Soros-egyetem

címke rss

A Jobbik új elnöke a Soros-egyetem tanárával egyeztetett az ellenzéki együtműködésről

Itthon2020.03.11, 13:58

Balázs Péterrel, a Soros-egyetem oktatójával és Bod Péter Ákossal, a Transparency International Magyarország korábbi felügyelőbizottsági elnökével tárgyalt szerdán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A megbeszélésen az ellenzéki együttműködés volt a téma - ez derül ki a Jobbik-elnök szerdai bejegyzéséből, amit a közösségi oldalára tett ki. Mint ismert, a pártelnök korábban a The Guardianben vette védelmébe a migrációt minden erővel támogató Soros György amerikai üzletembert.

A Soros-egyetem elismerte: senki sem üldözte el őket Magyarországról

Itthon2019.09.15, 19:25

Michael Ignatieff rektor a Soros-egyetem évnyitóján elismerte, senki sem üldözte el őket Magyarországról, hosszútávra terveznek Budapesten. Ez azért is jelent 180 fokos fordulatot, mert júliusban még ennek ellenkezőjéről beszélt amerikai kongresszusi képviselők magyarországi látogatását követően. Természetesen Magyarországon senkit sem lepett meg, hogy maradnak, hiszen nyilvánvaló volt: nem mondanak igazat, amikor arról beszélnek, elüldözik őket. Kizárólag a törvények betartását várta el a magyar kormány.

A Momentumnak már a főpolgármester-választás kapcsán is Soros egyeteme jut az eszébe

Itthon2019.06.12, 10:55

Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője szerdai posztjában arról írt, egy főpolgármesternek az a legfontosabb feladata, hogy megvédje a Soros-egyetemet. Nem először bújt ki a szög a zsákból, a Momentum ismét a bevándorláspárti milliárdos érdekeit tartja szem előtt. 

A Soros-egyetem azt a látszatot kelti, hogy egyetért Kovács M. Máriával

Itthon2019.05.16, 13:12

Ez teljesen elfogadhatatlan, de az még inkább elfogadhatatlan, hogy az egyetemnek nincsen véleménye erről – mindezt Gulyás Gergely mondta annak kapcsán, hogy Kovács M. Mária, a Soros-egyetem tanára egy bejegyzésben Orbán Viktor miniszterelnök halálát kívánta. Azzal, hogy a CEU egy szót sem szól az ügyben, azt a látszatot kelti, hogy egyetért vele – tette hozzá.

Agyonhallgatja az ellenzéki média az Orbán Viktor halálát kívánó Soros-tanárnő ügyét

Itthon2019.05.15, 16:42

Egy napja nem jelentetett meg a balliberális hazugsággyár cikket arról, hogy Kovács M. Mária, a Soros-egyetem történészprofesszora Orbán Viktor halálát kívánta egy nyilvános Facebook-posztban. A V4NA nemzetközi hírügynökség írt a botrányról először. A „függetlenségükre” és „objektivitásukra” oly büszke balliberális médiadolgozók mind egy szálig hallgatnak. Különösen komikus a hazugságaival sorra lebukó hvg lapítása, hiszen nekik ez különösen kínos ügy. Szauer Péter nehéz helyzetben levő lapja Soros pénze után ácsingózik, nekik hiányzik a legkevésbé jelenlegi helyzetükben a konfliktus a bevándorláspárti milliárdossal. Így nem mondottt ...

Ellenzéki aktivista a Soros-egyetem Orbán Viktor halálát kívánó történésze

Itthon2019.05.15, 10:25

Az Orbán Viktor halálát kívánó, Soros-egyetemen tanító történész évek óta civilben politikai aktivistaként csap le minden olyan véleményre, ami nem tetszik neki. Kovács M. Mária előszeretettel oszt meg álhíreket is, és nevezi kormánypárti kollaboránsoknak azokat a baloldali szereplőket, akik egyáltalán szóba mernek állni egy fideszessel. A gyalázkodó történész persze maga is elismerte, hogy nincs is olyan ismerőse, akinek más véleménye lenne, mint neki. Az ügyet a V4NA nemzetközi hírügynökség tárta fel.

Ezek voltak Manfred Weber látogatásának valódi okai

Itthon2019.03.13, 08:35

Manfred Weber keddi, magyarországi látogatásának egyik oka, hogy a politikus saját esélyeit akarta növelni az Európai Bizottság elnöki pozíciójáért. Ezt támasztja alá a Mazsihisznél és a Soros-egyetemen való megjelenése, ami valójában gesztus a Soros-hálózathoz köthető uniós képviselők felé. Azt is tudni kell, hogy Weber a következő Európai Parlamentben sem akar lemondani a Fidesz támogatásáról.

Őrizetben a Soros-egyetem egyik hallgatója, a Soros-hálózat aktív tagja

Itthon2018.12.14, 16:55

Kiderült, ki az a belga férfi, aki ellen a Központi nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz, és aki a Soros-hálózat aktív tagjaként szervezője a budapesti szélsőbaloldali erőszaknak. A 32 éves Adrien Beauduin a Soros-egyetem hallgatója, és rendszeres résztvevője a bevándorláspárti tőzsdespekuláns érdekében szervezett tüntetéseknek. Szemtanúk szerint szerdán többször is megütötte a rendőröket. Őrizetbe vétele már a bűnismétlés veszélye miatt is szükségszerű lépés. Adrien Beauduin a beszámolók szerint többször megütötte az egyenruhásokat. Korábban mi is írtunk arról, hogy az elmúlt napok őrjöngései mögött egyyértelműen ...

A Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái őrjöngtek Budapesten

Itthon2018.12.13, 15:06

Az elmúlt napokban ismét akcióba léptek Soros György magyarországi álcivil szervezetei. Míg korábban csak tüntetéseket szerveztek, addig most már a nyílt erőszak eszközéhez nyúltak. A bevándorláspárti tőzsdespekuláns emberei még a karácsonyfát is megtámadták a Kossuth téren, majd kukákat gyújtogattak a vandál politikai aktivisták. Bár papíron a munkavállalók érdekében demonstráltak, mégsem láttunk túl sok, valóban dolgozó embert a pár száz fős őrjöngő tömegben. Az elsöprő többség a Soros-egyetem melletti tüntetésekről volt ismerős, és ma is ők hirdették meg a folytatást a Facebookon. Jól látszik, hogy Soros szervezetei az agresszióttól ...

A Soros-egyetem tanára buktatta le a migránspaktumot

Itthon2018.12.07, 16:31

Lehetetlen feladatra vállalkozott a Soros György érdekkörébe tartozó Magyar Narancs e heti száma, amiben azt próbálták megmagyarázni, hogy miért érdemes támogatni az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktumot. Nem mást hívtak segítségül, mint a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogászát, Nagy Boldizsárt, aki azonban csúnyán lebuktatta a milliárdos tervét. Nagy azzal a briliáns logikai érvvel állt elő, hogy bár a migrációs paktumnak nincsen jogi kötőereje, de később akár szokásjoggá is válhat.