SV Werder Bremen

címke rss

Lisztesék nem bírtak a Rostockkal

Sport2002.10.07, 15:29

A Stuttgart Kuranyi és Ganea két-két góljával fordított hazai pályán az első félidőben még vezető 1860 München ellen a Bundesliga nyolcadik fordulójában. Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen 0-0-t játszott a Rostockkal, a magyar középpályást a 79. percben lecserélték.

Már második a Werder Bremen a Bundesligában

Sport2002.09.29, 22:22

A Bundesliga hetedik fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Lisztes Krisztiánnal felálló Werder Bremen fölényesen, 4-1-re nyert a Bochum otthonában, s ezzel feljött a tabella második helyére.

Micoud, az új Werder-vezér

Sport2002.09.23, 09:46

Amióta Thomas Schaaf 1999 májusában átvette a Werder Bremen irányítását, a brémai együttes fejlődése töretlen volt. A zöld-fehérek évről évre feljebb végeztek a tabellán, és három esztendő alatt a 13. pozícióból a hatodik helyig meneteltek előre. Innen azonban már nagyon nehéz tovább lépni, különösen azok után, hogy a nyáron három alapember is távozott a csapattól, amely így vezéregyéniség nélkül maradt. E hiány pótlására érkezett az utolsó pillanatokban a francia Johan Micoud, akinek leigazolásával minden jóra fordult Brémában.

A nap játékosa: Kevin Kuranyi (VfB Stuttgart)

Sport2002.09.23, 09:48

A VfB Stuttgart mestere, Felix Magath általában az egycsatáros formációt választja, és így volt ez az Arminia Bielefeld elleni találkozón is, azonban ez az egy csatár rögtön háromszor talált be. A mesterhármast elérő Kuranyi brazil, panamai és német útlevéllel is rendelkezik, ám már bemutatkozott a germán utánpótlás-válogatottban is.

Bundesliga: öt gól és két kiállítás Brémában

Sport2002.09.21, 18:26

A Lisztes Krisztiánnal felálló Werder Bremen fordulatos, két kiállítással "tarkított" mérkőzésen egygólos győzelmet aratott az előző szezonban ezüstérmes és Bajnokok Ligája-döntős Bayer Leverkusen ellen a német labdarúgó Bundesliga 6. fordulójában, s ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán. A házigazdák magyar középpályása végigjátszotta a mérkőzést.

Lisztes sérülten is gólt lőtt Donyeckben

Sport2002.09.21, 10:54

A csütörtöki UEFA-kupa mérkőzéseken több magyar labdarúgó is feliratkozott a góllövők közé, többek között Halmai Gábor az izraeli Hapoel Tel Avivban az osztrák Kärnten ellen, Sztipánovics Barnabás a ciprusi Apoel Nicosiában az osztrák GAK ellen, Szabics Imre az osztrák Sturm Grazban, a skót Livingston ellen, valamint Lisztes Krisztián a Werder Bremenben az ukrán Metallurg ellen.

A nap játékosa: Bernard Tchoutang (Metalurg Doneck)

Sport2002.09.20, 07:54

Az ukrán együttes hazai pályán fogadta Lisztes Krisztián csapatát, a Werder Brement, és a németek két gyors góllal hamar vezetést szereztek. Az ukrán együttesnek azonban sikerült kiegyenlítenie, köszönhetően a nyáron igazolt kameruni középpályásnak, Tchoutangnak, aki már azzal történelmet írt, amikor aláírt a Metalurghoz, révén kameruni focista korábban sohasem játszott Ukrajnában.

Javításra készül a MU és a Roma

Sport2002.09.20, 14:00

A hét végén mind a négy topligában bajnoki fordulót rendeznek. A számunkra legérdekesebb Bundesligában a Cottbus a Bayern München látogat, a Bréma a Leverkusent, a Hertha a Hamburgot fogadja. Fontos mérkőzés előtt áll a rossz szériával rendelkező angol Manchester United és az olasz AS Roma, előbbi a Premiershipben a Tottenhamet, utóbbi a Serie A-ban a Modenát fogadja.

A Werder nyerte a cottbusi magyar rangadót

Sport2002.09.15, 20:23

A kapus Tomislav Piplica öngóljával a Werder Bremen nyerte a német labdarúgó-bajnokság magyar rangadóját Cottbusban. A hazaiaknál Vasile Miriuta és Lőw Zsolt, a vendégeknél Lisztes Krisztián egyformán végigjátszotta a találkozót. Idegenbeli sikerének köszönhetően a Hansa Rostock feljött a második helyre

Kikapott a Hertha, nyert a Werder

Sport2002.09.11, 08:33

Lisztes Krisztián csapata, a Werder Bremen - elsősorban a három gólt szerző brazil Ailtonnak köszönhetően - magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Nürnberg ellen a német labdarúgó Bundesliga negyedik fordulójában.

A nap játékosa: Johan Micoud (Werder Bremen)

Sport2002.09.11, 09:01

Lisztes Krisztián együttese a Bundesliga negyedik fordulójában magabiztos győzelmet aratott a Nürnberg ellen, és ebben a csapat új szerzeménye, a francia Johan Micoud főszerepet játszott. A gall játékmester kiválóan futballozott, és bár az első játékrészben kihagyott egy tizenegyest, a szünet után góllal koronázta meg teljesítményét.

A nap játékosa: Angelosz Hariszteasz (Werder Bremen)

Sport2002.08.19, 10:47

A balul sikerült szezonrajt után Lisztes Krisztián csapatának, a Werder Bremennek létszükséglet volt, hogy megszerezze a győzelmet a Hamburger SV elleni északnémet rangadón és a zöld-fehéreknek ez végül is sikerült. A csapat első találatát a nyáron szerződtetett görög Hariszteasz szerezte, akinek ez volt az első gólja új csapata színeiben.

Hazai sikerek a Bundesligában

Sport2002.08.18, 19:53

A Werder Bremen és a VfL Wolfsburg egyformán egygólos győzelmet aratott hazai pályán a német labdarúgó Bundesliga 2. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Csúcsrangadó a Bundesligában

Sport2002.08.16, 13:44

A tavalyi évad arany- és ezüstérmese, a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen csap össze a német labdarúgó-bajnokság hét végi, második fordulójában. A Bundesliga magyar csapatai közül a Hertha a Stuttgartot, a Bremen pedig a Hamburgot fogadja, míg a Cottbus Bochumba látogat.

Lisztes a Hamburg ellen már kezdő lesz

Sport2002.08.12, 21:38

A Bundesliga első fordulójának vasárnapi mérkőzésén mindössze az utolsó negyedórában lépett pályára Lisztes Krisztián a Werder Bremen együttesében, amelyen a brémaiak 3-0-s vereséget szenvedtek Bielefeldben. A magyar válogatott középpályása a jövő heti, Hamburg elleni derbin valószínűleg ismét kezdőként szerepelhet.

Bundesliga: A Bayern a legesélyesebb, a Hertha lehet a meglepetés

Sport2002.08.08, 21:36

A német labdarúgás két évvel ezelőtt még története egyik legnagyobb krízisét élte át, amikor a válogatott alaposan leszerepelt az Európa-bajnokságon, majd a leendő szövetségi kapitány, Christophe Daum kábítószerbotrányba keveredett. A germán futball erejét jelzi azonban, hogy mindössze két évvel ezen események után a Nationalelf a második helyet szerezte meg a vébén, ami valószínűleg a Bundesligára is jó hatással lesz.

Lisztesnek sem ment a Leverkusen ellen

Sport2002.07.25, 19:38

Noha a Bundesliga csak augusztusban kezdődik, a német ligakupa küzdelmeivel beindult az őszi szezon a világbajnoki ezüstérmes hazájában. Az említett kupacsaták első felvonásán, a Bayer Leverkusen-Werder Bremen mérkőzésen a brémaiaknál pályára lépett Lisztes Krisztián, a magyar válogatott középpályása is, igaz, nem sok sikerrel, hiszen együttese 1-0-s vereséget szenvedett, és saját bevallása szerint Lisztesnek sem ment a játék.

Kezdődik a német ligakupa

Sport2002.07.24, 12:49

A német labdarúgás váratlan sikert ért el a világbajnokságon, mert azt még a legfanatikusabb germán szurkolók sem várták a Nationalelftől, hogy ezüstérmet szerez. Mindennek köszönhetően még nagyobb érdeklődés várható a hamarosan kezdődő Bundesligával kapcsolatban, és ennek első jelei már ma lemérhetők, amikor is a Bayer Leverkusen - Werder Bremen összecsapással megkezdődik a ligakupa.

Lisztes a Celtic és a Porto ellen készül

Sport2002.07.10, 16:43

Immáron több mint egy hete kőkemény edzésekkel készül a Bundesliga augusztusi rajtjára Lisztes Krisztián, a Werder Bremen és a magyar válogatott középpályása. A fiatal irányítót szerda délután brémai lakásában értük utol.

Kötélhúzás Fringsért

Sport2002.05.14, 10:58

A nemrégiben befejeződött német bajnokságban a Kicker című szaklap osztályzatai alapján a legjobb mezőnyjátékos a Werder Bremen középpályása, Thorsten Frings lett, akit a kapusok közül is csak Oliver Kahn előzött meg. A focistát már majd fél éve csábítja a Borussia Dortmund, amely időközben bajnok lett, de egyelőre tart a kötélhúzás a két klub között a futballista vételárát illetően.

A Dortmund nyerte a Bundesligát

Sport2002.05.05, 13:45

Az utolsó fordulót listavezetőként kezdő Borussia Dortmund nyerte a német labdarúgó bajnokságot, miután hazai pályán 2-1-re győzött a Werder Bremen ellen. A dortmundiak így megőrizték egypontos előnyüket a Hertha BSC ellen 2-1-re győző Bayer Leverkusennel szemben. A BVB harmadszor végzett a Bundesliga élén.  

Lisztes gólt lőtt, Leverkusenben nyert a Bréma

Sport2002.04.20, 18:21

Hazai pályán szenvedett vereséget a listavezető Bayer Leverkusen a labdarúgó Bundesliga 32. fordulójában. A vendég Werder Bremen első gólját Lisztes Krisztián szerezte. A Bayern München három góllal legyőzte a Herthát.

Müncheni győzelemre készül a Hertha

Sport2002.04.19, 12:41

Akár a hét végén bajnok lehet a Bayer Leverkusen labdarúgócsapata. Klaus Topmöller együttese a Werder Brement fogadja, ám a nagy vetélytárs Dortmund győzelmi esélyei sem rosszak az utolsó előtti Kölnnel szemben. A forduló rangadóját Münchenben játsszák, ahol a Hertha vendégeskedik.

Már negyedik a Hertha

Sport2002.04.13, 18:16

Döntetlent ért el az éllovas Bayer Leverkusen a német labdarúgó Bundesliga 31. fordulójában Hamburgban. A Werder Bremen - a sárga lapok miatti eltiltását töltő Lisztes Krisztián nélkül - meglepetésre biztosan nyert a dobogóért küzdő Schalke ellen. Így a gelsenkircheni együttes lecsúszott az ötödik helyre és a Nürnbergben győző, címvédő Bayern München jött fel harmadiknak. A Rostock ellen a három pontot begyűjtő Hertha BSC egyet javítva pozícióján a negyedik. A berlinieknél Király Gábor és Dárdai Pál is végigjátszotta a találkozót.   

Már negyedik a Hertha

Sport2002.04.13, 19:36

A Bundesliga 31. fordulójában a Bayern idegenbeli győzelmével a harmadik helyre jött fel, ez már Bajnokok Ligája indulási jogot jelent. A Dárdaival és Királlyal felálló Hertha 1-0-ra nyert a Rostock ellen, de a legnagyobb meglepetés a Schalke 3-0-s veresége a Werder Brementől. A Hertha a negyedik, jobb gólkülönbséggel előzi meg a Schalkét. A Dortmund holnap játszik. Az éllovas Leverkusen 1-1-es döntetlent izzadt ki Hamburgban.

Lisztes nélkül fogadja a Bréma a Schalkét

Sport2002.04.12, 14:09

Négy fordulóval a német labdarúgó-bajnokság vége előtt továbbra is négy pont az előnye a listavezető Bayer Leverkusennek, amely szombaton újabb lépést tehet a bajnoki cím felé vezető úton. Klaus Topmöller tanítványainak ehhez Hamburgban kellene nyerni. Az üldözők közül a Dortmund Kaiserlauternben, a Schalke Brémában, a bajnok Bayern München pedig Nürnbergben lép pályára.

A nap játékosa: Mladen Krstajic (Werder Bremen)

Sport2002.04.07, 13:05

A Bayern München tegnapi döntetlenjével minden esélyét elveszítette arra, hogy megvédje bajnoki címét a Bundesligában. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a bajorok ismét begyűjtik a három pontot Lisztes Krisztián csapata, a Werder Bremen ellen, ám az utolsó percben jött a brémaiak jugoszláv játékosa, Mladen Krstajic, és a kapuba fejelte a vendégek egyenlítő találatát.

A hét futballprogramja (április 1-április 7.)

Sport2002.04.01, 18:54

A héten az európai labdarúgás ismét visszatér a megszokott kerékvágásba, és folytatódnak a kontinentális kupák küzdelmei, azonban most már a Bajnokok Ligájában sincs lehetőség a javításra, hiszen elérkezett az egyenes kieséses fázis, mindjárt olyan rangadókkal, mint a Bayern München-Real Madrid vagy a Deportivo-Manchester United. Ami pedig a bajnokikat illeti, a Manchester United a Liverpoollal játszik, míg Németországban Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen a Bayern München ellen lép pályára.

Lisztesék kapusa gólt szerzett a Rostock ellen

Sport2002.04.01, 14:45

Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen a 89. és a 90. percben lőtt gólokkal fordított, s nyert 4-3-re hazai pályán a Rostock ellen a Bundesliga 29. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A Werder harmadik gólját az előrehúzódó kapus szerezte egy szöglet után. A nap másik meccsén a dobogóra pályázó Schalke döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő 1. FC Köln vendégeként.

A nap játékosa: Frank Rost (Werder Bremen)

Sport2002.04.01, 18:33

A Bundesliga történetében az már többször előfordult, hogy egy kapus gólt szerzett, de az esetek nagy részében mindez büntetőből esett. Akciógólt a hét végéig egyedül Jens Lehmann tudott szerezni, még a Schalke kapusaként, de most a Bremen jelenlegi portása, Frank Rost is feliratkozott mellé a listára. A hálóőr ezzel remek hetet zárt, hiszen szerdán bemutatkozhatott a német válogatottban is.

Biztosan győzött a Dortmund

Sport2002.03.24, 20:10

A Borussia Dortmund 3-0-ra legyőzte a Cottbus együttesét a német labdarúgó Bundesliga 28. fordulójában. Ez azt jelenti, hogy a fordulóban az első öt helyezett győzött. A másik vasárnapi meccsen a Wolsburg 2-0-ra nyert a Werder Bremen ellen.

Dárdai szerint Lisztes nélkül gyenge lenne a Werder

Sport2002.03.18, 15:54

A német labdarúgó Bundesliga 27. fordulóját követően a Hertha az ötödik helyen várja a Nürnberg elleni berlini folytatást. Ez a helyezés jelenleg indulási jogot jelent az UEFA-kupában, ám valószínű, hogy Királyék nem elégednek meg az ötödik hellyel, hanem BL-helyre pályáznak. A Werder Bremen ellen Falko Götz a hatodik alkalommal ült a Hertha kispadján, s a csapat az ötödik győzelmét szerezte. Pontokban még kifejezőbb: a Hertha a lehetséges tizennyolcból tizenhat pontot szerzett meg. Dárdai Pál szerint Berlinben az együttes páratlan sorozata óta nagy a boldogság.

Magabiztos Hertha-győzelem Brémában

Sport2002.03.17, 00:10

A német labdarúgó Bundesligában a Hertha idegenben 3-0-ra verte a Werder Brement, Lisztes, illetve Király és Dárdai végig a pályán volt. A címvédő Bayern idegenben 0-0-s döntetlent játszott a Kaiserslautern ellen. A Leverkusen 2-0-ra győzött a Stuttgarttal szemben, a Cottbus Miriutával és a 77. perctől Mátyussal a soraiban 4-0-s győzelmet aratott a St. Pauli ellen.

Lisztesék Királyék ellen

Sport2002.03.15, 13:08

A német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának hét végi rangadóját Kaiserslauternben játsszák, ahol a Bayern München vendégeskedik, s amelynek mind a vezetői, mind a játékosai úgy vélik, ha nyernek, akkor megmarad az esélyük a címvédésre is. A magyar labdarúgókat is foglalkoztató klubok közül a Werder Bremen a Herthát fogadja.

A Bayern nyerte a müncheni rangadót

Sport2002.03.09, 20:42

A Bayern München, ha nehezen is, de 2-1-re megynyerte a városi rangadót az 1860 München ellen. A Kaiserslautern idegenben 2-1-re kikapott a Rostocktól - ilyen vereségek után lehet lemondani a bajnoki álmokról. A Cottbus papírforma vereséget szenvedett a Leverkusentől, míg a Lisztes Krisztiánnal felálló Werder Bremen 4-0-s győzelmet aratott a Nürnberg vendégeként.

Jubileumi müncheni rangadó a Bundesligában

Sport2002.03.08, 13:55

Századik bajnoki összecsapására készül egymás ellen a két élvonalbeli müncheni labdarúgócsapat. A Bayern és az 1860 München szombaton csap össze az Olimpiai-stadionban, ahol a forma, valamint a tabellán elfoglalt helyezések alapján is a bajnokcsapat tűnik esélyesebbnek. A Cottbus a listavezető Leverkusen, a Bremen a gyengécske Nürnberg vendége lesz, a Hertha a Hamburgot fogadja.

A Leverkusen Dortmund-veréssel élre állt

Sport2002.02.25, 00:24

A Leverkusen magabiztos győzelmet aratott a mérkőzés utolsó harmadában már csak tíz emberrel játszó Dortmund ellen a német labdarúgó Bundesliga 24. fordulójának vasárnapi rangadóján, s ezzel ismét átvette a vezetést. Lisztes Krisztián csapata, a Werder Bremen hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Hamburgtól.

A Werder keresi Rost utódját

Sport2002.02.22, 09:45

Lisztes Krisztián csapata, a Werder Bremen jelenleg a hatodik helyen áll a Bundesligában, és versenyben áll a nemzetközi kupaszereplést jelentő pozíciókért, de a brémaiaknak már a következő idényre is gondolniuk, hiszen két focistájuk távozása szinte bizonyos. A középpályás Thorsten Frings a Dortmunddal, a kapus Frank Rost pedig a Schalkével írt alá előszerződést, és a Werder vezetősége egyelőre a hálóőr utódját szeretné megtalálni.

Miriuta-gól, Cottbus-siker

Sport2002.02.17, 20:38

Vasile Miriutának a napokban szerződéshosszabbítást ajánlottak, válogatott középpályásunk remek játékkal és góllal bizonyított a Cottbus 3-0-s győzelmét hozó Rostock elleni mérkőzésén - az Energie lekerült a kiesőzónából. Lisztes Krisztián Brémájának gólnélküli döntetlenre futotta a sereghajtó Köln otthonában - ezzel is visszaelőzte a Herthát.

Sorsdöntő rangadó előtt a Bayern

Sport2002.02.08, 12:43

Mind a magyar érdekeltséggel bíró csapatok, mind a bajnok Bayern München rossz formában várják a hétvégi fordulót a német labdarúgó-bajnokságban. A Hertha az új tréner, Falko Götz vezetésével a Stuttgartot, a két vereséggel nyitó Bremen a Kaiserslauternt fogadja, míg a Bayern München ellenfele a szombati szuperrangadón a Dortmund lesz.

Lisztes gólja is kevés volt a Bréma-sikerhez

Sport2002.02.06, 08:54

Lisztes Krisztián, a Werder Bremen középpályása gólt szerzett az 1860 München otthonában a német labdarúgó Bundesliga hétközi fordulójában, de ez kevés volt a sikerhez, mert csapata végül 3-1-es vereséget szenvedett.

Nyert a Cottbus, kikapott a Hertha

Sport2002.01.27, 19:58

Két magyar érdekeltségű mérkőzést játszottak vasárnap a Bundesligában. A Király nélkül felálló Hertha vereséget szenvedett Dortmundban, a Cottbus hazai pályán legyőzte a Werder Brement. Az első cottbusi gólt Mátyus János lőtte, és mindkét hazai találat előtt Miriuta adta a gólpasszt. 

Herzog a Rapid Wienben

Sport2002.01.08, 21:04

Lothar Matthäus, az osztrák Rapid Wien csapatának vezetőedzője kijelentette, Andy Herzog érkezésével új fejezet kezdődik a patinás klub életében. A 93-szoros osztrák válogatott - aki éppen Lisztes Brémába érkezését követően vesztette el a karmesteri pálcát a német klubnál - másfél éves szerződést kötött, s biztos benne, hogy segíteni tud Matthäus terveinek megvalósításában.

Nem tudja eladni Herzogot a Bremen

Sport2002.01.06, 16:25

Holtszezon ide vagy oda, Brémában zajlik az élet. A német labdarúgó-bajnokság téli szünetében a bajnokságban harmadik helyen álló Werdernél minden bizonnyal a legnagyobb szenzációnak az számít, hogy felbukkant egy régi-új játékos, Andreas Herzog, akit egyelőre képtelen eladni az észak-germán klub.

Frings távozna Brémából

Sport2001.12.30, 18:24

A Bundesliga őszi szezonjának egyik legnagyobb meglepetése a Werder Bremen remek szereplése volt, a brémaiak a harmadik helyen várhatják a bajnokság folytatását. Az ősz folyamán a csapat egyik legjobb játékosa a középpályás Thorsten Frings volt. Nem csoda, hogy a focistáért majd' az összes német élcsapat bejelentkezett, sőt a hírek szerint az Arsenal is vinné.

Király, Lisztes: Az első karácsony apaként

Sport2001.12.27, 13:58

Nagy örömünkre egyre több magyar labdarúgó játszik Németországban, s a sportág itthon unos-untalan emlegetett kulcsszavát, az utánpótlást illetően sincs félnivalónk. A magyar légió ugyanis szépen gyarapodik, csak idén két csöppség látta meg a napvilágot a nem is annyira messzi idegenben. A megfogalmazásból kitűnik, hogy ezúttal nem a futballistákra, hanem gyermekeikre gondolunk. Az alábbi összeállításban Király Gábor (Hertha) és Lisztes Krisztián (Werder Bremen) beszél arról, hogy kicsinyeik miként változtatták meg életüket.

Lisztes kihagyhatatlan a Werderből

Sport2001.12.21, 06:45

Többévi hányattatás után végre remek idényt tudhat maga mögött Lisztes Krisztián, a Werder Bremen és a magyar labdarúgó-válogatott középpályása. Az irányító ugyanis alapember lett a Bundesliga élmezőnyébe tartozó német együttesnél, akárcsak a nemzeti 11-ben. Lisztessel Stuttgartról, Brémáról és örök szerelméről, a Ferencvárosról beszélgettünk.

Nyert a Werder, nagyot bukott a Cottbus

Sport2001.12.19, 08:05

Az első félidő után még vezető Energie Cottbus labdarúgócsapata súlyos vereséget szenvedett a német Bundesliga 18., hétközi fordulójában. A Sebők Vilmossal és Vincze Ottóval felálló vendégek 5-2-re kaptak ki Hamburgban. Lisztes Krisztián együttese, a Werder Bremen 3-2-re győzött a  Freiburg ellen, s ezzel feljött a tabellán a 3. helyre.

Döntetlen Kaiserslauternben

Sport2001.12.16, 20:03

A hajrában egyenlített a VfB Stuttgart az FC Kaiserslautern otthonában a német labdarúgó Bundesliga 17. fordulójában.