retro

címke rss

Carameltől meghatva - Vágó István kedvenc slágerei

Barátaival maga is zenél, Charlie hangját ő is elismeri és képtelen Caramelt hallgatni megindultság nélkül - tudtuk meg Vágó Istvántól, aki nagy kedvvel böngészte át az Álomsláger 500-as listáját. Nehéz szívvel ugyan, de végül nem jelölte a Jeremyt a Névtelen Nullától, kimaradt a Bajtala Trio és a Túr dö Flanc-tól is kénytelen volt megválni. A retro a Hotel Menthollal indult, a Ne gondold szövegét pedig húsz év után értette meg igazán. Vágó István és álomslágerei.

Pop-Tari-Top - B. Tóth László lehetetlen küldetése

Álomsláger2006.06.07, 16:34

Lassan negyven éve él és mozog a könnyűzene világában: egyik első lemezlovasunk, a legendás Poptarisznya korszakos műsorvezetője, a magyar slágerzene élő lexikona - ki más, mint B. Tóth László. Több mint száz magyar album (és ki tudja, hány ezer dal) futott át kezei alatt, neki aztán elhihetjük: nehéz évtizedes slágerek között különbséget tenni. Természetes, ha a magyar könnyűzene egy szeletét látja csak ötszázas listánkban (és szívesen megvitatná Vágó Istvánnal, mit is értünk retrón). Kedvünkért azért vett egy nagy levegőt és megkísérelte a lehetetlent - kiemelt öt dalt a millióból.

Adrenalinnal telített éjszaka

Partytár2008.03.10, 15:59

Most szombaton a gödöllői Club Q Retropartyja újabb csemegével szolgál. Az est vendége a dj-szakma klasszikusának számító, a party.[origo].hu-val közös dj-iskolát indító Dän von Schulz lesz.

Bárány lép fel Gödöllőn

Partytár2008.04.27, 20:27

Május 3-án a gödöllői Club Q-ban a nyolcvanas és kilencvenes évek legnagyobb hazai és külföldi slágereit Bárány Attila szállítja az egész este folyamán. A szombati partyn a Dark Blue mixlemezeken is hallható slágerek mellett a korszak legismertebb zenéi hangzanak fel.

Retro-őrület a Club Q-ban

Partytár2008.08.11, 10:26

Most szombaton az őrület tovább folytatódik a Club Q-ban, ugyanis Dj Tomek vezényletével egy újabb hatalmas Retro buli készül, mégpediga nyolcvanas-kilencvenes évek legjobb zenéivel!

Előző
Következő