sajtótájékoztató

címke rss

Lendületben a magyar turizmus

[origo] utazás2012.07.03, 18:43

A magyar turizmus ismét növekedési pályára állt - jelentette be Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, aki két évvel ezelőtt vette át a szervezet irányítását. A belföldi turizmus támogatásának fontossága mellett szó esett arról is, hogy miért csökkent drámaian a német vendégéjszakák száma, mennyit költött tavaly az MT Zrt. marketingtevékenységre, és mely régiók felé kell nyitnia Magyarországnak.

Sajtótájékoztatóján lőtte fejbe magát egy lengyel ügyész

Nagyvilág2012.01.10, 07:58

A katonai ügyész öt perc szünetet kért az újságíróktól, majd hivatali fegyverével fejbe lőtte magát. A férfi a volt lengyel elnök, Lech Kaczynski 2010-es repülőgép-balesetének körülményeit vizsgáló bizottságban dolgozott. Jelenleg kórházban van, állapota stabil.

Indul a verseny az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételért

Life.hu2011.12.02, 10:42

Magyarország 2012-ben is részt vesz az Eurovíziós Dalversenyen. Az induló énekest vagy csapatot három tévéshow keretében fogja kiválasztani egy szakmai zsűri és a közönség. Tóth Gabi már biztosan részt vesz a megmérettetésen, ahogy Geszti Péter is indulni fog valamelyik csapatával.

Paris munka közben

Life.hu2011.08.19, 00:01

Paris Hilton nincs éppen pénzszűkében, mégsem lazsál: munka miatt Manilában töltött néhány napot.

"Nem kaptam ukázt" - a József Attila Színház menesztett igazgatója tagadja a főváros vádjait

Kultúra2011.06.10, 09:06

Menesztése másnapján a József Attila Színház megbízott igazgatója tagadta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes tegnapi vádját, amely szerint kinevezésekot a városvezetés megtiltotta Koltaynak a társulat szerződtetését. A sajtótájékoztatón Újréti László színész Tarlós Istvánnak írt nyílt levélben "menesztette" Csomós Miklóst. Koltay szerint más pályázóknak lehetett kellemetlen az ő tevékenysége, nem pedig a fővárosnak.

Garantáltan függést okoz! Indul a Csalfa Karma

Life.hu2011.05.24, 14:50

Elindult az ország első websorozata a Life.hu-n! A sorozat, amelyben két gyönyörű nő hajt ugyanarra a pasira, garantáltan függést okoz - a sajtótájékoztatón kiderült, miért. Riporterünknek a szereplők és az alkotók is megszólaltak.

Lars von Trier: A következő filmem egy háromórás pornó lesz Kirsten Dunsttal

Film2011.05.19, 08:50

Gyakran panaszkodunk a filmfesztiválok semmitmondó jópofizással telő sajtótájékoztatóira, de Lars von Trierben mindig bízni lehet, hogy feldobja néhány csípős megjegyzéssel és ironikus poénnal az eseményeket. Szerdán Cannes-ban, a Melancholia című filmje reggeli vetítését követő sajtótájékoztatón felülmúlta önmagát ellentmondásos humorból, és voltak, akiknél ki is csapta a biztosítékot a dán mester, többek közt filmje egyik főszereplője, Kirsten Dunst is kissé megütközve hallgatta az elszálltabb kijelentéseit. Kirsten Dunst, Lars von Trier és Charlotte Gainsbourg a Melancholia sajtótájékoztatója előtt Amikor megkérddezték ...

Zsebre tett egy tollat a cseh elnök Chilében

Nagyvilág2011.04.12, 17:12

Sajtótájékoztató közben zsebre tett egy tollat a cseh elnök Chilében. Václav Klaus végig mosolyog, miközben láthatóan nem gondolja, hogy bárkinek is feltűnt, hogy eltette a tollat. A

A Nagy Duett bemutatkozó partija

Life.hu2011.04.05, 12:17

A Nagy Duett egy budapesti hajón tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját, ahol megismerhettük a műsor szereplőit, műsorvezetőit és a zsűri tagjait. Liptai Claudia az eseményre új, rövid frizurával érkezett.

Orbán szerint már semmi sem hozza vissza a régi nyugdíjrendszert

Gazdaság2011.02.02, 19:24

Nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új nyugdíjrendszert - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint azzal, hogy a pénztártagok 97 százaléka átlépett az állami nyugdíjba, véglegesen eldőlt, hogy kétpilléres nyugdíjrendszere lesz Magyarországnak. A miniszterelnök bejelentette, hogy még az idén átáll az állam az egyéni számlás nyugdíjrendszerre.