Simicska Lajos

címke rss

Szétrobbant és atomjaira hullott a Jobbik

Itthon2018.05.30, 09:41

Bár már hetek óta napirenden volt a Jobbik szakadása, és egyre inkább elkerülhetetlennek tűnt, kedden mégis villámgyorsan történt meg. Dúró Dórát, a párt szimbolikus arcát eltávolították a parlamenti frakcióból Vona emberei, aztán Toroczkai László egy Facebook-posztban bejelentette a pártszakadást, egy új párt „zászlóbontását”. Végigvettük, mi vezetett törvényszerűen a pártszakadáshoz, az eddig ismert Jobbik megszűnéséhez. Egy biztos: meglehetősen hosszú út.

Elkerülhetetlen a pártszakadás a Jobbikban volt képviselője szerint

Itthon2018.05.26, 19:11

A Jobbik pártvezetésnek a Toroczkai László és követői elleni reakciói alapján elkerülhetetlennek tartja a Jobbik pártszakadását, az egykori radikális politikai tömörülés volt országgyűlési képviselője. Gaudi-Nagy Tamás óriási bűnnek tekinti, hogy az osztrák Szabadságpárt modellje helyett a Vona-Simicska duó által túltolt néppárti fordulat morálisan, politikailag és pénzügyileg is lenullázta a Jobbikot. A volt képviselő a patrióta erők földcsuszamlásszerű előretörését várja a jövő évi európai parlamenti választáson.

Csúcsra pörgetett belháború: Simicska embere rászólt a radikálisokra

Itthon2018.05.02, 10:37

Hatalmas a felfordulás a Jobbikban, hiszen másfél hét múlva a párt életét erőteljesen meghatározó tisztújító kongresszust tartanak. A bukott Vona Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy kiket látna szívesen utódjaként, azonban a radikálisok most váratlant húztak: alig egy nappal az elnök-elnökhelyettesi rendszert jóváhagyó kongresszus után Árgyelán János Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megyéért felelős regionális igazgató közösségi oldalán kérte meg Dúró Dórát, legyen Toroczkai László mellett elnökhelyettes, és mérettesse meg magát a posztért. Novák Előd felesége elfogadta a felkérést, mire Varga-Damm Andrea, Simicska Lajos egyik legfonttosabb ...

A pénzhiány és a totális káosz miatt elmaradt a Jobbik majálisa

Itthon2018.05.01, 14:32

Az elmúlt 14 évben eddig mindig megtartott jobbikos majális megszervezésére idén már se pénz, se akarat nem maradt az egykor radikális pártban. Vona Gábor és Simicska Lajos angolosan távoztak, és közel egymilliárd forintos adósságot hagytak hátra maguk után. A Jobbik egykori alelnöke, a Vona által kiszorított Novák Előd saját bevallása alapján a Magyar Időkből tudta meg, hogy elmarad a Simicska-féle párt majálisa.

Vona Gábor szétveri a Jobbikot: káoszt hagy maga után, hogy visszatérhessen

Itthon2018.04.25, 16:36

A Jobbik elnökének lemondása egy nagyon jól megtervezett taktikai lépés volt - mondta Tián Pál az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Vona Gábor korábbi tanácsadója beszélt a Vona-Volner paktumról, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton szerepéről, valamint a bukott pártelnöknek a baloldallal közös, 2022-es miniszterelnök-jelölti ambícióiról. Tiánnál nem sokan ismerik jobban a politikából látszólag kivonuló egykori pártvezért.

Újabb műsorvezetőt rúgtak ki Simicska Hír TV-jénél

Itthon2018.04.20, 12:34

Már 40 embernél tart a csoportos leépítés Simicska Lajos Hír TV-jénél - írja Simicska lapja, az Index. Kirúgták Gulyás Ákos műsorvezetőt és Kádasi Csabát, a Látótér című műsor szerkesztőjét. 

Rogán Antal: Ágyútűz fog zúdulni ránk, de a migráció kérdésben nem hátrálhatunk meg

Itthon2018.04.19, 12:37

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal szerint Magyarországra ágyútűz fog zúdulni, de ez az ágyútűz egy olyan erődöt fog érni, amelyet a magyar emberek keményen megerősítettek április 8-án. Mindennek ellenére ki fogunk tartani, a bevándorláspolitika ügyében pedig egy jottányit sem engedünk. A elkövetkezőkben a 2019-es európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, mert ott fog eldőlni a kontinensünk jövője.

Újabb műsorvezetőket rúgott ki Simicska Lajos, de Kálmán Olga még marad

Itthon2018.04.19, 01:41

39 embert rúgott ki Simicska Lajos párttelevíziójából, a Hír TV-ből. A Jobbikot tulajdonló oligarcha a múlt héten felszámolta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót. A tévéjét egyelőre nem zárja be, de alig lesznek műsorok. Amit nehéz megmagyarázni: Kálmán Olgát még mindig tartja. Kálmán Olga rekordfizetéséből 10-15, becsületesen dolgozó technikai munkatárs tudna hazavinni pénzt a családjához, ha ők maradhattak volna a bukott riporternő helyett, akinek műsorát botrányosan kevesen nézik. De nem akarunk demagógok lenni, hiszen magáncégével azt csinál a részeges oligarcha, amit akar. 

Folytatódik az összeomlás: csoportos leépítés Simicska Hír TV-jében

Itthon2018.04.17, 21:52

Hatalmas leépítés lesz a Simicska Lajos által a Jobbik szolgálatába állított Hír TV-nél. Erről a csatorna adott ki közleményt.

Elvette Simicska a VEZ 001-et Vonától, nem használhatja többet az Audit

Itthon2018.04.16, 15:56

Már a Jobbik választási vereségének másnapján visszakérte Simicska Lajos a 20 milliós Audi kulcsát Vona Gábortól. Erről számolt be Bayer Zsolt a vasárnapi Bayer Show-ban belső forrásokra hivatkozva. Így jár, akit kilóra megvesznek.