rezsicsökkentés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz
- rezsi
- Márki-Zay Péter
- Németh Szilárd
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Karácsony embere szerint az emberek vegyenek fel vastagabb zoknit és melegítőt a fűtés helyett
Holoda Attila, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter korábbi energiaügyi tanácsadója azt mondta, nem rezsicsökkentés kell, hanem vastagabb zokni és melegítő felső. A baloldali szakértő ezzel megismételte Brüsszel, Gyurcsány Ferenc, a Momentum és Márki-Zay Péter korábbi bejelentéseit, akik szintén eltörölnék a magyar családokat több mint egy évtizede segítő intézkedést.
Már csak egy lépésre vagyunk az egy számjegyű inflációtól
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, míg havi alapon 0,4 százalékkal, ugyanakkor éves és havi bázison több élelmiszer ára csökkent. Ezzel hét év után ismét magasabb az alapkamat, mint az infláció Magyarországon.
Varga Judit: Lassan európai érték lesz a korrupció
A magyar uniós elnökség legfőbb célja, hogy a jogállami elvek működését az uniós intézmények esetében is érvényesítse - mondta Varga Judit, a Fidesz képviselője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Itt az ideje, hogy egy új időszak kezdődjön a jövő évi európai parlamenti választással - tette hozzá.
Koncz Zsófia: A magyarok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat az unióban
A magyar emberek a legalacsonyabb áram- és gázárakat fizetik az Európai Unióban 2013, a rezsicsökkentés fenntartása óta - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Kaposváron szerdán.
Továbbra is a magyaroknak a legolcsóbb a háztartási energia Európában
A rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra a magyarok kapják Európa legolcsóbb háztartási energiáját - írta Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán a közösségi oldalán.
Nacsa Lőrinc: az Európai Bizottság megkapta a többletjogokat a rezsicsökkentés eltörléséhez
Az Európai Parlament plenáris ülése csütörtökön megadta az Európai Bizottságnak azokat a többletjogokat, amelyekkel felülírhatja a tagállamok rezsiár-szabályzását és azonnal eltörölhetné a rezsicsökkentést - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.
Az Orbán-kormány sikerének titka a nemzeti érdek képviselete
A nemzetközi, liberális, mainstream sajtónak az a baja Orbán Viktorral, hogy egy jobboldali, kereszténydemokrata politikai közösséget és kormányt vezet, ráadásul sikeres – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az Origónak adott interjúban. Menczer Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy a baloldal nem is próbálja megérteni az Orbán-kormány sikerének okát. Az interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a válságok korát éljük, ilyenkor helyesen kell azonosítani a problémát, és beszélni kell a megoldásról, erre az elmúlt napok diplomáciai találkozói kiváló lehetőségget ...
Orbán Viktor: Magyarország erősödik! - videó
A rezsicsökkentéshez energiára, új energiaforrásokra van szükség. Katarral új távlatokat nyitunk. Magyarország erősödik! - írta Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán, ahol egy videót is megosztott.
Németh Szilárd: Megmarad a rezsivédelem az új rezsiévben
Hiába támadják, megmarad a rezsivédelem az új rezsiévben is - jelentette ki a kormányzat hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.
Fontos hírt közölt az MVM lakossági ügyfeleivel
Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.
Németh Szilárd: Az augusztustól induló rezsiévben is marad a rezsicsökkentés
A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára - jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Karácsony Gergely pártjának szóvivője elismerte, hogy legalább kétszeresére akarják emelni a vízdíjakat
Miután Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a baloldal emelni akarja a vízdíjat Budapesten, majd Tüttő Kata is emellett kampányolt, újabb és újabb baloldali politikusok ismerik be, hogy többet akarnak fizettetni az emberekkel. Most Karácsony pártjának szóvivője támadta a rezsicsökkentést, mert szerinte túl alacsonyak a lakossági gáz- és vízdíjak. Szerinte a magyaroknak a vízért a piaci árat kellett volna eddig is fizetni, bármi is legyen az.
Németh Szilárd: Magyarország megvédi a rezsicsökkentést
Brüsszel és a baloldal minden támadása ellenére a magyar kormány megvédi a rezsicsökkentést - jelentette ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
PM: Pénteken szavaz az Országgyűlés a védelmi költségvetésről
Az összegző módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása után pénteken szavaz az Országgyűlés a 2024-es védelmi költségvetésről, amelynek alapja, hogy a háborús időkben is megvédje az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést - közölte a Pénzügyminisztérium (PM)
Szijjártó Péter: Magyarország nemmel szavaz a rezsicsökkentést támadó EU-s kezdeményezésre
Magyarország nemmel szavaz a villamosenergia-piaci reformról szóló európai bizottsági javaslatra, az ugyanis elvenné a tagállamok kormányainak azon jogát, hogy alacsonyan tartsák a rezsiköltségeket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Így akar Brüsszel a rezsicsökkentés támadásával pénzt elvenni a magyaroktól
Brüsszel nemrégiben a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel a kormányt, újabb támadást indítva Magyarország ellen. Jól látható, hogy az Európai Unió vezető testületei minden lehetőséget kihasználnak, hogy nyomás alatt tartsák Magyarországot. Zsarolási kísérletbe kezdtek annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson szuverenista álláspontján. A rezsicsökkentés eltörlésével azt is megpróbálják elérni, hogy a kormány veszítsen a népszerűségéből, és így hatalomra juthasson a dollárbaloldal. A rezsicsökkentés eltörlésével magyar családok és nyugdíjasok milllióinak mindennapjai kerülnének veszélybe, és ha a kormány azt tenné, aamit ...
Fontos bejelentést tettek a rezsicsökkentésről - videó
A rezsitámogatás a 2024-es védelmi költségvetés egyik fő pillére. Azon dolgozunk, hogy a háborús válság alatt is minden lehetséges módon védelmet nyújtsunk a családoknak - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára legújabb videójában.
Paks II létfontosságú az energiabiztonság és a rezsicsökkentés megőrzéséhez
Paks II az ország energiabiztonságának és a rezsicsökkentés megőrzésének alapvető feltétele - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Facebookon arra reagálva, hogy az ukrán miniszterelnök közleményben tudatta, Ukrajna meg akarja akadályozni az Európai Uniónál az új paksi atomerőmű megépítését.
Varga Mihály: A jövő évi költségvetést a háború miatt különösen nehéz volt megtervezni
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát; megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is - fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Németh Szilárd: A rezsicsökkentés működik és a kormány meg fogja védeni
Szeretném megköszönni a kormányzati és önkormányzati intézmények dolgozóinak, hogy télen példát mutatva jelentősen csökkentették a fűtés energiafelhasználását. Szeretném megköszönni a lakosoknak is, hogy önmaguktól is csökkentették a gázfogyasztásukat. Nemcsak saját magukon, hanem az országon is segíteni akartak - mondta el az Origónak adott interjúban Németh Szilárd kormánybiztos, országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök. Németh Szilárd arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentés legfontosabb célja továbbra is az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározottak: a magyar emberek, családok, nyugdíjasok biztonságos energiaellátása, teháát ...
Brutális támadás Magyarország ellen: Brüsszel el akarja törölni a rezsicsökkentést
Brüsszel nemrégiben a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel a kormányt, újabb támadást indítva Magyarország ellen. Jól látható, hogy az Európai Unió vezető testületei minden lehetőséget kihasználnak, hogy nyomás alatt tartsák Magyarországot. Zsarolási kísérletbe kezdtek annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson szuverenista álláspontján. A rezsicsökkentés eltörlésével azt is megpróbálják elérni, hogy a kormány veszítsen a népszerűségéből, és így hatalomra juthasson a dollárbaloldal. A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában leszögezte: ki kell állni az érdekeink mellett, és nem szabad feladni a rezsicsökkentést.
Megint lelepleződött a dollárbaloldal: Brüsszel utasítására akarják eltörölni a rezsicsökkentést
A dollárbaloldal a tavaly áprilisi választásokon elszenvedett megsemmisítő vereség ellenére sem hagyott fel a magyar emberek elleni támadással, és az idegen érdekek képviseletével. Most, hogy Brüsszel azt kéri, hogy a kormány számolja fel a rezsicsökkentést, kiderült, hogy Gyurcsányék nem véletlenül követelték már ezt a tavalyi választási kampányban, akkor is a brüsszeli érdekeket szolgálták. Brüsszel ismét megszorításokat akar, a dollárbaloldal továbbra is az ő érdekeiket szolgálja, a kormány azonban megvédi a rezsicsökkentést.
Katasztrofális következményekkel járt volna Brüsszel javaslata, ha nincs a rezsicsökkentés
Regős Gábor szerint az elmúlt időszak bebizonyította a rezsicsökkentés létjogosultságát, épp ezért érthetetlen az Európai Bizottság javaslata - írja a vg.hu. Brüsszel nem először támadja meg a magyar hatósági árszabályozást, az Európai Bíróság azonban a magyar kormánynak adott igazat.
Hidvéghi Balázs: Brüsszel újabb jelentése abszurd zsarolási, nyomásgyakorlási kísérlet
Az Európai Parlament (EP) újabb jelentése teljesen abszurd, egy újabb zsarolási, nyomásgyakorlási kísérlet Magyarország ellen - mondta Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben arról is beszélt: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megvédje a rezsicsökkentést.
Tíz éve vezette be a magyar kormány a rezsicsökkentést, amit Brüsszel a kezdetek óta támad
2013-as bevezetése óta többször és jelentősen átalakult a rezsicsökkentés, amelyre idén már 2580 milliárd forintot szán a magyar költségvetés. Bár a kormányzati intézkedés több millió magyar embernek jelent óriási segítséget, Brüsszel támadásai miatt Magyarországnak újra és újra meg kell védenie azt.
- címkék:
- Brüsszel
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Brüsszel eltörölné a rezsicsökkentést, de a magyar kormány nem hajlandó erre
A kormány intézkedései nyomán Budapestet folyamatosan a legalacsonyabb rezsiköltségű európai uniós városok közé sorolják a különböző statisztikák. Ennek ellenére az Európai Bizottság a családokat segítő intézkedés megszüntetését kezdeményezte, csakhogy a magyar kormány nem hajlandó erre. Brüsszel megint úgy intézett támadást, hogy nem veszi figyelembe a tényeket.
Újabb frontot nyitott Brüsszel Magyarország ellen, de a kormány nem engedi a rezsicsökkentés eltörlését
Brüsszel szerint az év végéig fel kell számolni az energiatámogatási intézkedéseket. A magyar kabinet visszaüzent: a rezsicsökkentés nem alku tárgya.
Itt a legújabb brüsszeli támadás a magyarok ellen: el akarják törölni a rezsicsökkentést
Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel a kormányt, újabb támadást indítva Magyarország ellen. Jól látható, hogy az Európai Unió vezető testületei minden lehetőséget kihasználnak, hogy nyomás alatt tartsák Magyarországot. Zsarolási kísérletbe kezdtek annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson szuverenista álláspontján. A rezsicsökkentés eltörlésével azt is megpróbálják elérni, hogy a kormány veszítsen a népszerűségéből és így hatalomra juthasson a dollárbaloldal.
A rezsicsökkentés eltörlését kéri Brüsszel
Brüsszel legújabb gazdasági ajánlásaiban a rezsicsökkentés eltörlését kérte a magyar kormánytól.
Fontos segítséget nyújt az MVM a rezsiszámlák részletfizetéséhez
Hivatalos YouTube csatornájára töltötte fel a szolgáltató azt a hatrészes videósorozatot, melyben fontos információkat oszt meg a rezsifizetéssel kapcsolatban.
Májustól is marad a rezsicsökkentett ár a magyar családoknak
A kormány az elhúzódó háborúra és szankciós energiaválságra tekintettel az eredetileg tervezett április 30-ai határidő után is meghosszabbítja a rezsivédelmet a magyar családok számára. Ennek értelmében a továbbiakban is maradnak a rezsicsökkentett árak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
Döntött a kormány: tízezreknek csökken a villany és a gáz ára
Kiegészül a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló rendelet – olvasható a Magyar Közlönyben. A változás az úgynevezett „végső menedékes szolgáltatásba tartozó ügyfelek" körét érinti. Ők azok, akik tavaly december 31-ig nem kötöttek szerződést, és ezért automatikusan az akkori árnak megfelelő kategóriába kerültek az MVM-nél. Egyházakról, önkormányzatokról, alapítványokról, kisvállalkozásokról van szó.
A fővárosiak és a vidékiek is elégedettek a rezsicsökkentési intézkedésekkel
A Real PR 93. friss közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a budapestiek és a vidékiek egyaránt elégedettek a magyar kormány rezsicsökkentési intézkedéseivel - számolt be róla a Magyar Nemzet.
- címkék:
- Budapest
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
A magyar emberek és a kormány is békét akarnak már a háború kitörése óta
Európa nem volt felkészülve arra, hogy az erőltetett brüsszeli szankciókkal szinte egy pillanat alatt leváljon az orosz energiáról, a rezsivédelem sokakat óv meg attól, hogy ne tudják befizetni a számláikat – mondta az Origónak adott interjúban Koncz Zsófia. Az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára kérdésünkre kifejtette, hogyan dönti romba Európa saját magát, és mi a brüsszeli szankciós politika legsúlyosabb következménye a jövőre nézve. Az interjúban többek között szó esik a legfontosabb energiaügyi kérdésekről; arról, hogyan támogatja a kormány a magyar családokat; mi az oka, hogy Európa saját magáát ...
Jó hír: kibővítik a rezsicsökkentést
A kormány bejelentette, hogy a költségvetési tervek alapján fenntartható a jelenlegi lakossági rezsicsökkentés.
- címkék:
- rezsi
- rezsicsökkentés
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Gulyás Gergely: Álljunk meg és hajtsunk fejet, Gyurcsány Ferenc igazat mondott
Van forrás arra, hogy az átlagfogyasztásig megmaradjon a lakosságnak a rezsicsökkentés - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A tárcavezető kiemelte: a kormány szerdai ülésén az energetikai helyzetet áttekintve megállapította, hogy minden forrás rendelkezésre áll a lakossági rezsicsökkentés fenntartására. Így mindenki számolhat azzal, hogy az átlagfogyasztásig nem lesz változás. Ez nemcsak az év végig lesz így, ha van rá lehetőség, továbbra is így marad - tette hozzá. A kis- és közepes vállalkozásoknak megsegítése értelmében a kormány lehetővé teszi, hogy a jellenlegi ...
Gulyás Gergely: Marad a rezsicsökkentés a lakosságnak
Van forrás arra, hogy az átlagfogyasztásig megmaradjon a lakosságnak a rezsicsökkentés - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Továbbra is minden család a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztásig
Érdemben változtatta meg a gazdasági körülményeket az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság. Emiatt a kormánynak - a családok és a gazdaság védelme érdekében - ezekhez a változásokhoz kellett igazítania a költségvetést. A büdzsé továbbra is biztosítja a nyugdíjasok védelméhez szükséges forrásokat, míg a rezsicsökkentésre négyszer nagyobb összeg jut, így továbbra is minden család a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztásig - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
- címkék:
- Tállai András
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Csak Szerbiában alacsonyabbak az energiaárak a magyarországinál
Az MVM honlapján már hozzáférhető a legfrissebb tájékoztató a kizárólag rezsicsökkentett tételeket tartalmazó lakossági számlák arányáról.
- címkék:
- energia
- számla
- pénz
- rezsicsökkentés
- MVM
- Címkefelhő »
Fontos változást jelentettek be a rezsicsökkentésnél
Kormányrendelet jelent meg az éjjel kiadott Magyar Közlönyben a veszélyhelyzettel összefüggő kormányrendeletek módosításáról. Ez alapvetően az önkormányzati bérlakásokat érinti - hívja fel a figyelmet a vg.hu.
Németh Szilárd: A magyar emberek hozzájárultak az ország energiabiztonságának fenntartásához
A magyar emberek, háztartások, a kormányzati és önkormányzati közintézmények felelősen hozzájárultak az ország energiabiztonságának fenntartásához - írta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán.
Megnyerte a decemberi rezsiharcot Magyarország: nálunk voltak a legalacsonyabbak az energiaárak az EU-ban
„A lakossági fogyasztók által fizetett villamosenergia- és földgáz átlagára Budapesten a legalacsonyabb a vizsgált uniós fővárosok közül" – derül ki Orbán Balázs pénteki bejegyzéséből, szúrta ki a Mandiner.
A magyar családok több mint kétharmadát megvédte a rezsicsökkentés
Továbbra is megvédi a magyar családok túlnyomó többségét a rezsicsökkentés. A novemberben kiadott számlák alapján a lakosság 78 százaléka nem fizetett piaci árat a földgázért. Az áram esetében 67 százalék nem fizetett piaci árat.
- címkék:
- földgáz
- áram
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
A kormány 2023-ban is mindent megtesz a rezsicsökkentés megvédéséért
A magyar családok a nemzetközi energiaválság dacára változatlanul a legolcsóbban kapják a földgázt, és a második legalacsonyabb áron az áramot egész Európában. A kormány jövőre is azon dolgozik, hogy megfizethető és zavartalan ellátást biztosítson minden hazai fogyasztó számára. Májusig az egyetemes szolgáltatásban nem emelkedik az áram és a gáz ára, így nem nőnek a lakossági felhasználók terhei - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken.
Átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól
"A kormány a rezsicsökkentés fenntartásával védi meg a magyar családokat az energiahordozók szankciós felárától. Az átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában. Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei" - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca közleménye szerint.
Hollik István: A baloldal soha semmilyen rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavazott meg
A baloldal soha semmilyen rezsitámogatást és rezsicsökkentést nem szavazott meg - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek szombaton eljuttatott videóüzenetében.
Továbbra is a magyarok fizették a legkevesebbet a gázért és a villamosenergiáért
Az Energie-Control Austria és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megbízásából készült nemzetközi ár-összehasonító vizsgálat novemberben is több európai fővárosban regisztrált energiaár-növekedést, miközben a magyar lakossági végfogyasztói árak továbbra is a legalacsonyabbak szerte Európában - írja a bennfentes.net.
- címkék:
- földgáz
- áramár
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Jó hír a fogyasztóknak! A kormány befagyasztotta a villanyszámla egyik legnagyobb tételének árát
A rendszerhasználati díj kifejezés mellett ma már kevés áramfogyasztó magyar megy el szó nélkül, amióta a villanyszámlának ez a tétele is erős emelkedést mutat. Ám további emelkedésre nem kell számítani, a kormány ugyanis rendeletben tiltotta meg a szolgáltatóknak a tovább növelését.
A baloldali adómódosítások veszélyeztetnék a rezsicsökkentést és a családtámogatási rendszert
Több mint 800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen az a három baloldali indítvány, amelyeket az őszi adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. Ezzel veszélyeztetik a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer fenntartását vagy a nyugdíjak értékének megőrzését, azaz a ténylegesen rászoruló fogyasztók célzott megsegítését - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese.
Ez lehet a megoldás a kisebb energiafogyasztásra
Az orosz-ukrán háború és a hibás brüsszeli szankciók miatt nálunk is emelkednek az energiaárak. Tudatos energiafogyasztással magunk is sokat tehetünk azért, hogy az áramfogyasztás és a gázfogyasztás esetében is sikerüljön tartani az átlagértékeket.