Schanda Tamás

címke rss

Schanda Tamás: A gazdaság talpra állításához mindenkire szükség lesz

Gazdaság2020.04.14, 09:51

Mintegy 75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon - mondta az MTI-nek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azzal a rendelettel összefüggésben, amelynek alapján, aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Schanda Tamás: A magyarok ellátása nincs veszélyben

Itthon2020.04.02, 10:04

Már az első kormányzati lépések is azt szolgálják, hogy megfékezzük ezt a folyamatot. Az elmúlt két hét gazdaságvédelmi intézkedései csaknem 90 milliárd forintot hagynak a magyar gazdaságban. Adó- és járulékkedvezményekkel segítjük a legnehezebb helyzetbe került szektorok vállalkozóit és munkavállalóit, hogy a munkahelyek megmaradhassanak - többek között erről is beszélt Schanda Tamás az Origónak adott interjújában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette azt is, hogy összesen több mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedéssel segítik a pályázókat abban, hogy a vesszélyhelyzetben ...

Tovább terjed a koronavírus, már Erdélyben is van beteg, Magyarországon továbbra sincs fertőzött

Itthon2020.02.28, 16:23

Nincsen koronavírus-fertőzött Magyarországon - mondta Láng-Bognár Kinga, az operatív törzs szóvivője. Schanda Tamás, az ITM államtitkára arról beszélt, hogy semmi ok nincs arra, hogy bárki élelmiszerkészleteket halmozzon fel. Időközben a világ egyre több részén jelenik meg a koronavírus. Hokkaidó szigetén rendkívüli állapotot hirdettek.

Indul a diákok pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat

Gazdaság2020.02.28, 14:04

Indul a mintegy 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg a nemzetközi programokhoz kapcsolódva.

A kormány azt szeretné, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést

Itthon2020.02.14, 13:09

A kormány azt szeretné elérni, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni megoldások helyett - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a MÁV digitális jegyértékesítéséről tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarország klímasemlegessé tehető 2050-re

Gazdaság2020.02.05, 14:22

Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány álláspontja szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferenciáján tartott előadásában az Óbudai Egyetemen.

Koronavírus: a magyar felsőoktatás felkészült

Itthon2020.02.02, 15:16

A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány célja a magyar vállalkozások megerősítése

Itthon2020.01.16, 14:13

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, mely során elmondta, hogy a kormány célja a magyar vállalkozások megerősítése, ezt szolgálja a kis- és középvállalkozások (kkv) stratégiája is. Az államtitkár részletesen kifejtette, hogy miért meghatározóak a kis - és középvállalkozások a gazdaság egésze szempontjából.

2020-ban is a foglalkoztatás és a bérek növelése az egyik legfontosabb cél

Gazdaság2020.01.14, 12:29

A foglalkoztatás és a bérek növelése idén is a kormány legfontosabb céljai közé tartozik - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Rekordot hozott az idei év az útépítésekben

Gazdaság2019.12.18, 13:44

Az idén 566 milliárd forintból valósultak meg útépítések és fejlesztések Magyarországon, ami rekordnak számít - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Rajkán, ahol átadták az M15-ös autóút kétszer kétsávos autópályává bővített szakaszát.