több francia városban, köztük Saint-Tropez-ben is. A francia önkormányzatok hiteltörlesztő részlete ugyanis - magyar városokhoz hasonlóan - jelentősen megugrott az emelkedő svájcifrank-árfolyam miatt, és az így kialakult több millió eurós adósságok komoly problémát jelentenek.

Keresztbe tehet a svájci parlament a kormány gazdaságélénkítő tervének

Gazdaság2011.08.20, 16:13

Előfordulhat, hogy a svájci parlament nem támogatja a kormány kétmilliárd frankos gazdaságélénkítő tervét, amellyel a rekorderős svájci frank gazdaságra gyakorolt hatását próbálnák enyhíteni. Az erős frankárfolyam ugyanis elkezdte gyengíteni a gazdaságot, svájci politikusok pedig eltérő megoldásokat javasolnak a problémára.

A bankok fizethetik a közjegyzőt a devizahitelesek szerződésmódosításánál

Gazdaság2011.08.19, 12:35

Orbán Viktor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit - írja a Magyar Nemzet.

Nem indít konkurenciát az állami eszközkezelőnek az OTP

Gazdaság2011.08.19, 20:27

Az OTP Bank általános ingatlanközvetítőt indít, aminek nem lesz hasonló funkciója, mint a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak. Ez utóbbit a kormány fogja felállítani, hogy átvegye azoknak a devizahiteleseknek az ingatlanjait, akik már egyáltalán nem tudják fizetni a hitelüket.

Fel-le rángatják a forintot, újra 240 közelében a svájci frank

Gazdaság2011.08.19, 20:45

Csütörtök délután 244 forint felett is járt a svájci frank árfolyama, péntek reggel viszont már a 239 forintos árfolyamot ostromolta. Délelőtt visszafordult a forint, a svájci frank újra 244 forint fölé jutott.

A svájci frank után a cseh korona lehet az új befektetési célpont

Gazdaság2011.08.18, 20:52

Kimerült a svájci frankban lévő mozgástér a jegybank beavatkozásával, ezért a befektetők új, biztonságosnak vélt országok felé fordulhatnak. Az alacsony kamatszint és stabil deviza miatt a következő célpont Csehország lehet, így a cseh korona lehet az új svájci frank - vélte egy befektetőház igazgatója.

Reggel óta tíz forintot erősödött a svájci frank

Gazdaság2011.08.18, 21:24

Csütörtök reggel újra esett a svájci frank, az árfolyam a szerda esti 236 fölötti szinthez képest újra 235 forint alatt járt. Szerdán Orbán Viktor beszéde után erősödött a forint, akkor 234 alatt járt a frank, este azonban már újra a 237-es szintet ostromolta. A svájci frank csütörtökön napközben újra 237 fölé erősödött.

Visszafordult a forint, 236 felett a svájci frank

Gazdaság2011.08.17, 18:40

A svájci jegybank tájékoztatójával kezdődött a szerdai devizakereskedés, amelyen azonban kiábrándító üzenetet kapott a piac. A korábbi, euróval szembeni árfolyamrögzítés tervéről szó sem volt, csupán a frankeszközök bővítéséről beszélt a jegybank. Emiatt a frank hirtelen óriásit drágult az euróval és a forinttal szemben is, 234-ről 241 forint fölé ugrott délelőtt. A gyors ugrás utáni órákban azonban lassan visszaereszkedett a frank árfolyama és az euró is gyengült, a magyar miniszterelnök beszédét követően pedig tovább erősödött a forint.

Horvátországban 210 forintos árfolyamon fixálják a frank árfolyamát

Gazdaság2011.08.17, 18:24

A magyarországihoz hasonló, árfolyamrögzítési megoldás született a devizahiteles horvátok megsegítésére. A horvát bankok 210 forintnak megfelelő árfolyamon fixálják a svájci frankot A kormány és a bankok közötti megállapodás értelmében a rögzítési időszak végére felhalmozódott összeget kedvezményes, közel négyszázalékos éves kamattal lehet visszafizetni.

Az autóhitelesek sok esetben fizetni is készek a vevőknek

Gazdaság2011.08.17, 12:31

A svájci frank megugró árfolyama miatt korábban sosem látott szintre emelkedett a hitelátvállalással kínált használt autók száma, amelyek átvételéért tulajdonosaik sok esetben fizetni is készek a vevőnek - írta a Használtautó.hu internetes szakportál.

Kedden több mint hét forinttal esett a frankárfolyam

Gazdaság2011.08.16, 19:39

Szűk sávban mozgott, és nem változott jelentősen a forint árfolyama a reggeli nyitáskor a bankközi devizapiacon, a forint meg tudta tartani az előző napi záróértékhez közeli szintjét. Később azonban a frank ismét erősödni kezdett, délután már négyforintos előnyben volt, később azonban a forint ledolgozta a hátrányát és előnyre tett szert a frankkal szemben.

Tartósan gyengülni fog a frank, ha Svájc beindítja a pénznyomdát

Gazdaság2011.08.16, 17:10

Óriásit zuhant a frank árfolyama az elmúlt napokban, leginkább azért, mert a piac arra számít, hogy a svájci jegybank beszáll a frank védelmében. A hétvégén megjelent svájci hírek szerint a jegybank egy bizonyos euró/frank árfolyam felett meg fogja akadályozni a frank erősödését.

A legfontosabb külföldi devizák gyengültek a forinttal szemben

Gazdaság2011.08.15, 22:03

Enyhült a pánik a pénzpiacokon, a múlt héten már erősödtek a tőzsdék, és a befektetési menedéknek tekintett svájci frank gyengült. A korrekció hétfőn is folytatódott, a közép-európai idő szerint hétfőre virradó éjjel zajló ázsiai kereskedésben a tőzsdemutatók tovább erősödtek, elsősorban annak hatására, hogy a japán gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben gyengült a márciusi földrengés, a szökőár és az atomkatasztrófa miatt.

Nagy volt a pesti tőzsde lendülete, hatszázalékos pluszban zárt az OTP és a Mol

Gazdaság2011.08.15, 18:47

A budapesti tőzsdén a Mol és az OTP vitte a prímet az emelkedésben. A világ pénzpiacain a megnyugvás jelei mutatkoztak annak ellenére is, hogy a világgazdaságból vegyes hírek érkeztek, és vezető európai tisztviselők most is nyugtatták a piacokat.

Az euróhoz kötné a frank drágulását Svájc

Gazdaság2011.08.14, 16:27

Egy svájci hetilap értesülése szerint a svájci jegybank és a kormány küszöböt határozna meg, ameddig a frank drágulhatna a jövőben az euróval szemben. Ha a frank erősebbé válik a határnál - várhatóan 1,10 frank/eurónál -, a jegybank beavatkozna.

Kilenc forinttal esett reggel óta a svájci frank

Gazdaság2011.08.12, 19:44

Alig változott a forint árfolyama péntek reggel az előző estéhez képest. A pénzügyi piacokon az utóbbi napokban-hetekben kialakult pánikszerű hangulat csütörtök estére enyhült, aminek hatására a svájci frank alig néhány óra alatt 15 forinttal olcsóbb lett, a jegyzés a 265 forintos szintről egészen 250 forintig süllyedt. Estére aztán 253 forint körül stabilizálódott az árfolyam, és péntek reggelig, az utóbbi időszakhoz képest igen szűk sávban,  254,64 és 257,75 forint között mozgott.

Zuhant a frank, reggel óta több mint tíz forinttal esett az árfolyam

Gazdaság2011.08.11, 18:00

A frank délután meredek lejtőre került a devizapiacokon, ennek eredményeként 250 forintos szint közelében is járt az árfolyam. Az euró délután 275 alatt, a frank 253 forintba került.

Saját fixárfolyamos programot indít az OTP a devizahiteleseknek

Gazdaság2011.08.11, 14:32

Az OTP az állami árfolyamrögzítési program indulásával párhuzamosan saját fixárfolyamos ajánlatot is kialakított. A bank programjában nem 180 hanem 200 forintos frankárfolyamon törleszthetnek a devizahitelesek.

Nem lesz rendkívüli kormányülés a frankárfolyam miatt

Gazdaság2011.08.11, 09:24

Nincs a magyar kormány kezében olyan eszköz, amellyel befolyásolni tudná a svájci frank árfolyamát, ezért nincs rá ok, hogy rendkívüli kormányülést tartsanak - nyilatkozta Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár.

Zuhanásból fordulva jól hajráztak az európai tőzsdék

Gazdaság2011.08.12, 10:37

Az európai, köztük a magyar piac zárásra emelkedni tudott csütörtökön, pedig kora délután még mínuszokban jártak a főbb tőzsdemutatók. A jó hajrában nagy szerepe volt az amerikai munkanélküliségi statisztikának, amely kedvezőbben alakult a vártnál. A svájci frank árfolyama közben nagy mértékű, 18 forintos zuhanást mutatott be, amely mögött a jegybankok bejelentései állhatnak.

Árfolyamrögzítés: Tíz- és húszezer forint között legyen a közjegyzői díj

Gazdaság2011.08.11, 12:02

Csütörtökön délután ül tárgyalóasztalhoz a kormány, a bankszövetség és a közjegyezői kamara képviselője, hogy a pénteken induló árfolyamrögzítéshez szükséges szerződésmódosítás közjegyzői díjáról tárgyaljanak.

"Fájdalmas lesz a válság megoldása" - interjú Zolnai Györggyel, a Budapest Bank vezérigazgatójával

Gazdaság2011.08.11, 16:39

Válság kell ahhoz, hogy a döntéshozók gyorsan reagáljanak egy krízishelyzetre - mondta az [origo]-nak Zolnai György, a Budapest Bank egy hónapja kinevezett vezérigazgatója. A lengyel- és oroszországi bankvezetői múlttal rendelkező bankár szerint az eurózóna válságára megoldást jelenthet a közös kötvénypiac létrehozása. Zolnai úgy véli, hogy bár a kelet-európai országokban máshol is vannak devizahitelesek, Magyarországon jelenti a legnagyobb gondot.

Hogyan érzi meg a tőzsdepánikot az átlagmagyar?

Gazdaság2011.08.11, 17:39

A cégek alig fogják emelni a dolgozók bérét, és ha lesz is munkaerő-felvétel, akkor az exportra termelő vállalatokra összpontosul, a hazai piacra szánt termékeket előllító cégek közül többen tönkremehetnek. A munkanélküliség sokáig jó eséllyel 10 százalék fölött ragad. Az erős frankkal még egy-két évig szinte biztosan együtt kell élnünk, ezért sem fogunk eszeveszett költekezésbe kezdeni, mondták az [origo]-nak makroelemzők.

A Raiffeisen szerint az MNB beavatkozott a devizapiacon a forint védelmében

Archívum2011.08.10, 14:08

A magyar jegybank szerdán közölte, nem kommentálja a devizapiaci ügyletekről szóló híreket.

Újra 268 forintnál is járt a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.08.11, 16:35

Miután kedd este majdnem paritásba került az euró és a svájci frank árfolyama, a frank pedig 273 forint fölé szaladt, nyugodtan kezdte a forint a szerdai napot. A frank árfolyama 262 forint alatt járt. Délután fél négy előtt nem sokkal azonban ismét lendületet vett, és 266 forint fölé is felszökött az árfolyam.

A tőzsdeválság hírei - percről percre

Gazdaság2011.08.11, 08:33

A nap első felében kedvező volt a hangulat a legtöbb európai, köztük a budapesti részvénypiacon, délután azonban egyre rosszabb lett a hangulat. Ennek eredményeként a nyugat-európai tőzsdeindexek mínuszba fordultak, követve a meredek lejtőre kerülő feltörekvő piaci részvénymutatókat. A délutáni kereskedésben több mint tízszázalékos mínuszba került az OTP és a Mol, ezért a papírok kereskedését fel kellett függeszteni.

A frankárfolyam Svájcban is rombol: visszaesett a Nestlé

Archívum2011.08.10, 12:06

A svájci frank erősödése mellett az idén harmincéves árcsúcsot döntő kávé, cukor és kakaó is hozzájárult ahhoz, hogy a svájci élelmiszeripari konszern több mint tíz százalékkal kevesebb profitot ért el, mint 2010 első felében.

Majdnem befogta az eurót a svájci frank: 273 forint az új csúcs

Gazdaság2011.08.10, 11:57

Kedd este rövid időre megközelítette a svájci frank az euró árfolyamát, ami pár hónappal korábban még elképzelhetetlen lett volna. Az új csúcs már a tűréshatár fölött: hazai magánhitelesek és önkormányzatok kerülhetnek bajba, erre a szintre nem tesztelték a bankokat sem. A frank erejének csökkenéséhez meg kéne oldani az európai adósságválságot.

PSZÁF: Az árfolyamváltozás miatt várhatóan többen fognak késni a törlesztéssel

Gazdaság2011.08.11, 06:22

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete arra számít, hogy a svájci frank árfolyamának változása miatt nőni fog a késedelmesen törlesztő hiteladósok száma, a késedelemmel és súlyos késedelemmel rendelkezők között ugyanis felülreprezentáltak a devizaadósok. A devizahelyzet miatt várhatóan többen vesznek majd részt a rögzített árfolyam konstrukcióban.

Lesz törlesztési korlát az árfolyamrögzítés után, de még mindig nincs róla rendelet

Gazdaság2011.08.10, 12:47

A kormány szerint időben elkészülnek az árfolyamrögzítésről szóló törvényt kiegészítő rendeletek, köztük az, amelyik maximálja a fix árfolyam lejárta után a törlesztőrészlet mértékét. Ez a megoldás azonban jelentősen meghosszabbíthatja a hitel futamidejét.

Elindultak felfelé a piacok, de a pesti tőzsde mínuszban maradt

Gazdaság2011.08.09, 21:23

A frankfurti tőzsde hatszázalékos mínuszból kapaszkodott fel kedden, a többi vezető nyugat-európai tőzsde pedig növekedésbe tudott fordulni a délelőtti veszteségek után. A magyar tőzsdeindex csak megfelezni tudta veszteségét, a nyugati indexeket nem volt képes követni. A svájci frank közben széles sávban ingadozva döntött újabb csúcsokat.

Újra csúcson a svájci frank, 273 forint is volt az árfolyam

Gazdaság2011.08.10, 00:55

Az amerikai és európai adósságválság miatti kockázatkerülés eredményeként kedd hajnalban a svájci frank új csúcsot döntött a forinttal szemben, később többször irányt váltva újabb rekordot ért el. A frank különösen széles, tízforintos sávban mozgott. A frankerősödés nem a forinton múlik, a folyamat a nemzetközi mozgásokkal, azon belül az euró gyengülésével magyarázható.

A frank új csúcsot ért el 258 forint felett

Gazdaság2011.08.08, 19:31

Nemcsak a svájci frank erősödése, hanem a forint gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy ismét csúcsot döntött az árfolyam. A forint hétfő reggel a dollárral és az euróval szemben is gyengült. Belátható időn belül a forint inkább a külföldi fejlemények hatására mozdul. Ezek közül továbbra is a piaci óvatosság a legjellemzőbb, amelyet a tovább húzódó euróövezeti államadósság-válság indokol.

Nem rögzíti a frank árfolyamát Svájc

Gazdaság2011.08.08, 07:57

A svájci gazdasági miniszter szerint nem jöhet számításba a frank árfolyamának euróhoz való rögzítése. A frank az elmúlt napokban nagyon megerősödött, emiatt több szakértő is felvetette a lépés szükségességét.

Egy újabb válságtól rettegve zuhannak a tőzsdék világszerte

Gazdaság2011.08.05, 10:22

A 2008-as válság óta nem látott eladási hullám alakult ki az amerikai tőzsdéken csütörtökön, és magyar idő szerint péntek reggel az ázsiai piacokon is szabadultak a befektetők az értékpapíroktól. Gazdasági hírügynökségek elemzései szerint a zuhanás mögött az áll, hogy a befektetők félnek egy újabb gazdasági visszaeséstől.

"Most vagyunk a huszonnegyedik órában" - rádőlhetnek a devizahitelek az önkormányzatokra

Gazdaság2011.08.05, 14:41

Tömegesen jövőre kell megkezdeniük devizahiteleik törlesztését magyarországi önkormányzatoknak, ami a rekord erősségű svájci frank miatt komoly gondokat okozhat. Az önkormányzati vezetők állítják: a hitelek az uniós pályázatok önrészéhez kellettek és egy átmeneti segítség után már tudnák fizetni őket. Egy költségvetési szakértő szerint viszont az lenne előnyös, ha minden önkormányzat maga tárgyalna bankjával.

Önkormányzati árfolyamrögzítést szeretne Kaposvár polgármestere

Gazdaság2011.08.05, 08:35

Nem a törlesztés elhalasztása, inkább a lakáshiteleseknél alkalmazott árfolyamrögzítés lehet a megoldás az önkormányzatok svájcifrank-kötvényeinek problámájára Szita Károly szerint. Kaposvár polgármestere úgy véli: az önkormányzatok feladatinak átrendezése miatt három év múlva már stabilizálódhat az anyagi helyzetük.