Sargentini-jelentés

címke rss

Sargentini a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett tüntetés résztvevőit éljenzi

Itthon2018.09.18, 16:03

„Wow" – írta kifogástalan européerséggel és végtelen szerénységgel Twitterén a jelentéstevő politikus a hírre, miszerint egy kormányellenes bácsi egy „Köszönjük Sargentini" táblát emelt magasba a múlt vasárnapi tüntetésen. Ahogy a régi MSZP-sláger szól: „Igen. Megcsináltuk" – éljenzi felettébb szimpatikus módon saját magát és magyarországi segítőit az európai parlamenti képviselő.

Trócsányi László: Óriási baklövést követett el az Európai Parlament

Itthon2018.09.18, 12:26

A Sargentini-jelentéssel mindenképpen el akarták ítélni a migráció tekintetében határozott álláspontot képviselő és a betelepítési kvótát elutasító Magyarországot – mondta Trócsányi László az Origónak adott interjújában. Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Parlament óriási baklövést követett el a szavazással, amely ráadásul egyáltalán nem tekinthető elegánsnak. Trócsányi László arról is beszélt, hogy az Európai Parlament esetünkben azonban politikai döntést hozott, politikusok mondtak véleményt politikai alapon. Politikai támadásra elsősorban politikai választ kell adni, de a jog is segítségül hívható és hívandó – tette hozzá.

Nem hagyjuk, hogy a határvédelem elvételével zsaroljanak

Itthon2018.09.18, 12:15

A Soros-Sargentini jelentésre válaszul benyújtott kormánypárti határozati javaslat a Fidesz-frakció szóvivője szerint arról szól, hogy Magyarország nem hagyja zsarolni magát a határvédelem ügyével.

A parlamentnek kötelessége kiállni Magyarország igaza mellett

Itthon2018.09.18, 10:18

A parlamentnek kötelessége kiállni Magyarország igaza mellett, a Soros-Sargentini jelentés hemzseg a valótlanságoktól, s hamis képet fest Magyarországról – többek között erről is beszélt Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte, Brüsszel a migrációt nem megállítani, hanem megszervezni akarja, éppen ez adja az aggályaik alapját a Frontex megerősítésével kapcsolatban.

Folyamatosan nő az unió vezetésével szembeni elégedetlenség

Itthon2018.09.18, 09:39

Egyre növekszik az Európai Unió vezetésével szembeni elégedetlenség, és magas szinten stabilizálódik – mondta az M1 reggeli műsorában Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója a Sargentini-jelentés kapcsán.

Határozatban utasítaná vissza a Fidesz a Soros-Sargentini jelentést

Itthon2018.09.18, 07:54

A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett a Ház elé Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

Szerencsétlen dolog, hogy a nyugat-európai baloldal akarja kioktatni Kelet-Európát

Itthon2018.09.17, 14:51

Magyarország és a többi kelet-európai nemzet tudja, mi az a szabadság, hiszen a kommunizmus idején megküzdött érte, ezért nagyon szerencsétlen dolog, hogy most a nyugat-európai politikai baloldal oktatja ki ezeket az országokat - mondta hétfőn Londonban az Európai Parlament múlt héten megszavazott, Magyarországról szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésére utalva Kovács Zoltán.

Jogtalannak tartja a Magyarország elleni eljárást az osztrák alkancellár

Nagyvilág2018.09.16, 13:13

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár megkérte saját külügyminiszterét, hogy szólítsa fel az Európai Tanács jogszolgálatát, hogy vizsgálják meg a Magyarország elleni uniós szavazás végeredményét. Erős kétségei vannak ugyanis ezzel kapcsolatban. Az osztrák hírügynökség, az APA írta meg. Mint ismert, a Soros-Sargentini jelentést a szokásos kétharmados szavazás helyett ezúttal úgy fogadták el, hogy nem számolták bele a tartózkodókat. Ha beleszámolják, nincs meg a kétharmad.

Folytatódik az együttműködés a Fidesz és az Osztrák Néppárt között

Nagyvilág2018.09.15, 21:09

Sebastian Kurz osztrák kancellár dilemma elé került a hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentésről szóló európai parlamenti (EP) szavazás ügyében, pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselői pedig éltek szabad mandátumukkal, és Magyarország ellen szavaztak. Ettől függetlenül az Osztrák Néppárt és a Fidesz közötti együttműködés folytatódik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, korábbi bécsi nagykövet a Die Presse című osztrák napilapnak adott interjújában.