SARS-CoV-2
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- vakcina
- járvány
- vírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ez a mutáció okozhatja a koronavírus vesztét
Egy közelmúltban bekövetkezett mutáció fertőzőképesebbé változtatta a SARS-CoV-2 koronavírust, ezzel párhuzamosan azonban sokkal sérülékenyebbé is tette a készülő vakcinákkal szemben – állapította meg egy kutatás, amit a rangos Science tudományos folyóiratban közöltek.
Így működik a koronavírus elleni vakcina, amelyből már decemberben érkezhet Magyarországra
Az előzetes eredmények alapján az emberek több mint 90 százalékát képes megvédeni a Pfizer-BioNTech páros koronavírus elleni védőoltása – jelentette be a két vállalat hétfőn. Több újfajta RNS-alapú vakcina is fejlesztés alatt áll, és úgy tűnik, a Pfizer készítménye lesz az első. Az Európai Unió 300 millió adagra szóló szerződést köt a két céggel, decemberben már Magyarországra is érkezhet a vakcinából. Mik azok az RNS-vakcinák, és miért övezi nagy várakozás a védőoltást?
Vérben lévő fehérjék jelezhetik előre a koronavírus-fertőzést
Covid-19-betegek vérében 27 kulcsfontosságú fehérjét találtak tudósok, amelyek előrejelezhetik a betegség súlyosságát.
Müller Péter: Rengeteg "szakértőt" szült ez a járvány
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 436. rész.
Találtak egy antitestet, ami megbéníthatja a koronavírust
Kutatók egy csoportja olyan antitestet azonosított, ami képes lehet blokkolni a SARS-CoV-2 koronavírus működését. A rangos Nature Communications folyóiratban bemutatott ellenanyagot egyelőre csak laboratóriumi sejttenyészeteken próbálták ki, de a szakértők szerint a molekula ígéretes alapja lehet egy új antitest-terápia kifejlesztésének.
Lelepleződött a koronavírus egyik trükkje, célzott kezelések jöhetnek
A citokinvihar csökkentheti az immunműködésben alapvető szerepet betöltő T-sejtek számát, ez pedig hatással van a COVID-19 esetek súlyosságára – derítette ki egy új tanulmány, ami a Frontiers in Immunology című folyóiratban jelent meg.
Már tudjuk, mit vesz először célba a koronavírus, ez segíti a védekezést
Az orrnyálkahártya kehelysejtjei és csillószőrei nagy számban tartalmazzák azokat a fehérjéket, amiket a SARS-CoV-2 a sejtbe lépéshez használ – derült ki egy új, nagyszabású vizsgálatból. Az ismeretek birtokában a kutatók választ kaphatnak arra, miért ennyire fertőző az új koronavírus, és egyúttal hatékony terápiás lehetőségek válhatnak kifejleszthetővé.
Senkinek sem adta tovább a vírust egy fertőzött francia kisfiú
A 172 ember közül, akikkel kapcsolatba került, egyetlenegynek sem adta tovább a koronavírust egy kilencéves francia kisfiú annak ellenére, hogy hosszú időn át maradt felderítetlen a fertőzöttsége.
A BCG-vakcina nem ad bizonyított védettséget a koronavírus ellen
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen a gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben - olvasható a honlapjukon közzétett tájékoztató szerint.
Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a koronavírus elleni oltást
Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új tipusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég tervei szerint.
A koronavírus miatti korlátozó intézkedések az influenzajárványt is csökkentik
Mivel a SARS-CoV- 2 vírusfertőzés súlyos akut légzőszervi szindrómának számít, az ellene bevezetett intézkedések hatékonyságuk esetén más fertőző betegségek, például a szezonális influenza terjedését is komolyan csökkenthetik, ami további életeket menthet. Ennek illusztrálására japán tudósok összehasonlították a heti influenza-aktivitást a COVID-19 járvány kitörésével egyidejű 2019-2020-as influenzaszezonban az előző öt évszakkal.
Kiderült, meddig marad életben a koronavírus a szájmaszkokon
Akár egy hétig is fertőzőképes maradhat az új koronavírus az orvosi maszkokon – derült ki a The Lancet orvosi folyóiratban megjelent publikációból.
Egy manipulált vírust vetnek be a koronavírusok ellen
Az Iowai Egyetem és a Georgiai Egyetem kutatói vakcinát fejlesztettek ki a SARS-CoV-2 közeli rokona, a MERS koronavírus ellen. Az immunválasz kiváltásához a kórokozóra jellemző fehérjét egy módosított, ártalmatlan vírussal juttatták be a szervezetbe. Egereken már sikerrel kipróbálták a módszert, de másfajta koronavírusok ellen is védhet.
Sikerült becsapni a koronavírust, ígéretes lehet egy gyógyszer
Egy új módszerrel sikeresen megtévesztették az új koronavírust a svéd Karloinska Intézet és a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatói. A módszerrel a tüdőbe, illetve a többi szervbe jutó vírusok számát csökkentenék le drasztikusan, így olyan emberek esetében lenne alkalmazható, akik még a betegség korai fázisában vannak. A kezelést egyelőre sejtkultúrákon és miniszerveken – organoidokon – próbálták ki, az eredményeket a Cell című tudományos folyóiratban közölték.
Saját fegyverét fordítják a koronavírus ellen
Egy hatékonynak ígérkező vakcina kifejlesztését jelentették be a Pittsburghi Egyetem Orvostudományi Karának kutatói. A védőoltást - tulajdonképpen a koronavírus fehérjetüskéit - egerekbe adva megfelelő mennyiségű SARS-CoV-2 specifikus antitest kezdett termelődni az állatok szervezetében. A vakcina abból a szempontból is különleges, hogy az immunválaszt kiváltó fehérjéket nem hagyományos injekcióval, hanem úgynevezett mikrotűkkel borított tapasszal juttatják a testbe.
Ennyi ideig maradhat életképes a koronavírus a különböző felületeken
Mivel a COVID-19 teljesen új humánvírusnak számít, az ellene való hatékony védekezéshez az egyik elsődleges feladat a kórokozó terjedésének, szaporodási mechanizmusának, valamint életképességének minél alaposabb feltárása. Az eddig elvégzett kutatásokból most már viszonylag nagy pontossággal tudjuk, hogy a SARS-CoV-2 mennyire tekinthető stabil kórokozónak, azaz mennyi ideig marad élet - és fertőzőképes különböző környezeti körülmények között, illetve egyes felületeken.
Tovább folytatódik a vita arról, hogyan hat a meleg idő a koronavírusra
Nem valószínű, hogy nyáron eltűnik a SARS-CoV-2 új koronavírus - olvasható az Európai Unió járványügyi és betegségmegelőzési központja szerdán kiadott jelentésében.
A meleg lassítja, de nem állítja meg az új koronavírust?
A SARS-CoV-2 nem terjed olyan hatékonyan a melegebb és párás régiókban, mint a hűvösebb területeken – erre jutott az első ezzel kapcsolatos vizsgálat, ami a Social Science Research Network című tudományos folyóiratban jelent meg.
Itt a magyarázata az olaszországi magas halálozási aránynak
A fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet is hozzájárulhat az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) rendkívüli halálozási arányához Olaszországban a Corriere della Sera napilap vasárnapi cikke szerint.
Az afrikai hegyi gorillákat is veszélyezteti a koronavírus
Ahogy a koronavírus egyre több embert fertőz meg világszerte, állatvédők arra hívták fel a figyelmet, hogy egy egyébként is veszélyeztetett állatfaj, az afrikai hegyi gorillák szintén érzékenyek lehetnek a koronavírus okozta szövődményekre.
Egy tanulmány szerint levegőben 3 órán át is életben maradhat a koronavírus
Az új típusú koronavírus-járvány okozója, a SARS-CoV-2 vírus az emberi testen kívül hosszú időn át életképes; a levegőbe kerülve még 3 órával később is kimutatható volt egy, helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban bemutatott, de szakértők által vitatott módszerrel készült tanulmány szerint.
- címkék:
- koronavírus
- SARS-CoV-2
- Címkefelhő »
- 1