Soros György

címke rss

A Soros-hálózat ellenzéki politikusai és aktivistái hergelték az embereket

Archívum2018.12.17, 10:25

Nem várt kudarc lett a vasárnapi ellenzéki tüntetésből: a jó idő és vasárnap ellenére feltűnően kevesen vettek részt a megmozduláson. Az ellenzéki politikusok taktikájuk sikertelensége ellenére továbbra is az indulatok elszabadulására játszanak, amit a kettős beszéddel igyekeznek elérni: délután még a békés megmozdulás fontosságáról adtak ki közleményt, estére a közmédiához hívták híveiket. Néhány százan engedelmeskedtek a Soros-hálózat ellenzéki politikusainak és aktivistáinak, és valóban odamentek a közmédiához cirkuszolni.

Beindult a Soros-terv: erőszakos utcai provokációk

Archívum2018.12.17, 09:52

Az elmúlt napok (és a vasárnap este) budapesti eseményeinek a mozaikkockáiból lassan összeáll előttünk a kép, miszerint három súlyos választási vereség után a hazai ellenzék számára csak a hatalom erőszakos megragadása maradt. Mindez teljes mértékben találkozik Soros György bevándorláspárti tőzsdespekuláns érdekeivel, aki már több országban a helyi ügynökei révén sikeresen buktatott meg kormányokat. Egy biztos, hogy Magyarországon csak kis, sorosista csoportok, néhány bűnöző és pár újnáci ragadtatta magát törvénysértésre, miközben a csendes, nagy többség számára az elmúlt években elért gazdasági és társadalmi sikerek, és a nyugalom ...

A bécsi és római migránspárti tüntetéseken Soros üzeneteit fogalmazták meg

Archívum2018.12.16, 18:04

A Nézőpont Intézet elemzője, Tóth Erik a szombati európai tüntetésekről beszélt az M1-en. Itt azt mondta, hogy Bécsben és Rómában szervezett tüntetéseken olyan üzeneteket fogalmaztak meg, amelyeket korábban Soros György nyíltan vállalt. Európa-szerte ugyanazok a jelszavak figyelhetők meg.

Brüsszelben csalódott tömegek tüntettek a Soros-féle migrációs paktum ellen

Archívum2018.12.16, 16:26

„Elutasítjuk a Marrákes-egyezményt” feliratú molinóval és flamand zászlókkal vonultak a bevándorlásellenes tüntetők az Európai Unió központjában, hogy az Európai Bizottság épülete előtt egyesüljenek. A belga rendőrség közlése szerint 5500 tiltakozó mondott nemet a bevándorlást jó dolognak tartó dokumentumra, a vonulás során összetűzésbe kerültek a demonstrálók és a rendőrök. Szimbolikus a helyszín, szimbolikus az üzenet.

Az ellenzék erőszakos fellépésre hív fel a rendőrséggel szemben

Archívum2018.12.16, 14:11

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsor vendége volt. Itt beszélt arról, hogy ez ellenzék erőszakos fellépésre hív, míg a rendőrség törvényesen és arányosan intézkedett. Gulyás azt is mondta, hogy ezeken a tüntetéseken Soros György kitartottjai nagy számban vannak jelen.

Soros magyar ellenzéki emberei az agresszív akciók élén

Archívum2018.12.14, 18:44

Az elmúlt napok egyértelműen bebizonyították, hogy a szélsőbaloldali tüntetők budapesti őrjöngése nem egy spontán akció, hanem a Soros-hálózat által szervezett randalírozás, melynek létrehozásában Soros magyar ellenzéki pártokban ülő szövetségesei is részt vesznek. Nem véletlen, hogy csütörtökön több beszámoló szerint is Fekete-Győr András dobta el az első füstgránátot, és Kunhalmi Ágnestől Szél Bernadettig mindenki mozgósított a demonstrációra. Aztán pedig végignyilatkozták az ellenzéki propagandamédiákat. Mindez nem meglepő az elmúlt hetek, hónapok nyilatkozatai után. 

Őrizetben a Soros-egyetem egyik hallgatója, a Soros-hálózat aktív tagja

Archívum2018.12.14, 16:55

Kiderült, ki az a belga férfi, aki ellen a Központi nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz, és aki a Soros-hálózat aktív tagjaként szervezője a budapesti szélsőbaloldali erőszaknak. A 32 éves Adrien Beauduin a Soros-egyetem hallgatója, és rendszeres résztvevője a bevándorláspárti tőzsdespekuláns érdekében szervezett tüntetéseknek. Szemtanúk szerint szerdán többször is megütötte a rendőröket. Őrizetbe vétele már a bűnismétlés veszélye miatt is szükségszerű lépés. Adrien Beauduin a beszámolók szerint többször megütötte az egyenruhásokat. Korábban mi is írtunk arról, hogy az elmúlt napok őrjöngései mögött egyyértelműen ...

Soros provokátorai nem akarnak mást, csak rongálni

Archívum2018.12.14, 13:47

Az elmúlt napokban mindenki számára világossá vált, hogy a budapesti utcákon randalírozó szélsőbaloldali aktivisták számára a legfontosabb, hogy rongáljanak és balhézzanak. A városban több milliós kár keletkezett az őrjöngésük miatt, miközben még a karácsonyfát is megtámadták a Kossuth téren, valamint a szegény gyerekeknek szánt szánkókat is felgyújtották Soros György álciviljei. Mindezek mellett keresztényeket gyalázó rigmusokat skandáltak. Eddig 51 személyt állított elő a rendőrség, köztük nem meglepő módon két külföldit és 11 büntetett előéletű randalírozót. 

Fidesz: A bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten

Archívum2018.12.14, 13:29

Az elmúlt két nap eseményeiből világosan látható, hogy a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Így verték szét Soros emberei Budapestet - képek

Archívum2018.12.14, 15:46

Szétzúzott rendőrautók, szétvert arcú rendőrök. Az álarcos szélsőbaloldali politikai aktivisták motoros futárral hordták szét a benzinnel teli sörösüvegeket – írta a Ripost. Így gyújtogattak Soros György emberei. Az ukrajnai zűrzavart akarják rászabadítani Magyarországra, írja a lap.

Soros aktivistái megint rombolásba kezdtek, de egyre kevesebben vannak

Archívum2018.12.13, 21:48

Le akarták zárni az összes hidat, de nem voltak hozzá elegen, így fel alá sétáltak a Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái Budapesten. Az ellenzéki fake news-gyár sokáig azt próbálta elhitetni, hogy többen vannak, mint tegnap, de végül maguk az elkeseredett anarchisták cáfolták meg ezt. Végül megint rombolásba és erőszakba kezdtek, füstgránátokat és üvegeket dobáltak a rendőrök közé. Az első füstgránátok egyikét a néhány hete az Egyesült Államokban járt, és demokrata párti kiképzésben részesült Fekete-Győr András dobta el.

A Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái őrjöngtek Budapesten

Archívum2018.12.13, 15:06

Az elmúlt napokban ismét akcióba léptek Soros György magyarországi álcivil szervezetei. Míg korábban csak tüntetéseket szerveztek, addig most már a nyílt erőszak eszközéhez nyúltak. A bevándorláspárti tőzsdespekuláns emberei még a karácsonyfát is megtámadták a Kossuth téren, majd kukákat gyújtogattak a vandál politikai aktivisták. Bár papíron a munkavállalók érdekében demonstráltak, mégsem láttunk túl sok, valóban dolgozó embert a pár száz fős őrjöngő tömegben. Az elsöprő többség a Soros-egyetem melletti tüntetésekről volt ismerős, és ma is ők hirdették meg a folytatást a Facebookon. Jól látszik, hogy Soros szervezetei az agresszióttól ...

Macron az emberek megkérdezése nélkül támogatta a Soros-féle migránspaktumot

Archívum2018.12.12, 17:52

Miközben kiemelt kockázatú emberek tartózkodnak Franciaországban, és követnek el terrorcselekményeket, addig a bukott miniszterből lett migránspárti Macron az emberek megkérdezése nélkül bólintott rá Soros György migránspaktumára.

Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere

Archívum2018.12.11, 15:45

Egy kolozsvári hetilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy Soros György legfőbb romániai szövetségese, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója, a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőjobboldali kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromot (Fekete Március) szervező Vatra Românească (Román Tűzhely) nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt. A politikus jelenleg Emmanuel Macron és Guy Verhofstadt európai szövetségese.

Sargentini előkerült: örült, szitkozódott, fenyegetőzött

Archívum2018.12.11, 14:32

Soros György embere egy teljes rádióadást végigszitkozódott, mert nem mindenki fogadta el a csodálatos ENSZ-egyezményt. Bár a holland politikus örült, hogy a marrakeshi konferencia résztvevői rábólintottak a migrációpárti paktumra, a homlokpuszi ezúttal elmaradt.

Gyenge legitimációjú ENSZ-paktumot fogadtak el a migránsokról

Archívum2018.12.10, 15:14

Sorra hátráltak ki a tagországok a globális szervezet erősen bevándorláspárti terve mögül, ennek ellenére a marrakeshi konferencia résztvevői elfogadták azt hétfőn. Az Origo a döntés kapcsán összegyűjtötte mindazt, ami érdekes lehet az ENSZ migrációs paktumával kapcsolatban: mi motiválta a bevándorláspárti politikai elitet, honnan indultak, hová jutottak, mennyire volt benne Soros György keze, és a felszín mögött mi volt a valódi cél.

Működésben a Soros-terv 2.0

Archívum2018.12.10, 15:31

Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök mutatta be itthon néhány nappal ezelőtt azt a tervet, amit a „New Pact for Europe" nevű projekt keretében a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a német Bertelsmann Alapítvány, a King Baudouin Alapítvány és a European Policy Centre dolgozott ki 2017 végén a brüsszeli bürokrácia és az európai politikai elit kiválasztott képviselőivel együttműködésben. A projekt új paktumot szorgalmaz az uniós tagállamok (különösen a német-francia tengely) számára az elmúlt évtizedek válságainak (2008-as nagy gazdasági válság, migrációs válság, terrorizmus), azok következményeinek kezelésében, különöss ...

A Soros-egyetem tanára buktatta le a migránspaktumot

Archívum2018.12.07, 16:31

Lehetetlen feladatra vállalkozott a Soros György érdekkörébe tartozó Magyar Narancs e heti száma, amiben azt próbálták megmagyarázni, hogy miért érdemes támogatni az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktumot. Nem mást hívtak segítségül, mint a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogászát, Nagy Boldizsárt, aki azonban csúnyán lebuktatta a milliárdos tervét. Nagy azzal a briliáns logikai érvvel állt elő, hogy bár a migrációs paktumnak nincsen jogi kötőereje, de később akár szokásjoggá is válhat.

Soros György most az erdélyi magyarokat fosztaná meg a jogaiktól

Archívum2018.12.05, 15:45

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) benyújtott egy törvénytervezetet, amely által el szeretetné fogadtatni a bukaresti parlamenttel az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban az erdélyi románok által akkor megígért, ám azóta még mindig meg nem adott kisebbségi jogokat a helyi magyarság számára. Soros György legfontosabb romániai szövetségese, Dacian Cioloş volt technokrata miniszterelnök és pártja azonban hallani sem akar erről. A sorosista politikus azt hazudja, hogy az RMDSZ etnikai alapon „enklavizálni" akarja Romániát.

Soros György minden eddiginél erőszakosabban terjeszti eszméit

Archívum2018.12.04, 15:47

Úgy látszik, senki nem úszhatja meg a világon az amerikai bevándorláspárti milliárdos és családjának jelenlétét. A Soros család minden bizonnyal az afrikai nyersanyag-kitermelésre akarja rátenni a kezét. 

Soros György Magyarországtól 300 milliárd forintot venne el

Archívum2018.12.03, 15:58

Brüsszel elvenné a közép-európai tagállamok, köztük Magyarország pénzét és a Soros-szervezeteknek adná - minderről Hidvéghi Balázs beszélt annak kapcsán, hogy egy javaslat szerint olyan országoktól vennének el pénzt, amelyekkel szerintük jogállami problémák vannak. A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, egymilliárd eurót, azaz több mint 300 milliárd forintot akarnak elvenni a közép-európai országoktól, köztük Magyarországtól.

Soros György egyeteme úgy távozik, hogy marad

Archívum2018.12.03, 15:40

Újabb trükköt mutatott be hétfőn Soros György egyeteme azzal, hogy bejelentették, hogy Bécsbe viszik azokat a képzéseiket, amelyek amerikai diplomát adnak. Az egyetem többi része marad ugyanis Magyarországon. Korábban megírtuk, hogy az amerikai tőzsdespekuláns egyeteme megpróbálta elhitetni a magyar hatóságokkal, hogy valóban folytatnak mesterképzést az Egyesült Államokban, azonban kiderült, hogy mindezt egy kulipintyóban teszik meg. 

Jogtalanul vegzálta a Soros-gimnázium az egyik diákot

Archívum2018.11.29, 10:32

A Soros Györgyhöz köthető budapesti gimnáziumot, a Közgazdasági Politechnikumot 200 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság, amiért az egyik diákjuk ellen szabálytalanul folytattak fegyelmi eljárást. A diák édesanyja szerint fiát azért büntették a mondvacsinált indokokkal, mert ellenállt az iskola tanárai által folytatott kormányellenes propagandának.

Soros György és az MSZP brüsszeli barátja az iszlámot dicsőítette

Archívum2018.11.28, 20:41

"Az iszlám a történetünk, az iszlám a jelenünk része, és az iszlám a jövőnk része lesz" - írta ki Twitterére Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke márciusban, miután tíz imámmal folytatott megbeszélést többek között a muszlimokkal szembeni diszkriminációról és az imámok képzéséről. A brüsszeli Vona Gábor megmutatta az irányt.

Soros György aktivistáinak köszönhetően 5 milliót kap Szögi Lajos gyilkosa

Archívum2018.11.28, 08:46

Rossz tartási körülményei miatt ötmillió forint kártérítést ítélt meg a bíróság ifj. H. Dezsőnek, aki 12 évvel ezelőtt többedmagával meglincselte Szögi Lajost Olaszliszkán. Ráadásul az elsőrendű vádlott, aki a szegedi Csillag börtönben tölti büntetését, jó magaviseletéért már akár jövő júliusban szabadulhat. Soros György aktivistái járták ki a kártérítést. A gyerekei szeme láttára halálra vert Szögi Lajos családja 46 millió forint kártérítésre jogosult, ám ebből a mai napig semmit nem kaptak – számol be szerdai számában a Magyar Idők. 

A Soros-szervezetek számára a migránsok fontosabbak, mint a gyerekek

Archívum2018.11.27, 14:56

A Fidesz és a KDNP közölte, hogy nemcsak az ellenzék, hanem a Soros-szervezetek - köztük a TASZ - is zsigerből kezdték támadni a magyar családok védelméről szóló nemzeti konzultációt.

Soros Brüsszelben járt, máris a migráció legalizálásáról beszélnek

Archívum2018.11.27, 14:50

Az amerikai bevándorláspárti üzletembernek úgy tűnik, minden összejön: tegnap Brüsszelben Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság (EB) alelnökével egyeztetett, ma már egy Soroshoz köthető európai parlamenti képviselő a migráció legális csatornáiról beszélt, és minden eddiginél durvább programot hirdetett. Léteznek ekkora véletlenek? Dehogy!

Soros György az EP-választásba is beleszól

Archívum2018.11.27, 13:51

Soros György és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnökének hétfői tárgyalása arra világít rá, hogy Soros György ismét befolyásolni akarja az európai parlamenti választást, méghozzá a bevándorláspárti erők oldalán – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Megint Brüsszelben tárgyal Soros György

Archívum2018.11.26, 16:44

Újra Európába látogat Soros György amerikai bevándorláspárti milliárdos, hogy az öreg kontinens jövőjéről tárgyaljon. Hétfőn Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke fogadja Brüsszelben, egyelőre többet nem lehet tudni a találkozóról. Az viszont kifejezetten szembetűnő, hogy Soros az elmúlt hónapokban ismét egyre aktívabbá vált európai ügyekben. Ennek legracionálisabb magyarázata az, hogy pár hónap múlva tartják az európai parlamenti választást, amely minden eddiginél nagyobb téttel bír. Az érdeke egyértelműen a következő: a jól bejáratott embereivel a bevándorláspárti vezetés fenntartása. 

Egyelőre megállították a migránsok ostromát, de azok újabb támadásra készülnek

Archívum2018.11.26, 12:32

Megostromolták az amerikai határt a migránskaraván tagjai, de a hatóságok határozott fellépésének köszönhetően senkinek sem sikerült illegálisan az Egyesült Államokba jutnia. Donald Trump amerikai elnök korábban többször kijelentette, hogy illegálisan senki sem fog az államok területére lépni. Bár a balliberális oldal menekültnek hazudja a migránskaraván tagjait, mégis maguk a menet tagjai ismerték be, hogy ők nem menekültek, csupán a jobb élet reményében próbálnak illegálisan bejutni az Egyesült Államokba. A határon történtek is világosan megmutatták, hogy miért is kell elutasítani az ENSZ-féle migrációs paktumot. 

A kormány visszautasította a német médiában terjedő, Magyarországgal kapcsolatos legújabb álhírt

Archívum2018.11.24, 17:46

Kovács Zoltán kormányszóvivő visszautasította a Handelsblatt német lapnak azt a hamis állítását, hogy a magyar kormány Soros György migrációs politikájával szembeni kritikái antiszemita jellegűek lennének, a szóvivőnek a lap által le nem közölt levele szerint Sorossal és hálózatával az a baj, hogy bevándorláspárti tevékenységük figyelmen kívül hagyja az emberek akaratát és demokratikusan megválasztott kormányok ellen irányul.

Összefog három Soros-szervezet a migránscsempészet hatékonyabbá tétele érdekében

Archívum2018.11.24, 13:13

„Humanitárius szövetségnek" hazudott, profi embercsempészet hálózatot hozott létre, három Soros György által kitartott álcivil szervezet, a spanyol Proactiva Open Arms, a német Sea-Watch, és az olasz Mediterranea - jelentették be az érintettek egy Barcelonában rendezett sajtótájékoztatón.

A Honvédelmi Minisztérium is cáfolja a Soros-blog legújabb hazugságát

Archívum2018.11.23, 19:15

A Honvédelmi Minisztérium is reagált a Soros-blogban megjelent mai álhírre (fake news). A védelmi tárca közleménye alapján a 444 ismét hazudott.

Sorosnak az útjában volt Nikola Gruevszki

Archívum2018.11.23, 10:03

A tíz éven át hivatalban lévő Nikola Gruevszki volt kormányfő ellen már követtek el merényletet Macedóniában – számolt be pénteki számában a Magyar Idők.

Az ENSZ Soros-paktuma megbukott

Archívum2018.11.22, 09:39

Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint az ENSZ globális migrációs paktumának megfogalmazása nem világos, ez pedig a dokumentum támogatottságának csökkenéséhez vezet.

Lengyelország és Izrael is elutasítja az ENSZ migrációs csomagját

Archívum2018.11.20, 15:21

Kedden a lengyelek és az izraeliek is jelezték, hogy nem kérnek az elfogultan a migrációpárti egyezményből. Jól láthatóan egyre többen hátrálnak ki a Soros-féle dokumentum mögül. Léket kapott az amerikai milliárdos hajója?

Megkapta a menekültstátuszt a volt macedón miniszterelnök

Archívum2018.11.20, 15:05

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültsátuszt – értesült a Magyar Idők. A lap megkereste a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt, ám a szervezet az információt nem tudta megerősíteni. A hatályos törvények szerint erről csak az érintettnek és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának adhatnak tájékoztatást. 

Gruevszki nemzeti politikus, ezért hagyta a Nyugat, hogy Soros megbuktassa

Archívum2018.11.20, 11:11

Bevándorlásellenes hozzáállása miatt buktathatták meg a Magyarországon menedéket kért macedón kormányfőt, Nikola Gruevszkit, erről már mi is írtunk tegnap. A jobboldali politikus 2015-ben lezárta a balkáni útvonalat, majd hamarosan korrupciós vádak miatt tömegtüntetések kezdődtek ellene Macedóniában. Elemzői vélemény szerint a nyugati hatalmakat zavarta a macedón identitás építése, a görögökkel való megegyezés akadályozása és a migránsellenes hozzáállás a Gruevszki-vezetésben – írja a Magyar Idők.

Soros György úgy turnézik egyetemének ügyében, mint egy európai államfő

Archívum2018.11.19, 13:17

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap este hivatalában fogadta Soros Györgyöt, akivel a Közép-európai Egyetem átköltöztetéséről, külpolitikai kérdésekről és az Európai Unió sorsáról tárgyalt – adta hírül az MTI. A hír kapcsán azonnal felvetődik kérdés: milyen alapon tárgyalt az amerikai milliárdos az európai kontinens sorsáról?

Megvédte a határt a migránsoktól, ezért Soros emberei levadászták

Archívum2018.11.19, 09:03

Nikola Gruevszki jobboldali kormánya a migrációs válság csúcspontja alatt kerítéssel és élőerős védelemmel tartóztatta fel a bevándorlókat a macedón határon, lezárva ezzel a balkáni útvonalat. Ez a lépése nagy indulatokat váltott ki Brüsszelben és a korábbi demokrata amerikai kormányzatban is.  Soros György macedóniai akcióinak éppen ez volt a kiváltó oka: hogy megtörje a bevándorlásellenes jobboldali macedón kormányt, hatalomra juttassa szövetségeseit, a posztkommunistákat és ezzel utat nyisson a Görögország felől érkező illegális bevándorlóknak. A történtek kristálytisztán bizonyítják a nemzeteken átívelő Soros-hálózat létét, amelly ...

Soros György illegális pénzei után nyomoznak a román terrorellenes ügyészek

Archívum2018.11.16, 15:44

Nyomoz a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Romániában a kormányellenes megmozdulások tucatjait szervező, #Rezist nevű mozgalom ellen, miután kiderült, hogy a gyanú szerint mintegy 15 millió dollárnyi illegális adományt kaptak egy lengyelországi Soros-alapítványtól – közölte a Romania Libera című konzervatív lap. A Stefan Batory Alapítványt Soros György pénzéből hozták létre 1988-ban, és ma is a bevándorláspári spekuláns finanszírozza. Újabb bizonyíték arra, milyen elképesztő nemzetközi hálózatot mozgat Soros politikai érdekei kiszolgálására.

Alakul az egységfront a Soros-paktum ellen

Archívum2018.11.16, 13:05

A legfrissebb hírek szerint Észtország sem írja alá az ENSZ globális migrációs csomagját. A Soros-féle bevándorlási paktumra egyre több ország mond nemet.

Észtország is nemet mond a migránspárti Soros-paktumra

Archívum2018.11.16, 12:40

A tallinni kormány sem írja alá az ENSZ globális migrációs csomagját. A Soros-féle bevándorlási paktumra egyre több ország mond nemet.

Döntő csatára készülnek Soros emberei

Archívum2018.11.16, 09:59

Bár több fronton is kudarcot szenvedtek az elmúlt időszakban a bevándorláspárti spekuláns, Soros György szövetségesei, ennek ellenére nem adják fel, hogy minél több illegális bevándorlót telepítsenek Európába. Az elmúlt napok hírei megmutatták, hogy a jövő májusi EP-választás előtt a Soros-csapatok döntő csatába készülnek. A tőzsdespekuláns emberei annak ellenére erőszakolták ki az ismételt szavazást a migránsvízum bevezetéséről, hogy az EP előtt megbukott a javaslat. Az elmúlt napokban napvilágot látott migránskártyák ügyében a kormány kérdéseket tesz fel az ENSZ-nek és az EU-nak. És eközben érkezett a leleplező videó arról, hogy ttanítják ...

A belga kormány sem támogatja a migránspárti Soros-paktumot

Archívum2018.11.14, 17:46

A belga szövetségi kormány menekültügyi és migrációs államtitkársága nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának aláírását - közölte a Le Soir című belga napilap. Belgium az első nyugat-európai ország, amely nemet mond a Soros-paktumra. 

Külképviseleteken, gyorsított eljárásban kapnának uniós vízumot a migránsok

Archívum2018.11.14, 15:03

Az európai uniós külképviseleteken, gyorsított és egyszerűsített eljárásban kapnának vízumot azok a bevándorlók, akik az Európai Unióba szeretnének utazni, anélkül, hogy megvizsgálnák, kik ők és van-e jogosultságuk menekült státuszra – minderről Hidvéghi Balázs beszélt annak kapcsán, hogy az Európai Parlament szerdán szavaz a migránsvízumról. A kormánypárti politikus elmondta, az unió így gyakorlatilag feladná annak előzetes ellenőrzését, hogy valóban menekültekről van-e szó, vagy gazdasági bevándorlókról. Korábban részletesen beszámoltunk arról, hogyan segítik Soros György és álcivil szervezetei az illegális migránsokat a Balkánon. 

Rejtett kamerás felvétel leplezte le a Soros-szervezetet, hogyan tanítják hazudni és csalni a migránsokat

Archívum2018.11.14, 09:30

Újabb hangfelvételek bizonyítják: a magukat humánusnak, szolidárisnak tartó sorosista álcivilek azon ügyködnek, hogy kijátsszák a határellenőrzést, hogy így segítsenek a migránsoknak a törvények áthágásában. A felvétel világosan megmutatja, hogyan és milyen trükkökkel hoztak be közel kétmillió migránst az európai kontinensre az amerikai tőzsdespekuláns támogatásával. Olaszországnak Matteo Salvini belügyminiszter vezetésével sikerült megállítani a Soros-féle migránstaxizást, de az amerikai tőzsdespekuláns ennek ellenére nem adta fel, hogy befolyásolja a folyamatokat, és megpróbál minél több ország belpolitikai folyamatába beavatkoznii, ...

Nyomoznak Soros György feltételezett államcsínye ügyében

Archívum2018.11.13, 17:10

A Fico-kormány megpuccsolása miatt hallgatta ki a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes egysége azokat a feltehetően Soros Györgyhöz köthető aktivistákat, akik ellen a napokban érkezett névtelen feljelentés. Soros György nemcsak a szlovákiai belpolitikába próbált az elmúlt években beavatkozni, hanem minden olyan kormány ellen fellépett, amely nem az ő érdekeit képviselte. 

30 éves az SZDSZ: mára Gyurcsány Ferenc lett az örökös

Archívum2018.11.13, 15:10

A magyar emberek túlnyomó többségének biztosan nem hiányzik az SZDSZ, volt egy elképzelésük arról, hogy milyen országot szeretnének, de az gyökeresen nem illeszkedett a magyar történelmi hagyományokba és a hazai keretrendszerbe – mondta Fricz Tamás az Origónak annak kapcsán, hogy 30 évvel ezelőtt alapították meg a mára már megszűnt Szabad Demokraták Szövetségét. A hivatalosan 10 évig kormányon lévő alakulat egy elvont ultraliberális koncepcióból indult ki, aminek nem volt meg a társadalmi támogatottsága Magyarországon – vélte a politológus. Fricz Tamás szerint a Bokros-csomagtól kezdve Magyar Bálint liberális oktatási lépésein át eggészen ...

Óriási a sumákolás a Soros-féle migránskártyák körül

Archívum2018.11.13, 15:14

A Fidesz a Soros-hálózathoz fordul, és várják a választ, "hány migránskártyát töltöttek már fel Soros-pénzekkel". 

A volt macedón miniszterelnök Magyarországon kért menedéket

Archívum2018.11.13, 21:15

Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól - jelentette be Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Facebook-oldalán. A macedón Soros-hálózat nyomására két év börtönbüntetésre elítélt politikust több alkalommal halálosan megfenyegették. A macedón belügyminisztérium kedden megerősítette, hogy a szökésben lévő Nikola Gruevszki volt miniszterelnök Magyarországon tartózkodik.

Azt tanítják a migránsoknak, hogyan verjék át az EU-s határőröket - videó

Archívum2018.11.13, 11:40

Egy álcivil szervezet azon ügyködik, hogy kijátssza az Európai Unió határellenőrzését, ezáltal bátorítva és segítve az illegális migránsokat az EU-s törvények megsértésében.

Már egész sor ország mondott nemet a Soros-paktumra

Archívum2018.11.13, 09:42

Lassan a teljes közép-európai régió, továbbá az Egyesült Államok és Ausztrália is nemet mondott a Soros György által tollba mondott, az ENSZ neve alatt futó migrációs paktumra. A dokumentum lényege, hogy az illegális migrációt legálissá tenné, így megnyitnák a határokat több millió migráns előtt. Magyarország már júliusban határozott nemet mondott a paktumra. 

Hillary Clintonnak nem volt elég a bukásból: megint elnök akar lenni

Archívum2018.11.12, 20:18

Újra indul 2020-ban az elnöki tisztségért az Egyesült Államokban Hillary Clinton, két magas beosztású demokrata politikus szerint. A Soros György által is támogatott bevándorláspárti politikus már kétszer megbukott, de ez láthatólag nem zavarja őt.

A tét: nemzetek Európája vagy Soros nyílt társadalma lesz

Archívum2018.11.12, 18:28

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlésben felszólalva bírálta a migrációt támogató európai pártcsaládokat, de hozzátette: az Európai Néppárthoz tartozó pártoknak a biztonság lesz a legfontosabb. A választók szerinte csak ebben a pártcsaládban találnak olyan pártokat, amelyek ellenzik a bevándorlást.

Soros György emberei egy jogszerű döntés ellen tüntetnek

Archívum2018.11.12, 18:00

Korábban bevándorláspárti tüntetést szervezett a Soros-hálózat egyik legmegbízhatóbb tagja, Horgas Péter, aki hétfőn a Nemzeti Nyomozóiroda előtt demonstrál egy jogszerűen lezárt nyomozás ellen. Társai vannak, egykori SZDSZ-katonák. Ahogy azt már megszoktuk, Soros György hazai szövetségesei a jogot sem tisztelik, ha nem az ő érdekük szerint születnek a döntések. 

Soros-Sargentini jelentés: Brüsszel folytatja a támadást Magyarország ellen

Archívum2018.11.12, 16:10

Mára mindenki előtt világossá vált, hogy az EU-ban az egyik legélesebb konfliktus a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők közötti politikai vita, ráadásul ennek a frontvonalában Magyarország áll – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője annak kapcsán, hogy az Általános Ügyek Tanácsa hétfőn tartott meghallgatást a Soros-Sargentini jelentésről. Az Alapjogokért Központ szerint teljesen jogellenes a tanácsi ülés, amely mellett egy meghallgatást is fognak tartani. Ezen az Európai Parlament jelentéstevője, Judith Sargentini is kifejti a parlament álláspontját.

Soros nem nyugszik bele abba, hogy a jelöltje vesztett Floridában

Archívum2018.11.12, 13:23

Florida elvesztése különösen fájdalmas volt a Demokrata Párt számára. Olyannyira, hogy most egy Demand Justice nevezetű álcivil szervezet a szavazatok újraszámlálásáért kezdett toborzásba. Pénzből nincsen hiánya a szervezetnek, ugyanis a bevándorláspárti Soros György alapítványa is szerepel a támogatók között.

Soros György keze a holland állami televízióig is elér

Archívum2018.11.10, 09:44

Újabb bizonyíték született arra, hogy a migránspárti Soros György uralja a nyugat-európai liberális médiát. Hollandiában épphogy megjelent egy, a bevándorláspárti multimilliárdost bíráló cikk, azt az állami televízió honlapjáról nyom nélkül eltüntették, azaz a sajtófüggetlenségére oly büszke Hollandiában most mégis durván cenzúráztak egy cikket.

Így manipulálnak a Soros-egyetem ügyében a spekuláns propagandistái

Archívum2018.11.09, 16:14

Mindenki tudja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a CEU-nak nevezett Soros-egyetemnek nincs székhelye és nem folytat ott ténylegesen felsőoktatási képzést. Azaz mostanában folytat valamit, de az olyan, mint amikor a szintén Soros hálózatához sorolható Migration Aid úgy akarja elkerülni az adózási kötelezettséget, hogy párttá alakul – erről írt Gajdics Ottó a Magyar Időkben megjelent véleménycikkében.

Jobboldali siker Amerikában: megbukott Soros kísérlete

Archívum2018.11.07, 12:20

Elmaradt a korábban prognosztizált demokrata áttörés az Egyesült Államokban tartott félidős választásokon. Donald Trump megerősítette a pozícióját a szenátusban, több fontos kormányzói posztot nyertek a republikánusok, és a képviselőházban is csak szűk többsége lett ellenzékének. Bár Soros György és szövetségesei mindent elkövettek, hogy súlyos vereséget mérjenek az elnökre, az amerikai választók jelentős része, úgy tűnik, nem kért a tőzsdespekuláns jelöltjeiből. A hivatalban lévő elnök pártja legutóbb 2002-ben szerepelt ilyen jól a félidős voksoláson. A mostani eredmények alapján Trumpnak minden esélye megvan arra, hogy 2020-ban újjrázzon. ...

Kósa Lajos: A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen

Archívum2018.11.06, 20:03

A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen - emelte ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

A bevándorláspárti Frans Timmermans szívesen lenne Juncker utódja

Archívum2018.11.06, 13:21

Frans Timmermans lett az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje, miután egyedüli riválisa, Maros Sefcovic visszalépett. Ha lenne fikarcnyi esélye is a baloldalnak az európai parlamenti választásokon, akkor elméletileg a Soros György bizalmasának számító, bevándorláspárti, magyar- és lengyelellenes kijelentéseiről elhíresült holland biztos lenne a Európai Bizottság (EB) következő elnöke.

Soros György szereti a luxust: egy ruhát csak egyszer vesz fel

Archívum2018.11.06, 10:46

Tanulságos beszélgetés látott napvilágot az interneten, amelyből kiderült, hogy a világ értékeiért és a környezetért rendszeresen aggódó bevándorláspárti milliárdos, Soros György utazásai során csupán egyszer vesz fel egy ruhát, majd eldobja azt. Így legyen az ember filantróp!

Soros György piszkos ügyeiről cikkeznek az Egyesült Államokban

Archívum2018.11.04, 08:16

A National Review nevű lap hosszú cikket közölt Soros György életéről, amelyben felemlegetik az álfilantróp néhány világbotrányt keltett kijelentését és tettét. A cikk beszámol Soros György USA-ellenes és Izraellel szembeni nyilatkozatairól is, és hogy a bevándorlás támogatása miatt támadja Orbán Viktort.

A Momentum még mindenszentekkor is Soros György egyetemét védi

Archívum2018.11.02, 15:57

A viccpárt aktivistái az amerikai milliárdos üzletember kedvéért zsírkrétákkal firkálták össze egyeteme, a CEU bejárata előtti részt, hogy visszaszámlálva figyelmeztessék az Orbán-kormányt, hány napjuk van az egyetemmel a szerződést aláírni. A hajnalban véghez vitt, bátor és karakán Soros György melletti kiállásukkal felhívták arra a közvélemény figyelmét, hogy akár még lehetetlen időben is képesek felkelni. 

Egy sorosista muszlim nő a burka szabad viseléséért perli a francia államot

Archívum2018.11.02, 11:50

Egy 41 éves muzulmán nő, akit korábban megbüntettek burkaviselésért, most a Soros György embereivel teletűzdelt ENSZ Emberi Jogi Bizottsága ajánlásával perli a francia államot.

Nő a feszültség: egyre közelebb ér az amerikai határhoz az erőszakos migránskaraván

Archívum2018.10.31, 13:12

Minél közelebb ér az amerikai határhoz a Mexikóban haladó többezres migránskaraván, annál nagyobb a feszültség az Egyesült Államok határán. Többen attól tartanak, felfegyverzett milíciák jelennek majd meg a térségben. Donald Trump elnök időközben több ezer katonát vezényelt a határhoz, és közölte, hogy az illegális migránsok nem léphetnek be az USA területére. Mexikóban egyébként újabb migránskaravánok szerveződnek. Az Európát érintő 2015-ös migránsválság és a mostani helyzet között sokan párhuzamot látnak, és Soros Györgyöt sejtik a háttérben.

Újabb ország száll szembe Soros György terveivel

Archívum2018.10.31, 10:07

Ausztria sem szavazza meg az ENSZ migrációpárti csomagját, aminek az előkészítésében óriási szerepe volt Soros György embereinek. A migrációs paktum tárgyalásából eddig az Egyesült Államok, Magyarország és Ausztria lépett ki, de komoly fenntartásai vannak Dániának, Lengyelországnak és Csehországnak is. A paktum lényege, összhangban az amerikai tőzsdespekuláns terveivel, hogy legálissá tegye az illegális migrációt és minél több szuverenitást elvegyen a bevándorlásellenes tagállamoktól. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta a paktumról, a migrációs folyamatokat nem bátorítani, hanem megállítani kellene, aa ...

Lelepleződött a csalás: a Soros-egyetem valójában egy kulipintyó a pusztában

Archívum2018.10.30, 18:08

Soros György emberei filléres trükkel próbálják igazolni, hogy a Soros-egyetem (CEU) egy létező amerikai egyetem, amely így joggal adhat amerikai diplomát Magyarországon. A képek támasztják alá a magyar kormány gyanúját, miszerint a CEU az Egyesült Államokban csak egy fiktív kampuszt tart fenn, és valójában Budapesten végzi a világboldogító hálózat kiképzését. Utóbbi esetben viszont törvénytelen volna a működése, hiszen kizárólag magyar egyetemként csak Magyarországon akkreditált képzést nyújthatnának, és ahhoz adhatnának diplomát.

Az Egyesült Államok megállítja a migránsokból álló Soros-expresszt

Archívum2018.10.30, 12:33

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke megismételte a Fox Newsnak, hogy a Mexikóban haladó migránskaravánt semmilyen esetben sem engedik majd be az országba. Az elnök közölte, hogy sátortáborokban várhatják majd meg, hogyan bírálják el a menedékkérelmüket. A migránskaraván, amit egyesek csak Soros-expressznek neveznek, jelenleg Mexikóban jár. Időközben az USA 5200 katonát küld a mexikói határra.

A görög politikába is beleszólt Soros György

Archívum2018.10.30, 10:59

Janisz Varufakisz, volt görög pénzügyminiszter azt állítja a Keep Talking Greek szerint, hogy Soros György játszott szerepet abban, hogy leváltották tisztségéből – írja a Mandiner.

Gulyás Márton Batman-jelmezben felrobbantotta gróf Tisza István szobrát

Archívum2018.10.29, 16:47

Soros György hazai embere úgy látszik, túl van a pár hónapos pihenőjén, egy fikciós videóval visszatért a magyar közéletbe. A felvételen többek között az látható, ahogy a Batmannek öltözött Gulyás Magyarország egyik legnagyobb formátumú miniszterelnökének Kossuth téri szobrát nemes egyszerűséggel felrobbantja, mert "imperialista háborús uszítónak" tartja. Jobb körökben éppen ma emlékeztek meg gróf Tisza István egykori miniszterelnök halálának századik évfordulójáról. Van baj Soroséknál. 

Sorost két év börtönbüntetésre ítélték, mégsem történt semmi

Archívum2018.10.29, 12:09

1988-ban pattant ki Société Générale-ügy, aminek folyományaként az amerikai bevándorláspárti spekulánst bennfentes kereskedelem miatt két év börtönbüntetés letöltésére ítélték. Soros György négy bíróságot is megjárt az ügyével, mindenhol elvesztve a pert. Ennek ellenére semmi nem történt, minden jel arra mutat, hogy az amerikai milliárdos megúszta a büntetőjogi felelősségre vonást. Felidézzük a máig nagy hullámokat vető spekulációs ügyet, amelybe beletenyerelt az akkori francia politikai elit, és amely tökéletesen megmutatta, hogy a filantróp álca alatt hogyan működik igazából Soros György.

Főpróbát tart a Soros-hálózat a Balkánon és Közép-Amerikában

Archívum2018.10.28, 15:04

A balkáni migránstömeg és a közép-amerikai Soros-expressz is a bevándorláspártiak főpróbája - minderről Hollik István beszélt. A Fidesz-frakció szóvivője közölte, bármilyen nagy erőkkel is kell megküzdeni, a magyar kormány és az Országgyűlés érvényt szerez a magyar emberek azon akaratának, amit kinyilvánítottak az április 8-i parlamenti választáson.

Szánalmas karikatúrává vált a Soros-tüntetés

Archívum2018.10.28, 13:19

Teljes érdektelenségbe fulladt a Momentum-mozgalom tüntetése a Soros-egyetem mellett péntek este a Belvárosban. Csupán pár százan lézengtek, és még arra sem voltak rávehetőek a demonstrálók, hogy az Oktogonon bulizzanak. A valós kérdésekre Fekete-Győr András megint nem válaszolt.

A Soros-egyetem bejelentése egy újabb Soros-blöff

Archívum2018.10.25, 16:20

A Közép-európai Egyetem (CEU) bejelentése, hogy az amerikai diplomák kiosztását Bécsbe költöztetik, egy Soros-féle politikai blöff - mondta a kormányszóvivő a Soros-egyetem tájékoztatójára reagálva. A Soros-egyetem korábban azzal fenyegetőzött, hogy Bécsbe költözteti az amerikai diplomát adó képzéseit, ha a kormány nem ír alá megállapodást New York állammal. A CEU egyébként az elmúlt években aktív politikai szereplővé nőtte ki magát Magyarországon azzal, hogy kormányellenes demonstrációk szervezését segítette. 

Soros álciviljei már a fiatalokat is behálóznák

Archívum2018.10.25, 14:11

Soros György amerikai tőzsdespekuláns álciviljei fiatalok körében szerveznek érzékenyítő tréningeket - írta a tuzfalcsoport.blogstar.hu. 

Magyarországot próbálja zsarolni Soros egyeteme

Archívum2018.10.25, 14:32

Ismét Magyarországot zsarolja Soros György amerikai tőzsdespekuláns, mivel az általa fenntartott egyetem vezetése most azzal állt elő, hogy Bécsbe költöznek az év végén, ha decemberig nem születik megállapodás New York állam és Magyarország között. 

Saját blogján kezdett szánalmas magyarázkodásba Soros fia

Archívum2018.10.25, 07:27

Alex Soros az amerikai rendőrséget megszégyenítő gyorsasággal leleplezte, hogy kik küldhettek csőbombát az apjának és az általa felvásárolt párt vezető személyiségeinek. A dollármilliókat elszóró partiarc szerint Donald Trump és Orbán Viktor a hibás. A sorosi paranoia szerint persze kik mások is lehetnének. A meglehetősen dedós érvelést hazánkban – milyen meglepő – a bevándorláspárti spekuláns blogoldala szállította a nagyérdeműnek meglehetősen nagy terjedelemben, és minő meglepetés, mindenféle kritika és kekeckedés nélkül. 

Így működik a Soros-féle álhírgyártás

Archívum2018.10.24, 15:26

Az utóbbi hetekben általánossá vált a Soros György által finanszírozott, valamint egyéb balliberális álfüggetlen hírportálokon, hogy valamelyikük megír egy álhírt, majd pedig a többiek azt minden kritika nélkül átveszik. A legújabb gyöngyszemet a Soros-blog szállította, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök miatt nem lett közös V4-Japán zárnyilatkozat, miközben a valóságban a magyar kormányfő ott sem volt, amikor erről döntöttek. Múlt héten Demeter Márta hazugságát vette át minden kritika nélkül az Index, a HVG, a 24 és a 444, majd miután dokumentumok bizonyították, hogy az LMP társelnöke hazudott, azt már nem közölték, hanem továbbb ...

Itt a videó, hogy pózolt Sorossal a másik álfilantróp, Bono

Archívum2018.10.23, 10:23

Előbb több kép, majd egy videó is előkerült arról, ahogy Bono, a U2 évtizedek óta színpadi lázadásból élő énekese Soros Györggyel pózolt a világgazdasági fórumon (hol máshol lázadna egy rockénekes).

Brüsszel Soros Györggyel együtt pénzelte a Brexit-ellenes tüntetést

Archívum2018.10.22, 11:16

Az európaiak már megszokhatták: ha a népakarat tiszteletben tartása kerül szóba, akkor sem Soros Györgyre, sem pedig Brüsszelre nem számíthatnak – írja a 888.hu. A lap arról ír, hogy az amerikai milliárdos mellett az Európai Bizottság is pénzelte a szombati Brexit-ellenes tüntetést.

Ukrajnában kinyírják a sajtószabadságot, de Soros nem tiltakozik ez ellen

Archívum2018.10.21, 16:55

A kijevi parlament a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a NewsOne hírtelevíziókkal szemben. A javaslatban a sugárzási engedély visszavonása is szerepel. Ennek ellenére Soros György és emberei nem tiltakoznak a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprása ellen, hiszen Kijevben a bevándorláspárti spekuláns üzlettársai vannak hatalmon.

Soros György sátáni alak egy hollywoodi sztár szerint

Archívum2018.10.21, 10:23

James Woods hollywoodi filmsztár szerint Soros György milliárdos pénzspekuláns „sátáni” figura és egy neonáci kollaborátor, akinek eltökélt szándéka tönkretenni a nyugati civilizációt.

Ukrajnában Soros emberei szervezik a magyarok elleni kampányt

Archívum2018.10.19, 09:03

Csak keresni kell, könnyű megtalálni Soros Györgyöt Ukrajnában. A tőzsdespekuláns uralma alá hajtotta az ukrán kormányt, saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba. Ahogy arról korábban is írtunk, a jelenlegi ukrán vezetést már a hatalomba is Soros György és hálózata segítette. Soros itt nem állt meg, az ukrán kormányt a hozzá közvetlenül is köthető emberekkel pakoltatta tele. De nemcsak a politikát hódította meg, hanem az üzleti szféra kulcspozícióit is igyekezett megszerezni. Ennek érdekében beültette a saját embereit az egyik legnagyobb állami vállalat, a Naftogaz vezetőségébe, tulajdonrészt szerzett az IT-szekktorban, ...

Tettlegesség miatt letartóztatták Soros emberét Las Vegasban

Archívum2018.10.18, 12:39

Az American Bridge 21st Century nevű szélsőbalos, Soros György által alapított szervezet aktivistáját, aki egyben a Demokrata párt alkalmazottja, letartóztatták Nevada államban, mert Adam Laxalt konzervatív, republikánus jelölt női kampánymenedzserét inzultálta - írja a Tűzfalcsoport blog.

Soros György Ukrajnában: üzleti érdekek a háttérben

Archívum2018.10.18, 11:51

Ahogy korábban arról beszámoltunk, számos dokumentum, valamint Soros ukrajnai főemberének vallomása is arról árulkodik, hogy a spekuláns, hálózatán keresztül, mindent megtett a jelenlegi ukrán vezetés hatalomra juttatása érdekében, és továbbra is szoros kapcsolatot ápol a kormányzat tagjaival. Amint azt korábbi cikkünkben megírtuk: a spekuláns több kormánytaggal is közvetlen kapcsolatot ápol, valamint Petro Porosenko személyesen tüntette ki Sorost 2015-ben. Most pedig felelevenítjük, hogy mire volt jó ez a spekulánsnak, vagyis hogy az egész hátterében csak az üzleti lehetőség, azaz a pénz megszerzésének vágya húzódik meg. Ennek érdeekében ...

Soros György Ukrajnában: beépített emberek a kormányban

Archívum2018.10.18, 11:11

Ahogy arról már korábban írtunk, a jelenlegi ukrán vezetés szoros kapcsolatot ápolt és ápol Soros Györggyel, amelyet jól bizonyít az is, hogy Petro Porosenko személyesen tüntette ki a spekulánst 2015-ben a létező legmagasabb állami kitüntetéssel. De a jelenlegi kormányzatban több olyan személy is van, aki közvetlenül vagy közvetve köthető a spekulánshoz. Így Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök és Arszenyij Jacenyuk a kisebbik kormánypárt elnöke is a spekuláns bizalmát élvezik.

Soros György Ukrajnában: a spekulánst személyesen tüntette ki az elnök

Archívum2018.10.18, 10:13

Nem lehet véletlen a magyar kisebbség elleni folyamatos támadás Ukrajnában. Lehet, hogy amiatt kapjuk ezt a nyakunkba, mert a magyar kormány lebuktatta a Soros-hálózatot? Mindenesetre érdekes tény, hogy a jelenlegi ukrán vezetés több kedves gesztust tett az álfilantróp irányába, például a legmagasabb állami kitüntetésben részesítették Soros Györgyöt 2015-ben.

A Wikipédiába is bevásárolta magát Soros György

Archívum2018.10.17, 14:45

A Wikipédiát működtető Wikimedia Endowment bejelentette, hogy kétmillió dollárral támogatja őket Soros György –számolt be a Magyar Idők.

Soros György nem nyugszik: az amerikai kormányt is el akarja foglalni

Archívum2018.10.17, 09:29

Soros György amerikai tőzsdespekuláns a demokrata jelöltek megvásárlásával gyakorlatilag a Donald Trump vezette kormány megbuktatására játszik – mondta Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi vezetője. A politikus nagyon éles kampányra számít a november 8-i félidős választások előtt, mivel a korábban jelentős tűnő demokrata előny elolvadt. Ezért is esett kétségbe a bevándorláspárti tőzsdespekuláns.

Csúnyán lebukott Soros György ENSZ-be küldött ügynöke

Archívum2018.10.16, 10:41

Michelle Bachelet, szocialista politikus, még chilei köztársasági elnökként a külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetést adományozta a milliárdos spekulánsnak. Most Soros György jutalmazta meg őt az ENSZ emberi jogi főbiztosi posztjával. 

Ma kiderül, kik Soros György leghűségesebb emberei a parlamentben

Archívum2018.10.16, 09:51

Kedden szavaznak az országgyűlési képviselők a Soros-Sargentini jelentés elleni határozattervezetről, így megtudjuk, hogy a magyar honatyák közül kik támogatják az amerikai bevándorláspárti tőzsdespekuláns által tollbamondott, hazugságoktól hemzsegő irományt. A jelentést még szeptember közepén csalással fogadták el, de azóta Magyarország mellett több állam is kiállt, és a kormány is az európai bírósághoz fordult. A dokumentum arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat. 

Így cenzúráz Soros blogja: titkolni kell a főnök érdekeltségeit

Archívum2018.10.15, 20:05

A portál munkatársa pillanatok alatt kiszedte az amerikai milliárdos nevét egy másik balos laptól átvett anyagban. Utaljanak ki minden sajtóterméknek egy ilyen szemfüles, nagymunkabírású cenzort!

Soros György tervez, az Európai Bizottság megvalósítja

Archívum2018.10.15, 15:59

Kísérteties hasonlóságokat találunk Soros György 2015-ös írásai és a Frontex mostani tervezett átalakítása között. Az uniós határvédelem célja gyakorlatilag, hogy menedzseljék a migrációt. Hasonlót javasolt pár éve az amerikai tőzsdespekuláns is. Az Alapjogokért Központ szerint az uniós tervek valódi célja nem a határok megvédése, hanem a migráció legalizálása és a nemzetállami hatáskörök csökkentése.

Migránsközpont nyílt Párizs leggazdagabb kerületében

Archívum2018.10.15, 14:19

Újabb felháborító lépést tett Párizs migránspári vezetése, amely a helyiek megkérdezése nélkül 300 migránst telepített be a francia főváros leggazdagabb kerületébe. Párizsban már bevett gyakorlat, hogy a Macron-rezsim a lakosság megkérdezése nélkül hajtja végre a Soros-tervet.

Orbán Viktor: A betelepítési program horrorjavaslat a magyaroknak

Archívum2018.10.12, 09:35

Orbán Viktor a Kossuth Rádió vendége volt reggel. Itt több témát is érintett. A magyar miniszterelnök beszélt Erdogan magyarországi látogatásáról, a jövő heti EU-csúcsról és Soros Györgyről, a Soros-hálózatokról. Emellett szó volt az ENSZ migrációs paktumáról és a növekvő gyermekápolási díjról is.

Egyre többen értik a magyar politikát

Archívum2018.10.12, 07:12

Kovács Zoltán kormányszóvivő az Amerikai Egyesült Államokban járt, ahol több kutatóintézetnél, alapítványnál, kongresszusi intézménynél és médiumnál járt. A kormányszóvivő az MTI-nek beszélt Magyarország megítéléséről, Hillary Clintonról és a civil szervezetek politikai szerepvállalásáról is.

A Jobbik Soros-embere nagyinterjúban dicsérte a bevándorláspárti milliárdost

Archívum2018.10.11, 17:41

Az egykori radikális párt médiája bravúros oknyomozói munkával kiderítette, hogy Teplán István másfél évtizedig személyes kapcsolatban volt Sorossal. „Nagyon nagyra tartom azt, amit Soros az oktatásért és a kultúráért tett” - egészítette ki gondolatait az Alfahírnek a Jobbik újonnan felbukkanó szakértője. Mi ez, ha nem öngól? Vagy inkább csukafejes, balpipás gól? Teplán bemutatja, hogyan néz ki a Jobbik feat. Soros himnusz!