részvény

címke rss

Indul az Alibaba-részvények jegyzése Hongkongban

Gazdaság2019.11.15, 11:57

Részvénykibocsátást kezdeményezett a hongkongi tőzsdén az Alibaba Group Holding kínai internetes kiskereskedelmi portál.

Tőzsdére megy a tőzsde

Gazdaság2019.11.14, 12:12

Nagyon komoly az az elhatározás, hogy a tőzsdét tőzsdére vigyük. Hozzávetőleg másfél esztendőre lesz ehhez szükségünk – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, aki szerint 2020 végére, 2021 elejére már rendelkezni fognak egy menetrenddel, amely útmutatásul szolgál a tőzsdei bevezetéshez.

Elkezdtek ragaszkodni a készpénzhez a befektetők

Gazdaság2019.11.13, 14:01

A leggazdagabb befektetők egyre több készpénzt tartanak a portfólióikban, ami már önmagában is arra utal, hogy elkezdődött a fedezékek építése. Ezzel együtt egy friss felmérés szerint a befektetők több mint fele arra számít, 2020 végéig érkezik a piaci zuhanás.

Történelmi csúcsra emelkedett a magyar tőzsde a múlt héten

Gazdaság2019.11.11, 16:13

Hatalmas rali bontakozott ki a múlt héten a nemzetközi tőzsdéken, az amerikai börzék minden eddigi rekordot megdöntöttek. De szépen emelkedett a BUX is, amivel szintén történelmi csúcsra ért.

November végére időzítették a hongkongi szuperüzletet

Gazdaság2019.11.08, 16:00

November utolsó hetére tervezi az Alibaba a hongkongi részvénykibocsátását – értesült a Reuters. A részvénykibocsátás 10-15 milliárd dolláros tőkeemelést jelenthet a kínai technológiai óriásnak.

Beszakadtak a TripAdvisor részvényei

Gazdaság2019.11.08, 16:32

A TripAdvisor utazási és vendéglátóhely ajánló weboldalt birtokló Expedia részvénye húsz százalékot zuhant, miután a cég nem mutatta be harmadik negyedéves bevételéről szóló jelentését – összegzi a CNBC.

Megszédül-e a szeszesital-gyártó cég a történelmi csúcstól?

Gazdaság2019.11.08, 16:41

A pajcsiu szeszes italt gyártó Kweichow Moutai cég részvényeinek árfolyama az elmúlt egy évben többször is történelmi magasságokba emelkedett. A befektetők egyre nagyobb étvággyal vásárolták a társaság papírjait. A közeljövőben következhet egy, a nagyobb emelkedéseket követően megszokott lejtmenet, de hosszabb távon az elemzők alapvetően továbbra is optimisták a céggel kapcsolatban - heti befektetési ötletek.

Rekordmélypontra zuhant az Uber

Gazdaság2019.11.08, 11:31

Az Uber shortolói, vagyis azok, akik a részvény esésére fogadtak, mintegy 270 millió dollárt kerestek mindössze két nap alatt. A fuvarmegosztó cég papírja ugyanis rekord mélypontra szakadt az elmúlt napokban. Ez azonban elég rossz hír volt a PayPalnak, mivel a társaság az Uber tőzsdére lépése óta befektetett pénzének nagyjából felét elbukta.

Ez eddig az évszázad legjobb részvénye

Gazdaság2019.11.06, 16:17

Ha valaki az évszázad kezdetén 100 dollárért vett volna Netflix részvényt, a befektetése mára 23 000 dollárt érne. Noha ez brutális drágulásnak számít, a technológiai szupersztár cég ezzel csupán a második helyre futott be.

Mérföldkőhöz érkezett az amerikai tőzsde

Gazdaság2019.11.05, 12:59

Hétfőn a Dow Jones Industrial Average index mérföldkőhöz érkezett az amerikai tőzsdén, ahogy a mutató csatlakozott az S&P 500 és a Nasdaq indexekhez, és új csúcsot ért el. A befektetők pozitív hangulatát elsősorban az erős vállalati eredmények, makrogazdasági adatok, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárásának lehetősége fűtötte.

Csúcsra jártak a tőzsdék a múlt héten

Gazdaság2019.11.04, 13:01

A múlt héten folytatódott az emelkedés a nemzetközi tőzsdéken, a BUX-nak eközben csak stagnálásra futotta. Nagy léptekkel indult el azonban felfelé az eddig lemaradónak számító Richter.

Lassú, de tartós mélyrepülés hozhatja el az Apple aranykorának végét

Gazdaság2019.10.30, 13:26

Noha az Apple még mindig az okostelefon-piac sztárjának számít, mára egyre világosabb, hogy a csillagászati profitok egyre kevésbé fenntarthatók a technológiai óriás számára. A mélyben tehát megkezdődött az Apple gyengélkedése, csak a befektetők ezt még nem igazán veszik észre.

Tőzsdére megy a legeredményesebb kínai szuperexpressz

Gazdaság2019.10.30, 13:32

Az idei év végégig tőzsdére vinné az állam a Peking-Sanghaj gyorsvasutat üzemeltető vállalat egy részét. A legnyereségesebb vasútvonal tőkeemeléséből pedig a kevésbé nyereséges vonalakat támogatnák a tervek szerint.

Lezárult a Takarék Kereskedelmi Bank részvényeinek értékesítése

Gazdaság2019.10.30, 11:14

Október 29-én lezárult a Takarék Jelzálogbank Nyrt. (Takarék JZB) és az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) között a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (TKB) 51 százalékos tulajdonrészének adásvételére létrejött szerződés, megszűnt a Takarék JZB tulajdoni részesedése a TKB-ban – jelentette be a jelzálog-hitelintézet kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Mégis tőzsdére viszik a szaúdi állami olajcéget, de csak Rijádban

Gazdaság2019.10.29, 11:49

A Saudi Aramco szaúdi állami olajcég részvényeivel a kereskedés december 11-én indul a rijádi Tadawul tőzsdén. A részvény beárazása december 4-én várható.

Innentől már muszáj komolyan venni az űrturizmust

Gazdaság2019.10.28, 22:27

A héten új korszak kezdődik az űrrepülési ágazatban. Hétfőn ugyanis bejelentették, hogy megtörtént a Virgin Galactic űrrepülőgép-ipari vállalat és a Social Capital Hedosophia üzleti egyesítése. Ezzel pedig megkezdődhet a kereskedés az első tőzsdén jegyzett űrrepülési cég részvényeivel.

Nagy lendülettel indult el felfelé a hazai tőzsde a múlt héten

Gazdaság2019.10.28, 13:00

A hazai tőzsde a múlt héten öles léptekkel indult el felfelé, hogy behozzon valamit a nemzetközi börzékkel szembeni lemaradásából. A forint eközben vegyesen mozgott a legfontosabb külföldi devizákkal szemben.

Mekkora ralit hoz idén a Mikulás a részvénypiacoknak?

Gazdaság2019.10.24, 10:47

Ahogy közeleg az év vége, a piaci elemzők minden évben elkezdik találgatni, hogy alakul az adott évben az úgynevezett Mikulás-rali. Egy elemzés most a historikus adatok alapján megpróbálta áttekinteni, mekkora emelkedés jöhet 2019-ben.

Még mindig jó befektetés lehet a részvény?

Gazdaság2019.10.25, 21:05

Az elmúlt időszakban egyre több elemzés és beszélgetés témája a küszöbön álló gazdasági recesszió, és ezzel párhuzamosan a részvénypiacok várható rossz teljesítménye az előttünk álló időszakban. A következőkben a K&H elemzése azokat a tényezőket és várakozásokat veszi számba, amelyek a részvénypiacok további emelkedése mellett szólnak.

Iszonyatosat bukott a Twitter

Gazdaság2019.10.25, 13:17

Mintegy 17 százalékkal esett vissza a közösségi médiacég részvényára a tőzsdei kereskedés kezdetekor, miután a legújabb negyedéves jelentés jócskán elmaradt az elemzők által várt összegtől – írja a BBC.

Már nem Jeff Bezos a világ legvagyonosabb embere

Gazdaság2019.10.25, 22:12

Az Amazon alapítójának vagyona 103,9 milliárd dollárra apadt amiatt, mert a vállalat papírjai gyengén szerepeltek a tegnapi tőzsdei kereskedésben. A CNBC szerint a nap végére a részvények jelentős esésben álltak, ezzel pedig Bezos egycsapásra elvesztett vagyonából közel 7 milliárd dollárt.

Milyen piacokon érdemes most részvényt vásárolni?

Gazdaság2019.10.24, 10:45

A feltörekvő piaci részvények a kereskedelmi feszültségek ellenére is tartósan vonzók. Ez pedig arra is utal, hogy a térség tovább halad a stabilizáció útján. Úgy tűnik tehát, egyre inkább változóban van a fejlett és feltörekvő piacok közti globális dinamika.

Az Amazon nem nagyon brillírozik az utóbbi időben

Gazdaság2019.10.24, 14:46

Az e-kereskedelmi vállalat a csütörtöki tőzsdezárás után jelenti be harmadik negyedéves bevételeit. Elemzők szerint súlyosan befolyásolhatja a cég profilját a lassulás – összegzi a MarketWatch.

A gyorsjelentési szezon adhat lendületet a hazai részvényeknek

Gazdaság2019.10.21, 11:13

A múlt héten összességében elég hektikusan mozogtak a tőzsdék, de a forint a brexit-megállapodás hírére erődösni tudott. Jó teljesítményt nyújtott az OTP és a Richter is, ám a hazai részényeknek a hamarosan kezdődő gyorsjelentési szezon adhat majd igazán lendületet a szakértők szerint. 

Melyik nagybank nyeri a jelentési szezont?

Gazdaság2019.10.20, 15:53

A múlt hét elején felpörgött az amerikai gyorsjelentési szezon, és a vállalatok közül a nagybankok már közzé is tették a harmadik negyedéves számaikat. Az adatokat követően pedig a társaságok részvényei is jelentős emelkedéseket produkáltak.

Sokat segítenek a cégeknek a női vezetők

Gazdaság2019.10.18, 14:38

A cégek részvénypiaci teljesítményét is növelheti, ha minél több nő van az adott vállalat döntéshozói között – erre jutott a Credit Suisse felmérése.

Az év végére biztosra veszik a részvénypiaci zuhanást

Gazdaság2019.10.14, 12:51

Miközben mindjárt indul a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, amely erősen borzolhatja a kedélyeket, egyre sötétebb jóslatok érkeznek a részvénypiac számára. Egy friss vélemény szerint decemberre elkerülhetetlennek látszik a tőzsde beszakadása.

Erősödött a forint a múlt héten

Gazdaság2019.10.14, 12:36

A múlt héten a korábbi esést követően emelkedni tudtak a nemzetközi tőzsdék, a forint pedig erősödni tudott az euróval és a dollárral szemben is. 

Egy kedvelt befektetési forma, amivel sokat kereshetünk

Gazdaság2019.10.11, 16:11

A tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) manapság az egyik legkeresettebb pénzügyi termékek, amelyeket a közelmúltban a kisvállalkozások számára hoztak létre. Széleskörű előnyöket kínálnak, és ha gondosan válogatjuk ki őket, kiváló eszközt jelenthetnek befektetési céljaink elérésére. Az ETF jelentése magyarul tőzsdén kereskedett alapok; egy olyan értékpapír-csoportot jelentenek, amelyet a tőzsdén, egy brókercégen keresztül lehet megvenni vagy eladni. Az ETF-ek számos eszközosztályt kínálnak: a hagyományos tőzsdén jegyzett társaságoktól kezdve egészen a devizákig vagy az árupiaci termékekig. Ezenkívül az ETF-struktúrák lehetővé teszik aa ...

Ennyit lehetett keresni Google-részvényekkel 10 év alatt

Gazdaság2019.10.10, 09:50

A Google szeptember 27-én lett 21 éves, vagyis a technológiai óriásvállalat amerikai mércével is nagykorúvá vált. Most egy elemzés megvizsgálta, mennyit kereshetett az, aki 10 évvel ezelőtt bevásárol ta világ legkeresettebb weboldalát működtető társaság részvényéből.

Rázós volt a múlt hét a tőzsdéken

Gazdaság2019.10.07, 13:03

Kifejezetten rázós hetet tudhatnak maguk mögött a nemzetközi pénz- és tőkepiacok. Nem elég, hogy sorozatosan jelennek meg egyre rosszabb adatok az eddig válságállónak tűnő amerikai gazdaságról, a WTO engedélyével az amerikai kormány büntetővámokat vetett ki bizonyos európai termékekre az Airbus évtizedekkel ezelőtti tiltott támogatása miatt.

Az Apple visszanyerte az álomértékét, de vajon képes lesz-e tartani?

Gazdaság2019.10.03, 14:35

A hét elején az Apple piaci értéke újra átlépte az ezermilliárd dolláros álomhatárt. A kérdés az, a technológiai óriás képes lesz-e tartani ezt az értéket. Erre azonban most minden esélye megvan, mivel a JPMorgan elemzése szerint az iPhone gyártójának részvénye akár 20 százalékot is erősödhet.

Nagy menetelés előtt állhat az európai részvénypiac

Gazdaság2019.10.03, 14:32

Az európai részvénypiac 6 százalékot erősödhet a következő hónapokban – közölte legfrissebb jelentésében a Bank of America Merrill Lynch. Ráadásul mára egyre több amerikai bank látja úgy, hogy érdemes beszállni az öreg kontinensen.

A befektetők csúnyán kiábrándultak a túlárazott, feltörekvő cégekből

Gazdaság2019.10.02, 14:06

Rekord mélységbe szakadtak a héten az Uber és a Lyft részvényei is. Bár a befektetők korábban izgatottan várták a fiatal sztárok tőzsdére lépését, a jelek szerint egyre többen ábrándulnak ki a vállalatokból.

Vörösbe fordult a Netflix részvénye

Gazdaság2019.09.24, 16:14

Az elmúlt két hónap radikálisan átalakította a Netflix részvényének idei teljesítményét. A vállalat korábban 46 százalékos pluszban volt, de az elmúlt hetek a teljes eddigi nyereséget eltörölték. Az online streaming óriás részvénye ezzel idén már mínuszban forog.

Ijesztő a hasonlóság 2007 és 2019 között

Gazdaság2019.09.23, 15:40

Kísérteties a hasonlóság az USA-ban 2019 és 2007 eseményei között. A piacok viselkedése és a jegybank kommunikációja is ijesztő egyezéseket mutat. Ha pedig a történelem ismétli önmagát, akkor nehéz időszak következik. 12 éve ugyanis a piaci csúcsok után jött a recesszió, majd 2008-ban teljes gőzre kapcsolt a pénzügyi válság.

Csak jövőre megy tőzsdére az Airbnb

Gazdaság2019.09.20, 13:28

A hivatalos tervek szerint 2020-ban lépne tőzsdére a rövidtávú lakáskiadásokban utazó Airbnb. Ezzel pedig valószínűleg már meg is van a jövő év egyik legnagyobb üzlete, mivel a megosztáson alapuló gazdaság egyik sztárjára tűkön ülve várnak a befektetők.

A Microsoft 40 milliárd dollárért vásárol vissza saját részvényeket

Gazdaság2019.09.19, 13:27

A Microsoft 40 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási program beindításáról döntött és 11 százalékkal megemelte a negyedéves osztalékot.

Hongkongban is tőzsdére készül a világ legnagyobb sörgyártója

Gazdaság2019.09.18, 15:12

A jelenlegi tervek szerint 5 milliárd dollárnyi tőkét vonna be a világ legnagyobb sörgyártója a hongkongi részvénykibocsátással. Az AB InBev azonban ezzel igen jelentősen módosított korábbi elképzelésén, viszont még így is ez lenne az év eddigi második legnagyobb részvénypiaci tőkeemelése.

Már megint gyarapodott Bill Gates vagyona

Gazdaság2019.09.18, 16:20

Bill Gates a világ második legvagyonosabb embere Jeff Bezos mögött. A Bloombergnek adott interjúban azt is elárulta, mi kellett az újabb, 17 milliárdos vagyongyarapodáshoz.

Kilőhet a részvénypiac az olajár emelkedése miatt

Gazdaság2019.09.17, 17:35

Miközben az olajár megugrása széles körben pánikot keltett a piacokon, egyáltalán nem biztos, hogy az új helyzet mindenkinek kedvezőtlen. A MarketWatch elemzője szerint például az amerikai részvénypiaci befektetők profitálhatnak is a fejleményekből.

A sztárcégek miatt bukhat meg a nagy befektetési vízió

Gazdaság2019.09.17, 17:32

Komoly anyagi nehézségekkel nézhet szembe a japán SoftBank új befektetési alapja, mivel a legnagyobb befektetők közül kettő is úgy döntött, újraértékelik a stratégiáikat, és a korábbinál jóval kevesebb pénzt adnak az új alapba. Jelentős részben azért, mert az olyan sztárok, mint az Uber és a WeWork, kiábrándították a befektetőket.

Az Európai Központi Bank a múlt héten megmozgatta a piacokat

Gazdaság2019.09.16, 13:29

A múlt héten az Európai Központi Bank megmozgatta a tőkepiacokat: szinte minden olyan pénzügyi intézkedést meghozott, amire az elemzők és a befektetők számítottak. A testület csütörtöki kamatdöntő ülését követően emelkedésnek indultak a nemzetközi börzék.

A légkondi lehet a legújabb sztárbefektetés

Gazdaság2019.09.13, 14:32

A minden rekordot megdöntő európai és ázsiai hőséghullámok miatt egyre több befektető a légkondiban látja a jövőt, ez pedig a különböző gyártók részvényeinek árfolyamán is jól érezhető. Sokan fogadnak arra, hogy az egyre nagyobb és tartósabb meleg miatt a következő években drámaian megnő a légkondik eladása, ahogyan egyre több háztartás szerel be készüléket.

Újabb botránycég készül a tőzsdére, nem árt az óvatosság

Gazdaság2019.09.13, 20:16

Égbeszökő veszteség mellett zajló növekedés, folyamatos tőkeigény, önmagának rengeteget megengedő alapító-cégvezető, kreatív könyvelés, technológiai vállalatként árult ingatlancég. Ez a WeWork nevű, épp tőzsdére lépni készülő közösségi irodamegosztó cég címszavakban, és ezzel a csomaggal sikerült is túllépni az alapvetően kockázatéhes befektetők végtelennek tűnő ingerküszöbét. A cégérték villámgyorsan 47 milliárd dollárról 20 milliárd alá zuhant, pedig még be sem ért a tőzsdére. A sztori az elmúlt napokban komoly fertőzést indított el az idén mániákusan emelkedő technológiai részvények néhány szegmensében. Írásunkban a WeWork tőzsdeei ...

Nagy menetelés előtt áll az indiai részvénypiac

Gazdaság2019.09.12, 14:44

Az indiai részvénypiac könnyen 10 százalékot is ralizhat a következő hat hónap során – mondják a Credit Suisse elemzői. Ez pedig igen izgalmas vételi lehetőséget jelenthet a befektetők számára, akik manapság épp erősen keresik a következő nagy sztorit.

Ettől lesz sikeres egy cég tőzsdei bevezetése

Gazdaság2019.09.09, 15:48

Az idei év rendkívül erős a cégek tőzsdei bevezetésének piacán. A Szilícium-völgy olyan sztárjai mentek tőzsdére, mint az Uber, a Lyft vagy a Pinterest, de egyelőre nem világos, milyen eredményt érnek majd el a vállalatok papírjai. A Goldman Sachs azonban most közel 4500 tőzsdei sztorit vizsgált az elmúlt 25 évből, és arra jutott, öt olyan központi tényező van, amely meghatározza egy frissen tőzsdére lépett vállalat teljesítményét.

Az összeomlást felpattanás követte a tőzsdéken a múlt héten

Gazdaság2019.09.09, 13:31

A hét eleji összeomlást felpattanás követte a hazai és a nemzetközi tőzsdéken. A forint továbbra is hullámvasúton mozog: hol gyengült, hol emelkedett, végül azonban pluszban zárta a múlt hetet.

Csökkenő bevételek miatt profitfigyelmeztetést adott ki a Starbucks

Gazdaság2019.09.05, 13:40

Az amerikai Starbucks a Goldman Sachs konferenciáján elmondta, hogy október elsejétől kezdődő 2020-as fiskális évben tíz százalékkal kevesebb bevételre számít – összegzi az ABC News.

Új részvényindexet indítanak a kelet-közép európai tőzsdék

Gazdaság2019.09.04, 15:54

CEEplus néven új közös részvényindexet indítanak a V4-országok, valamint Horvátország, Románia és Szlovénia tőzsdéi – jelentették be a Lengyelországban, Krynica-Zdrójban tartott gazdasági csúcstalálkozón. A kezdeményezés további nemzetközi és hazai intézmények és a lakosság számára nyithatja meg az utat a régiós befektetésekhez.

Visszatáncol-e a szakadék széléről a világgazdaság?

Gazdaság2019.09.02, 16:16

A múlt héten valamelyest stabilizálódtak a részvénypiacok az előző heti jókora szakadást követően. Tovább folytatódott a kötélhúzás az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, a forint pedig gyenge hetet zárt. A nemzetközi börzék hangulatát továbbra is a recessziós félelmek határozzák meg.

Ez az év legrosszabb hónapja a tőzsdéken

Gazdaság2019.09.02, 21:32

A részvénypiaci befektetők hagyományosan nem rajonganak a nyár végéért. Nem a rövidebb nappalok vagy az iskolakezdés miatt, hanem mert a szeptember hagyományosan az év leggyengébb hónapja a tőzsdéken. Ráadásul az idei augusztus után külön izgalmas lesz, beüt-e a felfordulás.

Ez volt a guru életének legnagyobb befektetési hibája

Gazdaság2019.08.30, 13:47

Warren Buffett szinte megkérdőjelezhetetlen legenda a nemzetközi befektetési piacon, és a sokszor „orákulumként" is emlegetett guru lépéseit az egész Wall Street árgus szemekkel figyeli. Időnként azonban még ő is melléfog. Ráadásul ugyanazzal kétszer is. Buffett ugyanis két alkalommal is megszabadult a Disney részvényeitől, ami ma már hatalmas hibának tűnik.

A Lyftnél végre nyereséges a fuvarmegosztás

Gazdaság2019.08.27, 14:07

A vártnál korábban lehet teljesen nyereséges a Lyft, mivel a vállalat legfontosabb tevékenységének számító fuvarszolgáltatás már elkezdett profitot termelni. Az önvezető autók és a kerékpár-, illetve rollermegosztás azonban még mindig elég tekintélyes részt visznek el a cég bevételéből.

Egyre nő a feszültség a piacokon. Ki marad állva a végén?

Gazdaság2019.08.26, 15:13

Ahogy egyre gyakrabban söpör végig pánikhullám a nemzetközi befektetői közegben, lassan kezdenek felértékelődni azok az elemzések, amelyek arra vonatkoznak, mely területek maradhatnak állva a viharban. Egy friss vélemény szerint legalább négy ilyen eszközcsoport van.

Forró nyár után jön az őszi hullámvasút a tőzsdéken

Gazdaság2019.08.23, 19:24

Kezd elszakadni a cérna az idén eddig félelmetesen erős amerikai részvénypiacon is: a múlt héten gyorsan ítélő bíróságként végeztek ki számos részvényt a befektetők. Az erőteljes tőzsdei esés hatására már mintegy 300 papír került 52 hetes mélypontra, azaz a tavaly decemberi zuhanás szintje alá a New York-i tőzsdén. Írásunkban pillanatképet ad a részvénypiacok gyorsan változó világából Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. portfóliómenedzsere.

Ezek a részvények a legjobb életre szóló befektetések

Gazdaság2019.08.23, 12:31

Miközben az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani a napi piaci felfordulásokról, vannak olyan részvények, amelyek az eszközosztály általános kockázatai ellenére is hosszú távú, stabil befektetésekként működhetnek, akár több évtizedes távlatban is. Egy elemzés most összegyűjtötte azokat a papírokat, amelyeket a legnagyobb eséllyel érdemes megtartani egy egész életen át.

Jól teljesít az Alibaba – kilőttek a részvények

Gazdaság2019.08.18, 18:13

Az Alibaba részvényei az előzetes részvénypiacon további három százalékkal emelkedtek, miután a kínai e-kereskedelmi cég második negyedéves jelentése jobb bevételt mutatott, mint az elemzők előzetesen várták – írja a CNBC.

A guru alaposan feltankolt Amazon részvényekből

Gazdaság2019.08.16, 13:00

A legendás amerikai befektetési guru, Warren Buffett cége közel 1 milliárd dollárra növelte a részesedését az Amazonban az idei második negyedévben. Ennek pedig általános piaci hatásai is lehetnek, mivel a befektetők széles körben szorosan követik Buffett lépéseit.

Átlépheti az álomhatárt a kínai technológiai óriás

Gazdaság2019.08.16, 12:55

A héten tette közzé negyedéves eredményét a kínai Tencent technológiai óriás, és az elemzői várakozások szerint a vállalat piaci értéke hamarosan újra átlépheti az 500 milliárd dolláros álomhatárt.

Minden eddiginél nagyobb vállalati csőd jöhet Amerikában

Gazdaság2019.08.17, 12:23

Csalással vádolták meg a General Electricet (GE), aminek hatására a tőzsdén kitört a pánik, és a társaság részvényei meredek zuhanásnak indultak. Amennyiben igazak a céggel kapcsolatban megfogalmazott állítások, amelyek szerint csillagászati összegekkel manipulálták a könyvelésüket, akkor a vállalat nagy bajban lehet. A GE akár be is dőlhet, ha pedig ez megtörténik, ez lesz az eddigi legnagyobb csőd az Egyesült Államok történetében.

Összezuhantak az argentin piacok

Gazdaság2019.08.13, 10:45

Komoly meglepetés született az argentin elnöki előválasztáson, aminek következtében hétfőn óriási pofonokat kaptak nemcsak az ország részvényei, de a fizetőeszköze is. A regnáló argentin elnök ugyanis veszített, és így minden esély megvan arra, hogy októberben új vezetője legyen a dél-amerikai országnak.

Ez lehet az évtized legnagyobb befektetése

Gazdaság2019.08.12, 13:39

Ahogy egyre nő a bizonytalanság a nemzetközi piacokon, egyre többen kezdenek el hosszú távban gondolkodni. Felmerül tehát a kérdés, melyik eszköz lehet a következő évek, vagy évtizedek, legjobb befektetése. Noha bombabiztos jóslat nem létezik, egy felmérés mégis megpróbált győztest hirdetni a jelenlegi hangulat alapján.

A negatív nemzetközi hangulatban is erősödni tudott a forint

Gazdaság2019.08.12, 12:51

Gyenge hetet tudhatnak maguk mögött a nemzetközi pénzpiacok, mivel az európai tőzsdék a múlt hét elején a kéthavi mélypontjukra estek. A negatív hangulat azután átterjedt a világ összes börzéjére. A forint viszont a negatív nemzetközi hangulat ellenére is erősödni tudott valamelyest.

A 2008-ashoz hasonló részvénypiaci felfordulás jöhet

Gazdaság2019.08.07, 15:20

Már augusztus végén vagy szeptember elején jöhet a részvénypiaci felfordulás következő hulláma, amely viszont már a 2008-as Lehman csőd utáni káoszhoz hasonló helyzetet hozhat magával – figyelmeztetnek a Nomura elemzői.

Nem életbiztosítás most Hongkongban milliomosnak lenni

Gazdaság2019.08.07, 15:18

Igen kockázatos manapság milliomosnak lenni Hongkongban. Legalábbis ha a vagyon megőrzéséről van szó. Egy friss felmérés szerint ugyanis a világon sehol nem zuhant akkorát a szupergazdagok vagyona tavaly, mint az ázsiai városállamban.

Az amerikai jegybank a múlt héten bedöntötte a piacokat

Gazdaság2019.08.05, 15:23

A múlt hét közepén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed olyat lépett, amire több mint egy évtizede nem volt példa: kamatot csökkentett. Ez önmagában még nem lett volna baj, hiszen erre számítani lehetett, de az USA jegybankelnökének hozzá kapcsolódó kommunikációját a piaci szereplők megelehetősen zavarosnak ítélték meg. Alapvetően ez az esemény nyomta rá a bélyegét a múlt heti tőke- és pénzpiaci folyamatokra.

Ezt vehetnénk meg a világ legdrágább részvényéből

Gazdaság2019.08.05, 15:18

Továbbra is a világ legdrágább részvényét adja a Berkshire Hathaway, vagyis a Warren Buffett amerikai befektetési guru által irányított vállalat. A cég A listás papírjából egyetlen darab durván 300 000 dollárba kerül. A Business Insider most összegyűjtötte, miket lehetne megvásárolni egy Berkshire részvény árából.

Siker a magyar tőzsdén, ezekre a részvényekre érdemes lehet jobban figyelni

Gazdaság2019.08.03, 10:48

A Budapesti Értéktőzsde újabb részvényekkel bővíti a 2017 végén meghirdetett és sikeressé vált elemzés-árjegyzés programját. A programban jelenleg szereplő 11 közepes méretű részvény mellett három újabb papír, az AutoWallis, az Opus Global és a Waberer's részvényeinek elemzésére, az Opus Global esetén pedig árjegyzésre is sor kerül 2019-ben. A program folytatásával és új kibocsátókra történő kiterjesztésével a tőzsde elsődleges célja a befektetői bizalom további erősítése, és a kereskedési aktivitás növelése.

Titokzatos részvényeladásba kezdett a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2019.08.02, 19:09

Az Amazon vezérigazgatója, Jeff Bezos váratlanul 1,8 milliárd dollár értékben adott el a saját vállalatának részvényeiből, ami a legnagyobb ilyen eladási akció volt az internetes cég történetében. Az okok elég homályosak, de a Business Insider elemzése megpróbált utánajárni a kérdésnek.

Egyetlen jó döntése dollármilliomossá tett egy graffitiművészt

Gazdaság2019.07.30, 22:05

Hogyan tett milliomossá egy graffiti-művészt a közösségi média egyik napról a másikra? A CNBC mesés meggazdagodások történeteit bemutató sorozatában korábban felidézte David Choe esetét, akinek az akkor jószerivel teljesen ismeretlen Facebook hozta meg a szerencséjét.

Tömegével mehetnek a kínai cégek Hongkongba

Gazdaság2019.07.25, 14:53

A kínai cégek hosszú éveken keresztül az USA-ban dobták tőzsdére a részvényeiket, és nem Kínában vagy Hongkongban. Most azonban az Alibaba Hongkongot választotta egy részvénykibocsátáshoz, és részben a kereskedelmi háború miatt számos más kínai vállalat is követheti a példáját.

Folytatódik a Deutsche Bank vesszőfutása

Gazdaság2019.07.24, 14:03

A Deutsche Bank a vártnál nagyobb veszteséget ért el az idei második negyedévben, amivel tovább folytatódott a német óriás vesszőfutása. Az átszervezések és az elbocsátási hullámok mellett a befektetők is büntetik a pénzintézetet.

Nagy durranás volt a kínai Nasdaq első napja

Gazdaság2019.07.22, 11:56

Kevesebb mint egy év kellett a kínaiaknak a bejelentés után, hogy elindítsák saját Nasdaq stílusú tőzsdéjüket, amelynek célja, hogy támogassa a techvállalatok szárnyalását. A sanghaji értéktőzsde Star Market névre keresztelt része egyenlőre óriási siker és már megszülettek az első sztárrészvények is.

Egyre több magyar szavaz a részvényekre

Gazdaság2019.07.11, 14:49

Rekordot döntött májusban a hazai háztartások tőzsdei részvényállománya, ami ezúttal nem az árfolyamok emelkedésének, hanem inkább annak volt köszönhető, hogy több részvényt vásároltak a háztartások – erről árulkodnak az Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái. Vagyis a magyarok egyre jobban bíznak a tőzsdei cégek papírjaiban - heti befektetési ötletek.

Valószínűleg az arany lesz az év slágerbefektetése

Gazdaság2019.07.18, 11:01

A nyári hónapok általában uborkaszezont jelentenek az aranypiacon is. Az elmúlt hetek tapasztalatai azonban arra utalnak, hogy a nemesfém tartósan kitörhet abból a szűk sávból, amelyben idén eddig mozgott. Hamarosan pedig akár már 1600 dolláros aranyárról is beszélhetünk.

Hatalmas dobásra készül az Alibaba

Gazdaság2019.07.16, 13:21

Az Alibaba részvényesei nagy többséggel megszavazták a tervet, melynek értelmében az e-kereskedelmi óriás feldarabolná a részvényeit. Így pedig megnyílik az út a további jelentős tőkebevonás előtt.

Öveket becsatolni, azonnal indul a gyorsjelentési szezon!

Gazdaság2019.07.12, 13:58

Rég nem látott gyenge számokat hozhat a hamarosan induló vállalati gyorsjelentési szezon. Az elmúlt hónapok globális gazdasági bizonytalanságai igen erősen lehúzták a cégek eredményeit, és most már a befektetők is arra készülnek, hogy elindul a hullámvasút a tőzsdén, ha elkezdenek kijönni a friss számok.

A Fed elnöke lényegében bejelentette a kamatcsökkentést

Gazdaság2019.07.11, 15:58

Az amerikai központi bank elnöke, Jerome Powell lényegében bejelentette, hogy a Fed kamatot fog emelni. Ezzel a piac megkapta a régóta várt megerősítést, most már csak az a kérdés, milyen ütemű lesz a lazítás, és meddig tart majd a kamatcsökkentési periódus.

A kínai internetrészvények lesznek a jövő befektetései?

Gazdaság2019.07.09, 15:24

Kiváló befektetési lehetőséget jelenthetnek a kínai internetrészvények – mondja két nagybank, a UBS és a Credit Suisse. Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus ugyanis ma már igen kedvező vételi lehetőséget teremtett, az érték pedig továbbra is megvan a részvények mögött.

Egy maroknyi cég uralja a globális részvénypiacot

Gazdaság2019.07.04, 15:25

Van egy kérdés, amely már egy ideje nem hagyja nyugodni az elemzőket. Ha a világgazdaság növekedése érezhetően lassul, akkor mégis miért raliznak ilyen erőteljesen a globális részvénypiacok? Egy elemzés talán most megtalálta a választ: mindössze néhány cég áll a nagy menetelés mögött.

Rekordot döntött a Tesla, kilőttek a részvények

Gazdaság2019.07.03, 16:41

Az idei második negyedévben 92 ezer elektromos autót szállított le a Tesla, erre pedig még egyszer sem volt példa korábban, három hónapos időszakban. Az elemzők várakozásait túlszárnyaló számok ismertetése után a cég részvényei 7,33 százalékot erősödtek.

Brutális jelentési szezonra figyelmeztetnek a vállalatok

Gazdaság2019.07.02, 14:23

Miközben az amerikai részvényindexek hétfőn rekord csúcsokra emelkedtek, a következő hetekben komoly veszély leselkedik a befektetőkre. Hamarosan indul ugyanis a vállalati gyorsejelentési időszak, és egyes szereplők már most brutális számokra figyelmeztetnek.

Egyelőre befellegzett a svájci részvénykereskedelemnek Európában

Gazdaság2019.07.02, 16:13

Az EU és Svájc új korlátozásokat vezetett be, amelyek egymás pénzügyi vállalkozásait érintik.

A technológiai szektor uralta az idei első félévet

Gazdaság2019.07.01, 15:15

A technológiai részvények vezették a Wall Street emelkedését az idei első félévben. Miközben a befektetők egyre lendületesebben készültek az amerikai jegybank kamatcsökkentésre, addig a másik oldalon számos céget ültetett fel a hullámvasútra az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus.

Évek óta nem volt ekkora forgatag az amerikai tőzsdén

Gazdaság2019.06.28, 14:45

Évek óta nem látott erőt mutatott az elmúlt negyedévben az amerikai kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) piaca, ahogy régóta várt sztárok debütáltak a tőzsdén. Köztük volt például az Uber vagy a Pinterest is. Egy elemzés most áttekintette, hogy a nagy felhajtás mögött milyen teljesítmények voltak.

Egyre szebbek Ázsia befektetési kilátásai

Gazdaság2019.06.26, 14:22

Kitartóan felülsúlyozza az ázsiai részvénypiacokat a Citi Private Bank. A pénzintézet szakértői szerint ugyanis a kereskedelmi háborútól erősen sújtott régiós piacok újra lendültet kaphatnak. Ez pedig megnyitja az utat a kedvező vásárlások előtt is.

Ez történik, ha az amerikai jegybank fellövi a rakétát

Gazdaság2019.06.25, 14:55

Az elmúlt héten a világ több jegybankjai is lazító hangot ütött meg, vagyis egyre több intézmény véli úgy, hogy a jelenlegi helyzetben érdemes lehet újra gazdaságélénkítő eszközökhöz nyúlni. A legizgalmasabb az amerikai központi bank helyzete, amelytől a piac most már egyértelműen kamatcsökkentést vár.

Mától kereskednek az MKB Bank részvényeivel a tőzsdén

Gazdaság2019.06.17, 11:26

A mai napon megindult a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett, standard kategóriás részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeinek bevezetését követően kezdi meg a kereskedést a BÉT Részvények Standard kategóriájában.

Merre indulnak el a hazai részvények?

Gazdaság2019.06.14, 16:23

Nem szerepeltek jól a héten a hazai részvények, a kedden indult, napon belüli negatív korrekció óta lényegében folyamatosan csökkent a BUX index értéke. A vezető részvények közül az OTP meghatározó támaszhoz ért, és nem lehet kizárni a letörését, ami további 3-400 forintos csökkenést okozhat. A Mol árfolyamát egyelőre sikerrel tartotta meg a 3250 forintos szint, erre érdemes a továbbiakban is figyelni. A Magyar Telekom továbbra sem talál magára, ugyanakkor érdekes lehet a Richterre, mivel hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat az árfolyamában, és jó eséllyel dupla alj alakzat rajzolódhat ki - rögzíti az Equilor Befektetési Zrt. elemzése.

Ezt tenné a részvénypiaccal egy recesszió

Gazdaság2019.06.13, 15:34

Az elmúlt napokban egyre kaotikusabbá kezdtek válni a globális piacok, és a napi geopolitikai hírek egyre inkább az olyan biztonságos menedékeszközökhöz terelték a befektetőket, mint az arany, az amerikai állampapír vagy a japán jen. Ehhez jön még, hogy folyamatos az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy beüthet egy recessziós időszak. Az Oxford Economics pedig most egy friss kutatásban számszerűsítette is, milyen hatásai lennének a legrosszabb forgatókönyveknek a tőzsdére nézve.

Nagyot menetelt a forint a múlt héten

Gazdaság2019.06.11, 11:42

Miközben a nemzetközi tőzsdék szárnyaltak a múlt héten, a BUX lemaradó volt. Az elmúlt időszak bizonytalankodása után sokat erősödött viszont a forint.

Már az anglikán egyház sem bízik a részvényekben

Gazdaság2019.06.07, 16:59

Átalakítja a befektetési portfólióját az 500 éves anglikán egyház nyugdíjalapja. A szervezet egyre kevésbé bízik a részvényekben, és olyan eszközökbe fektetne inkább, melyek hozzájárulnak a kis- és közepes vállalkozások támogatásához.

Ez a tíz részvény lehet az idei nyár slágere

Gazdaság2019.06.07, 16:09

Ha azon tanakodunk, hogy a nyárra milyen befektetéseket érdemes választani, akkor érdemes lehet visszatekinteni az elmúlt tíz évre, hogy mely részvények voltak képesek felmutatni a legjobb teljesítményt. Ezt tette a MarketWatch is és az általuk készített összeállításból érdekes következtetések vonhatók le.

Komoly veszély leselkedik az Uberre

Gazdaság2019.06.06, 14:52

Az Ubert fenyegető legnagyobb kockázat jelenleg saját maga – mondják a Goldman Sachs elemzői. A befektetési banknál úgy látják, a fuvarmegosztó vállalat részvényei előtt nagy jövő állhat, azonban a társaság üzleti modellje komoly kockázatot jelent.

Vészjósló jelek érkeztek a részvénypiac számára

Gazdaság2019.06.05, 15:11

Az elmúlt évtizedekben csupán háromszor fordult elő olyan kombináció a kőolaj és az arany árfolyamában, amely manapság tapasztalható. Ezek a példák azonban mindkét esetben részvénypiaci összeomlást és recessziót hoztak magukkal. Egyre gyűlnek tehát a fenyegető jelek a világgazdaság egén.

A Facebook kisrészvényeseinek kétharmada már leváltaná Zuckerberget

Gazdaság2019.06.05, 12:34

A héten tartották a Facebook részvényesek éves gyűlését, ahol 68 százalékuk szavazta meg, hogy egy független szakembert állítsanak a cég élére, Mark Zuckerberget pedig távolítsák el jelenlegi pozíciójából. A tavalyi hasonló szavazáskor a részvényesek még csak 51 százaléka támogatta ugyanezt az indítványt. Emellett több olyan döntést is nagy többséggel fogadtak el, amelyek elsődleges célja Zuckerberg hatalmának csökkentése.

Megdöbbentő számok Mark Zuckerberg hihetetlen vagyonáról

Gazdaság2019.06.05, 10:18

Noha a Facebook alapítójának vagyonát igencsak megtépázta a vállalat mögött álló kedvezőtlen év, Mark Zuckerberg még így is a világ leggazdagabb emberei között van. Íme, néhány adat, amely jól mutatja, Zuckerberg gazdagsága továbbra is elképesztő.

Görögtűz Athénban, felkészül Mexikó?

Gazdaság2019.06.03, 13:14

A múlt héten lejtmenetbe kapcsoltak a nagyobb nemzetközi tőzsdék, a magyar börze azonban szembe menetelve az árral, emelkedésre volt képes. Kilőtt a görög tőzsde, Ausztriában viszont elromlott a hangulat, mert kiderült: a kormány után maga a kancellár is távozni kényszerül pozíciójából.

Ezért nem lesz a Tesla az elektromos autók világának királya

Gazdaság2019.05.31, 15:25

A Tesla várhatóan nem fog világuralomra törni, vagyis hosszabb távon meg fog maradni egy olyan luxusvállalatnak, amely csak szűk rétegeket ér el – mondják a Barclays elemzői. Ezzel párhuzamosan a befektetők egyre nagyobb kétségekkel figyelik a cég jövőjét.