Sólyom László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sólyom
- köztársasági elnök
- pártpolitika
- Országgyűlés
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Külföldön is téma lehet az elmaradt kézfogás
A köztársasági elnök hivatala szerint Sólyom László "készen állt" a kézfogásra a március 15-ei állami kitüntetések átadásánál, de ez mégis elmaradt, mikor az egyik általa kifogásolt díjazottnak, Fekete Jánosnak nyújtotta át az érdemrendet. A protokollszakértő szerint Fekete nem is nyújthatott volna kezet Sólyomnak, ezt egyértelműen az államfőnek kellett volna kezdeményeznie. A szakember szerint az elmaradt kézfogás minden bizonnyal téma lesz külföldön is.
Sólyom bajor politikusokat tüntetett ki
Magas magyar kitüntetéseket adományozott Sólyom László köztársasági elnök bajor politikusoknak: Otto Wiesheu a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, Bernd-Joachim Pantze a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg. A kitüntetéseket hétfőn este adták át a berlini magyar nagykövetségen.
Három héten belül jelöl új főügyészt Sólyom
A választások első fordulójáig bejelenti Sólyom László államfő, hogy kit jelöl a legfőbb ügyészi posztra - közölte az államfő sajtófőnöke. Minderre azért van szükség, mert Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész megbízatása május 16-án lejár.
Tüntetők várják a lengyel elnököt
Egyenlőségért tüntető jogvédők várják a Magyarországra látogató lengyel elnököt péntek délelőtt a Sándor-palotánál. A civil szervezetek a Lengyelországban kialakult melegellenes légkör, a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetése és a gyülekezési szabadság megsértése ellen akarnak tiltakozni Sólyom László és Lech Kaczynski találkozója előtt.
Szonda: harmadik helyre esett vissza Sólyom
Nyolcpontos népszerűségeséssel a harmadik helyre esett vissza Sólyom László a politikusok népszerűségi listáján - derül ki a Szonda Ipsos márciusi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. A lista első helyén jelenleg Szili Katalin áll.
A pártok már nem akarnak rendkívüli ülést
Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés a jövő héten, miután az MSZP, az SZDSZ és az MDF hivatalosan is elutasítja a kezdeményezést, s várhatóan a Fidesz is eláll ettől az elképzeléstől. Az [origo] információi szerint Sólyom László államfő is jelezte egy esetleges rendkívüli üléssel kapcsolatos aggályait a miniszterelnöknek.
Sólyom szegedi ügyészt akar Polt utódjának
Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét, a Legfőbb Ügyészség egykori szóvivőjét javasolja legfőbb ügyésznek Sólyom László köztársasági elnök. Polt Péter jelenlegi főügyész mandátuma május 16-án jár le.
Sólyom szombaton szavazásra buzdít
Sólyom László köztársasági elnök szombaton beszédet mond, amelyben a választáson való részvételre fogja buzdítani az embereket. A beszédet megnézheti majd az [origo]-n is.
Szavazásra buzdított Sólyom
Szavazásra kérte a választópolgárokat szombaton közreadott televíziós beszédében Sólyom László. A magyar államfő szerint a voksolással lehet ítéletet mondani a kormány munkájáról és az ellenzék tevékenységéről, emellett a pártok irányvonalát is ily módon lehet befolyásolni.
- címkék:
- Sólyom László
- sólyom
- államfő
- irányvonal
- Címkefelhő »
Elhúzódik a Tisza tetőzése
Sólyom László köztársasági elnök szerint megnyugtató az a szervezettség, ahogy a védekezés folyik a Tiszán. A folyó vízállása egyre több helyen dönt rekordokat. A Körösöknél tartják még a gátak a vizet, bár egy helyen megcsúszott a part, és több ideiglenes töltést is építeni kellett. Szegeden akár az 1010 centimétert is elérheti a Tisza vízszintje, de a szakemberek szerint a kiépített védvonalak le tudják majd vezetni az árhullámot.