Stasi

címke rss
Keletnémet James Bondok kémkedtek a Balatonnál a Kádár-korban

Keletnémet James Bondok kémkedtek a Balatonnál a Kádár-korban

A szocializmus idején a „magyar tenger" kedvelt találkozóhelye volt a hidegháború időszakában a vasfüggöny által szétválasztott német családoknak. Az 1960-as évektől egészen a rendszerváltásig a Balaton volt a stabil közös pont a Németország két elkülönített részén, a keleti Német Demokratikus Köztársaságban (NDK), illetve az akkori, nyugati területekből álló Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) elő rokonok számára. De nem mindenki azért jött a kádári Magyarországra, hogy régen látott rokonsággal vagy barátokkal találkozzon egy lángos mellett: az NDK-titkosszolgálat, a Stasi is ideküldte az ügynökeit. Az NDK vezetői ugyanis attól ...

Kirúgták az edzőt, mert nemet mondott az NDK titkosszolgálatának

Sport2022.05.01, 16:31

Három fordulóval a Bundesliga 3. befejezése előtt már biztossá vált, hogy a 1. FC Magdeburg feljut a német másodosztályba. Hiába üldözi hetek-hónapok óta a Kaiserslautern, a Braunschweig és az 1860 München személyében három olyan csapat, mely tagja annak a 12 tagú társaságnak, amely nyert már bajnoki címet a Bundesligában, a Magdeburg biztosan menetelt az aranyérem felé. Ezt a húsvét utáni héten meg is szerezte, amikor 26.340 néző előtt (a harmadosztályban!) 3-0-ra győzött a Zwickau ellen. Ezzel az új évadot a másodosztályban töltheti.

Meg akarta ölni a Stasi az NDK-ból őrületes módon disszidáló focistát

Sport2021.04.17, 07:35

Norbert Nachtweih és Jürgen Pahl disszidálási története egészen elképesztő fordulatokat tartogatott. Végül mindkét focista sikeresen megszökött az NDK-ból, de az életük az országváltás után sem lett nyugodtabb – sőt! A szombati Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt Bundesliga-mérkőzés kapcsán idézzük most fel a két játékos hihetetlen sztoriját.

Focigyilkos is volt a Stasi rettegett vezetője

Sport2021.01.22, 07:18

Talán egy német vetélkedőben is nagyon sok pénzt lehetne fizetni annak, aki helyesen megválaszolja a következő kérdést: Melyik az a futballcsapat, amelynél csak három szerzett több német bajnoki címet, és őriz a vitrinjében egy olyan kupát, melyet rajta kívül soha, senki nem hódított el?

Szempillantás alatt porladt szét a rettegett Stasi labdarúgócsapata

Sport2019.08.11, 20:52

Harminc évvel ezelőtt, 1989. augusztus 12-én egy Jéna-Magdeburg 0-2-es mérkőzéssel rajtolt minden idők talán legfurcsább német labdarúgó-bajnoksága. Első osztályú német meccs volt, csak éppen a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó-szövetségének égisze alatt zajlott az a pontvadászat. Amikor elkezdődött, akkor még nemhogy a sportvezetők, de talán még Kelet-Európa vezető politikusai sem sejtették, hogy a májusi záró fordulóban mennyire másként fog kinézni arrafelé minden, mint ahogy a nyitófordulóban kinézett. És mennyire nem fog érdekelni senkit, hogy ki hányadik helyen végez a pontvadászatban.

Nem a szépségéért szeretjük, viszont nem lehet megunni

Archívum2016.04.02, 19:41

Egy hosszú hétvége Berlinben több okból is vonzó programnak tűnt. Egyrészt meglátogathattuk kint élő barátainkat, másrészt nagyon kedvező áron, oda-vissza mindössze harmincezer forintért jutottunk repülőjegyhez. Ez már a vonatnál is olcsóbb, pedig amúgy szívesen kanyarogtunk volna az Elba völgyében, a Drezda és Prága közötti csodaszép vasútvonalon. 

A jégkirálynő életéből csak az anyaság hiányzik

Sport2015.12.04, 12:23

December 3-án ünnepelte 50. születésnapját minden idők egyik legjobb és legsikeresebb műkorcsolyázója, Katarina Witt. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok csillag a keletnémet politika egyik kegyeltjeként még profi jégrevüsztárként is dolgozhatott, de azért a Stasi összerakott róla egy 3000 oldalas aktát. Mindent azonban nem ért el, az anyaság nagyon hiányzik az életéből.

Még mindig szed áldozatokat az NDK-s dopping

Sport2014.11.11, 07:48

Miközben Európa a berlini fal leomlásának 25. évfordulóját ünnepli, a helyi sportsajtó hetek óta arról ír, hogy még mindig nem sikerült elítélni a Stasi által felügyelt állami doppingprogram kitervelőit és végrehajtóit, és az áldozatok továbbra sem kapnak semmilyen kárpótlást. Van, aki már nem is kaphat: október 20-án, 63 éves korában elhunyt az egykori olimpiai ezüst- és bronzérmes súlyemelő, Gerd Bonk.

Beteges módon ellopták a gyerekkorunkat

Sport2013.05.23, 09:31

Harminc évvel az első atlétikai világbajnokság után még mindig az állami doppingprogram és a Stasi rémtettei kísértik a keletnémet atlétákat. Az egykori világcsúcstartó sprinternek, Ines Geipelnek egyszerűen szétvágták az izmait, mert disszidálni akart, több ezer sportolót pedig egy óriási vegyipari kísérlet alanyává tettek. Az egykori áldozatok megsegítéséért küzdők szerint azóta több bűnös is visszatért a régi pozíciójába, számos eredményt pedig a mai napig sem töröltek, pedig az aktákból világosan kiderül, hogy ki mikor és mennyi doppingot kapott.

Szabadságharcos kommunistavadász lesz Németország elnöke

Nagyvilág2012.02.21, 14:40

Evangélikus lelkész, demokráciáért harcoló aktivista, majd a kommunista besúgók utáni vadászat vezetője volt Joachim Gauck, akit elsöprő többséggel jelöltek államfőnek vasárnap a német pártok. A politikus másfél éve még elbukta az elnökválasztást Angela Merkel jelöltjével szemben, most viszont a kancellár Merkel is mögé állt, és méltatta a 72 éves veteránt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő