Románia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Erdély
- koronavírus
- Magyarország
- Bukarest
- RMDSZ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Drogtesztet csinált a rendõrség Curtisnél: ez lett az eredménye
Curtis Romániában turnézott, amikor megállították a renõrök. Valószínûleg azt hitték, nagyot fognak, ám nem az történt, amire számítottak.
- címkék:
- Curtis
- Románia
- drogteszt
- Címkefelhõ »
Nem kevesebb, mint 169 aranygyûrût rejtett ez az õsi sír
A régészek egy 169 aranygyûrût rejtõ õsi sírt tártak fel a mai Románia területén, Bihar megyében. A felfedezést egy új út építése során tették, amely Nagyvárad városát köti össze az A3-as autópályával.
A bolgár kormány rozsdás szovjet fegyvereket adott Ukrajnának
Egy bolgár oknyomozó portál titkosszolgálati forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a hivatalos kommunikációjával ellentétben Bulgária mégis szállíthatott fegyvereket Ukrajnába, mégpedig Románián keresztül. Elvileg 50 ezer tüzérségi rakéta és legalább 5 millió lõszer exportjáról állapodtak meg a bolgárok és az ukránok. A 80-as években gyártott szovjet rakétákat egy bolgár vállalat vásárolta meg Fehéroroszországtól, majd két román állami cég közbeiktatásával eljuttatta azokat Ukrajnába. Az elavult lövedékek azonban teljes mértékben használhatatlannak bizonyultak, de a lõszereket sem tudták hasznosítani, mivel azok rozsdásak voltak. A kkijevi ...
Megsérült egy magyar turista a Páring-hegységben
Helikopterrel szállítottak le hétfõn a romániai Paring hegységbõl egy balesetet szenvedett magyar túrázót - jelentette a román hegyimentõ-szolgálattól (Salvamont) kapott információk alapján az Agerpres hírügynökség.
- címkék:
- Románia
- baleset
- Címkefelhõ »
Képekben az elmúlt 24 óra - augusztus 5.
Egészségügyi miniszter: tetõzéséhez közeledik a hatodik járványhullám
Romániában lassuló ütemben emelkedik és augusztus közepén várhatóan tetõzni fog a koronavírus-járvány hatodik hulláma - állapította meg hétfõi sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, az elõzõ hét járványügyi statisztikáját ismertetve.
Medve rontott Shane Tusupra: videón a rémisztõ jelenet
Minél több területet foglal el az emberiség, annál nagyobb eséllyel zavarjuk meg a vadállatok természetes élõhelyeit. Ezért is fordulhat elõ, hogy ezek az élõlények egyre közelebb merészkednek az emberekhez, ám ez nem jelenti azt, hogy megszelídültek volna.
Orbán Viktor Romániában is népszerû
Tízbõl hatan inkább pozitívan vélekednek a magyar kormányfõrõl, és mindössze 30 százalék ítéli meg személyét inkább negatívan Romániában. Mindez a Nézõpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából derül ki, amely ezer fõ telefonos megkérdezésével készült és a 18 évesnél idõsebb lakosságra reprezentatív nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A Nézõpont Intézet kutatása a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható.
Kokainlabortóriumot számoltak fel Romániában
Elõször azonosítottak és számoltak fel kokainlaboratóriumot a román hatóságok, amelyben látszólag legálisan importált, de kokainnal átitatott termékekbõl - jelen esetben kávéból - vegyi úton vonták ki a kábítószert egy bûnszövetkezet tagjai.
- címkék:
- Románia
- kokain
- Címkefelhõ »
Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a politikai stabilitás Romániában
Magyarország számára több okból is rendkívül fontos, hogy politikai stabilitás legyen Romániában, amiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagy hozzáadott értékkel bír - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Románia
- Címkefelhõ »
Szijjártó Péter: Magyarország és Románia kész segíteni egymást az energiabiztonság területén
Magyarország és Románia kész segíteni egymást az energiabiztonság területén, így jelenleg tárgyalások zajlanak a nukleáris fûtõelemek új szállítási útvonaláról és a két ország közötti földgáz-interkonnektor kapacitásbõvítésérõl - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.
Kicserélte a rendszámokat a román teherautósofõr, hogy a magyar benzinkutakon olcsón tankolhasson
Felfüggesztett börtönre ítélték azt a román-magyar-amerikai állampolgárságú kamionost, aki magyar teherautókról leszerelte a rendszámtáblákat, és azokat a sajátra tette fel, az eredeti román helyére. Mindezt azért, hogy a magyar benzinkutakon sokkal olcsóbban tankolhasson.
Emberre támadt egy medve Zetelakán
Súlyos sérüléseket szenvedett az az 55 éves férfi, akit csütörtökön a késõ esti órákban támadott meg egy medve Zetelaka területén, Romániában. Az áldozat combnyaktörést szenvedett, és meg kell mûteni.
- címkék:
- Románia
- medvetámadás
- medve
- Címkefelhõ »
Meglincseltek egy sofõrt a nyílt utcán, a mentõk sem tudtak már segíteni rajta
Agyonvertek egy sofõrt Romániában szerda este, mert megkarcolta egy furgon visszapillantó tükrét.
- címkék:
- Románia
- sofõr
- lincselés
- utca
- Címkefelhõ »
Járókelõ húzott ki a vízbõl egy eszméletlen férfit Nagyváradon
Igazi hõstettet hajtott végre egy férfi, ugyanis egy eszméletlen embert mentett ki a vízbõl. Amint partra ért, azonnal értesítette a mentõket, akik a kiérkezést követõen megkezdték a férfi újraélesztését.
Vízbe fulladt egy nyolcéves gyerek a Szamosban
Nyolcéves gyermek fulladt a Szamosba szerda este Szilágy megyében, Romániában.
- címkék:
- Románia
- vízbe fulladt
- Címkefelhõ »
Fiatal pár fulladt a Temes folyóba: két gyereket hagytak hátra
A Temes folyóba fulladt egy 39 éves férfi és élettársa, egy 34 éves nõ vasárnap délben Romániában.
- címkék:
- Románia
- Temes
- fulladás
- folyó
- Címkefelhõ »
Koronavírus: a szomszédban már gyorsuló ütemben emelkednek a fertõzési számok
Romániában több, mint másfélszer annyi új koronavírus-fertõzést diagnosztizáltak a múlt héten, mint egy héttel korábban, és hasonló ütemben emelkedett a kórházi ellátásra szoruló fertõzöttek száma is - derült ki a bukaresti Egészségügyi Minisztérium hétfõn közzétett heti összesítésébõl.
- címkék:
- Románia
- fertõzés
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Kolerát okozó baktériumot azonosítottak a fürdõhelyeken: riasztást adott ki az egészségügyi minisztérium
A kánikulában nincs is jobb, mint a parton és a hideg vízben hûsölni. A nyílt vizek azonban nem várt veszélyeket is rejtenek, fõleg azok a helyek, amelyek nem hivatalos strandként "üzemelnek".
Fiatal pár fulladt a Temes folyóba, közel három órát keresték õket a búvárok
A Temes folyóba fulladt egy 39 éves férfi és élettársa, egy 34 éves nõ vasárnap délben a romániai Kastély település közelében. Állítólag a gyerekeik hívták a mentõket.
- címkék:
- Románia
- Temes
- baleset
- folyó
- Címkefelhõ »
Meghalt az egyéves gyerek, aki menet közben esett ki az autóból Csutánál
Meghalt a kórházban az az egyéves kisgyerek, aki szerdán egy óvatlan pillanatban kiesett az autóból, mivel korábban nem csatolták be a gyermekülés biztonsági övét - írja a Maszol.ro.
- címkék:
- Románia
- baleset
- gyerek
- Címkefelhõ »
Kúttisztítás közben fulladt meg három román férfi
Egy testvérpár és egy ismerõsük is meghalt, miközben próbáltak kitakarítani egy udvari kutat - írja a Maszol az Observator News alapján.
- címkék:
- Románia
- Vrancea megye
- fulladás
- kút
- Címkefelhõ »
Koronavírus: több mint húsz százalékkal emelkedett múlt héten a fertõzöttek száma, maszkviselést javasolnak Romániában
Romániában több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertõzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium heti összesítésébõl, amit hétfõn tettek közzé.
- címkék:
- Románia
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Az évzárón halt meg egy 14 éves fiú Romániában
Egy nyolcadik osztályt végzett tanuló meghalt az évzáró ünnepségen a romániai Szucsáván - írja a Maszol.ro.
- címkék:
- Románia
- Szucsáva
- gyász
- Címkefelhõ »
Románia ellen játszik a magyar teniszválogatott a Billie Jean King Kupában
A románok ellen idegenben játszik a magyar válogatott a nõi tenisz Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásában. A párharc gyõztese jut a jövõ évi selejtezõbe.
Érvénytelenítette egy román bíróság az erdélyi Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot
Érvénytelenítette a Brassói Táblabíróság a Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot – közölte az MTI a Krónika erdélyi magyar napilapra hivatkozva. A keresetet a székelyföldi magyar jelképeket tartalmazó zászló ügyében két román álvicil szervezet nyújtotta be, a magyarellenes Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Dan Tanasã szélsõjobboldali (AUR párt) parlamenti képviselõhöz kötõdõ Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Korábban a Brassói Táblabíróság ugyanezen álcivilek keresete nyomán érvénytelenítette a megyeszékhely, Sepsiszentgyörgy városzászlaját elfogadó kormányhatározatot.
"Fényévekre vagyunk a magyar sporttól": még a románok is sírnak az angliai szenzáció után
A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4-0-s gyõzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottal, amely a wolverhamptoni mérkõzéssel egy idõben hazai pályán 3-0-ra kikapott Montenegrótól.
Romániában is megjelent a majomhimlõ
Romániában is diagnosztizálták az elsõ majomhimlõ-fertõzéses esetet - közölte hétfõn a román egészségügyi minisztérium.
- címkék:
- Románia
- majomhimlõ
- Címkefelhõ »
Az üzemanyagár-stop azonnali bevezetését követeli a román fuvarozók országos szövetsége is
Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is - tudatta hétfõn az Agerpres hírügynökség.
- címkék:
- Románia
- üzemanyagár-stop
- Címkefelhõ »
Medve támadt egy fiatal nõre Hunyad megyében
Rohammentõ szállította kórházba azt a fiatal nõt, akire medve támadt Romániában, a Hunyad megyei Lónyaytelep közelében - írta a Maszol.
- címkék:
- Románia
- medvetámadás
- Címkefelhõ »
A szomszédban is megjelent az omikron Dél-Afrikában terjedõ BA.5-ös alváltozata
Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának az a BA.5-ös jelzésû alváltozata, amely újabb megbetegedési hullámot okozott Dél-Afrikában - közölte csütörtökön a G4Media hírportál a közegészségügyi intézet (INSP) heti összesítését ismertetve.
- címkék:
- Románia
- koronavírus
- omikron
- Címkefelhõ »
A románok megint betiltották a Csíki Csipszet
Dan Tanasãnek, a magyarellenes és szélsõjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt parlamenti képviselõjének a feljelentése nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) leállíttatta a Csíki Csipsz termékek gyártását és forgalmazását. A szélsõséges politikus feljelentésében azt kifogásolta, hogy a termékek csomagolásán a gyártás helyszíneként Székelyföld van feltüntetve, nem pedig Románia. A romániai fogyasztóvédelem felszólította továbbá a Csíki Sör Manufaktúrát is, hogy a Székelyföld megnevezést cserélje le Romániára. A döntés ellen mindkét székelyföldi magyar cég fellebbezést helyezett kilátásba.
Többen életüket vesztették a hétvégén egy könnyûzenei fesztiválon
Péntek este hét fiatal került kórházba, hárman közülük súlyos állapotban, miután illegális szereket fogyasztottak a könnyûzenei fesztiválon.
- címkék:
- Románia
- fesztivál
- drog
- tragédia
- Címkefelhõ »
A szüzességi vizsgálatok betiltását követelik a civil szervezetek Romániában
Romániában a szüzességi vizsgálatok törvényen kívül helyezéséért indított társadalmi kampányt hétfõn a Nõkkel Szembeni Erõszak Megelõzéséért és Megfékezéséért Hálózat (VIF) - közölte a News.ro hírportál.
- címkék:
- Románia
- Címkefelhõ »
Szakadékba zuhant egy hulladékszállító autó a Marillavölgy közelében, egy ember meghalt
Az út menti szakadékba zuhant egy hulladékszállító autó péntek reggel a romániai Oravicabánya és Marillavölgy települések között. Egy ember meghalt a balesetben, ketten megsérültek - írja a Maszol
- címkék:
- Románia
- baleset
- szakadék
- kukás
- Címkefelhõ »
Háromszoros gázáremelés Romániában júliustól
A drágulás oka, hogy megszûntek az államilag szabályozott árak - írja a Mandiner.
- címkék:
- Románia
- földgáz
- Címkefelhõ »
Atombombával fenyegette Ceausescu román diktátor Kádár János utódját
A Külügyi és Külgazdasági Intézetben „Román-magyar kapcsolatok 1989-ben" címen tartottak konferenciát. A beszélgetés résztvevõi a következõk voltak: Magdó János, Magyarország egykori kolozsvári fõkonzulja; Barabás T. János Románia-szakértõ, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezetõ elemzõje; a rendezvényt pedig Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese moderálta.
Elfogták a volt egyetemi oktatót Romániában, aki kegyetlenül meggyilkolta a barátnõjét
Elfogták Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót csütörtök este Nagyváradon, a férfit barátnõje, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják.
- címkék:
- Románia
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Elfogták a Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsított volt egyetemi oktatót
Elfogták Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót csütörtök este Nagyváradon. A férfit barátnõje, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják.
- címkék:
- Molnár Beáta
- Románia
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Két fiatal fulladt bele egy romániai bányatóba
Egy 17 és egy 21 éves testvérpár vesztette életét egy romániai bányatóban. Ötéves öccsük végignézte a haláltusájukat.
- címkék:
- Románia
- halál
- bányató
- fulladás
- Címkefelhõ »
Idõs férfiakat károsított meg az a bûnszervezet, amit most számoltak fel Olaszországban
Idõs férfiakat károsított meg csalással az a romániaiakból álló bûnszervezet, amelynek 13 tagját vették õrizetbe Olaszországban, és további 56 tagját azonosították Romániában, Németországban és Hollandiában - közölte az Európai Unió rendõrségi együttmûködési szervezete (Europol).
- címkék:
- Románia
- nagyvilág
- bûnszervezet
- Europol
- Címkefelhõ »
Botrány lett abból Romániában, hogy a helyi hokiválogatott magyar játékosai elénekelték a székely himnuszt
Erdélyi magyar sajtóbeszámolók alapján elég nagy botrány tört ki Romániában annak kapcsán, hogy divízió 1/A jégkorong világbajnokság zárónapján a többségében székelyföldi magyarokból álló romániai válogatott játékosai a magyar csapattal karöltve elénekelték a székely himnuszt. Ez ellen elsõként Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfõhelyettes, egykori bukott miniszterelnök tiltakozott. Késõbb kiderült, hogy a meccsen jelen volt Tánczos Barna, Románia magyar, RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere, aki történetesen a magyar szektorban szurkolt. Ennek kapcsán a szélsõjobboldali AUR politikusai magyarellenes hangulatkeltésbe kezdtek. ...
Lélegzetelállító tulipánözönnel csábít ez az apró erdélyi falu
Menczer Tamás: Megdöbbentõ a román legfelsõbb bíróság döntése
Megdöbbentõ a román legfelsõbb bíróság döntése, amellyel bezárásra ítélte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Líceumot - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára szerdán Facebook-oldalán.
Bezáratta a román Legfelsõbb Bíróság a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnáziumot
Mûködési engedély nélkül maradt a marosvásárhelyi, magyar tannyelvû II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, miután a bukaresti Legfelsõbb Bíróság jogerõre emelt egy korábbi alapfokú ítéletet – írja a kolozsvári Krónika címû erdélyi magyar napilap az oktatási intézmény igazgatójának, Tamási Zsoltnak a közleményére hivatkozva. A marosvásárhelyi magyar iskolát az Orbán-kormány segítségével alapíthatták újra 2018-ban. A román Legfelsõbb Bíróság mostani döntésére reagált az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. Bejegyzésében az áll: „Elkeserítõnek, felháborítónak, minõsíthetetlennek tartom, ahogyan a marosvásárhelyi iskolának folyamaatosan ...
Gyönyörû képeken a virágzó kárpáti sáfrány
- címkék:
- Románia
- virág
- sáfrány
- Címkefelhõ »
Szennyvíztisztítóba fulladt egy kétéves kisfiú Nagytalmácson
Holtan találtak egy kétéves kisfiút szerda este Nagytalmácson, a helyi szennyvíztisztító állomáson - írja a maszol.ro. A kisfiú halálát fulladás okozhatta.
Ismeretlen eredetû májbetegség ütötte fel a fejét: a gyerekek között terjed
Romániában is megjelent az Európában és Amerikában gyermekek körében terjedõ, ismeretlen eredetû májbetegség - erõsítette meg a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Túl sokat ivott, megölte testvérét egy férfi Avaskelencén
Túl sokat ivott egy testvérpár vasárnap a romániai Avaskelencén, összeszólalkoztak, ezért egyikõjük megölte a másikat - írja a maszol.ro. A 60 esztendõs elkövetõ a történtek után a szomszédoktól kért segítséget.
- címkék:
- Románia
- alkohol
- gyilkosság
- ittas
- Címkefelhõ »
Figyelmeztet a hatóság: több helyen kutyahúst árulnak bárányhúsként
A román hatóságok az ortodox húsvét közeledtével figyelmeztették a vásárlókat: több helyen kutyahúst próbálhatnak eladni bárány gyanánt.
Szülei vertek halálra egy másfél éves gyereket
Meghalt egy másfél éves gyermek Szatmár megyében Romániában, miután feltehetõen a szülei megverték - írja a maszol.ro. A kórházban belehalt sérüléseibe.
- címkék:
- Románia
- gyerek
- bántalmazás
- meghalt
- megverték
- Címkefelhõ »
Gyerekekre támadt egy medve Romániában
Egy 8 és egy 11 éves gyerekre támadt rá egy medve hétfõn a Szeben megyei Örményszékes település határában - írja a maszol.ro romániai hírportál.
- címkék:
- Románia
- medvetámadás
- medve
- gyerekek
- Címkefelhõ »
Horror Érmihályfalván: saját felesége ölette meg az ismert mulatós sztárt (18+)
Sokáig eltûntként keresték a népszerû erdélyi mulatóst, ám a napokban megtalálták a férfi holttestét. A gyilkosságot egy többszörösen elítélt bûnözõ követte el, akit a mulatós sztár felesége bérelt fel.
Agyonverték másfél éves gyereküket a saját szülei Szatmárban
Egy Szatmár megyei pár olyan brutálisan megverte az alig több mint másfél éves gyereküket, hogy annak eltört a karja, és a fején is több sérülés volt. A gyereket kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.
- címkék:
- Románia
- gyilkosság
- gyerek
- szülõk
- Címkefelhõ »
Kilõttek egy medvét Romániában
Három hónap alatt összesen tizenkét alkalommal hívtak segítséget a Hargita megyei településeken lakott területekre behatoló medvék miatt - írja a maszol.ro. A parajdi hatóságok kénytelenek voltak az állat kilövése mellett dönteni.
- címkék:
- Románia
- medve
- veszély
- kilõtték
- Címkefelhõ »
Füstmérgezésben halt meg egy hétfõs család hat tagja Romániában
Füstmérgezésben áldozata lett vasárnap egy hétfõs család hat tagja Romániában - írja a maszol.ro.
Januárban eltûnt férfi holttestét találták meg a Szamosban
Januárban eltûnt férfi holttestét találták meg a Szamosban vasárnap - írja a Maszol.
- címkék:
- eltûnt
- Románia
- Szamos
- holttest
- Címkefelhõ »
Negyedkilós aranyrudat mûtöttek ki egy férfi gyomrából
Negyedkilós aranyrudat mûtöttek ki egy férfi gyomrából Kolozsváron - közölte péntek este az Agerpres hírügynökség.
- címkék:
- Románia
- arany
- aranyrúd
- Címkefelhõ »
Hétéves gyereket gázoltak halálra Árapatakon
A halálos baleset a Kovászna megyei Árapatakon történt. A gyermek szabálytalanul kelt át az úttesten, aminek tragédia lett a vége.
Agresszív, megsebesített medvét keresnek a vadászok Romániában
Rálõttek a vadászok egy rájuk támadó medvére Balánbányán - írja a maszol.ro. A sérült állatot jelenleg is keresik.
- címkék:
- Románia
- medve
- sérült
- vadászok
- Címkefelhõ »
Szándékosan hajthatott bele egy autó a bukaresti orosz nagykövetség épületébe, a sofõr elõtte felgyújthatta magát
Az autó letért az útról és nekiütközött az orosz nagykövetség épülete elõtti kerítésnek; a sofõr meghalt. Nem zárták ki, hogy szándékos támadásról volt szó, mert egyes források szerint a sofõr felgyújtotta magát, mielõtt belerohant volna az épületbe.
Mérgezõ vegyszerekkel feltöltött medencében lelte halálát egy négyéves kisfiú
A tragédia a romániai Felsõtyukoson történt.
Tizenhárom éves gyerek késelhetett halálra egy anyát és lányát Romániában
Tizenhárom éves lány az elsõ számú gyanúsítottja annak a késeléses kettõs gyilkosságnak, amelyben egy anya és lánya halt meg a Botoºani megyei Poiana faluban, Romániában - írja a maszol.ro.
- címkék:
- Románia
- késelés
- bûnügy
- gyilkosság
- meghaltak
- Címkefelhõ »
Sokan szavaznak a választás napján a csíkszeredai és a kolozsvári fõkonzulátuson
A romániai magyarok közül sokan a választás napjára hagyták a voksolást, õk vasárnap keresték, vagy keresik majd fel a csíkszeredai vagy a kolozsvári fõkonzulátust.
- címkék:
- Románia
- Erdély
- választás 2022
- Címkefelhõ »
Jódtablettákat osztanak jövõ héten a lakosságnak nukleáris veszélyhelyzet esetére Romániában
Már több mint egy hónapja tart az orosz-ukrán háború, és még mindig nem látni, meddig folytatódnak a harcok. Ukrajna szinte egész területét érintik az összecsapások, köztük a hírhedt atomerõmûvet, Csernobilt is.
A férfi, aki a medvék nyelvén beszél - interjú Murányi Sándor Olivérrel
Amikor az író életében egy nagy váltás következett be, hogy felejtsen, kimenekült az erdõbe, a medvék közé. Õk voltak az õ orvosai, pszichológusai és papjai egy személyben. Sanyi, gyakran jár ma is a medvék közelében, és szívesen visz másokat is medvenézõbe. Murányi Sándor Olivérrel beszélgettem.
Rejtélyes, óriási szikladarab zuhant az égbõl egy vajdahunyadi lakóházra
Egy több mint 40 kilogramm súlyú szikladarab szakította be kedd délután egy vajdahunyadi lakóház tetõzetét és emeleti mennyezetét, amely jelentõs károkat okozott- írja a maszol.ro. A kõdarab ismeretlen eredetû.
- címkék:
- Románia
- szikla
- becsapódás
- meteorit
- kõ
- Címkefelhõ »
Megtalálták és megsemmisítették a Fekete-tengeren sodródó aknát
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, sodródó aknát észleltek hétfõ reggel Románia területi vizein a Fekete-tengeren, ezért a térségbe küldték a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, hogy begyûjtse és hatástalanítsa a robbanószerkezetet. A román haditengerészet késõbb közölte, hogy az aknát megtalálták, beazonosították, majd a búvárok robbanószerkezetet erõsítettek rá és felrobbantották.
Orosz-ukrán háború: sodródó aknát észleltek a Fekete-tenger román vizein
Sodródó aknát észleltek hétfõ reggel Románia területi vizein a Fekete-tengeren, ezért a térségbe küldték a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, hogy begyûjtse és hatástalanítsa a robbanószerkezetet - közölte a román védelmi minisztérium.
Szívinfarktust kapott, azonnal meg kellett mûteni a világ egyik legjobb focibíróját
Sürgõsségi mûtéten esett át a jelenleg a legjobb román játékvezetõnek tartott, a nemzetközileg is elismert Ovidiu Hategan Temesváron, miután vasárnap erõs fájdalmat érzett a mellkasában. Az aradi kórházba érve az orvosok közölték vele, hogy szívrohamot kapott, és sürgõsen Temesvárra szállították, ahol meg is mûtötték - számolt be gsp.ro.
Meghalt egy 15 hónapos gyermek és szülei Szakálházánál egy balesetben
Meghalt egy 15 hónapos gyermek és szülei egy Temes megyei Szakálháza és Bégaszentmihály közötti útszakaszon történt balesetben - írja a maszol.ro.
- címkék:
- Románia
- autóbaleset
- baleset
- meghaltak
- Címkefelhõ »
Odessza elestével határos lehet a NATO és Oroszország a Dunán
A február 24-e óta tartó orosz-ukrán háború rávilágított egy másik térségbeli posztszovjet állam, az Ukrajna és Románia között fekvõ Moldovai Köztársaság sebezhetõségére. Moldova nem tagja sem az Európai Uniónak, sem a NATO-nak, de a chișinãui nyugatbarát vezetés, élén Maia Sanduval, az ország elsõ nõi köztársasági elnökével arra törekszik, hogy csatlakozzanak az EU-hoz. E törekvést nagyban megnehezíti az országban élõ orosz kisebbség, illetve az autonóm Gazauzia, de legfõképpen a szakadár Transznisztria régió, amely területén orosz csapatok állomásoznak. Számos elemzõ és szakértõ attól tart, hogy Moldova lehet Oroszország következõõ ...
Munkahelyi balesetben meghalt egy hõerõmû dolgozója Romániában
Súlyos égési sérüléseket szenvedett munka közben és meghalt csütörtök este egy 35 éves férfi a Hunyad megyei Paroºeni hõerõmûvében, Romániában - írja a maszol.ro.
A baloldali CNN összekeverte Szerbiával Magyarországot – fotó
A baloldali, demokrata párti CNN az egyik orosz-ukrán háborúval kapcsolatos híradójában olyan térképet tett közzé, amely alapján Magyarország területe Szerbiaként van feltüntetve. Nem ez az elsõ eset, hogy a Demokrata Párt holdudvara képtelen eldönteni, hogy mégis hol található Magyarország. Egyébként a francia köztelevízió munkatársainak is gondot okoz elhelyezni Európa térképén hazánkat.
- címkék:
- Magyarország
- Románia
- Szerbia
- CNN
- Címkefelhõ »
Ismeretlen eredetû drónt talált a mezõn egy erdélyi férfi Szásztörpénynél - videó
Ismeretlen eredetû drónt vagy repülõmodellt talált vasárnap a mezõn az erdélyi Szásztörpény (Tarpiu) közelében egy férfi - közölték a romániai hírtelevíziók.
- címkék:
- Románia
- drón
- Címkefelhõ »
Félresikerült Romániában a háború elleni tiltakozás - videó
A hétvégi, Astra elleni román másodosztályú bajnoki elõtt a jászvásári Politehnica Iași játékosai megpróbáltak a „Stop War" felirattal tiltakozni az Ukrajnában zajló háború ellen, de a játékosok véletlenül fordított sorrendben álltak fel - írta a Gazeta Sporturilor nyomán a Mandiner.
- címkék:
- Románia
- háború
- Orosz-ukrán háború
- Címkefelhõ »
Több ezer szalmabála ég Romániában, a tüzet még nem sikerült eloltani
Mintegy háromezer szalmabála égett el egyetlen éjszaka alatt egy farmon a romániai Arad megyében - írja a maszol.ro. A tûz szerdán késõ este keletkezett, csütörtök reggelre virradóan a lángok továbbterjedését már sikerült megakadályozni, de a tüzet még nem tudták eloltani.
- címkék:
- Románia
- tûzoltók
- tûz
- szalmabála
- ég
- Címkefelhõ »
Naponta mentik ki ki a jeges Tiszából a folyón át menekülõ ukrán férfiakat
Az orosz-ukrán háború elõl már több, mint egymillióan menekültek külföldre. Az ukránok döntõ többsége Lengyelország felé veszi az irányt, de sokan érkeznek Magyarországra, Szlovákiába és Romániába is. A 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát, aki azonban nem szeretne részt venni a háborúban, az minden eszközt bevet azért, hogy elkerülje a sorozást.
A Frontex erõsítést küld Romániába az ukrán és a moldovai határ ellenõrzésére
Erõsítést küld Romániába az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az ukrán és a moldovai határ megfigyelésére és ellenõrzésére - közölte hétfõn a román határrendõrség.
- címkék:
- Ukrajna
- Románia
- Moldova
- Frontex
- Címkefelhõ »
Már nyolc halálos áldozata van a román légierõ kettõs balesetének
Nyolcra emelkedett a román légierõnél szerda este történt kettõs baleset áldozatainak a száma, miután csütörtökre virradó éjszaka megtalálták az elsõként lezuhant MiG-21 Lancer vadászgép pilótájának holttestét is a roncsok között.
- címkék:
- Románia
- Fekete-tenger
- baleset
- Címkefelhõ »
Lezuhant a román légierõ vadászgépe és a keresésére küldött helikopter is - videó
Lezuhant szerda este a román légierõ egy MiG-21 Lancer típusú vadászgépe a Fekete-tenger partvidékén, Konstanca megyében, nem sokkal késõbb pedig a keresésére küldött IAR 330 Puma helikopter is lezuhant, és a fedélzetén lévõ hét katona meghalt.
- címkék:
- Románia
- baleset
- hadsereg
- légierõ
- Címkefelhõ »
Kigyulladt a gyulafehérvári római katolikus teológia melléképülete
Tûz ütött ki hétfõ délután a gyulafehérvári római katolikus papnevelõ intézet egyik melléképületében.
- címkék:
- Románia
- Gyulafehérvár
- tûz
- Címkefelhõ »
Orosz-ukrán háború: ez történt vasárnap délutánig
Tovább folytatódtak a csütörtök hajnalban megkezdõdött harcok Ukrajnában. Az orosz offenzíva már teljes kiterjedésû, az oroszok már Ukrajna második legnagyobb városát Harkivot is ostrom alá vették, majd pedig teljesen behatoltak a városba az oroszok Heves összecsapásokról tanúskodnak a Twitteren megoszott videófelvételek. A lakosság molotov-koktélokkal szállt szembe az orosz elõrnyomulással szembe. Közben a Nyugat újabb szankciós intézkedéseket rendelt el azzal, hogy korlátozzák egyes orosz bankok hozzáférését a SWIFT rendszerhez. Közben több ország kitiltotta a légterébõl az orosz repülõket.Rengeteg menekült hagyja el a háború sújttotta ...
Papucsban és köntösben indult útnak a hároméves Emma: a rendõrök találtak rá az út szélén
A kis Emmára vasárnap reggel találtak rá a rendõrök, amikor papucsban, köntösben, hátizsákot cipelve baktatott az út szélén. Késõbb kiderült, bátyja után indult, hiszen õ is iskolába akart menni.
- címkék:
- Románia
- rendõrség
- óvodás
- sétálás
- megszökött
- Címkefelhõ »
Saját lányához riasztottak egy mentõst Romániában, nem tudták megmenteni
Saját lányát ért balesethez riasztottak egy mentõst a Buzãu megyei Mihãilești közelében, Romániában - írja a Maszol.ro. A lány életét nem sikerült megmenteni.
- címkék:
- Románia
- baleset
- újraélesztés
- mentõs
- meghalt
- Címkefelhõ »
Több hónapja készülhettek a transindexesek a váltásra
Újabb információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi állhat az erdélyi Transindex újságíróinak felmondása mögött. Ahogy azt az Átlátszó Erdély megírta, a Transindex 2017-es, csõdközeli helyzete után az RMDSZ alapította Communitas Alapítvány számottevõ összeggel segítette a portált, azonban 2021-ben bejelentették, megszüntetik a támogatást. Eközben az utóbbi években balliberális irányt vett portál tulajdonosváltás elõtt is állt, és mivel az újságírók nem tudták, ki fogja megvásárolni a lapot, az olvasói adományok pedig nem bizonyultak elegendõnek a folytatáshoz, új projektbe kezdtek - írja a Magyar Nemzet.
Kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil nõ
Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil állampolgárságú nõ - közölte pénteken a román szervezett bûnözés és terrorizmus elleni ügyészség.
- címkék:
- Románia
- kokain
- csempész
- Címkefelhõ »
Kelemen Hunor: Közösek az érdekeik az itt élõ népeknek
Kelemen Hunor szerint nemcsak a Kárpát-medence magyarságának, hanem a térség népeinek is közösek az érdekei.
- címkék:
- Kelemen Hunor
- Magyarország
- Románia
- Címkefelhõ »
Medvekilövési kvótát vezetnének be Romániában
A medveveszélyt megelõzõ kilövési kvótát vezetne be a román környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium. Az errõl szóló rendelettervezetet a tárca honlapján bocsátották közvitára, amelyben 220 barnamedve kilövésére tettek javaslatot.
- címkék:
- Románia
- medvetámadás
- medve
- veszély
- kilövés
- Címkefelhõ »
A magyarországi választásokon való részvételre biztatta Szili Katalin az erdélyi magyarokat
Identitásuk vállalására és a magyarországi választásokon való részvételre biztatta szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Szili Katalin az erdélyi magyarokat. A miniszterelnöki megbízott újságírói kérdésre válaszolva kitért arra a levélre is, amelyben az erdélyi magyar önkormányzati vezetõk elutasították Márki-Zay Péter baloldali jelölt erdélyi fogadását. "Mindenkinek joga, hogy ebben maga döntsön, de én empatikus vagyok velük. Én sem szívesen fogadnék valakit, aki olyan kijelentéseket tesz, amelyek jogszûkítõek a magyarok számára" – jelentette ki Szili Katalin.
Megugrott a halálesetek és stagnál az új fertõzöttek száma, az ötödik hullám tetõzését mutatja a járványgörbe Romániában
Romániában a mozgóátlag több mint kétszeresére ugrott kedden a koronavírus-járványnak tulajdonított halálos áldozatok száma, az újonnan fertõzötteké azonban stagnál, a járványgörbe a tetõzés jeleit mutatja - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésébõl.
Beszakadt egy folyó jege Romániában, két gyerek meghalt
Beszakadt az Aranyos-Beszterce folyó jege pénteken este egy hétéves fiú és egy nyolcéves lány alatt - írja a Maszol.ro. Mindkettõjükért sokáig küzdöttek, de az életüket már nem lehetett megmenteni.
Kilökte a harmadik emeletrõl barátnõjét egy 19 éves pusztakaláni fiú
Egy 19 éves pusztakaláni fiút azzal gyanúsítanak, hogy megverte 18 éves párját, majd kilökte az ablakon, a harmadik emeletrõl. Az áldozat szerencsére túlélte az esést – írja a Maszol a Hunyad Megyei Rendõr-fõkapitányságra hivatkozva.
A „nagy találkozás”: amikor Soros György találkozik Ceausescu szellemével
Zsigmond Barna Pál marosvásárhelyi születésû országgyûlési képviselõ véleménycikke az Origón.
Tóba zuhanhatott egy autó Romániában, búvárok keresik
Kedd este óta keresnek egy kocsit a katasztrófavédelem búvárai Romániában, a Kolozs megyei Tárnica-tóban- írja a Maszol.ro. A rendõrség azt feltételezi, hogy az autó a Meleg-Szamoson lévõ völgyzáró gátról zuhant a vízbe.
- címkék:
- Románia
- baleset
- autó
- nyomozás
- gát
- vízbe borult
- Címkefelhõ »
Súlyos autóbaleset Romániában: tíz utasból hét meghalt
Súlyos autóbaleset történt kedd reggel a Iași megyei Sârca-Bãlþaþi településen: egymásba rohant egy kisteherautó, egy mentõautó és egy kamion. A balesetben tíz személy volt érintett, közülük heten a helyszínen meghaltak.
Medve támadt meg egy vadászt Hargita megyében
Egy 27 éves férfira támadt rá egy nagyvad szombaton délután Hargita megyében, Énlaka és Etéd között - írja a Maszol.
- címkék:
- Románia
- medvetámadás
- medve
- vadász
- Címkefelhõ »
Egy hét alatt megduplázódott a fertõzött iskolások és a járvány miatt bezárt iskolák száma Romániában
Romániában egy hét alatt kétszeresére emelkedett a koronavírussal fertõzött diákok és a járvány miatt bezárt iskolák száma - derült ki az oktatási minisztérium pénteken közzétett összesítésébõl.
Döbbenetes eset! Bicskával támadt osztálytársaira a 17 éves tinédzser
Korábban nem tapasztaltak magaviseleti problémát a tanárok a diákoknál, ezért sokkolta õket is, hogy egy 17 éves fiú rátámadt osztálytársaira.
Meghaladta a kétmilliót a járvány kezdete óta regisztrált fertõzések száma, az áldozatoké pedig a 60 ezret közelíti Romániában
Romániában átlépte a kétmilliót szombaton a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertõzések száma, az áldozatoké pedig a 60 ezret közelíti. A hivatalos statisztikában csaknem 30 ezer olyan esetet jegyeztek fel, amikor újra elkapták a fertõzést olyanok, akik több mint fél éve gyógyultak ki az elõzõ fertõzésbõl.
- címkék:
- Románia
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhõ »