Stygár László

címke rss
Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás

Négy hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz. Most pedig hazánkban először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 ezer vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti több órányi munkát.

Így trükköznek a vállalkozók az online számlával

Gazdaság2018.12.06, 12:44

Már öt hónapja érvényben van az online számlázás rendszere, mely előírja, hogy a vállalkozásoknak minden 100 ezer forint fölötti áfatartalmú számlát be kell küldenie a NAV-nak. A legtöbb ügyféllel rendelkező számlázóprogram felhasználóinak azonban azóta csak 60 százaléka kötötte össze számlázóját a NAV-val, és megszülettek az első trükközők is. Minderről Stygár László, a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője nyilatkozott az egyik hazai internetes portálnak.

Jótanácsok az online számlázás összekötéséhez az adóhivatallal

Gazdaság2018.07.18, 13:11

A fegyelmezett tempójú fejlesztéseknek köszönhetően mind a NAV, mind pedig a közel 90 ezres felhasználószámú számlázóprogram, a Számlázz.hu is időben felkészült a vonatkozó számlák adatainak akadálytalan beküldésére. Mostanra közel 30 ezer Számlázz.hu-s számlázási fiók sikeres összekapcsolása történt meg a NAV Online számla rendszerével.

Előző
  • 1
Következő