sharia

címke rss
Döbbenetes adatok: így iszlamizálódott London

Döbbenetes adatok: így iszlamizálódott London

Már többször írtunk arról, hogy Londonban mennyire erős az iszlám jelenlét, mekkorát ugrott az erőszakos bűncselekmények, ezen belül is a gyilkosságok vagy a késes támadások száma. Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármestere pedig teljesen átalakította a város arculatát. Ami az ideológiai hátteret illeti, ebben is komoly változások történtek az elmúlt időszakban.

Egy svéd baloldali politikus szerint az iszlám törvénykezés fontosabb már mint a svéd jog

Nagyvilág2018.09.09, 14:58

A 888.hu számolt be arról a döbbenetes svéd kampányfogásról, amelyet a Svéd Szociáldemokrata Párt egyik politikusa alkalmazott. A meg nem nevezett politikus, vélhetően érezte pártja közelgő csúfos kudarcát, és ezért úgy gondolta, hogy megpróbálja feljavítani az eredményüket azáltal, hogy megszólítja a bevándorlókat és azok leszármazottait. A szocialista politikus azzal sokkolta a közvéleményt, hogy részletesen kifejtette, hogy szerinte Svédországban már fontosabb az iszlám törvénykezés, mint a svéd jog.

Zárt, ellenséges muszlim közösségek Európában

Nagyvilág2017.07.26, 14:03

A muszlimok jelentős része nemhogy integrálódni nem akar a többségi társadalomba Európában, hanem az iszlám vallási törvény, a saría szabályai szerint élnek és ezt szeretnék elterjeszteni  a kontinensen - derül ki Raheem Kassam No go zónák: A saría szinte itt van már a szomszédodban című könyvéből.

Előző
  • 1
Következő