Sólyom László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sólyom
- köztársasági elnök
- pártpolitika
- Országgyűlés
- Magyarország
Tovább csiszolják az ügynöktörvényt
Medgyessy Péter szerint a parlamenti pártok frakcióin keresztül korrigálni kell az állambiztonsági múlttal kapcsolatos törvényjavaslatokat.
- legfrissebb
- legrégebbi
A díjazottak életrajza
A Nagy Imre Érdemrendet az idén Kiss Tamás, a Pofosz társadalompolitikai alelnöke, Kosáry Domokos akadémikus, történész, Lőcsei Pál szociológus, újságíró, Puchert János tábornok és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta meg.
Öten kaptak Nagy Imre Érdemrendet
Csütörtökön Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére öt személyt tüntetett ki a Nagy Imre Érdemrenddel. Köztük volt többek között Kosáry Domokos akadémikus, történész és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke.
Bárándy: Nincs jogi akadálya a közös szavazásnak
Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint - más tekintélyes jogászokkal ellentétben - nincs közjogi akadálya annak, hogy az európai parlamenti (EP) választás napján népszavazást tartsanak a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről. Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László szerint viszont etikátlan, az alaptörvény szellemével ellentétes lenne a közös szavazás.
Sólyom Lászlót akarja elnöknek 110 híres ember
A Védegylet nevű környezetvédő csoport 110 közéleti személyiségtől szerzett aláírást, akik mind Sólyom Lászlót akarják köztársasági elnöknek. Sólyom alkotmányjogász, a rendszerváltás után nyolc évig ő volt az Alkotmánybíróság elnöke. Az aláírók között vannak jobb- és baloldali elkötelezettségű emberek is. Az [origo]-nak nyilatkozó politikusok korainak tartják a jelölést, de azt sem zárták ki, hogy Sólyomnak lehet esélye.
Szili vállalná az államfő-jelöltséget
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke először jelentette ki, hogy vállalná a köztársasági elnöki jelölést - írja a Népszabadság. A szocialista politikus esélyesnek tartja magát a poszt elnyerésére. Sólyom László pedig élete legnagyobb elismerésének tarja, hogy több mint száz közéleti személyiség őt látná szívesen az elnöki székben.
Védegylet: Glatz egy kommunista
A Sólyom László köztársasági elnökségéért kampányt indító Védegylet meghökkent azon, hogy a kormánypártok legesélyesebb jelöltje a Történettudományi Intézet volt MSZMP-s párttitkára. Glatz Ferencet kommunista karrierpolitikusnak tartják, míg az általuk ajánlott Sólyom a rendszerváltás jogalkotásakor szerzett komoly érdemeket. A Védegylet tagjai abban bíznak, hogy a parlamenti képviselőknek lesz bátorságuk akár pártjuk hivatalos álláspontjával szemben is szavazni az elnökválasztáskor.
Sólyom László
Az alkotmány őrei
- címkék:
- Sólyom László
- alkotmány
- őr
- Címkefelhő »
Mádlt marasztalnák a fideszesek
A Fidesz szimpátiaszavazásán Mádl Ferenc, a nyáron leköszönő köztársasági elnök vezet. A párt arról kérdezi az embereket, hogy kit akarnak köztársasági elnöknek. Mádl mögött alig lemaradva Sólyom László áll a második helyen.