részvény
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tőzsde
- befektetés
- USA
- devizapiac
- BUX
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hazamehet a brókerbotrány egyik főszereplője
Házi őrizetre változtatta a Buda-Cash brókerház alapítójának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntés ellenn fellebbezett az ügyészség.
A félelem tartja vissza a vállalatokat
A világ részvénypiacaira kilépő új vállalatok száma hét éves mélységbe süllyedt 2016 első három hónapjában, ahogy számos gazdasági és politikai kockázat nehezedik a vállalatokra és a piacokra – derül ki az EY friss elemzéséből.
- címkék:
- Japán
- befektetés
- részvény
- IPO
- EY
- Címkefelhő »
Kemény pénzeket söpört el az olaj
A befektetők legalább 150 milliárd dollárt vesztettek az olaj- és gázvállalatok kötvényein, miután az olaj árfolyama 2014 nyarán szakadni kezdett. Ez pánikhullámot indított el a vállalati csődökkel kapcsolatban is, miután a legnagyobb cégek összesen ezermilliárdot buktak.
A Mol visszavásárolta részvényeit a Magnoliától
A Mol bejelentette, hogy a 2016. február 4-én közölt, a Magnolia Ltd-vel kötött swap szerződés alapján gyakorolt vételi opciója mintegy 6 millió darab ”A” sorozatú Mol törzsrészvény vonatkozásában 2016. március 21-én fizikai leszállítással teljesült.
Ugyanazt nézték, mást láttak
Noha az év elég csúnyán indult az amerikai részvénypiacok számára is, az elmúlt időszakban, mintha a bika kezdene magához térni, és egyesek úgy vélik, megvan az esélye a tartós emelkedésnek is. Ezzel szemben mások úgy látják, érdemes óvatosnak lenni, és inkább az arany felé kacsintanának. Két amerikai nagybank elemzői csaptak össze az S&P 500 index jövőjével kapcsolatban.
- címkék:
- USA
- S&P 500
- dollár
- befektetés
- részvény
- arany
- Címkefelhő »
Tisztítótűz futott végig a hedge fundok között
Több hedge fund zárta be a boltot 2015-ben, mint a válságot követően bármikor. Egy friss kutatás szerint ugyanis a jelenlegi piaci turbulenciák komoly nehézségekkel állították szembe a pénzügyi cégeket.
- címkék:
- befektetés
- részvény
- profit
- hedge fund
- Címkefelhő »
Sötét fellegek gyülekeznek Európa felett
A stratégák keményen visszavágták az európai részvénypiac idei növekedéseivel kapcsolatos kilátásaikat. Az öt éve nem látott rossz kilátások szerint az európai papírok lényegében semmit nem fognak emelkedni 2016-ban.
- címkék:
- Európa
- befektetés
- részvény
- EKB
- Euro Stoxx 50
- Címkefelhő »
A befektetők lecsaptak a nyersanyagokra
Miután az olaj piaca az elmúlt időszakban némileg megnyugodott, az alapmenedzserek elkezdték visszatolni a pénzt a nyersanyagokba – derül ki a Bank of America Merrill Lynch adataiból. Az alacsony volatilitás azonban még veszélyeket is rejthet magában.
A hitelpiactól és Kínától rettegnek a befektetők
Jó néhány veszély leselkedik a globális befektetőkre, de a Barclays friss kutatása szerint van néhány olyan kiemelt terület, amely különösen rányomja a bélyegét a befektetői hangulatra.
- címkék:
- Kína
- felmérés
- befektetés
- hitel
- olaj
- részvény
- Barclays
- Címkefelhő »
Gyűlölt részvény tarol a Wall Streeten
Az amerikai részvénypiac egyik leginkább megvetett papírja hatalmasat ralizott az elmúlt időszakban. A Freeport-McMoRan a magas érdeklődés mellett erősen kilőtt, ahogy a nyersanyagpiac összeszedte magát.