részvény

címke rss

A jegybank sem tudja megmenteni az amerikai részvénypiacot

Archívum2018.12.17, 12:53

A múlt hét egy újabb brutális eladási hullámot hozott, és ezzel 38 éve nem látott rossz decemberi kezdés jött össze az amerikai részvénypiacon. Bár a héten összeül a jegybank és kamatdöntő ülés lesz, egyes közgazdászok szerint ez sem lesz elég ahhoz, hogy visszapattanjak az árfolyamok.

Brutális vállalati adósságok fenyegetnek

Archívum2018.12.17, 14:12

Az idei év második felének piaci mozgásait jelentős részben az USA és Kína között fennálló kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos aggodalmak és fejlemények határozták meg. Van azonban egy olyan kockázati tényező, amelyre sokkal kevésbé figyelnek a piaci szereplők. A hatalmas vállalati adósság azonban sokkal nagyobb fenyegetést jelenthet.

Hullámvasúton a tőzsdék

Archívum2018.12.17, 15:52

A hét elején Európában tovább szakadtak az indexek, mivel továbbra is erősen negatív volt a globális hangulat. Kontinensünkön erre még rátettek egy lapáttal a francia gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak, mivel az igen erőteljes tüntetések negatív hatással lehetnek az ipari termelésre a francia jegybank szerint - emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Rekord összeget vontak ki az amerikai részvényalapokból

Archívum2018.12.15, 18:26

Rekord mennyiségű összeget húztak ki az elmúlt héten a befektetők az amerikai részvényalapokból, de több milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a kötvénypiacról is, ahogy a kockázatkerülés egyre inkább fokozódott.

Amíg a fogyasztók vásárolnak, van remény az USA-ban

Archívum2018.12.12, 16:07

Miközben egyre több figyelmeztetés érkezik az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban, a Goldman Sachs szerint addig van remény, amíg a fogyasztók továbbra is aktívan vásárolnak. Vagyis a belső fogyasztás lehet a legfontosabb tényező az USA számára.

Megjöttek a legfrissebb részvénypiaci jóslatok

Archívum2018.12.11, 15:50

Az amerikai részvénypiac jelentős fordulatot vett hétfőn, ahogy a befektetők, az év végéhez közeledve, elkezdték fölmérni, milyen tényezők fogják befolyásolni a portfólióikat 2019-ben. Ebből a szempontból külön izgalmas, hogy a napokban négy friss jóslat is érkezett a piac jövőjével kapcsolatban.

Hongkong lehet a tőzsdei bevezetések idei királya

Archívum2018.12.10, 13:55

Hongkong igen jó úton halad ahhoz, hogy az idei évben a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) királya legyen, ugyanis nem sokkal, de maga mögött hagyta New Yorkot a tőkebevonások tekintetében. Ezzel együtt viszont a frissen tőzsdére lépett cégek igen gyengén teljesítenek.

Miért zuhantak a tőzsdék?

Archívum2018.12.10, 12:29

A múlt hét elején világszerte szárnyaltak a részvénypiacok, miután Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő megállapodtak, hogy az USA 90 napig elhalasztja a 200 milliárd dollárnyi kínai termék 10 százalékos vámjának 25 százalékra emelését. Cserébe Kína több amerikai élelmiszert, energetikai és ipari terméket vásárol, valamint csökkenti az Egyesült Államokban készült autók 40 százalékos vámját.

Részvényeket von ki az MNB a tőzsdéről

Archívum2018.12.10, 10:41

Jogsértések miatt, a tőzsdei szereplőktől elvárt tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendelte a Közép-Európai Gázterminál Nyrt. (KEG) részvényeinek törlését a tőzsdei terméklistáról december 18-tól - az MNB. A befektetőket a törlésről a Budapesti Értéktőzsde Zrt. honlapján tájékoztatta.

Ideje hozzászokni a piaci hullámvasútakhoz

Archívum2018.12.07, 16:21

Ha manapság végigtekintünk a világpiacokon, a devizáktól a részvényeken át az olajig, mindenhol egyre növekvő bizonytalanságot láthatunk. Ez pedig abból látszik, hogy az árfolyamok egyre nagyobb kilengéseket mutatnak, és a Credit Suisse egyik elemzője szerint ezekhez a hullámvasútakhoz ideje lesz hozzászoknunk.

Ők a részvénypiac idei nyertesei és vesztesei

Archívum2018.12.07, 16:18

Miközben az amerikai gazdaság igen erős teljesítményt produkált idén, a munkaerőpiac hasított, a masszív adócsökkentések pedig felnyomták a vállalati profitokat, a részvénypiac összességében mégis kiábrándítóan szerepelt. Egy elemzés most összegyűjtötte, mely papírok voltak december elejéig az S&P 500 index legnagyobb nyertesei és vesztesei.

A Nike visszahódítja Amerikát

Archívum2018.12.07, 16:46

Izgalmas képet mutat a világ legnagyobb sportszergyártójának számító amerikai Nike részvényeinek technikai képe. A papírok árfolyama a 200 napos mozgóátlag felett tartózkodik, és kedvező részvénypiaci körülmények között innen emelkedés kezdődhet.

Saját részvények eladásával 1,75 milliárd forint nyereséget ért el a BIF

Archívum2018.12.05, 16:55

Saját részvényeket adott el a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF). Ezen a kibocsátói közleménye szerint 1,75 milliárd foint nyereséget realizált.

Egyre jobban kiéleződik a technológiai sztárok versenye

Archívum2018.12.05, 16:39

Miután az Apple közel egy évtizedig uralta az amerikai technológiai szektort, mára ott tartunk, hogy négyszereplős lett a nagy verseny, és egyre izgalmasabb, hogy melyik cég lesz a legértékesebb a piacon. Mindeközben az állás ma már szinte napról napra változik.

Hol állhat meg a mostani tőzsdei pánik?

Archívum2018.12.05, 12:39

Széles eladási hullám bontakozott ki a tőzsdéken. Az amerikai részvények nagyot estek tegnap, a Dow Jones 800 pontot zuhant, de az összes vezető tengerentúli indexnél 3-4 százalék közötti mínuszt láthattunk. Az élen a Nasdaq járt az esésben.

A részvénypiacon is beindul az ünnepi szezon?

Archívum2018.12.04, 15:23

Bár egyesek szerint a Mikulás-rali csupán egy mítosz, az elmúlt évek teljesítményei alapján a befektetőknek idén decemberben is van okuk reménykedni. Ha tehát valóban beköszönt a Mikulás-rali, akkor az amerikai tőzsdék is kedvező hangulatban zárhatják az idei évet. Jövőre azonban már érdemes lesz odafigyelni az erős ellenszelekre is.

Ismét a világ legértékesebb vállalata a Microsoft

Archívum2018.12.03, 15:44

Az Apple 2012 óta volt a világ legértékesebb vállalata, pénteken viszont a Microsoft megelőzte őket, ezzel pedig Bill Gates cége 2002 után ismét felülhet a trónra.

Elszabadulhat a Richter

Archívum2018.12.03, 14:18

Rendkívül fontos szinthez ért a Richter árfolyama: az elmúlt hónapok oldalazását követően sikerült a 200 napos mozgóátlag fölé kerülnie, amit erőteljes emelkedés követett a múlt héten.

Mikulás előtti rali a tőzsdéken

Archívum2018.12.03, 12:03

Noha elmaradt a nemzetközi piacok teljesítményétől, a múlt héten folytatódott a BUX emelkedő trendje. Szinte minden nap magasabban zárt, így az egy hét alatt elért 1,9 százalékos emelkedéssel pénteken már áttörte a 40000 pontos értéket a hazai tőzsdeindex – emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Az idei lenne a legrosszabb év a történelemben?

Archívum2018.11.29, 12:26

Az idei év igen komoly hullámzásokat hozott a piacokon, majd ahogy beköszöntött az ősz, az október és a november erőteljes eladási kedvet mutatott. Ami különösen érdekes 2018-ban, hogy egy mérés szerint az idei év a legrosszabb volt a történelemben – de legalábbis az 1900-as évek kezdete óta.

Jövőre is hallhatjuk még a medve üvöltését

Archívum2018.11.28, 14:21

Az idei év több komoly felfordulást is hozott a nemzetközi piacokon. Elon Musk Twitter-üzenetei a padlóra küldték a Teslát, a bitcoin a csúcsra tört, majd összeomlott, a korábban rekordokat döntő olajár pedig szintén beszakadt. Ráadásul ősszel beütött a részvénypiacok mélyrepülése is, és vannak olyan Wall Street-i stratégák, akik szerint a következő év ennél csak még izgalmasabb lesz.

Hova tegyük a pénzünket 2019-ben?

Archívum2018.11.26, 14:26

A részvénypiacnak és a feltörekvő gazdaságoknak elég kemény évük volt idén, de ez jövőre alapjaiban változhat meg – mondja friss 2019-es előrejelzésében a Morgan Stanley amerikai nagybank. A pénzintézet elemzői emellett átfogó jóslatot adtak a jövő évre nézve.

A Telekom volt a sztár, tovább szakadt az Apple és az olajár

Archívum2018.11.26, 12:33

Annak ellenére, hogy folytatódott a lecsúszás a nemzetközi részvénypiacokon, a BUX igen jól tartotta magát, még 0,1 százalékot emelkedni is tudott a múlt hét folyamán.

Meddig emelkedhet a Magyar Telekom?

Archívum2018.11.23, 16:56

Hosszú idő után ismét felforrósodott az elmúlt hetekben a már-már alvórészvénynek számító Magyar Telekom piaca. A múlt héten a felvásárlási pletykák fűtötték a ralit, majd a napokban ismét erősödésnek indult az árfolyam.

Megmenti a Mikulás a részvénypiacokat?

Archívum2018.11.22, 15:07

Az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a hálaadást, amely a részvénypiacon is nagy napnak számít. Ekkor veszi kezdetét ugyanis az a periódus, amelyet „mikulásralinak" szoktak nevezni. Az elmúlt időszak részvénypiac esései után most az a kérdés, vajon a Mikulás képes lesz-e megmenteni az indexeket.

Elesett az utolsó technológiai sztárpapír is

Archívum2018.11.21, 12:31

Először fordult elő kedden, hogy az amerikai technológiai szupersztárokat tömörítő FAANG csoport minden egyes tagja hivatalosan is medvepiaci tartományba süllyedt. Az utolsó papír, amely még tartotta magát, az Apple volt, de a legutóbbi kereskedési napon már az iPhone gyártója is átlépte a küszöböt. Érdemes elkezdeni menekülni vagy éppen most kell bevásárolni?

Beszakadtak az amerikai techcégek papírjai

Archívum2018.11.20, 12:04

A Netflix részvényei elég nagyot estek ahhoz, hogy három év után úgynevezett „halálkereszt" alakzatot produkáljon a papír. A vállalat a harmadik a technológiai sztárok körében, amely összehozta a halálkeresztet, ráadásul a következő áldozat már maga a Nasdaq Composite Index lehet.

A profitok sem tudták lenyomni az uralkodó pesszimizmust

Archívum2018.11.19, 13:58

Az S&P 500 vállalatai 2010 harmadik negyedéve óta nem produkáltak a mostanihoz hasonló profitnövekedéseket, azonban a befektetőket ez jelenleg kevésbé foglalkoztatja. Az elmúlt időszak részvénypiaci eladásai ugyanis azt mutatják, a szereplők inkább a makrogazdasági kockázatokra figyelnek.

Az Apple bedöntötte a világ tőzsdéit, pletykára drágult a Telekom

Archívum2018.11.19, 12:00

A nemzetközi trendekkel szembe menetelve, emelkedett a hazai tőzsdeindex a múlt héten. A hét első két napján még lefelé tartottak a hazai részvények, azonban a várakozásokat lényegesen felülmúló hazai GDP adatok hatására szerdán kilőttek az árfolyamok. Így óriási forgalom mellett a világ tőkepiacai között a BUX az egyik legjobb teljesítményt mutatta fel - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Ide menekülnek a szupergazdagok a vihar elől

Archívum2018.11.16, 13:00

Bár a szupergazdagok ma már inkább pesszimisták a pénzügyi piacokkal kapcsolatban, mégis igen jól pozícionálták magukat ahhoz, hogy kibírják az esetleges viharokat – derül ki a Tiger 21 befektetési klub adataiból. Mindeközben a napokban az is világossá vált, milyen vállalatokra szavaz a legendás piaci guru, Warren Buffett.

Bitcoin: most dőlhet el a kriptovaluta jövője?

Archívum2018.11.16, 16:37

A bitcoin a hét közepén szignifikánsan letört egy fontos támaszszintet, amely eddig hosszabb ideig gátat szabott a kriptovaluta további esésének. A napokban azonban az árfolyam durván beesett a 6000 dolláros szint alá. Egyes piaci elemzők szerint az elkövetkező hetek árfolyammozgásai határozhatják meg, hogy milyen irányt vesznek a cég részvényei a jövő évben.

Ennél rosszabb helyzetben már nem lehet a Snap

Archívum2018.11.15, 15:41

A Snapchat nevű népszerű alkalmazást üzemeltető céget, a Snapet, beidézte az amerikai tőzsdefelügyelet és az igazságügyi minisztérium. A vádak szerint a Snap félrevezette a befektetőket és valótlan információkat közölt nekik a vállalat IPO-ja (Kezdeti Nyilvános Kibocsátás, vagyis a tőzsdei bevezetés) során.

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a magyar járműgyártónál

Archívum2018.11.15, 11:18

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a társaság gyorsjelentésében, amelyet a BÉT honlapján publikált.

Búcsút mondhatunk a hozamoknak?

Archívum2018.11.13, 13:19

Megugrott a Goldman Sachs medvepiaci indikátora, amely historikusan nullás hozamokat vetít előre a következő 12 hónapban. A pirosan villogó jelzés ezzel együtt jelentős tőkekivonást is jelez a következő időszakra.

Kiábrándító állapotban vannak az európai cégek

Archívum2018.11.12, 13:27

Az európai vállalatok három éve nem látott kiábrándító eredményeket tettek közzé eddig a mostani gyorsjelentési szezonban. Elsősorban a gyenge gazdasági teljesítmény és az emelkedő költségek nyomták le a profitokat, miközben a befektetői bizalom is megcsappant az olasz költségvetési válság és a brexit következtében.

Megmondta a befektetési guru, hogy mit kell most venni

Archívum2018.11.12, 13:26

A feltörekvő piaci részvények mára annyira olcsók lettek, hogy elkezdtek vételi lehetőséget jelenteni a befektetőknek – mondja Mark Mobius, a legendás feltörekvő piaci guru. Az elmúlt időszak félelmei ugyanis eladási hullámot indítottak be a térségben, és Mobius szerint most érdemes lehet lecsapni a papírokra.

Féléves magasságokban a BUX

Archívum2018.11.12, 14:43

A hazai gyorsjelentések hatására a budapesti tőzsde teljesítménye élesen elvált a nemzetközi piacoktól. Miután az előző héten a Mol eredménye meghaladta a várakozásokat, a befektetők a többi blue chipet is venni kezdték. A forgalom többször is kimagasló volt.

Szárnyalnak az OTP-részvények

Archívum2018.11.09, 11:17

Minden soron megverte a várakozásokat az OTP, rekordbevételt és rekord korrigált profitot érve el. Teljesen indokolt az OTP részvények szárnyalása, a jövőben további emelkedésre lehet számítani. A harmadik negyedévben a nettó kamatbevétel 12,3 százalékkal 153,9 milliárd forintra nőtt, felülmúlva a 150,5 milliárdos várakozásokat, az összes bevétel szintén 12,3 százalékkal 227,7 milliárd forintra nőtt, meghaladva a 223 milliárd forintos várakozásokat.

Amerika választ – mi lesz a tőzsdével?

Archívum2018.11.06, 12:57

Akár komolyabb zavarokat is okozhatnak a piacon a kedden esedékes amerikai félidős választások. A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a második világháború utáni időszakban a tőzsde általában jól reagál a szavazásra.

Újra felragyoghat a technológiai papírok csillaga

Archívum2018.11.06, 14:49

Ahogy az amerikai részvénypiacon az októberi eladási hullám a technológiai szupersztárok papírjait is elérte, mára eljutottunk odáig, hogy akár vételi lehetőségként is lehet tekintetni a gyengülésekre. Egy elemző szerint különösen az Apple részvényére érdemes odafigyelni.

Felpattanás követte az esést a tőzsdéken

Archívum2018.11.05, 14:12

Az előző heti mélyrepülést felpattanás követte a tőzsdéken, így a hazai részvénypiacon is, amiben a vezető részvények többsége részt vett.

Így lehet védekezni a piaci sokkok ellen

Archívum2018.10.31, 11:09

A piaci ciklusok bizonyos pontjain, általában, amikor már érezhető, hogy közeledik a végük, a befektetőket elkezdi foglalkoztatni, hogy kellően védekező jellegű-e a portfóliójuk. Konkrétan az érdekli őket, hogy mennyire tudják megvédeni a tőkéjüket és minimalizálni a volatilitást, persze úgy, hogy a hozam is pozitív maradjon. A válasz jórészt attól függ, hogy a piacokat fenyegető veszély egy közelgő recesszió, a globális kereskedelmi nyomás, az infláció, vagy valami egészen más. Ami egy adott szcenárió közepette defenzívnek számít, az nem feltétlenül az egy másik helyzetben, és azok az eszközosztályok, melyek a múltban defenzív jelllemzőkkel ...

Rendkívüli bejelentés az olasz autógyártótól

Archívum2018.10.31, 16:32

A Fiat Chrysler Automobiles NV (FCA) harmadik negyedéves gyorsjelentése meglehetősen felemás lett: hiába sikerült növelniük az eladásokat, az eredményességgel már akadtak gondok. Ezzel egyidejűleg a konszern közölte, hogy rendkívüli osztalékot fizet a jövő évben.

Itt az újabb jóslat: visszatérhet a rali, de jövőre borús idők jönnek

Archívum2018.10.31, 16:15

Volt egy elemző, aki október elején sikeresen megjósolta, hogy azonnali korrekció várható az amerikai részvénypiacon. Hayes Martin most úgy látja, van még élet a részvénypiaci bikában, azonban az újabb felívelés nem fog megágyazni egy kitartó erősödési időszaknak. Jövőre tehát újabb nehézségekkel kell szembenézniük a befektetőknek.

Egy céges trükk mentheti meg a részvénypiacokat

Archívum2018.10.30, 14:16

Az ebben a hónapban tapasztalt részvénypiaci eladási hullám mára túlzott mértékeket öltött, és hamarosan jöhet is a fordulat – mondják a Goldman Sachs elemzői. Ennek egyik oka pedig egy sajátos vállalati „trükk" lehet, nevezetesen hogy a cégek újra beindítják a részvény-visszavásárlásokat, feltornázva ezzel a papírok árfolyamát.

Egy eszköz döbbenetesen stabil maradt a felfordulásban

Archívum2018.10.29, 16:53

Miközben a múlt héten tovább ütötték az amerikai részvénypiacot, a világ vezető kriptovalutájának számító bitcoin meglepően nyugodt maradt. Az erőteljes kilengéseiről híres digitális fizetőeszköz eddig egészen stabilan vészelte át a globális eladási hullámot.

Megvan a részvénypiaci esés egyik központi oka

Archívum2018.10.29, 14:57

Az októberi részvénypiaci eladási hullám több szempontból is igen komoly meglepetésként hatott. Mindazonáltal van egy olyan tényező, amely segítségével mégis érthetővé válik a szakadás: ez pedig a dollár erősödése.

Kezdődik a medvetánc a tőzsdéken?

Archívum2018.10.29, 10:59

Kifejezetten negatív hangulat uralkodott a nemzetközi piacokon, aminek a hazai részvénypiac sem tudott ellenállni a múlt heti rövid hét során. Már a kereskedési hét első napján, szerdán hatalmas eséssel kezdett a hazai részvények teljesítményét tükröző BUX index, amit csütörtökön enyhe pozitív korrekció, majd pénteken újabb meredek lefordulás követett – fogalmaz a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

A készpénz lehet a befektetők legjobb barátja

Archívum2018.10.26, 15:05

Ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy a befektetők új legjobb barátja a készpénz – derül ki egy friss elemzésből. Bár a likvid készpénz egyébként is fontos eleme a befektetői portfólióknak, a mostani piaci átalakulások következtében újra felragyoghat a készpénz kora.

Nagy csata készül a technológiai szektorban

Archívum2018.10.26, 15:00

Komoly harc folyik az amerikai tőzsdén a második legértékesebb vállalat címéért, illetve az ezer milliárdos piaci kapitalizáció eléréséért. A Microsoft pedig elég jó úton halad ahhoz, hogy maga mögött hagyja az Amazont.

Elhasalt az Amazon és a Google, kilőtt az Intel

Archívum2018.10.26, 10:26

Mínuszba fordultak az ázsiai kereskedésben pénteken a határidős New York-i tőzsdeindexek, miután az Amazon és az Alphabet (a Google anyaholdingja) egyaránt csalódást keltett harmadik negyedéves gyorsjelentésével.

Fokozódik a felfordulás a világ piacain

Archívum2018.10.24, 13:48

Egyre fokozódik a korrekció a világ tőzsdéin, ahogy a kínai lassulástól és a kereskedelmi háború hatásaitól való félelem mellett a vállalati gyorsjelentések kapcsán is előjöttek az aggodalmak. A keddi esések újabb figyelmeztető jelként szolgálhattak a befektetők számára.

Itt az ideje felszállni a Sanghaj expresszre?

Archívum2018.10.19, 14:48

Az elmúlt hónapokban az amerikai-kínai kereskedelmi háború és egyes feltörekvő piacok (Törökország, Argentína) válságai miatt volatilisak voltak az ázsiai tőkepiacok. Ám a Fidelity International neves Ázsia-szakértői szerint továbbra is kiváló befektetési lehetőségek adódnak a földrészen.

Hasítanak a bankok, és erre már a befektetők is lecsapnak

Archívum2018.10.17, 14:54

Az USA négy legnagyobb bankja már közzétette a harmadik negyedéves gyorsjelentését, és mindannyian a vártnál jobb eredményekről számoltak be. Ezzel pedig, tekintve a részvényárfolyamok alakulását, már a befektetőket is meggyőzték arról, hogy egyre kedvezőbbek az amerikai gazdaság kilátásai.

Mindenkit überelhet az Uber?

Archívum2018.10.24, 14:35

Az elmúlt időszakban jó néhány botrány kísérte az Uber fuvarmegosztó cég útját, értéke mégis rohamosan emelkedik és hatalmas érdeklődés övezi a társaság tőzsdei részvénykibocsátását. Szinte hihetetlen összegek keringenek arról, mennyit érhet a cég, s főként, hogy mekkorát emelkedhetnek majd a részvényei a tőzsdei bevezetés utáni időszakban.

Messze nincs vége a részvénypiacok zuhanásának

Archívum2018.10.16, 15:21

Az eddigieknél csak rosszabb lesz a részvénypiacon tapasztalható eladási hullám – jósolja a Morgan Stanley vezető amerikai részvénypiaci stratégája. Mike Wilson szerint egy gördülő medvepiaci periódus közepén vagyunk, és érdemes felkészülni további esésekre.

Öveket becsatolni! Most dőlhet el a részvénypiac sorsa

Archívum2018.10.15, 14:34

Ezen a héten komoly izgalmak várnak az amerikai részvénypiaci befektetőkre, miután az USA-ban az elmúlt hónapok legdurvább kereskedési hete fejeződött be pénteken. A nagy szakadások után most a vállalati eredmények kijelölhetik a részvénypiac irányát.

Csúnyán beszakadtak a tőzsdék

Archívum2018.10.15, 11:39

A hét első felében az amerikai munkaerőpiaci adatok tovább erősítették a robogó amerikai gazdasággal kapcsolatos képet, így folytatódott az amerikai hozamok éles emelkedése és a nemzetközi részvénypiacok csökkenése. A hét második felében rég nem látott szakadást produkáltak a tőzsdék.

A válság óta nem volt ilyen rossz az október

Archívum2018.10.12, 15:49

Egyre keményebben ütik az amerikai részvényindexeket. A Dow Jones a szerdai zuhanás után csütörtökön is nagyot esett. Így már elmondható, a 2008-as válság ideje óta nem volt ilyen rossz októberi kezdet az amerikai piacon. Ideje elkezdeni pánikolni?

Most kell kiszállni az amerikai részvényekből?

Archívum2018.10.10, 14:57

Az amerikai részvénypiac elszakadt a valóságtól, a befektetők pedig erősen alulbecsülik az USA gazdaságában rejlő kockázatokat. A Saxo Bank vezető közgazdásza szerint most már érdemes lehet minimálisra csökkenteni az amerikai részvénykitettséget, főleg hogy a Nemzetközi Valutaalap is kiadta a figyelmeztetését.

Rég nem látott vérengzés a tőzsdéken

Archívum2018.10.11, 12:02

Tegnap világszerte beszakadtak a részvényindexek, az amerikai S&P 500 index például február óta nem látott esést mutatott, a Nasdaq Composite pedig idén még nem látott mértékben gyengült. A Dow Jones 830 pontos mínuszban zárt, ami abszolút értékben mérve minden idők harmadik legnagyobb esése.

Kína megborította az ázsiai tőzsdéket

Archívum2018.10.09, 11:31

Mintegy 17 hónapos mélypontra süllyedtek az ázsiai részvények kedden, ahogy Kína egy lélektanilag fontos szint fölé engedte gyengülni a jüant. Ezzel Peking csak fokozta az ázsiai piacok hétfői eséseit, melyek szintén egy kínai döntés miatt következtek be.

Beszakadt a Ryanair, robbant a Tesla

Archívum2018.10.08, 11:46

A budapesti tőzsdeindex a hét folyamán a 36500-37500-as sávban mozgott, jelentősebb elmozdulást nem láthattunk, a nemzetközi hangulat a hét második felétől kezdve viszonylag kedvezőtlen volt a globális és főként az amerikai kötvényhozamok gyors emelkedése miatt, de az index heti vesztesége így is csak minimális volt – olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Mol: fontos szinten az árfolyam

Archívum2018.10.06, 12:18

A Mol részvényei a nyári hónapokban mintegy 20 százalékot emelkedtek, és technikailag nézve az olajpapírt, a kép továbbra is kedvezőnek látszik. Ugyanakkor a társaság első féléves eredménye meglehetősen vegyesre sikeredett. 

Ezeket a papírokat forgatja fel a kötvénypiac

Archívum2018.10.05, 14:28

Felpörgött az eladói hangulat az amerikai kötvénypiacon ezen a héten, és ez már a részvényárfolyamokra is kiterjeszti a hatását. A Dow Jones index több mint 300 pontot esett, azonban nem minden részvényre hat ugyanolyan mértékben a kötvényhozamok emelkedése. Egyes papíroknak ez a folyamat kifejezetten negatív, míg másoknak erősen pozitív fejlemény.

Új részvénykategória-rendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde

Archívum2018.10.05, 10:01

A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz – közölte a BÉT csütörtökön.

Beszakadt a Tesco-részvények árfolyama

Archívum2018.10.03, 16:22

Rég nem látott mélyrepülésbe kezdtek a Tesco részvényei a londoni értéktőzsdén: 8-10 százalék körüli mínuszban tartózkodnak, miután a társaság a várakozásoktól némileg elmaradó eredményről adott számot. Ekkora esést a cég papírjai 2016 júliusa óta nem szenvedtek el. A társaság ma tette közzé friss üzleti beszámolóját, amely szerint főleg Közép-Európában estek vissza az eladások.

Ez a legveszélyesebb szektor az amerikai piacon?

Archívum2018.10.02, 17:01

Az év legveszélyesebb szektora éppen az lehet az amerikai részvénypiacon, amely az elmúlt időszak egyik legerősebb szereplője volt – figyelmeztet a Morgan Stanley elemzése. Az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy lényegében egyetlen cég teljesítményén múlik az egész iparág teljesítménye.

Újra forróvá válnak a nyersanyagok

Archívum2018.10.02, 16:58

Miközben a befektetők és az elemzők többsége a kereskedelmi háború veszélyeit latolgatja, kissé háttérbe szorultak a nyersanyagok. Bár egyes hírek szerint az olaj ára újra 100 dollár fölé emelkedhet, szép lassan a réz is visszatérhet a figyelem középpontjába. Ez utóbbi következtében pedig a bányacégek részvényei is előtérbe kerülhetnek.

Az MNB engedélyezte a tulajdonszerzést az MKB-ban

Archívum2018.10.02, 16:28

Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy az RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 10 százalékot elérő mértékű, közvetlen minősített befolyást szerezzen MKB Bank Zrt.-ben, és 10 százalékot elérő minősített, közvetett befolyást a bank leányvállalataiban - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. (Konzum) kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Pénteken elszállt a BUX

Archívum2018.10.01, 12:32

Ismét a nemzetközi trendekkel ment szembe a hazai tőzsde, csak ezúttal pozitív irányba. Míg a nemzetközi tőzsdék lefelé tartottak, a BÉT-en megugrottak a részvényárak, így végre felülteljesítő volt a BUX. A korábbi hetekhez hasonlóan, amikor esett a magyar piac, most sem látott napvilágot érdemi hír vagy új információ, az emelkedést a hazai részvények kirívó alulértékeltsége indokolhatta.

Vegyes alapok dinamikus befektetőknek

Archívum2018.09.29, 14:47

Amíg csak az infláció emelkedik, az alapkamat nem, addig nehéz helyzetben vannak a befektetők, hiszen aligha várható infláció feletti hozam kockázatmentes befektetéstől. A magasabb hozamlehetőséget kínáló részvénypiacokon azonban jó érzékkel és sok szerencsével kell „mozogni” ahhoz, hogy az árfolyam-ingadozások miatt ne a veszteségünk, hanem a hozamunk emelkedjen. A jelenlegi helyzetben vonzó megoldást kínálhatnak például a vegyes befektetési alapok, amelyek változó arányban állampapírt, kötvényeket, részvényeket és alternatív típusú eszközöket vásárolnak. Az alapkezelő által alkalmazott befektetési politika alapján különböző típusaai ...

Pozitív meglepetéseket okozhat az Apple

Archívum2018.09.28, 14:49

Erősödött az Apple részvénye, ahogy a Wall Street igencsak hízelgő üzenetet küldött az iPhone gyártója felé. A JPMorgan elemzője ugyanis rendkívül kedvező jövőképet fogalmazott meg a vállalattal kapcsolatban, bár a szakértők többsége egyébként is eléggé kedveli a technológiai óriás papírját.

Kína rálép a digitális gázpedálra

Archívum2018.09.27, 11:42

További fejlesztéseket tervez a kínai állam a már most is 3800 milliárd dollár méretű digitális gazdaságában. A cél az új munkahelyek teremtése a fejlett technológiákon keresztül. Mindeközben az MSCI jelezte, sokkal nagyobb szerepet szánna a kínai részvényeknek a globális benchmark indexeiben.

Hazai vállalatok részvényeinek vásárlásra ösztönzik a nyugdíjpénztárakat

Archívum2018.09.27, 16:28

Hasznos lenne, ha az önkéntes nyugdíjpénztárak a mostaninál nagyobb szerepet vállalnának a hazai gazdaság fejlesztésében, a GDP további növelését támogatnák, és a jelenleginél több, és főleg hazai részvényt tartanának portfóliójukban - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke csütörtökön Budapesten, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) konferenciáján.

Ezért nem kell félni az amerikai szigorítástól

Archívum2018.09.26, 14:34

Egyes befektetők elkezdtek aggódni azzal kapcsolatban, hogy a széles körű várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán várhatóan tovább emeli majd a kamatszinteket. A történelmi példák alapján azonban egyelőre messze nincs ok a pánikra.

Egyre nagyobb bajban a közösségi média királya

Archívum2018.09.26, 14:31

Mióta a Facebook 2012-ben tőzsdére lépett, a vállalat részvénye lenyűgöző, több mint 300 százalékos ralit produkált, és ezzel a legforróbb papír lett a közösségi média terepen. Mindeközben a Twitter, tőzsdére lépése óta értékének a harmadát elveszítette. Idén azonban furcsa helyzet állt elő, ugyanis a Twitter simán lenyomja a Facebookot a tőzsdén.

Meredeken zuhant a külső adósság, de esett a BUX is

Archívum2018.09.24, 12:34

Folytatódott a hazai részvénypiac lejtmenete a múlt héten, szemben a javuló nemzetközi hangulattal, valamint a hazai gazdaság kiváló teljesítményét tükröző adatokkal - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Richter: sok lesz-e a keserű pirula?

Archívum2018.09.24, 16:07

A Richter az idei első félévben szinte minden fontosabb eredménysoron növekedést tudott elérni, noha a befektetők fókuszában most a méhmióma kezelésére kifejlesztett Esmya tavaly december óta tartó vesszőfutása áll. Az európai vizsgálati szakasz ugyan az Európai Bizottság döntésével lezárult, a készítmény amerikai bevezetése azonban további adatszolgáltatási elvárások miatt csúszik. Ez negatívan érintheti a cég tengerentúli értékesítési lehetőségeit. Az Esmya mellett közel három hónapra felfüggesztették a romániai nagykereskedelmi vállalat működési engedélyét is, án ez inkább a Richterrel kapcsolatos negatív hírek számát gyarapítottta, ...

Mesés karácsonyi meglepetés a rappertől

Archívum2018.09.19, 15:16

Több százezer dolláros részvénycsomagot adott ajándékba karácsonyra Kanye West feleségének, Kim Kardashian Westnek. Ez már önmagában is elég értékes meglepetés volt, emellett azonban jó befektetésnek is bizonyult, hiszen azóta 40 százalékkal emelkedett a pakett értéke.

Mélyrepülésben a hazai részvények

Archívum2018.09.17, 12:16

A nemzetközi trenddel szemben hatalmasat esett a hazai részvénypiac a múlt héten. Ennek elsődleges oka az Európai Parlament szavazása arról, hogy megindítsák az úgynevezett hetedik cikkelyt hazánk ellen. A szavazás eredményének ugyanakkor semmilyen rövid távú gazdasági következménye nincs, az eljárás igen hosszadalmas, végül pedig szinte teljesen kizárt, hogy sikerrel záruljon, így hosszabb távon sem kell következményekkel számolni. Mindezek tükrében teljesen indokolatlan a hazai részvények mélyrepülése, mivel sem a hazai gazdaság, sem az egyes vállalatok fundamentumai, illetve kilátásai nem módosultak, így azok mind nemzetközi összzehasonlításban, ...

27 milliárd forintos tőkeemelés az Opusnál

Archívum2018.09.17, 11:19

Az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül a keményítő-, alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó Viresol Kft. 51 százalékos üzletrésze, ezzel újabb szakasz valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból - közölte az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

OTP: mennyire jó vétel most a bankpapír?

Archívum2018.09.14, 15:05

Az OTP Bank rekorderedményt ért el idén az első félévben, fontos akvizíciókat hajtott végre. Stabil tőke és likviditási helyzete megfelelő tőketermelő képességgel párosul. Az elmúlt időszakban azonban megnövekedtek a kockázatok a feltörekvő piacokon, ezért az Equilor Befektetési Zrt. friss elemzésében összességében semleges ajánlást fogalmaz meg a hazai bankpapírral kapcsolatban, vagyis tartásra ajánlja az OTP Bank részvényeit.

Megrémültek a cégek az oroszok elleni szankcióktól

Archívum2018.09.12, 15:17

Az orosz gazdaságnak eddig is komoly ellenszélben kellett működnie, de ha az USA további szankciókat hoz Moszkva ellen, az eddigieknél is nehezebb üzleti környezet várhat Oroszországra – mondja egy moszkvai befektetési bank szakembere.

A következő válság mindent elsöpörhet

Archívum2018.09.12, 15:20

A következő gazdasági válság elkerülhetetlen, és nagyon súlyos társadalmi és politikai hatásokkal jár majd – mondja Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates alapítója. A guru úgy látja, a soron következő krízisből már nem lesz könnyű talpra állni.

Bekerült a tőzsdei elitklubba az ALTEO

Archívum2018.09.12, 16:11

Új taggal bővült a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriája, az ALTEO Group ugyanis eggyel feljebb lépett a standard kategóriából. A kategóriaváltás szimbolikus hitelesítéseként a szeptember 12-ei tőzsdei kereskedést ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a hazai tőzsde csengőjének megszólaltatásával.

Pénzmosási botrány az óriásbanknál

Archívum2018.09.12, 09:29

Távozik posztjáról a holland ING Csoport pénzügyi vezérigazgatója, Koos Timmermans, miután a pénzintézetre 775 millió eurós bírságot szabtak ki pénzmosás miatt.

A bóvli lett a befektetők csendes menedéke

Archívum2018.09.11, 13:48

Ha vannak olyan eszközosztályok a világpiacon, amelyekről utoljára gondolná bárki is, hogy menedékeszközökként működhetnek, akkor az egyik ilyen biztosan a gyenge hitelminősítéssel bíró bóvlikötvény lenne. Ezek az igen kockázatos, ám az átlagnál magasabb hozamokkal kecsegtető eszközök azonban most mégis védettséget élveznek a piaci felfordulásokkal szemben.

A medve betörheti a részvénypiac ajtaját

Archívum2018.09.10, 14:37

Több mint 40 éve nem állt olyan magasan a Goldman Sachs medvepiaci indikátora, mint napjainkban. Bár a bank közölte, hogy egyelőre nem számít összeomlásra, a friss jelzés egyértelműen azt mutatja, hogy küszöbön állhat a medve betörése a részvénypiacra.

Recsegnek-ropognak a feltörekvő piaci tőzsdék

Archívum2018.09.10, 11:32

A kereskedelmi háború kiterjedésével kapcsolatos aggodalmak mellett a feltörekvő devizapiacokon végigsöprő válsághullám határozta meg a nemzetközi hangulatot, amely ennek megfelelően igencsak borús volt a múlt héten. Ennek ellenére a hazai részvénypiac teljesítményét tükröző BUX index csupán minimális, 0,12 százalékos csökkenést mutatott, ami az egyes részvények igen eltérő teljesítményének volt köszönhető.

Tovább szárnyalhatnak a chipgyártó részvényei?

Archívum2018.09.07, 11:18

Az elmúlt napokban a nagy brókercégek sorra emelték a Nasdaqon jegyzett AMD (Advanced Micro Devices) chipgyártó részvényének célárát. Noha a papírok jókora emelkedésen vannak túl, az elemzők továbbra is vételre ajánlják és további felfelé menetelt vetítenek előre.

Megérkezett az első piaci jóslat 2019-re

Archívum2018.09.06, 15:24

A Wall Streeten megérkezett az első átfogó jóslat a részvénypiac 2019-es jövőjével kapcsolatban. A Credit Suisse részvénypiaci elemzője szerint az árfolyamok tovább fognak emelkedni, mégpedig igen lendületes, kétszámjegyű ütemben.

Megnyílt az út az Amazon szárnyalása előtt

Archívum2018.09.05, 15:05

Noha az Amazon kedden csupán egy rövid időre tudta elérni az ezer milliárd dolláros piaci értéket, majd visszacsúszott, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vállalat milyen gyorsan ért fel erre a csúcsra. A jelenlegi fejlődési ütem alapján az sem kizárt, hogy hamarosan már a 2 ezer milliárdos szint lesz a következő cél.

Álomhatár felett az Amazon

Archívum2018.09.05, 13:33

Az Apple után alig egy hónappal, az elmúlt időszakban produkált hihetetlen mértékű tőzsdei részvényár-emelkedésnek köszönhetően, az Amazon szintén elérte az ezermilliárd dolláros álomhatárt. Ezzel a második olyan amerikai cég lett, amelynek értéke meghaladja ezt az összeget. Az Apple-lel immár ketten alkotják az ezermilliárd dollárt érő amerikai cégek „klubját”.

Brókersorrend meglepetésekkel

Archívum2018.09.04, 16:13

Némi nyári helyben topogás után augusztusban újra optimizmust lehetett tapasztalni az Egyesült Államokban. Az európai piacok már kevésbé voltak sikeresek, az olasz, a német és a francia piac is még leszálló ágban volt. A feltörekvő piacok sem voltak túl attraktívak, mert a helyi devizák gyengültek. Szerencsére Magyarország ezúttal inkább a tengerentúli trendet követte, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összesítéséből kiderül, hogy a részvényszekcióban emelkedtek az árak és a forgalom is. A brókerrangsorban a Concorde zárt ezúttal is az élen, majd a Wood&Company és az Erste következett. Az egy évvel ezelőttihez képest történtek változásook ...

Szuper ligából esik ki a Deutsche Bank

Archívum2018.09.04, 11:14

Szeptember végétől a Deutsche Bank részvénye kiesik az EuroStoxx50 indexből, mert a bank papírjai túl sokat veszítettek értékükből az elmúlt időszakban.

Itt az ideje magyar részvényeket venni?

Archívum2018.09.06, 15:59

Miközben a világ a két gazdasági óriáshatalom, Amerika és Kína csatározására figyel, a feltörekvő részvénypiacok komoly visszaeséstől szenvednek. Ez azonban valószínűleg nem tart örökké. Lehet, hogy itt az ideje feltörekvő piaci és azon belül magyar részvényeket vásárolni?

Végre emelkedtek a magyar részvények

Archívum2018.09.03, 11:24

Bár továbbra is a kereskedelmi háborúkkal kapcsolatos hírek, politikusi nyilatkozatok és egyes feltörekvő piaci válságok irányították a nemzetközi piacokat, a hazai tőzsde végre felülteljesítő volt a múlt héten. Az emelkedés zöme a hét első három napjára jutott, a hét második felében azonban megtorpant.

A túl nagy optimizmus hozhatja el a következő recessziót

Archívum2018.08.31, 14:43

Az amerikai részvénypiaci befektetőknek manapság minden okuk meglehet az örömre. A vezető indexek ismét rekordokat döntenek, a makrogazdasági adatok pedig szárnyalnak, elnyomva a kereskedelmi konfliktusokból adódó kockázatokat. Vannak azonban olyan elemzők, akik szerint éppen ez a túlzott jókedv hozhatja el a következő összeomlást.

A Coca-Cola megveszi a Costa kávézóláncot

Archívum2018.08.31, 11:24

Komoly meglepetést okozott a Coca-Cola, amikor bejelentette, megvásárolja az egyik legnagyobb brit kávézóláncot, a Costa Coffee-t. Az üdítőgyártó óriás 3,9 milliárd fontot fizet a cégért, amivel a társaság belép a globális kávépiacra.