Salt ügynök

címke rss

3 híres filmszerep, amit eredetileg férfiaknak szántak

Angelina Jolie, Jane Lynch és Jodie Foster – mi a közös bennük? Mind a három színésznő egy-egy férfi kollégájuk elől happolt el egy szerepet. Máris mutatjuk.

Angelina Jolie megint hajszínváltó ügynök lesz

Archívum2011.06.07, 12:28

A Sony filmstúdió a Salt ügynök folytatását tervezi, ami nem azért meglepő, mert a film meglehetősen unalmas és bugyuta volt, hanem mert nem volt óriási anyagi siker: az USA-ban épp csak behozta 110 millió dolláros gyártási költségét. Ennek ellenére a második rész forgatókönyvének megírására leszerződtették Kurt Wimmert, aki az első részt is írta, valamint az Ultraviolá-t és az Equilibrium-ot írta és rendezte. Még nem tudni, ki lesz a rendező, de biztosan nem Phillip Noyce, aki kategorikusan kijelentette, hogy az első filmmel már mindent elmondott Evelyn Saltról, amit el akart. Angelina Jolie csak akkor szerződik le a folytatásra, hha ...

Angelina Jolie csak árnyéka önmagának

Archívum2010.08.16, 17:42

Evelyn Saltban nem lelt igazi vetélytársra az agyturkász Cobb: a Salt ügynök Magyarországon nem tudta megverni a negyedik hétvégéjét ünneplő Eredet-et. Christopher Nolan filmjének bevétele megint csak 38%-ot esett, 20 889 újabb nézőjével együtt össznézőszáma már 272 746. A 35 kópián futó Eredet ellen 29 kópiával indult hadba az Angelina Jolie-féle akciófilm, azonban csak 16 620 nézőt fogott. Az összecsapás érdekessége, hogy mindkét filmet az InterCom forgalmazza, amely most kénytelen saját magával versenyezni a piacon. A Salt ügynök nézőszáma nem csak a még mindig lendületes Eredet lenyomásához volt kevés, hanem Jolie legutóbbi akciiófilmjéhez ...

Só ügynök tanulhatna Bors Mátétól

Archívum2010.08.11, 12:19

Angelina Jolie Tom Cruise-tól vette át a Salt ügynök főszerepét, úgy, hogy át se írták nagyon a forgatókönyvet. Olyan is lett: egy szupersztár sürög-forog a közepén, a kémsztori száz százalékig hihetetlen és hiteltelen, a hősön nem fog golyó, lézer, kötél vagy gravitáció. Röviden: üres tucatfilm, nagyon híres emberrel a közepén.

Angie szembemegy a katicabogárral

Archívum2010.08.11, 21:35

Szűk célközönségnek szólnak az eheti premierek: csak Angelina Jolie legelszántabb rajongói és az óvodások járnak jól.

Angelina Jolie nem ér DiCaprio nyomába

Archívum2010.07.26, 11:02

Szuper hétvégét zárt az amerikai mozipiac: a második hete műsoron levő Eredet és a most bemutatott Salt ügynök (magyarországi premier: augusztus 12.) tarolt a kasszáknál. A Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Eredet nagyon erősen tartja magát a jegyeladási toplista élén: bevétele az akciófilmeknél szokásos 50% helyett mindössze 31%-ot esett a nyitóhétvégéhez képest, és most 43,5 millió dollárt vitt haza. A 160 millióból készült film összbevétele már 143,7 millió. Angelina Jolie a Salt ügynök-ben Az Angelina Jolie főszereplésével készült Salt ügynök második helyezettként is nagyon jól teljesített: a 110 millióból készült titkossügynökös ...

Robin Hooddal indul a buli

Archívum2010.05.05, 20:59

A Vasember 2-vel elkezdődött a nyári blockbuster-szezon, ami idén is tartogat mindent, amit a popcornmoziktól elvárunk: titkosügynökök szemrevaló sorát Tom Cruise-tól Angelina Jolie-ig, sivatagi, nagyvárosi és dzsungelbeli akciókat, vidám pillanatokat Adam Sandlerrel és Jonah Hill-lel, szerelmes vámpírokat és persze négy New York-i libát talpig designercuccban. Áttekintjük a felhozatalt mostantól egészen augusztus végéig.

Előző
  • 1
Következő