rokkantság

címke rss
Fontos határidőre emlékeztet a NAV - százezrek múlhatnak rajta

Fontos határidőre emlékeztet a NAV - százezrek múlhatnak rajta

Nagyjából egy hetük van azoknak, akik érvényesíteni szeretnék személyi kedvezményre való jogosultságukat. Azoknak az orvosoknak, szakorvosoknak, akik az erre vonatkozó igazolást kiállítják, 2023. január 31-ig kell adatot szolgáltatniuk a NAV-nak.

Borzalmas dolgokat csinált az anyja holttestével, hogy a nyugdíját elkölthesse

Nagyvilág2022.07.13, 09:55

A rendőrök letartóztatták a 64 éves Michele R Hoskinst, amiért nem jelentette be anyja halálát, és meghamisította a bizonyítékokat.

A hatéves kínai Jia Jia egyedül gondoskodik rokkant apjáról

Archívum2018.10.03, 11:06

A hatéves kínai kislány, Jia Jia egyedül gondoskodik 40 éves apjáról, aki egy autóbaleset miatt bénult le. Édesanyja elhagyta őket a baleset után. 

NAV: Idén 6900 forint kedvezmény jár súlyos fogyatékosság után

Gazdaság2018.03.06, 12:05

Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Rokkantnak nyilvánították a 48 centi hosszú péniszű mexikói férfit (18+)

Life.hu2017.12.22, 09:32

Rokkantnak nyilvánították azt a mexikói férfit, akinek 48 centiméter hosszú pénisze van.

Mondd, mennyit ér az ember ha bűntelen, de gyenge?

She2016.11.09, 07:56

Hofi Géza azt mondta, az ész van a világon a legjobban elosztva: mindenki azt hiszi, hogy neki egy kicsit több jutott. Én amellett, hogy ezt elismerem, úgy gondolom a gyarlóság nagyon hasonló elv szerint működik: mindenki gyarló, csak mi nem vagyunk azok.

Megbüntették Rékasi Károlyt

Life.hu2016.09.30, 16:53

A színészre mostanában igencsak rájár a rúd. Orvosai nem engedték még vissza a színpadra, és mozgása miatt rokkantkártyát kellett igényelnie, hogy könnyebben parkolhasson. Mégis megbírságolták!

Rendőrök várták Németh Kristófot, majdnem rabosították

Life.hu2016.07.22, 13:25

A színész elöször szólalt meg, mióta felmerült, hogy rokkantkártyával parkolt. Elmondása szerint ha nincs vele az édesanyja, akkor nem használja az igazolványt. A Mokka két műsorvezetője a hamarosan bemutatásra kerülő Billy Eliott kapcsán beszélgetett Németh Kristóffal, de nem tudtak elmenni a héten felkapott hír mellett sem.

Hárman rabolták ki a rokkant férfit

Itthon2016.07.15, 12:14

Üzletet ajánlattal indított a támadó, valójában azonban csak ki akarták rabolni a mozgáskorlátozott férfit. A rokkant áldozat tehetetlenül nézte, ahogy hárman hordják ki értékeit a lakásból.

Elképesztő! 3D nyomtatóval csináltak lábakat egy rokkant macskának

Archívum2015.12.08, 07:01

Hátsó lábain sípcsontsérüléssel született a macska, Vincent, akinek most a 3D technikával készítettek új lábakat. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő