Real Madrid CF

címke rss

Eltűntek a videobírók, mégis kétszer segítették a Real Madridot - videó

Sport2019.03.11, 12:37

Vasárnap este a Real Madrid 4-1-re győzött a Valladolid vendégekét a La Liga 27. fordulójában. A hazaiak az első félidőben lefocizták a madridiakat: kihagytak egy tizenegyest, majd Sergio Guardiola két találatát is érvénytelenítették – az elsőt a VAR-rendszer, a másodikat az asszisztens és a videobíró közös jelzésére. Igazán érdekes az első eset volt, ugyanis Guardiola első góljánál az élő közvetítésben a már megszokott módon megjelent a VAR-szoba, amelyben a videobíró-asszisztensek dolgoznak, azonban a tv-nézők egy teljesen üres helyiséget láthattak. A kérdés már csak az, hogy kik jeleztek a játékvezetőnek, hogy ne adja meg a Vallaadolid ...

Őrült meccsen győzött a Real Madrid

Sport2019.03.11, 11:50

A spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Real Madrid a Valladolid otthonába látogatott. A hazaiak az első félidőben alaposan ráijesztettek a fővárosiakra, Santiago Solari csapata azonban hátrányból fordított, és végül magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.

A bajnokságban vigasztalódhat a mindent elbukó Real Madrid

Sport2019.03.09, 19:28

A rossz formában lévő Real Madrid a Valladolid vendégeként lép pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A Real sztárja követheti Ronaldót a Juventushoz

Sport2019.03.08, 14:40

Olasz sajtóértesülések szerint Marcelo, a Real Madrid brazil balhátvédje mindenben megegyezett a Juventusszal, és nyáron csatlakozik a torinói csapathoz, ahol újra együtt futballozhat legjobb barátjával, Cristiano Ronaldóval.

Módszeresen verték szét a Real Madridot és a Paris St. Germaint

Sport2019.03.08, 12:01

Hiába ért el nagyszerű eredményt idegenben a Real Madrid és a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésein, a visszavágón hazai közönség előtt hatalmas pofont kaptak az Ajaxtól és a Manchester Unitedtől, ezzel véget ért számukra a legrangosabb európai kupasorozat. Két olyan együttes esett ki, amelyiket a végső győzelemre is esélyesnek tartottak. Törvényszerű volt, ami történt, vagy puszta szerencse az Ajax és a MU sikere? Lehet-e pénzzel helyettesíteni a tradíciót? Milyen sors vár a két kieső óriásra a kudarcok után? Többek között ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat.

A Real Madrid sírkövével pózolt a Barcelona korábbi legendás csatára

Sport2019.03.07, 17:58

A bolgár legenda, a Barcelona egykori csatára, Hriszto Sztoicskov nem próbálta leplezni örömét, miután a Real Madrid az Ajax ellenében kiesett a Bajnokok Ligájából.

Hetekre elvesztette két kulcsjátékosát a Real Madrid

Sport2019.03.07, 17:21

Dani Carvajal és Lucas Vázquez, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol válogatott játékosai sérülés miatt körülbelül egy hónapig nem léphetnek pályára.

Az öltözőben balhézott Sergio Ramos és Florentino Pérez

Sport2019.03.07, 16:46

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a spanyol AS szerint az öltözőben kérte számon a játékosok hozzáállását az Ajaxtól elszenvedett 4-1-es vereséget és a Bajnokok Ligájából való kiesést követően. A csapatkapitány, Sergio Ramos is az öltözőben volt, szerinte pedig Pérez tehet arról, hogy így alakult a madridiak szezonja.

A hollandok nemcsak fociban, szurkolásban is legyőzték a madridiakat - videó

Sport2019.03.06, 16:13

Kedden este az Ajax 4-1-re legyőzte a Real Madridot a Santiago Bernabéu Stadionban, ezzel 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a címvédőt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A holland csapat – amelynek kezdőjében hat 22 éves, vagy fiatalabb játékos szerepelt – csodát tett a BL-ben, de nem szabad elfeledkezni a vendégszurkolókról sem, akik olyan hangulatot teremtettek, amelyben ritkán van része a madridi úri közönségnek.

Az Origo olvasói közül sem sokan számítottak az Ajax BL-csodájára

Sport2019.03.06, 14:14

A 2018/2019-es Bajnokok Ligája-sorozat nyolcaddöntői előtt, arra kerestük a választ, hogy kik juthatnak tovább az unalmasnak egyáltalán nem mondható párosításokban. Az Ajax fantasztikus bravúrja után pedig érdemes megnézni, hogy az Origo olvasói közül mennyien gondolták úgy, hogy a BL-címvédő Real Madrid ellen meglepetést okozhat a holland együttes.

Az Ajax az arrogáns Real Madridot kiütötte a BL-ből

Sport2019.03.06, 18:10

A dolgok teljes egyszerűsítése lenne, ha azt írnánk, hogy az Ajax továbbjutott a Santiago Bernabéu Stadionban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. A hollandok esélyt sem adtak annak a Real Madridnak, amely több mint ezer napon át ülhetett Európa trónján. A Real Madrid egy hét alatt bukott szinte mindent, most hat hónap érdektelenség következik, ami alatt a vezetőségnek kell döntenie a hogyan továbbról.

Zidane és Ronaldo vezérletével legyőzhetetlen volt a Real a BL-ben

Sport2019.03.06, 00:28

Az Ajax kedden este egy több mint három és fél éve íródó tündérmese végére tett pontot azzal, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján 4-1-re legyőzte, és ezzel kiejtette a Real Madridot. A királyi gárda sorozatban háromszor hódította el a legrangosabb európai trófeát, érdemes felidzéni a korábbi sikereket.

A Real edzője abba bukott bele, hogy leépítette a sztárokat

Sport2019.03.06, 20:50

Kedden este az elmúlt három évben BL-címvédő Real Madrid hazai pályán 4-1-re kikapott az Ajaxtól, így 5-3-as összesítéssel már a nyolcaddöntőben elbúcsúzott a sorozattól. Nem lenne meglepő, ha a csapat argentin vezetőedzőjének, a novemberben kinevezett Santiago Solarinak szerdán már be sem kellene mennie dolgozni.

A Realt kiejtő amszterdami hősök Barcelonába tartanak

Sport2019.03.06, 00:12

Kedden este az Ajax Amsterdam 4-1-re legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén, ezzel kiejtette a címvédőt a legrangosabb európai kupasorozatból. A holland csapat sikere szenzáció, azonban korántsem váratlan, ugyanis az Ajax az utóbbi években újra ontja a tehetségeket, akikért sorban állnak Európa legjobb csapatai.

A kirúgott csatár a BL-ben bosszút állhat a Real Madridon

Sport2019.03.05, 17:25

Kedden este a címvédő Real Madrid az Ajaxot fogadja a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén. Az amszterdami csapat egygólos hátrányból kezdi a párharcot, és mivel a Real gólt szerzett Hollandiában, így minimum két gólra van szüksége a továbbjutás kiharcolásához. Az Ajax a tehetséges fiatalok mellett a korábbi holland válogatott Klaas-Jan Huntelaar gólérzékenyégében bízhat. A 35 éves támadónak ráadásul törlesztenivalója is van a madridiakkal szemben, ugyanis 2009 januárjában nagy reményekkel szerződött a Real Madridba, de fél év után elküldték.

Barcelonában azt kérték az Ajax-játékostól, ejtsék ki a Realt

Sport2019.03.05, 14:36

Frenkie de Jong, az Ajax Amsterdam középpályása azt mondta, következő klubjának, az FC Barcelonának a képviselői azt kérték tőle, hogy igyekezzenek kiejteni a katalánok ősi riválisát, a címvédő és sorozatban háromszoros győztes Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A Real Madridnak több udvarlója van, mint Julia Robertsnek

Sport2019.03.05, 14:24

A két elveszített el Clásico után azonnal felröppentek a hírek, hogy hamarosan távozhat a Real Madrid vezetőedzője, Santiago Solari. Sőt, a klub korábbi elnőke, Ramón Calderon biztosra veszi, hogy José Mourinho a nyáron visszatér a madridi kispadra. Solari ennek ellenére nem igazán foglalkozik a pletykákkal, inkább poénosra vette a figurát, amikor szóba került a leváltása.

Különleges videóval hangolnak az Ajax-játékosok a Real elleni meccsre

Sport2019.03.05, 11:33

Az Ajax kedd este a Real Madrid otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában, A nyolcaddöntő első meccsén 2-1-re a Real nyert, innen kellene visszakapaszkodnia a hollandoknak.

BL: a hullámvölgyben lévő Real megszenvedhet az Ajax ellen

Sport2019.03.05, 10:49

Két mérkőzéssel kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágós szakasza: a Borussia Dortmund háromgólos hátrányban fogadja a Tottenham Hotspurt, míg a címvédő Real Madrid idegenbeli 2-1-es győzelem után játszhat otthon az Ajax Amsterdammal.

Sergio Ramos gusztustalanul lekönyökölte Messit - videó

Sport2019.03.02, 21:48

Sergio Ramos a Real Madrid-Barcelona bajnoki első félidejének hajrájában volt a kelleténél durvább Lionel Messivel.

Újabb Real Madrid-Barcelona El Clásico, Győr-Fradi csata a BL-ben

Sport2019.03.02, 09:16

Fantasztikus mérkőzéseket tartogat a szombati nap: Spanyolországban jön az El Clásico, azaz a Real Madrid-Barcelona mérkőzés, Olaszországban a római derbi, a Lazio és az AS Roma találkozója, Magyarországon Újpest-MTK és a FTC-DVTK rangadó is képernyőre kerül, de pályára lép a Bayern, a PSG és a Manchester City is. A focin kívül is lesz bőven mit nézni, például Győr-Fradi összecsapást rendeznek a női kézilabda BL-ben, folytatódik a fedettpályás atlétikai Eb, de a Szekszárd-Sopron női kosárlabda Magyar Kupa-döntő is színesíti a programot.

Nem jött be Sergio Ramos trükkje, duplán büntették

Sport2019.02.28, 20:11

Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya az Ajax elleni BL-nyolcaddöntő hajrájában látványosan gyűjtött be egy sárga lapot, amellyel a visszavágót ki kellett volna hagynia, ám így továbbjutás esetén tiszta lappal indul a negyeddöntőben. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága azonban a szándékos szabálytalanság, és a szabály kijátszása miatt két meccsre tiltotta el a spanyol hátvédet. 

Eldőlt az aranylabdás Luka Modric jövője?

Sport2019.02.22, 17:31

Az újdonsült aranylabdás, Luka Modric a Real Madridnál fejezheti be a pályafutását, annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban szinte csak a lehetséges távozásáról lehetett hallani. Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint ugyanis 2021 nyaráig meghosszabbítja jelenlegi, 2020 júliusáig szóló szerződését.

A Real Madrid sztárja kifakadt az őt jogosan kritizálókra

Sport2019.02.18, 13:54

A spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Real Madrid hazai pályán 2-1-re kikapott a Gironától, ezzel pedig újra kilencpontos hátrányba került az éllovas FC Barcelonával szemben. A vereség után a madridi szurkolók az utóbbi hetekben mellőzött – bár erre a meccsre a kezdőben helyet kapó – Marcelót kiáltották ki bűnbaknak, aki el is vállalta ezt a szerepet.

A Real Madrid sztárja megszólalt a jövőjével kapcsolatban

Sport2019.02.17, 15:47

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid támadója, Karim Benzema nem reménykedik abban, hogy visszatérhet a francia labdarúgó-válogatottba.

Az UEFA vizsgálatot indított Sergio Ramos szándékos sárga lapja miatt

Sport2019.02.15, 08:44

Az Európa Labdarúgó Szövetség fegyelmi vizsgálatot indított, hogy kiderítse, Sergio Ramos vajon szándékosan provokált-e ki magának sárga lapot az Ajax–Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben.

Már a Real edzője is bajban Sergio Ramos szándékos sárga lapja miatt

Sport2019.02.14, 18:01

Szerdán este a Real Madrid 2-1-re legyőzte az Ajaxot Amszterdamban, ezzel nagy lépest tett a továbbjutás felé a Bajnokok Ligájában. A találkozó nem volt mentes a botrányoktól, hiszen először használták a videobírót, ráadásul a madridiak csapatkapitánya, Sergio Ramos is előhúzott egy megszokott trükköt a tarsolyából, szándékosan eltiltatta magát a visszavágóról, és erre most már képi bizonyíték is van.

A Real Madrid mutogató sztárja lemaradhat a Barca elleni Clásicóról

Sport2019.02.14, 17:15

A La Liga 23. fordulójának szuperrangadóján a Real Madrid 3-1-re legyőzte az Atléticó Madridot a Wanda Metropolitano Stadionban. A mérkőzést a Real harmadik gólját szerző Gareth Bale tette emlékezetessé, a walesi sztár ugyanis ünneplés közben bemutatott az Atlético-szurkolóknak. A Liga versenybizottsága azonban nem tolerálja az ilyesfajta megnyilvánulásokat, és elkezdte vizsgálni az esetet. Ha bűnösnek találják Bale-t, akár hárommeccses eltiltást is kaphat.

Kérdéses a Real Madrid világbajnok hátvédjének játéka az Ajax ellen

Sport2019.02.13, 18:18

A Real Madrid világbajnok hátvédje, Raphael Varane kihagyta az Ajax elleni BL-nyolcaddöntőre készülő csapata kedd esti edzését, így kérdésessé vált a játéka a szerda esti találkozón.

Nem hagyták aludni a Real-játékosokat, négy Ajax-szurkolót letartóztattak

Sport2019.02.13, 12:51

Négy Ajax-szurkolót letartóztattak, amiért kedden éjszaka a Real Madrid szállodája előtt tűzijátékoztak.

A Real Madrid világbajnoka nem élvezi Messi játékát

Sport2019.02.13, 10:24

Nem mindennapi nyilatkozatott tett a Real Madrid korábbi védője, Álvaro Arbeloa. A már visszavonult játékos korábban többször hangoztatta, hogy a Barcelona nem éppen a szíve csücske, ezúttal pedig a katalán együttes világklasszisába, Lionel Messibe sikerült"belerúgnia" egyet.

A Real Madrid folytathatja a BL-menetelést, MK-meccs vár a Fradira

Sport2019.02.13, 08:48

Folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája küzdelmei, méghozzá az Ajax-Real Madrid és Tottenham Hotspur-Borussia Dortmund mérkőzésekkel. A Ferencváros női kézicsapata a Vác ellen lép pályára a Magyar Kupában, míg Fucsovics Márton megkezdi szereplését a rotterdami ATP 500-as tenisztornán.

Sergio Ramos a gólja után kifigurázta Griezmannt - videó

Sport2019.02.10, 16:18

A Real Madrid 3-1-re győzött a városi rivális Atlético Madrid otthonában a spanyol bajnokság 23. fordulójának rangadóján. Az összecsapáson büntetőből volt eredményes volt a vendég együttes csapatkapitánya, Sergio Ramos, aki a gólörömével gúnyolta ki a rivális francia támadóját, Antoine Griezmannt.

Négy gól, három videobíró és egy piros lap a madridi derbin - videó

Sport2019.02.09, 21:01

A Real Madrid 3-1-re győzött a városi rivális Atlético Madrid otthonában a spanyol bajnokság 23. fordulójának rangadóján. A Bajnokok Ligája címvédője gyakorlagilag az első perctől kezdve fölényben játszott, ráadásul az első gólja szépségdíjasra sikerült. Az Atleti játékosainak a végére csak a csontzene jutott. 

A Barca elnöke szívesen leigazolná a Real mellőzött karmesterét

Sport2019.02.06, 13:43

A Real Madrid mellőzött karmesterét, a spanyol válogatott Iscót szinte minden héten összehozzák valamelyik európai sztárcsapattal. Most éppen - nyilván a szerda esti El Clásico miatt – a Barcelonába igazolását feszegette a spanyol sajtó, amit a katalán klub elnöke Josep Maria Bartomeu kommentált.

Nézze meg Messi nevét kínaiul - így lesz este a mezén

Sport2019.02.06, 13:31

A spanyol Király-kupában az el Clásico első felvonását rendezik szerda este. A Barcelona 21.00 órától fogadja az ősi riválist, a Real Madridot. A Barcelona játékosai a kínai újévet is ünneplik majd a madridi csapat ellen, ugyanis kedden köszöntött be Kínában a disznó éve. A katalán csapat mezein ennek örömére a hagyományos feliratok mellett kínaiul is olvashatók lesznek a játékosok nevei. Pár száz millió új szurkolót szerezhetnek szerda este a Barca-játékosok.

Jön a tavasz első el Clásicója, Dárdai csapata a Bayernt fogadja a kupában

Sport2019.02.06, 08:22

A szerdai nap igazi csemegéket tartogat a sport, azon belül is a futball szerelmeseinek. Késő délután 38 perc erejéig bekapcsolódhatunk az NB II-es Zalaegerszeg-Győr mérkőzésbe, amit vasárnap este ítéletidő miatt az 52. percben félbe kellett szakítani. Kora este Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatának, az RB Leipzignek szoríthatunk a Wolfsburg ellen a Német Kupa nyolcaddöntőjében, majd a Dárdai Pál vezette Hertha BSC rangadója következik a Bayern München ellen. A nap legjobban várt mérkőzését Barcelonában rendezik, ahol a Király-kupa címvédő katalán csapat a Real Madridot fogadja a tavasz első el Clásicóján.

A Real Madrid könnyedén legyőzte az Alavést

Sport2019.02.03, 22:45

A spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Real Madrid 3-0-ra legyőzte a Deportivo Alavést a Santiago Bernabéu Stadionban.

Super Bowl, City-Arsenal rangadó, pályán a Real Madrid

Sport2019.02.03, 09:42

Már csak egy meccs maradt a 2018-as NFL-szezonból, a New England Patriots és a Los Angeles Rams csap össze a Super Bowlon vasárnap késő este. Ami a labdarúgást illeti, Angliában Manchester City-Arsenal, míg Olaszországban AS Roma-Milan rangadót rendeznek, de pályára lép a Real Madrid is. Folytatódik a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa, illetve jégkorong és tenisz is színesíti a programot.

Elborult aggyal szállt bele csapattársába a Real válogatott csatára - videó

Sport2019.02.02, 13:37

Jelenleg Chilében zajlik a labdarúgó U20-as dél-amerikai bajnokság, amelyen magyar idő szerint szombat hajnalban Venezuela meglepetésre 2-0-ra legyőzte Brazíliát. A hosszabbításban a selecao emberhátrányba is került, mert a nyáron a Real Madridhoz 45 millió euróért csatlakozó 18 éves támadó, Rodrygo brutálisan beleszállt egy venezuelai játékosba. Illetve csak szállt volna, de célt tévesztett, és a csapattársát találta el, de így is villant a piros. Rodrygót saját csapattársainak kellett megnyugtatniuk és lekísérniük a pályáról. A vereséggel Brazília utolsó helyen áll a kontinenstornán.

Sorsoltak a Király-kupában, egy hónapon belül három el Clásico lesz

Sport2019.02.01, 21:08

Pénteken sorsoltak, a címvédő FC Barcelona a Real Madriddal, a Real Betis a Valenciával találkozik a spanyol Király-kupa elődöntőjében.

A Bundesligából érkezhet Benzema utódja a Realhoz

Sport2019.01.29, 19:42

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid Luka Jovicsban látja Karim Benzema utódját hosszú távon. A 21 éves szerb válogatott támadó jelenleg a Benfica kölcsönjátékosaként ontja a gólokat a német Eintracht Frankfurtban.

Barcelonában játszotta élete meccsét a Real Madrid sztárja - videó

Sport2019.01.28, 10:51

Vasárnap este a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Real Madrid Karim Benzema vezérletével 4-2-re győzött az Espanyol vendégeként. A francia támadó pályafutása egyik legjobb mérkőzését játszotta a fővárosi csapatban: két gólja mellett remekül osztogatott, és bemutatott pár elképesztő cselt is.

Benzema vezérletével nyert a Real Madrid

Sport2019.01.27, 22:51

A spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnap esti rangadóján a Real Madrid az Espanyol otthonába látogatott, és a vártnál talán simábban, 4-2-re nyert, így fellépett a dobogóra.

A Real Madrid a legnyereségesebb futballklub

Sport2019.01.24, 11:05

Már nem az előző két évben első Manchester United, hanem a Real Madrid vezeti a "pénzligát" - derül ki a Deloitte könyvvizsgáló cég által készített jelentésből, amely a világ futballklubjait a bevételeik alapján rangsorolta.

Hatalmas bombagóllal nyert rangadót a Real Madrid - videó

Sport2019.01.19, 22:45

A spanyol bajnokság 20. fordulójának rangadóján a Real Madrid hazai pályán sokáig nem bírt a Sevillával, de a 78. percben Casemiro egy elképesztő bombával eldöntötte a mérkőzést, majd a hosszabbításban a korábban fejsérülést szenvedő Luka Modric is eredményes volt.