Rasim Ljajic

címke rss

Mladic Belgrádban bujkált éveken át

Belgrádi lakásokban és laktanyákban bujkált három éven át Ratko Mladic egy szerb miniszter szerint. Rasim Ljajic állítja, ki fenyegetések hatására, ki meggyőződésből hallgatott Mladicról.

Lebukott a Mladicot segítő hálózat

Nagyvilág2006.04.30, 16:29

A szerb hatóságok leleplezték a Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot támogató 130 fős hálózatot - állítja Rasim Ljajic, a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke. A politikus ugyanakkor nem tudja, hogy mikor kerül a hágai székhelyű bíróság elé a srebrenicai népirtás felelősének tartott tábornok.

Eredményes magyar-szerb dialógus Szabadkán

Nagyvilág2005.11.10, 18:57

A vajdasági magyarok terhére történt jogsértések megítélésében továbbra is nézeteltérések vannak Budapest és Belgrád között, hasonlóképpen eltér a véleményük a problémák nemzetközi színtérre vitelének okairól, ennek ellenére mind Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, mind Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára eredményesnek mondta a kétoldalú kisebbségi vegyes bizottság csütörtöki szabadkai ülését, amelyen az említett kérdésekről is szó volt.

Rasim Ljajic meglátogatta a temerini magyar elítélteket

Nagyvilág2005.11.08, 21:26

Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter kedden meglátogatta a szentdemeteri (Sremska Mitrovica) börtönben azt az öt temerini magyar fiatalt, akiket összesen 61 évi börtönbüntetésre ítéltek, mert megaláztak és félholtra vertek egy újvidéki szerb férfit.

Ljajic szigorúbban büntetné az etnikai bűncselekményeket

Nagyvilág2005.10.31, 17:44

Az etnikai gyűlöletet szító falfirkák elleni kampányt indított hétfőn Újvidéken Rasim Ljajic szerbia-montenegrói és Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter. Ljajic bejelentette, hogy Belgrádban külön bizottság alakul a kisebbségellenes jogsértések kivizsgálására.

A szerbiai románok is Rasim Ljajic távozását követelik

Nagyvilág2005.10.28, 18:54

A belgrádi média szerint pénteken a szerbiai román közösség is csatlakozott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) követeléséhez, hogy mondjon le Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter.

Jugoszláv-magyar a kisebbségvédelmi megállapodás

Nagyvilág2002.12.27, 18:29

Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatalnak a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkára pénteken Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását.

Előző
  • 1
Következő