siketlimpia

címke rss

Budapesten lehet a 2013-as nyári siketlimpia

Budapest 2013-as siketlimpiai törekvéseit támogatja a Hallássérültek Nemzetközi Sportszövetsége (ICSD). A szervezet vezető testülete a csütörtöki római ülésén teljes egyetértésben, egyhangúlag részesítette előnyben a magyar pályázatot.

A siketek munka mellett tudnak csak sportolni, és olimpiára is mennek

Sport2019.06.14, 12:54

Az élsport és a parasport között van egy szürkezónának számító terület, a siketek sportja. Magyarországon is több százan sportolnak, közülük többen meglepően magas szinten, rendszeresen vannak világversenyeik, közel száz éve rendeznek siketlimpiát, mégis alig esik szó róluk. Erről is, valamint a sportoláshoz való egyenlő esélyű hozzáférés akadályairól, de a mozgás kínálta örömökről is beszéltünk a magyar siket curlingválogatott egyik játékosával, Kiss Péterrel.

Előző
  • 1
Következő