Simon Tamás

címke rss

Az ember útja

Tudomány2006.03.18, 09:19

A National Geographic Társaság és az IBM összefogása nyomán példátlan méretű genetikai kutatási program vette kezdetét 2005 tavaszán. A Genográfiai Tervezet (Genography Project) nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a lehető legaprólékosabban feltárja azokat az útvonalakat, melyeket az emberiség követett, mikor Afrikából kiindulva benépesítette a Földet.

Őssejtek: teljes a dél-koreai csalás

Tudomány2006.01.11, 21:05

A Szöuli Nemzeti Egyetem által lefolytatott vizsgálat végleges eredményei szerint a dél-koreai Wu Suk Hwang korábbi, 2004-es eredményei sem valódiak, és nincs bizonyíték rá, hogy valaha is emberi őssejteket hozott létre klónozott hólyagcsírákból. Egy megkérdezett hazai szakértő szerint az ügynek semmi köze a tudományhoz, és a csalás nem veti vissza a rohamléptekkel fejlődő őssejtbiológiát.

Két meghatározó gén a prosztatarákban

Archívum2005.11.28, 21:50

A gének átrendeződése és a rendellenes génfúzió közismert jelenségek egyes daganatos betegségeknél (például a leukémiánál), ám az olyan gyakori tumoroknál, mint az emlő-, a prosztata- vagy a tüdőrák csak néhány esetben tudták ezeket kimutatni. A legújabb kutatások a prosztatarák kialakulásában világítottak rá központi szerepükre.

Közelebb az élet titkához - magyar kutatók úttörő eredményei

Tudomány2005.09.26, 13:23

Mérföldkő lehet az élet kialakulása rejtélyének megértésben az az eredmény, amelyet Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és kollégái közöltek a Nature Genetics hasábjain. Kísérleteik megoldást kínálnak a korai életformák információtárolásával kapcsolatos alapvető problémára.

Elkészült a csimpánz és az ember genetikai állományának első átfogó összehasonlítása

Tudomány2005.09.19, 11:12

Befejeződött a csimpánz és az ember genetikai állományának első átfogó összehasonlítása. A kutatás - amely új utakat nyithat meg az orvosbiológia számára is - egyrészt meglepő hasonlóságokat, másrészt jelentős különbségeket tárt fel a két genom között.

Az első személyre szabott embrionális őssejtek

Tudomány2005.05.25, 12:01

Egy dél-koreai kutatócsoport ismét átütő eredményt ért el az őssejtkutatás területén: első alkalommal sikerült "személyre szabott" emberi embrionális őssejtvonalakat létrehozni, terápiás klónozással. Ezzel újabb nagy lépés történt a sejtterápiás eljárások megvalósítása felé.

Folyékony Világegyetem

Tudomány2005.05.24, 13:15

Ismét együtt lépett a nyilvánosság elé az amerikai Brookhaven Nemzeti Laboratórium négy kutatócsoportja. Az anyag legelemibb összetevőire vonatkozó kísérleti adataik meglepő eredményét hozták nyilvánosságra, miszerint a kvarkokból és gluonokból álló forró és sűrű anyagállapot nem gázként viselkedik, mint ahogy várták, hanem folyadékra emlékeztető tulajdonságai vannak.

Yoda kontra Darth Vader: sci-fi és orvostudomány

Tudomány2005.05.19, 16:47

Egyes tudósok szerint a következő nemzedékek akár Yoda mesterhez hasonló szép kort érhetnek meg, és ma már Vader nagyúr implantátumai sem teljesen a fantázia birodalmába tartoznak.

Készülődés a következő űrrepülőgépes küldetésre

Archívum2005.04.27, 07:57

A Columbia tragédiája után az Atlantis űrrepülőgép száll fel először, várhatóan jövő márciusban. Az Atlantis útja kulcsfontosságú küldetés lesz - nem csupán lélektani értelemben, de azért is, mert a NASA már tesztelni fogja a biztonságot növelő új megoldásokat.

Súlyos pénzhiány a hazai rákkutatásban

Tudomány2005.03.31, 16:21

A Nemzeti Onkológiai Kutatás-fejlesztési Konzorcium állami támogatással jött létre 2001-ben, a daganatos halálozás csökkentése érdekében folytatandó kutatások finanszírozására. A számos kitűnő eredmény ellenére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elutasította a konzorcium újabb pályázatát, így számos ígéretes diagnosztikai és terápiás módszer továbbfejlesztése került veszélybe. Március végén újabb pályázat benyújtására nyílik lehetőség.

Szenzációs felfedezés a Marson

Tudomány2005.02.23, 13:56

Európai kutatók bejelentése szerint a Mars egyenlítőjének közelében egy viszonylag fiatal, befagyott tenger fekszik, közvetlenül a felszín alatt.

Feltételezett élőlények a Titanon

Tudomány2005.02.11, 13:09

Bár az általunk ismert élet nélkülözhetetlen feltétele a víz, elképzelhető, hogy a Titanon a szénhidrogének tölthetik be a szerepét. Amennyiben ez lehetséges, az óriáshold felszínén minden feltétel adott egy szénhidrogén-alapú élet kialakulásához.

Európa okos űrszondája elérte a Holdat

Tudomány2004.11.17, 15:23

Az Európai Űrügynökség SMART-1 űrszondája jelenleg a pályára állás kritikus műveletét végzi a Hold körül. A fedélzeten lévő új technológiák eddig kitűnően vizsgáztak.

Szokatlan fekete lyukat fedeztek fel Galaxisunk szívében

Tudomány2004.11.09, 12:55

Francia csillagászok szerint a nagy központi fekete lyuk mellett egy "középsúlyú" objektum is rejtőzködik a Tejútrendszer központi tartományában. Egy ilyen objektum keletkezése egészen szélsőséges körülményeket igényel.

Cassini: meglepő aktivitás a Titánon

Tudomány2004.10.29, 15:59

Az eddigi megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy a Szaturnusz hatalmas holdjának nem csupán a légköre, de a felszíne is igen dinamikusan változik. A radarképeken olyan sötét foltok mutatkoznak, amelyek folyékony metánt vagy etánt jelezhetnek.

Újabb meglepetés az emberi gének számával kapcsolatban

Archívum2004.10.21, 15:11

Ismét több ezer gént "vesztettünk": a legújabb eredmények alapján már csak 20-25 ezerre teszik az emberi gének számát a kutatók.

Immungenomika: a világ vezető kutatói Budapesten

Tudomány2004.10.04, 08:52

2004. október 3-án megkezdődött Budapesten az első Immungenomikai Világkongresszus. A Magyarországon szokatlanul nagyszabású nemzetközi tudományos összejövetelre a világ vezető kutató jöttek el.

Város méretű kisbolygó közeledik a Föld felé

Tudomány2004.09.24, 14:51

Nincs tudomásunk arról, hogy a Toutatis-kisbolygónál nagyobb égitest valaha is közelebb merészkedett volna a Földhöz. A rémhírek ellenére azonban a becsapódás teljesen valószínűtlen.

Kulcsfontosságú felfedezés a Marson

Tudomány2004.09.21, 12:21

A vörös bolygó körül keringő Mars Express adatai szerint a metán és a vízgőz eloszlása jelentős egybeesést mutat a bolygó légkörében. Ez kulcsfontosságú felfedezés lehet a feltételezett marsi élet kutatása szempontjából.

Ígéretes vérteszt a petefészekrák korai kimutatására

Archívum2004.07.27, 12:21

A petefészekrákok mintegy 70%-a előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, és jelenleg nem létezik tömegméretekben alkalmazható szűrővizsgálati módszer. Ebben jelenthet nagy áttörést amerikai kutatók felfedezése.

Fontos eredmény a rák áttétképződéséről

Tudomány2004.06.30, 09:55

A szétszóródni készülő rákos sejtek egy olyan "szunnyadó" fehérjét aktiválnak, amely normális esetben az embrionális fejlődés befejeződése után már nem működik a szervezetben.

A marsjáró megkezdte a nagy kalandot

Tudomány2004.06.10, 11:33

Gondos előkészítés után az Opportunity belépett az Endurance-kráterbe. A kráterfal meredek lejtőjén mindössze 5-7 métert kell araszolnia, hogy mélyebben pillanthassunk a vörös bolygó geológiai múltjába.

Az év gyógyszere a magyarországi gyakorlatban

Tudomány2004.06.09, 12:20

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság a non-Hodgkin limfóma kezelésére szolgáló immunterápiás készítménynek ítélte "Az év gyógyszere 2003" díjat. A hazai terápiás eredmények - a nemzetközi tapasztalatokhoz hasonlóan - vitathatatlan javulást mutatnak.

Megérkezett minden idők legdrágább űrszondája

Tudomány2004.05.19, 14:32

A Cassini-Huygens-űrszondapáros május 18-án belépett a Szaturnusz rendszerébe. Ezzel végéhez közeledik egy hat és fél éves utazás, s rövidesen megkezdődik az űrkutatás egyik legizgalmasabb fejezete.

Új földtörténeti időszakot vezettek be

Tudomány2004.05.18, 13:26

120 év óta először fordul elő, hogy a geológusok új időszakot "szúrnak be" a földtörténeti kortáblázatba. Az ún. ediacarai időszak a földtörténeti óidő első időszaka, a kambrium elé került.

Újabb történelmi felvétel a Hubble-űrtávcsőtől

Tudomány2004.05.13, 16:12

A csillagászat történetében mérföldkő lehet az a felvétel, amelyet most hozott nyilvánosságra a NASA. A kutatók szerint lehetséges, hogy a képen egy Naprendszeren kívüli bolygó látható.

Különleges Naprendszeren kívüli bolygókat találtak

Tudomány2004.05.13, 16:12

Európai csillagászok két igen magas hőmérsékletű Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel, két megfigyelési módszer gyümölcsöző kombinációja révén.

Mars: bekapcsolják az időgépet

Tudomány2004.05.07, 12:45

Ismét izgalmas hetek elé nézünk: az Opportunity a mintegy 20 méter mély Endurance-kráter peremén halad. A marsjáró most méri fel a terepet, majd leereszkedik a kráterbe - ezzel pedig a Mars geológiai múltjába is.

Újabb nagy lépés az őssejtek gyógyászati felhasználásához

Tudomány2004.05.05, 13:31

A sejtciklus egy szabályozó molekulájának "kikapcsolása" nagymértékben megnövelte az őssejtek osztódási képességét, ami elengedhetetlen a gyógyászati alkalmazáshoz.

Feltérképezték a patkány genetikai állományát

Tudomány2004.04.01, 15:00

Egy nemzetközi kutatócsoport bejelentése szerint a patkány genetikai információinak feltérképezése gyakorlatilag teljesnek tekinthető. Az eredmény újabb nagy lökést ad az orvostudománynak.

Kitüntették az [origo] rovatvezetőjét

Itthon2004.03.12, 13:05

A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át péntek délelőtt Simon Tamás, az [origo] Tudomány rovatának vezetője. Simon Tamást 2002-ben az év tudományos újságírója díjjal tüntették ki.

Tarlós miatt távozik a kerületi rendőrkapitány

Itthon2003.11.20, 08:31

Január elsejei hatállyal távozik posztjáról Simon Tamás ezredes, a III. kerület rendőrkapitánya. Simon a XVI. kerületi kapitánnyal cserél pozíciót. A csere hátterében a kapitány és Tarlós István, Óbuda polgármesterének megromlott személyes kapcsolata áll. A kerületi kapitány Budapest rendőrfőkapitányától kérte, hogy a polgármesterrel kialakult rossz viszony miatt helyezzék át.

Kiosztották Az Év Tudósa és az Enciklopédia-díjat

Tudomány2002.11.15, 12:50

Az idén Marx György akadémikus, Kossuth-díjas fizikus részesült Az Év Tudósa díjban, az Enciklopédia-díjat pedig Simon Tamás, az [origo] munkatársa vehette át. A Tudományos Újságírók Klubja elismeréseit csütörtökön adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett ünnepségen.

Nem az emberen kellene kísérletezni - a budapesti klón-konferencia tanulságai

Tudomány2001.09.07, 14:16

Remek hangulatban és magas szakmai színvonalon zajlott Budapesten az a kétnapos konferencia, amelynek fő témája a háziállatok genetikai módosítása, illetve klónozása volt. Az előadásokat hallgatva nyilvánvalóvá vált: bár az állati klónozás területe rohamléptekkel fejlődik, jelenleg még olyan komolyak a biológiai és technikai jellegű problémák - hogy az etikai, jogi, szociológiai stb. vonatkozásokról most ne is beszéljünk -, hogy normális ember egyelőre nem foglalkozhat az emberi klónozás gondolatával sem.

Előző
  • 1
Következő