református egyház

címke rss
Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert

Balog Zoltán: Jézus születésével kiteljesíti az embert

Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Errõl beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek karácsony alkalmából.

Márki-Zay Péter a református egyházzal hadakozik

Itthon2023.08.31, 12:05

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy heves vita alakult ki Hódmezõvásárhelyen amiatt, hogy a város baloldali vezetése nem hajtja végre a vonatkozó jogszabályt, és nem ad át két, oktatási célra használt ingatlant a református egyháznak. A Fidesz szerint Márki-Zay Péter polgármester a vásárhelyi gyerekekkel megy szembe, a cirkusza pedig értelmetlen, mert a vonatkozó törvény védi az önkormányzat érdekeit.

Balog Zoltán: Krisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik

Itthon2023.04.09, 14:39

Krisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap Budapesten, a Hold utcai református templomban.

Orbán Viktor: Ezután is készek vagyunk a református egyház mellett állni

Itthon2020.10.31, 14:55

A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után "új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten.

A budafoki református gimnázium avatása - videó

Itthon2020.10.17, 17:22

Orbán Viktor miniszterelnök egy videót is megosztott közösségi oldalán a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából.

Orbán Viktor: Jó iskola jó konyha nélkül nincsen - videó

Itthon2020.10.17, 16:12

Orbán Viktor miniszterelnök újabb videót osztott meg Facebook-oldalán, melyen a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium konyháját dicsérte. "Világbajnok konyha" - írta.

A budafoki református gimnázium avatása - fotók

Itthon2020.10.17, 14:31

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton részt vett a Budapest XXII. kerületében lévõ Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. A kormányfõ a közösségi oldalára töltött fel képeket az eseményrõl.

Orbán Viktor: Az egyházi intézményeknek adott állami pénz a legjobb helyre kerül

Itthon2020.10.17, 15:40

Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Budapest XXII. kerületében lévõ Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten.

30 milliárd forintból hatvanhat református óvoda épül, illetve újul meg

Itthon2020.06.09, 14:16

Országszerte 47 új óvoda épül, és 19-et felújítanak a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában, a fejlesztés a kormány 30 milliárd forintos támogatásából valósul meg.  A program részleteirõl Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára és Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke beszélt kedden Budapesten.

Szexuális zaklatás miatt letartóztatták a kunágotai lelkészt

Itthon2020.01.20, 14:45

A református egyház is fegyelmi eljárást indított az ellen a lelkész ellen, akit elõzetes letartóztásba helyeztek egy kiskorúval, konkrétan a nevelt lányával folytatott szexuális zaklatás miatt - tudta meg a Bors.  

Apáczai Csere János 360 éve halt meg

Tudomány2019.12.31, 14:26

Háromszázhatvan éve, 1659. december 31-én hunyt el Apáczai Csere János tudós-pedagógus, a magyar nevelésügy elõfutára, a Magyar Encyclopaedia szerzõje.

Több mint hatszázmillió forintot érhet a ritka régi könyv

Tudomány2019.11.21, 19:48

A könyvnyomtatást feltaláló Johannes Gutenberg nyomdájából kikerült bibliát árvereznek el hétfõn Hamburgban, a kétkötetes Biblia latináért egy- vagy akár kétmillió eurót is megadhatnak.

Egyetértenek a kormány családtámogatási rendszerével a keresztény egyházak

Itthon2019.05.08, 22:45

Egyetértenek a kormány családtámogatási rendszerével a történelmi keresztény egyházak – közölte a katolikus, a református és az evangélikus egyház püspökeinek szerdai budapesti, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati székházában tartott találkozója után az MRE kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Karácsony történetében Isten választás elé állít

Itthon2018.12.25, 12:50

A karácsonyi igerhirdetésen Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke arról beszélt, hogy a karácsonyt tartja a legszebb történetnek, ahol a hódítást legyõzi a szent hódolás Isten elõtt. 

Leköpték a református püspököt az ellenzéki tüntetõk

Itthon2018.05.10, 13:56

Tegnap beszámoltunk róla, hogy rendõrök menekítettek ki három református egyházvezetõt az Országgyûlés keddi alakuló ülése után a Parlament elõl, akiket a feldühödött kormányellenes tüntetõk megtámadtak, és válogatott trágárságokkal illettek. Tegnap este a Református Egyház zsinati tanácsosa volt az M1 vendége, és elmondta a véleményét a történtekrõl: megengedhetetlen, példa nélküli, nem szabad teret engedni ennek.

Mélypont: a kormányellenes tüntetõk egyházi vezetõket köpdöstek le

Itthon2018.05.09, 13:52

Rendõrök menekítettek ki három református egyházvezetõt az Országgyûlés keddi alakuló ülése után a Parlament elõl – jelent meg a hír a Magyarországi Református Egyház honlapján. A kormányellenes tüntetõk megtámadták, és leköpték a református püspököt és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét. Nehéz erre mit mondani.

Forradalom és bûnhõdés - A református egyház a Kádár-korszak kezdetén

Tudomány2017.12.22, 07:41

Bertalan Péter egyetemi docens cikke a református egyházban 1956-ban kibontakozó ellenállás folyamatát mutatja be korabeli források alapján. Azt vizsgálja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc elõtt milyen, hatalmi mozgások játszódtak le a református egyház felsõ vezetésében. Az írás a korabeli pártállami források csak manapság hozzáférhetõvé váló anyagaira támaszkodva következetesen érvényesített forráskritikával a történtek valószínûsíthetõ verziójának feltárására törekszik.

Az egyházak kimozdultak a komfortzónájukból

Itthon2017.08.07, 14:32

Akkor van értelme az emlékévnek, ha a belsõ megújulás elindul, szeretnénk, ha a közéletben is megtörténne ez - mondta Hafenscher Károly az Origónak adott interjújában a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelõs miniszteri biztos szerint az emlékév nem arról szól, hogy az ellentétek kiélezzük, nem a katolicizmus ellen van, úgy lett témává a reformáció, hogy a közös értékeinket megmutassuk. A miniszteri biztos külön kiemelte az emlékév következõ jelentõs eseményét, a wittenbergi magyar napokat.

Nyári esély tábort rendeznek hátrányos helyzetû gyerekeknek

Gazdaság2017.07.06, 16:53

Nyári esély tábort rendeznek idén harmadik alkalommal hátrányos helyzetû diákoknak Tiszaroffon, ahol pénzügyi és gazdálkodási ismereteket, környezetvédelmet és környezettudatosságot tanulhatnak. A tábort a helyi és a környezõ településekrõl származó, mélyszegénységben élõ diákok felzárkóztatása érdekében hozta létre a Pénziránytû Alapítvány, a jegybank, a Református Egyházközség és az Összefogás a Jövõért Alapítvány.

Áder János: A reformáció a magyar nemzet életének része, nemzettudatának támasza

Itthon2017.06.24, 11:55

A reformáció évszázadok alatt nemcsak része lett a magyar nemzet életének, hanem nemzettudatának, magyarságtudatának támasza is - mondta Áder János köztársasági elnök a Magyar Református Egyház zsinatának ünnepi ülésén Debrecenben. 

Fabiny: Akár Ferenc pápa is lehet egy új Luther

Itthon2017.02.19, 07:25

Az evangélikusság nem cél, hanem eszköz, hogy valaki keresztény legyen – ezt mondta Fabiny Tamás az Origónak adott interjújában. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szerint õk örömmel járják ezt az utat, de megbecsülik a többi felekezetet, 500 éven át kitartottak e mellett az út mellett. A püspök arról is beszélt, hogy Ferenc pápa mer szakítani a konvenciókkal, és meg mer kérdõjelezni évszázadosnak hitt dogmákat, egyfajta reformációt szeretne véghezvinni a jelenlegi katolikus egyházban.

Új vezetõt választott a református egyház

Itthon2015.02.25, 14:46

A következõ hat évre Bogárdi Szabó István dunamelléki püspököt választották meg a református zsinat lelkészi elnökévé.

Bölcskei Gusztáv: Amnéziás a magyar politika

Itthon2014.12.26, 08:58

Régen rossz, ha az egyház ideológiával támaszt alá bármilyen politikai kurzust, az viszont hálás helyzet, ha egy-egy politikai irányzat értékei között vannak az egyházhoz közelebb állók. Errõl Bölcskei Gusztáv nyilatkozott az Origónak. A Tiszántúli Egyházkerület püspökének állítása mögött bõven lehet tapasztalat, hiszen tizennyolc év (és hat kormánnyal való együttmûködés) után távozik Magyarországi Református Egyház élérõl. A kézenfekvõ visszatekintés mellett szó volt az egyházfinanszírozás megoldatlan problémáiról, Soltész Miklós szakállamtitkár nehezen félreérhetõ üzenetérõl, illetve arról, hogy mennyire helyes, ha a miniszterelnöök ...

Fegyelmi vizsgálat indulhat Hegedûs Lóránt ellen

Itthon2013.11.04, 19:33

Megütközött Hegedûs Lóránt református lelkész vasárnapi viselkedésén a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Szabó István fegyelmi vizsgálatot indítana a Horthy Miklós-szobor avatása elõtti istentisztelet miatt, szerinte az egy megbotránkoztató, provokatív akció volt. Hegedûs meg feljelentést tesz Steiner Pál, MSZP-s képviselõ, és Rétvári Bence államtitkár ellen, jó hírnév megsértése miatt.

Az egyházak egyeztetnének a kormánnyal

Itthon2013.05.29, 11:23

A katolikus, a református és az evangélikus egyház egyeztetni szeretne a kormánnyal az elvileg szeptemberben kezdõdõ hit- és erkölcstanoktatásról. Szerintük sok a nyitott kérdés.

Orbán: A gyõztesnek nem igaza van, hanem feladata

Itthon2013.05.25, 15:34

A társadalmi szerzõdésrõl és a reformátusok dicsõségérõl beszélt Orán Viktor kormányfõ Debrecenben szombaton. A református iskolák és a kollégium tízmilliárd forintot kap a következõ években. Pár tucat tüntetõ várta a miniszterelnököt a Nagytemplom elõtt: baloldalt a DK, az MSZP, az EGyütt 2014, jobboldalt egy árpádsávos zászlós csoport.

Mégis tárgyalnak a kormánnyal a reformátusok

Itthon2013.04.25, 15:18

Mellbevágó volt Bölcskei Gusztáv szerint, ahogy a médiában elterjedt, hogy a Magyarországi Református Egyház nem vesz részt az egyházi törvény módosításáról szóló tárgyaláson.

Egyre kevesebben mondják magukat vallásosnak

Itthon2013.04.24, 17:28

A 2011-es népszámlálás vallási hovatartozást firtató kérdéseire 16,3 százalékkal kevesebben válaszoltak, mint a tíz évvel azelõtt tartott cenzuson. Csökkent a katolikusok és a reformátusok aránya is, a legateistább város Budapest.

Csak egy tárgyalási napot hagytak ki a reformátusok a kormánnyal

Itthon2013.04.25, 10:53

Nem vettek részt az egyházi törvény módosításának szerdai tárgyalásain a Magyarországi Református Egyház képviselõi. Az egyház többször elküldte és el is mondta észrevételeit a kormánynak errõl, miközben a tárgyalással egy idõben volt saját zsinati ülésük is.

Fegyelmi vizsgálat ifjabb Hegedûs Lóránt ellen

Itthon2013.04.12, 10:46

Bölcskei Gusztáv ostobának és elfogadhatatlan magatartásnak nevezte, hogy a lelkipásztor a Zsidó Világszövetség magyarországi ülésének idejére anticionista tüntetést szervezett.

Meghalt id. Hegedûs Lóránt

Itthon2013.01.26, 17:38

Életének 83. évében szombaton elhunyt Hegedûs Loránt református lelkész, teológus, a Dunamelléki Egyházkerület nyugalmazott püspöke - tudatta a család az MTI-vel.

Meggondolták magukat a reformátusok, harangozni fognak

Itthon2012.06.19, 21:01

Korábban az evangélikus és a katolikus egyházzal együtt a reformátusok is elutasították a kormány kérését, hogy a nemzeti összetartozás napján harangozzanak, de kedden úgy döntöttek, a jövõben mégis megteszik.

Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban

Itthon2012.05.25, 20:57

Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi fenntartásba kerültek. A korábbi önkormányzati iskolákban egyenruhát ugyan nem hordanak a gyerekek, de a Bibliát tanulmányozzák, hajat festeni, körmöt lakkozni és sminkelni pedig tilos. A nem vallásos szülõk azonban azt is mondják, nem igazolódtak be a félelmeik.

Az egyházi iskolák pénze is késik, csúszik a bérfizetés

Itthon2010.12.16, 09:59

Az alapítványi óvodák mellett az egyházi fenntartású közoktatási intézmények sem kapták meg az e havi oktatási normatívát - tudta meg a Magyar Nemzet. A katolikus óvodákban és iskolákban nem tudtak bért fizetni, az államkincstár a jövõ hét elején utal.

Nem haladt az OKM és a református egyház egyeztetése

Itthon2008.06.23, 22:08

Memorandumot adott át az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) képviselõinek hétfõn a Magyarországi Református Egyház (MRE) delegációja; az oktatási normatíva jogi szabályozásában hiányolják az állam és az egyházak közötti érdemi tárgyalásokat - közölte Papp Kornél, a zsinat oktatási irodájának vezetõje.

Hegedûs magyarázza Irving fellépését

Itthon2007.03.21, 15:18

Azzal védekezik ifjabb Hegedûs Lóránt református lelkész, hogy az Ausztriában holokauszttagadásért elítélt David Irvinget nem õ vagy munkatársai hívták meg a gyülekezet helyszínére, hanem egy könyvkiadó. Hegedûs az után közölte ezt, hogy a református egyház vezetése vizsgálatot indított az ügyben.

Vizsgálják a holokauszttagadó Irving pesti fellépését

Itthon2007.03.20, 14:51

A református egyház vezetése vizsgálatot indított annak ügyében, hogy a holokauszttagadásért Ausztriában elítélt David Irving március 12-én az ifjabb Hegedûs Lóránt által vezetett református gyülekezet székhelyén mutatta be legújabb könyvét. A zsinat figyelmét erre egy osztrák egyházi vezetõ hívta fel.

Voksolásra buzdít a református egyház

Itthon2006.02.01, 19:20

Választási részvételre hív fel és felelõs döntést kér a hívekrõl szerdán kiadott körlevelében a Magyarországi Református Egyház.

Rádiót vett a református egyház

Itthon2005.09.09, 19:24

Megvette a miskolci Európa Rádiót a református egyház - jelentette be Csomós József, a Tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Miskolcon pénteken.

A református egyház az ügynökiratokat várja

Itthon2005.03.05, 18:28

A református egyháznak az ügynökkérdéssel való hiteles szembenézéséhez az kell, hogy rendelkezésére bocsássák az ehhez szükséges iratokat - errõl Bölcskei Gusztáv beszélt a Dunamelléki Egyházkerület szombaton Budapesten rendezett egyháztörténeti konferenciáján.

Õsszel tartják a református egyházi választásokat

Itthon2002.05.31, 13:47

Õsszel megtartják a református egyházban a választásokat. Az egyházi vezetõk hatéves megbízatása ugyanis idén decemberben lejár.

Összeférhetetlen református lelkészek

Itthon2001.11.29, 14:55

Várhatóan a délutáni órákban fogadja el a református egyház zsinata az összeférhetetlenségi törvényt, ami szigorúan szabályozná a református egyház a lelkészeinek közéleti szerepvállalását. A református zsinat alkotmánymódosítása nyomán az új törvény kimondaná: lelkész politikai pártnak tagja nem lehet.

Szigorítják a reformátusok az összeférhetetlenségi törvényt

Itthon2001.11.28, 17:17

Heves viták közepette vitatta meg a református egyház zsinata az egyházi összeférhetetlenségi törvényt. Eszerint azoknak a lelkészeknek, akiket országgyûlési képviselõvé vagy polgármesterré választanak, fel kell függeszteniük lelkészi tevékenységüket.

Elõzõ
  • 1
Következõ