Rosario Dawson

címke rss

8 éves volt a sztárszínésznő, amikor megerőszakolta a mostohaapja, majd a következő mostohaapja is megerőszakolta

Nagyvilág2023.02.19, 22:01

Marilyn Monroe az egykori szexszimbólum mindössze nyolcéves volt, amikor megerőszakolták. A mostohaapja zaklatta szexuálisan. Ezután egy másik családhoz került, ahol az új mostohaapa is megerőszakolta. Az eset megrázó, de egyáltalán nem egyedi. Több későbbi sztárnak is hasonló borzalmakat kellett átélnie gyerekkorában. A "Rock of Ages" sztárját is kisgyerekkorában erőszakolták meg, amikor a szülei egy angliai drámaiskolába küldték tanulni. "10 éves voltam, de úgy néztem ki, mint egy 28 éves érzéki táncosnő. Egy zaklatott kislány voltam, akinek szexinek kellett tűnnie, mivel ez volt a munkám és az életem. A szívemben azonban ugyanaz ...

Rosario Dawson meztelen videóval ünnepelte meg a 40. születésnapját

Film2019.05.12, 18:09

A Sin City és a Grindhouse: Halálbiztos sztárja már tavaly is büszkén vállalta az idő múlását, és merész felvételekkel ünnepelte meg születésnapját. Az 1979. május 9.-én, New Yorkban született színésznő negyvenedik születésnapján ismét úgy döntött, hogy megmutatja magát teljes valójában.

Leforgott a Jay és Néma Bob reboot, Rosario Dawson is játszik benne - fotó

Film2019.03.29, 14:08

Kevin Smith Twitteren jelentette, hogy 21 nap alatt leforgatta a Jay és Néma Bob Reboot munkacímű filmet. Instagramon fotóval adta hírül, hogy Rosario Dawson is a szereplők között volt. 

Rosario Dawson is szerepel majd a Zombieland folytatásában

Film2019.01.30, 22:21

Ruben Fleischer (Gengszterosztag, Venom) 2009-es játékfilmes rendezői debütálását, a Zombieland-et a közönség és a kritika is jól fogadta, nem csoda, ha belevág a folytatásba. Az élőhalottas, posztapokaliptikus haver-vígjáték újabb felvonásában a négy korábbi főszereplőhőz (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson,Emma Stone és Abigail Breslin) Rosario Dawson is csatlakozik. 

Rosario Dawson meghökkentő kosztümben mentené meg a természetet

Film2018.06.21, 09:02

Rosario Dawson (Halálbiztos, Shop-stop 2., Sin City) nem olyan régen még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megmutatta: közel a negyvenhez is büszke meztelen testére. Most viszont különleges kosztümöt öltött magára, hogy a Wilderness Society természetvédő szervezet Save Ugly (védd a csúfot) kampányával hívja fel a figyelmet az ökoszisztéma szempontjából fontos, de megjelenésükben kevésbé vonzó fajok védelmére. A kampányban nem Dawson az egyetlen sztár, aki a nemes ügy érdekében "elcsúfította" magát: Cate Blanchett, Teresa Palmer és Joel Edgerton is csatlakozott.

Meztelen testével büszkélkedik Rosario Dawson - videó

Film2018.05.14, 18:19

A 39 éves színésznő már Larry Clark 1995-ös botrányfilmje, a Kölykök idején is szexi volt, tíz évvel később, a Sin City-ben pedig már észveszejtően jól festett a vásznon, ahogy a tavaly bemutatott Öldöklő szerelem című thrillerben is csábosan nézett ki. Egy éve van még a negyvenedik születésnapjáig, de úgy tűnik, nem zavarja az idő múlása, mert május 9-én, 39. születésnapja alkalmából meztelen fotóval és videóval lepte meg magát és követőit az Instagramon. Büszkén vállalja a testét közel a negyedik ikszhez is.

Rosario Dawson holtan talált rá az unokahúgára

Life.hu2017.05.17, 13:08

Sokkoló események történtek a híres hollywoodi színésznővel: az unokahúgát találta meg holtan. 

Letartóztatták a Sin City sztárját, Rosario Dawsont

Archívum2016.04.19, 14:52

A 37 éves színésznőt a hétvégén fogták le a rendőrök a washingtoni Capitolium-dombon. A Democracy Spring nevű szervezet ülősztrájkján vett részt, több mint 800 másik tiltakozóval együtt. 

Engem senki nem tud utánozni

Film2015.09.26, 21:46

Larry Clark több mint fél évszázada dokumentálja, hogy mivel múlatják az időt az amerikai tinik, amikor nem látják őket a szüleik: isznak, drogoznak, szexelnek. Fotósként kezdte, aztán ötven felett nyergelt át a filmrendezésre, és csinált olyan sokkoló remekműveket, mint a Kölykök, a Genya vagy a Ken Park. A magyar mozikban jelenleg futó Szégyentelenek című legújabb filmjében francia fiatalok közé vetette be magát, az eredmény most is meghökkentő és kompromisszummentes. Párizsi lakásában telefonon értük utol a 72 éves, energikus művészt, aki mesélt arról, milyen hatással volt az életére, hogy leállt a droggal, mekkora meló színészi ...

Kamaszkorunk legszebb mellei - Rosario Dawson

Film2015.03.20, 00:23

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Rosario Dawson aranybarna kebleinek még Nagy Sándor is behódolt, nem csoda hát, hogy mi egyenesen transzba estünk tőlük.  

Színésznők, akik bevállalták: 7 meztelenkedő világsztár a mozivásznon (18+)

Life.hu2015.02.09, 09:55

A mozifilmekben a szigorú korhatárok (és az ebből következő bevételi szempontok) miatt ritkán láthatunk igazi, teljes meztelenséget - az pedig még ritkább, hogy ezt nagy sztárok kövessék el. Nagyritkán mégis előfordul az ilyesmi, mint az alábbi emlékezetes esetekben.

Teljesen bezsongtam Conan kardjától

Archívum2014.12.10, 18:55

Tudta, hogy a Sin City bőrszerkós dominája nemcsak irtó dögös, de vagány a humora, és még a gyerekpszichológiáról is kiérlelt véleménye van? Rosario Dawson dolgozott együtt Tarantinóval, Oliver Stone-nal, Spike Lee-vel, most pedig A fogoly című gyerekrablós krimiben láthatjuk fáradhatatlan nyomozónőként Ryan Reynolds mellett. A színésznőt májusban, a cannes-i filmfesztivál alatt kérdezgettük egy kerekasztalos interjú keretében. Beszélt arról, milyen hatással volt rá Schwarzenegger, szerinte hogy lehet a gyerekünket megvédeni az internet sötét sikátorában, miért akar drogos anyát játszani, és megtudtuk, milyen olyan hidegben dolgoznii, ...

20 évesen szexelt először a dögös Rosario Dawson

Archívum2014.11.28, 12:36

Akár hiszed, akár nem, a szexi színésznő, Rosario Dawson nem kapkodta el az első alkalmat: egészen 20 éves koráig várt vele.

Ryan Reynolds lánya keresésére indul - Jön A fogoly című mozifilm

Life.hu2014.11.21, 16:42

Egy gyerek eltűnését egyszerűen nem lehet felfogni, sem elfogadni. A szülők bármit megtesznek azért, hogy hazajöjjön elveszett csemetéjük. De vajon meddig képesek várni?

Nemcsak pedofil, hülye is

Archívum2014.05.16, 23:21

Forrás: Cannes Film Festival middle Amikor éppen nem kell életidegen dialógusokkal megküzdeniük, a színészek mind szuperül helytállnak, és a film hatalmas pozitív meglepetése Reynolds, aki most először tűnik igazi színésznek a vásznon, teljesen hiteles a hol megtört, hol dühöngő apa szerepében. Néha viszont a színészi játékot agyonnyomja az iszonyatosan közhelyes és hatásvadász kísérőzene, ami mindig jó vastagon aláhúzza, ha éppen izgulnunk kell. A The Captive hamisítatlan Egoyan-film: könnyen beazonosítható a stílusa a bizarr közjátékokból és abból, ahogyan a pedofíliát ábrázolja, bár kissé furcsa, hogy ez már a rendező legalábbb ...

Mellbimbók és egyéb borzalmak

Archívum2014.03.22, 21:30

Mielőtt bárki pálcát törne a fejünk fölött, leszögezzük: nem gonoszkodunk, csupán örömmel nyugtázzuk, a sztárok is csak emberek. Tévedni pedig, mint tudjuk, emberi dolog. Csak az ő esetükben még feltűnőbb. Megszületett a Divatmustra kistestvére: nézd meg, milyen hibákat követtek el a héten celebjeink a vörös szőnyegen.

A punci a pénznél is nagyobb hatalom

Film2013.06.06, 15:56

A Transz egy halálosan profin felépített thriller, tényleg meglepő csavarokkal. Danny Boyle megint bevisz minket a susnyásba, és mi megint élvezzük.

Palvin Barbara eszetlenül vagány

Film2013.05.22, 11:32

A cannes-i filmfesztivál tovább zakatol, és ahogy kisütött végre a nap, mintha a sztárok is kivirultak volna. A hatodik és hetedik napon szebbnél szebb színésznők vonultak fel a vörös szőnyegen: Marion Cotillard és Jessica Chastain egyaránt istennőként mutatkoztak, Sharon Stone továbbra is keményen állja a sarat az idő múlásával szemben, Palvin Barbara pedig bebizonyította, hogy a fodros selyemruhákon túl is van élet.

Öltözz tavasztündérnek! - Heti szépségmustra

Life.hu2013.03.28, 12:51

A hűvös idő ellenére a tavasz színei már beférkőztek a sztárok ruhatárába. Álomszép sárga, élénk mandarin és színkavalkád - a héten ezekre voksoltak a világsztárok és a magyar celebek is. A feltűnő fülbevalók pedig ismét fénykorukat élik, erre pedig a legszebb hölgyek hívták fel a figyelmet. Következzen a Life.hu heti szépségmustrája.

Ki volt a legszebb a Golden Globe-on?

Film2013.01.14, 15:45

Nem kérdés, hogy csupa gyünyörű nő vonult fel a Golden Globe-díjátadón, a kérdés inkább az, miért akarta egyik-másik mindezt eltakarni, és kinek sikerült a legteljesebb pompájában prezentálnia magát. Minden elfogultság nélkül mondhatjuk: egyetlen hazai képviselőnk, Palvin Barbi a legnagyobbak közül is kirítt friss és üde megjelenésével. A legnagyobb mellényúlásoktól a legjobban sikerült szettekig rangsoroltuk a vörös szőnyeg felvonulóit.

Vincent Cassel vezeti Danny Boyle képrablását

Film2011.07.28, 12:10

Kissé unalmas, hogy Vincent Casselről minden rendezőnek az ugrik be, hogy "sármos rosszfiú", de most mégsem panaszkodunk, mert Danny Boyle Trance című műkincsrablós filmjének a szereposztása elég szépen alakul. Korábban hírül adtuk, hogy James McAvoy alakítja a főhőst, egy aukciós ház alkalmazottját, aki egy rablóbandával szövetkezve ellop egy értékes festményt, majd egy baleset következtében amnéziás lesz, ami nagyon kínos, mert csak ő tudja a kép rejtekhelyét. Vincent Cassel | Rosario Dawson A bandafőnök lesz Vincent Cassel (korábban erre a szerepre Michael Fassbender és Colin Firth is számításba jött), és Rosario ...

A nyár legfeltűnőbb színei - ahogy a sztárok viselik

Archívum2011.04.24, 22:36

Nem tudunk elégszer írni a tavasz-nyári szezon legnagyobb slágeréről, a színekről. Mindegy, hogy milyen árnyalat, lényeg, hogy vibráló legyen, a pasztellek pihenjenek csak a gardróbban! Biztos akad olyan, aki tanácstalan a színeket illetően, esetleg bátortalan magára ölteni egy-egy feltűnőbb árnyalatú göncöt. Most megmutatjuk, hogy a hírességek miként pompáznak a szezon legfeltűnőbb színű ruháiban.          

A legszexisebb geek

Archívum2009.03.01, 01:05

Rosario Dawsont, akit most Will Smith partnereként lehet látni a Hét életben, ismerheted olyan megasikerekből, mint a Men in Black 2, de olyan bevállalós független filmekből is, mint a Kölykök. Akárhogy is, a tüzes szépség rendszerint magabiztos, független, nagyszájú nőket játszik. Állítólag az életben is ilyen.

Láttunk valami jó filmet mostanában

Film2008.07.29, 11:25

Rendszeres olvasóink felismerhetik, hogy cikkünk címe az interjúinkban általában elhangzó kérdésünk átfogalmazása, de ezúttal mi nyilatkozunk közelmúltbeli moziélményeinkről. Robert Downey Jr. kamaszkorától kezdve Rosario Dawson bosszúvágyán keresztül a Közel-Keleten bérgyilkoló John Cusackig sok jót láttunk mostanában, de a legtöbb film esetében a magyarországi moziforgalmazás egyelőre sajnos csak távoli, halovány remény.

Ezen végképp el fogsz menni

Film2007.09.30, 13:25

A Shortbus leginkább pornó-tündérmese filmdrámaként meghatározható alkotás. Az érzelmek kellően szélesvásznú megjelenítése mellett azoknak ösztöneinktől el nem választható mivolta az alap motívuma. Az amerikai álom posztumusz szövői a buzibár végvárába szorultak.

Halálos csajok

Film2007.07.03, 19:06

A Halálbiztosban annyi dögös nőszemély pörög, hogy elsőre megjegyezni is nehéz őket. Aggodalomra semmi ok: segítünk eligazodni Tarantino őrjítő csajai közt, egyenként bemutatjuk a nyolc vagány főhősnőt.

Dalra fakad Nagy Sándor szépséges neje

Film2005.06.10, 13:29

A musicalrajongók piros betűs napja lesz november 11-e, amikor bemutatják Amerikában a Rent című Broadway-musical filmváltozatát, Rosario Dawsonnal a főszerepben. A neten megtekinthető előzetes azt sugallja, hogy a film giccsmennyiségben nem fog alulmaradni a korábbi musicalfilmekkel való versenyben.

Kisfiúk álma

Film2005.06.07, 16:31

A Sin City című film ideális álomvilágot rajzol a nagyravágyó fiúknak: minden nő kurva és minden férfi harcos. Hogy a film a másra kíváncsiak tekintetét is vonzza, egészen lenyűgöző képei vannak. Az eredetileg képregénynek rajzolt világ úgy lesz hús és vér, hogy közben a nyomtatott változat hangulatát tökéletesen idézik a filmre vitt kockák.

Szex és Babilon

Film2004.12.08, 09:19

"Szeretni sokféleképpen lehet" - nyugtatja újdonsült feleségét a filmbeli makedón nagyvezér. A Nagy Sándor, a hódítót pedig értelmezni is sokféleképpen lehet. Legkézenfekvőbb egy akció nélküli hosszúra nyúlt biszex pornófilmként, ahol a dögös hollywoodi sztárok sejtelmes feketére sminkelt szemeikkel tízpercenként buja pillantásokat vetnek egymásra, amelyek után rendre három pont következik és a néző piszkos fantáziájára lesz bízva a feslett ókori erkölcsök megjelenítése. A sokatmondó nagysanyis pillantásokból jut bőven anyucinak és a fiúkáknak is, de Oliver Stone Sándorja a szerelmet Hefaisztón, a szexet pedig felesége, Roxána ágyábban ...

A nép eltiporta Nagy Sándort

Film2004.11.12, 10:59

Oliver Stone nagyszabású történelmi filmjének tesztvetítéséről kijőve nem sok pozitívumról számolt be két tengerentúli filmrajongó. Rosario Dawson meztelensége azonban ígéretesnek tűnik.

Vér és rúzs a bűn városában

Film2004.09.16, 16:41

Egy újabb képregényadaptáció érkezik hamarosan a mozikba. A Sin City azonban eltér A fenegyerekhez hasonló színes-szagos műanyagfilmektől. A szereplőgárda pedig annyi ismert névből áll, amennyi elég lenne három kasszasikerhez is.

Letartóztatták a szépséges színésznőt

Film2004.09.01, 08:58

Rosario Dawsont és stábját filmforgatás közben tartóztatta le a rendőrség. Ha bűnösnek találják őket, akár egy év börtönbüntetést is kaphatnak.

Előző
  • 1
Következő